Arthur ​Rimbaud összes költői művei 89% 21 csillagozás

„Le akarok leplezni minden misztériumot: a vallás vagy a természet titkait, a halált, a születést, a jövőt, a múltat, a világteremtés tanát, a semmit. Mester vagyok a szemfényvesztésben." Azt hiszem ezekkel a mondatokkal nagyszerűen lehet jellemezni, értékelni az egész kötetet. Mestermű, zseniális! Imádom!

A magánhangzók szonettje középiskolában felkeltette annyira az érdeklődésem, hogy amint megláttam az antikváriumban a kötetet, meg is vettem. off
S igen, off egészen sok vers megtetszett. A Napfény és hús, Opélia, Ami Ninát visszatartja…, Regény, A részeg hajó, Emlék, Michel és Christine, Jámbor reggeli gondolatok, Aranykor, Tengeri vers mind nagyon különleges alkotások. Azonban sajnos a prózai részek eléggé lehúztak a szememben a kompozíciót, mert nem találtam benne igazán érdekes gondolatokat.

Ó, hogy én miért nem beszélek franciául…nagy fless lehet ezeket a műveket eredeti nyelven olvasni! Csak azért nem vettem fel a kedvenc könyveim közé, mert némelyik versfordítás elég szögletes. Ügyetlen. Ennyire csak nem írhatott egyenetlenül Rimbaud. De amikor működik…micsoda képek! Micsoda intenzitás! Ennyi életéhség, ennyi haláléhség, kéz a kézben, egymást erősítve! Felgyújt mindent, égjen csak, hadd forogjon vele a világ! Egyenként táncoljon az összes atom, mind a maga révületében, amíg ki nem fárad, és akkor pihenésként egy még merészebb transzba ugrik. Nem semmi. Nehéz lehetett megférni Rimbaud mellett. Mókásnak gondolom, hogy amennyi líra verseiből átjön egy kifejezetten idegesítő, taszítóan egocentrikus figura jön át. Ugyanakkor már-már megható hogy ez a gazember így meg tudta emberelni magát amikor verseket írt. A legtöbb alkotásában olyan részegítő mélység van, háromszor-négyszer is el kellett olvasnom, mire egyáltalán felfogtam, mit olvasok. Nagy kópé volt, tudott mindent amit egy nagy költőnek tudni kell. Állítólag életműve egy alkímiai folyamat. Ennek én nem látom a határait, de tény, hogy végül kikristályosodik valami ebből a zabolátlan káoszból amihez újra meg újra annyi szeretettel nyúl. Hogy is mondják? Aki dudás akar lenni, annak mindegy csak üssön!

Bámulatosan jók voltak ezek a versek. Különös tekintettel arra, hogy egy tizenéves írta őket. Nekem meglepő volt, hogy Rimbaud 19 évesen már fel is hagyott a költészettel – nem rémlik, hogy az iskolában ezt tanultuk volna. Bár csak A részeg hajót és A magánhangzók szonettjét elolvastuk és ennyi volt a Rimbaud-i tananyag. A könyv előszavában annyira felcsigázott Somlyó György, hogy alig vártam, hogy végre olvashassam a verseket. A végén lévő Jegyzetek magyarázatai pedig pontot tettek az egészre.

Ezeket a műveket ízlelgetni, kóstolgatni, élvezni kell. Tudott valamit ez a pasas! :)

Én nagyon szeretem a műveit. *-*

Költőzseni, zseni költő.
Nagyon a sajátom.
(azért a fordítók munkája sem elhanyagolható)

Lehet, hogy a fordítások hibája, de engem nem tudott megfogni Rimbaud. Voltak versei, amik tényleg nagyon jók voltak, viszont a prózai(nak tűnő) írásai egytől egyig egy magát túl komolyan vevő, enyhén egoista fiatalembert tükröznek.

Egy antikváriumba akadt a kezembe Rimbaud