Életbölcsesség 20 csillagozás

Arthur Schopenhauer: Életbölcsesség Arthur Schopenhauer: Életbölcsesség Arthur Schopenhauer: Életbölcsesség Arthur Schopenhauer: Életbölcsesség Arthur Schopenhauer: Életbölcsesség

„Az életbölcsesség fogalmát itt a szóban magában rejlő értelemben használom. Értem pedig rajta az élet lehető kellemessé és boldoggá formálásának a művészetét, a boldog életre való útmutatást”- írja Arthur Schopenhauer, német filozófus kötete bevezetőjében. A helyes életvitel, a világban való boldogulás, a szép és a jó mibenlétének kérdéskörei szinte minden hasonló gondolatgyűjteménynek tárgyát képezik. E műben az olvasó mindezt megtalálja, és valamivel többet is. Jelen kötet talán a többi közül is kitűnik azzal, hogy Schopenhauer, a pesszimizmus filozófusának nevezett gondolkodó, egyszerre ragadja meg a tapasztalati világ lényegét, és egyúttal mély bölcseletet is próbál átadni olvasójának.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gondolkodó bölcsek - Bölcs gondolatok Szukits

>!
ISBN: 9789633987094
>!
220 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637310851 · Fordította: Dr kelen Ferenc
>!
Szukits, Szeged, 2001
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639393150 · Fordította: Kelen Ferenc

1 további kiadás


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Arisztotelész · Marcus Tullius Cicero


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

Annamarie P>!
Arthur Schopenhauer: Életbölcsesség

A középiskolai éveim alatt már volt egy kevés zsebpénzem, eljárogattam az antikváriumba, ahol mindenféle könyvet összeszedtem. Volt egy kicsiny, romantikus regényekben nők apró kacsói között megbújó kötet, amit a Lampel R. Könyvkiadóvállalat adott ki a század első felében. Már nincs meg az az oldal, amin ez szerepelhetett.
A kötetben Maurice Maeterlinck A kék madár című műve, aztán a Monna Vanna (ezt nem olvastam), majd Wilde Oszkár (így) Bunbury-je s végül Schopenhauer Életbölcselete olvasható. Szép válogatás, igaz? Mondanom sem kell, hogy filozófiával először találkozó, nyiladozó értelmemet elbűvölték a gondolatok. Tele van aláhúzással, kiemeléssel, csillagozással. Nem mellesleg az eredeti tulajdonos, a lila tintával író Zvivof is nyomot hagyott a könyvön.
30 forintért vettem meg akkoriban a boldogságot.
S következzen egy általam kiemelt részlet:
„Gyakorlati, reális életünk ugyanis, ha indulatok nem hozzák mozgásba, unalmas és izetlen; ha pedig mozgásba hozzák, csakhamar fájdalmassá lesz> csakis azok boldogok tehát, KIKNEK AZ AKARATNAK SZÜKSÉGKÉPPEN SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ MÉRTÉKET MEGHALADÓ ÉRTELMI FÖLÖSLEG JUTOTT OSZTÁLYRÉSZÜL. Mert ebben az esetben tulajdonképpeni életük mellett még szellemi életük is van, mely őket folytonosan, fájdalom nélkül, de mégis élénken foglalkoztatja és szórakoztatja.”

(Ó, hogy vágytam én erre!)

Daniella78>!
Arthur Schopenhauer: Életbölcsesség

Az életbölcsesség talán a filozófia legnépszerűbb műfaja, közvetlenül vagyunk érintve, hisz kit ne érdekelne, hogyan lehet boldogan élni, milyen a helyes viselkedés, ha mások az agyunkra mennek, vagy hogyan készüljünk a jó halálra. Csakhogy az efféle észosztásokkor nem árt, ha mentorunk kellemes, jóakaratú ember, aki igyekszik kellőképp diszkréten megmondani a tutit, ezért is olyan népszerű talán Seneca. Nem úgy azonban imádott filozófusom, a jó öreg Schopenhauer, aki már az első oldalakon igyekszik elriasztani olvasóját, és mint fő művében, A világ mint akarat és képzetben, előbb néhány olvasmányt ajánl tanulmányozásra, a jobb megértést elősegítendő (természetesen magát ajánlja, esetleg Kantot).

Dörzsölt lévén, nem tántorított el a keresetlen hang, tovább olvastam Arthur szövegét és mondhatom, a műfaj egyik gyöngyszeme ez. Schopenhauer előbb az ember egyéniségének elsőrendű fontosságáról értekezik, szerinte ugyanis a jellem, a vérmérséklet adott és meg nem változtatható, csak a nagyon kivételes szorgalommal megáldott embereknek sikerülhet magukat racionális módon idomítani. A legboldogtalanabb az az ember, aki folyton ki akar bújni önmagából és képtelen elfogadni személyiségét. Schopenhauer, Epiktétoszhoz hasonlóan, azt tanácsolja, hogy mindig érjük be önmagunkkal és igyekezzünk csak olyan dolgokhoz ragaszkodni, ami tőlünk függ, mi magunk lehetőleg ne függjünk semmitől és senkitől. Oldalakon keresztül olvashatunk a magány apoteózisáról és filozófusunk szenvedélyes szavakkal ostorozza a társaságot, mondván ott csakis haszontalan, lapos, üresfejű emberek gyülekezhetnek. Legjobb, ki se mozdulni és kutyát tartani (Schopenhauer nagy kutyabarát volt, ő hozta divatba a pudlit). Legfontosabbnak tartja az egyéniség kibontakozására a függetlenséget és a szabad időt, amit persze csak kevesen tudnak hasznosan eltölteni („Mert mindenkinek annyit ér a szabad ideje, amennyit ér ő maga. ”).

Az ember szerepéről szóló fejezet már a társas kapcsolatokat boncolgatja és az ehhez kapcsolódó fogalmakat, mint pl. a büszkeség, becsület, bátorság, rang, dicsőség. Lenézi a konvencionális, de valódi értékeket nem tükröző elismeréseket és kárhoztatja a párbajt. Természetesen, a nőkről nem sokat ír, de mégis szentel nekünk egy bekezdést a női becsületről kijelentve, hogy az egész bolygó nőnemű egyede kollektív összeesküvésben a férfiak ellen tör, de hát mi mást is tehetnénk, ha egyszer alacsonyabb rendűek vagyunk. Grrrr.

Sokat kesereg azon, hogy a remekműveket csak később ismerik fel és tesz néhány szurka-piszka megjegyzést kortársára, Hegelre (ki nem hagyná!), aki jóval népszerűbb volt, mint ő és ezt bizony nehezen viselte, de az efféle megkésettséget mindenképp a kiválóság jeleként veszi.

A Parainesisek és maximák fejezetben rövidebb eszmefuttatásokat olvashatunk általában az emberi életből vett gondokkal, többnyire ezek sztoikus tűrésére biztat minket. Igyekezzünk mindig feltárni az okokat és a már megtörtént, rossz döntések felett ne keseregjünk, hanem vonjuk le a konzekvenciákat. A két legrosszabbat, ti. a fájdalmat és az unalmat, igyekezzünk elkerülni, mert öregségünkben e kettő állapot lesz a domináns. Fokozzuk le igényeinket és ha már birtoklunk valamit, akkor se kerüljünk függésbe tőle, mert bármikor elveszíthetjük.

Ilyen és ehhez hasonló okosságokat olvashatunk Schopenhauer életbölcseletében, s habár erősen fanyar a stílusa, mégis érdemes önvizsgálatot tartani vezetése mellett.

proteus>!
Arthur Schopenhauer: Életbölcsesség

Talán – a jobb megértés érdekében, érdemesebb „A világ mint akarat és képzet”-tel kezdeni, amire sokat hivatkozik.
Party arcok, párbajhősök, megrögzött optimisták: vigyázat!

Ji_li>!
Arthur Schopenhauer: Életbölcsesség

Áthidalja az idők változó értékrendjét és általános érveket közvetít a kortalan értékről!l
Megtisztulás illúziója…Helyenként nehézkesen olvasható, mert a szemléltető példák már érvénytelenek. Ez a jelenkor kamatlába…


Népszerű idézetek

aled>!

Jól mondja Voltaire: „Ezt a világot oly balgának és gonosznak fogjuk itthagyni távozásunkkor, mint amilyennek beléptünkkor találtuk…“

Kapcsolódó szócikkek: Voltaire
3 hozzászólás
aled>!

A dolgok nem objektív valóságuk szerint tesznek bennünket boldogokká vagy boldogtalanokká, hanem a róluk alkotott szubjektív képzetünk. Éppen ezért mondja Epiktetész: Commovent homines non res, sed de rebus opiniones. (Nem a dolgok, hanem a dolgokról alkotott vélemények hatnak az emberekre.)

aled>!

Egyedüli igaz gazdagság a lélek gazdagsága, a többinek mindnek az a hibája, hogy el lehet veszíteni. (Lucian in Anthol. I. 67.)

2 hozzászólás
aled>!

Az érzékenységnek erős túlsúlya a hangulat változékonyságát, időnként túlzott vidámságot és legtöbbször mélabút okoz. A lángelme az idegerőnek, tehát az érzékenységnek nagy
mértékét tételezi fel, helyesen mondotta tehát Arisztotelész, hogy a kiváló, nagy elméjű emberek mind melankolikusak. (Probl. 30. 1.) Kétségtelenül ez lebegett Cicero szeme előtt sokszor idézett mondásában: Arisztotelész ait, omnes in geniosus melancholicos esse. (Tusc. I. 33.)

Kapcsolódó szócikkek: Arisztotelész · Marcus Tullius Cicero
aled>!

Nagyon szűk határok között mozog az, amije egyik ember a másiknak lehet: végre is mindenki egyedül marad, és itt azon fordul meg a dolog, hogy ki az, aki magára maradt. Itt is igaz Goethe
mondása (Dicht. u. Wahrh. 3. köt. 474. l.), hogy minden dolgában utoljára mindenki magára van utalva…

ajikarei P>!

Milyen élvezete is telnék az olyan embereknek, kiket Prometheusz jobb agyagból gyúrt, az olyan lényekkel való érintkezésben, akikkel saját természetüknek csak legalacsonyabb és legnemtelenebb része révén, a hétköznapi, aljas, közönséges elemével lelhetnek kapcsolatot, akik fel nem bírván emelkedni amazok szintjéhez, ezeket is lerántják magukhoz? Az elkülönülés és a magány kedvelését bizonyos arisztokratikus érzés táplálja. A hitványak szinte szánalomra méltóan mind társas lények; az ember nemessége ellenben már abból is kitetszik, hogy nem leli kedvét a társaságban, hanem mindinkább előnyben részesíti a magányt, és lassanként évek múltával belátja, hogy ritka kivételeket leszámítva, a világon csupán a magány és a hitványság között van választás. Sőt, bármilyen keményen hangzik is, minden keresztényi jámborsága és szeretete mellett még Angelus Silesius is hangoztatja:

Magányban élni rossz: de aljas mégse légy.
Így bárhol is úgy élsz, mintha pusztába vonultál
volna.

133. oldal, V. fejezet: Parainesisek és maximák (Pantheon Irodalmi Intézet, 1925)

ajikarei P>!

Elmondhatjuk, hogy életünk első negyven éve adja meg a szöveget, a következő harminc pedig a hozzávaló kommentárt, amely feltárja annak igazi értelmét és összefüggését, erkölcsi tanítását és minden finomságait. Az élet végével pedig úgy vagyunk, mint mikor vége van az álarcosbálnak, midőn leszedik az álarcokat. Most látjuk csak igazán, hogy kikkel érintkeztünk életünk idején. A jellemek megvilágosodnak előttünk, a tettek meghozták a gyümölcsüket, a művek elnyerték igazságos méltatásukat és a tévesztő délibáb elfoszlott. Mindehhez pedig idő kellett.

208. oldal, VI. fejezet: Az életkorok különbségéről (Pantheon Irodalmi Intézet, 1925)

aled>!

Okos ember a fájdalomtól mentességet, nem a gyönyört keresi. Ennek az igazsága azon sarkallik, hogy minden élvezet és boldogság negatív, ellenben a fájdalom pozitív természetű.

ajikarei P>!

Akinek emberek közt kell élnie, nem szabad semmiféle egyéniséget feltétlenül elvetnie, még a legrosszabbat, legnyomorultabbat vagy legnevetségesebbet sem. Tekintse inkább úgy, mint valami változhatatlant, amelynek örök és metafizikai elv a szülője. És a legrosszabb esetben azt kell mondja: „lenni kell ilyen furáknak is”. Ha másképp cselekszik, igazságtalan lesz és élethalálharcra ingerli a másikat. Az ember ugyanis nem bírja megváltoztatni egyéniségét, vagyis erkölcsi jellemét, megismerő erejét, vérmérsékletét, arckifejezését stb. Ha tehát valakinek lényét elítéljük, az illetőnek nem marad más hátra, minthogy bennünk halálos ellenségét lássa: mert életre való jogát csupán azzal a feltétellel akarjuk elismerni, hogy másmilyenné váljék benne az, ami megmásíthatatlan. […] Ez az értelme ennek a mondásnak: élni és élni engedni. De a feladat nem oly könnyű, mint amilyen igazságos. Boldog ember, akinek megadatott, hogy bizonyos egyéniségeket mindenkorra elkerülhet.

153. oldal, V. fejezet: Parainesisek és maximák (Pantheon Irodalmi Intézet, 1925)

ajikarei P>!

A szellemes ember mindenekelőtt szenvedéstől mentes, zavartalan, nyugodalmas állapotot igyekszik teremteni magának, miért is az úgynevezett emberekkel való némi ismeretsége után a visszavonultságot, sőt, ha kiváló elme, a magányt fogja választani. Mert minél többet jelent az ember önmagának, annál kevesebb külső dologra van szüksége, és annál kevesebbet jelenthetnek számára a többiek. Ezért vezet a szellemi kiválóság a magányossághoz. Hiszen ha a társaságban a mennyiség pótolná a minőséget, akkor még hagyján volna! Csakhogy, sajnos, száz ostoba egy rakáson nem jelent egyetlen okos embert sem.

19. oldal, II. fejezet (Pantheon Irodalmi Intézet, 1925)


Hasonló könyvek címkék alapján

Upanisadok
Lao-ce: Az út és erény könyve
Lao-ce: Tao Te King
Immanuel Kant: Kant-breviarium
Dzsingisz kán – Obrusánszky Borbála: A bölcsesség kulcsa
James Norbury: Az utazás
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből
Selvarajan Yesudian – Haich Erzsébet: Sport és jóga
Őszentsége, a XIV. Dalai Láma – Desmond Tutu – Douglas Carlton Abrams: Az öröm könyve
Hamvas Béla: A babérligetkönyv / Hexakümion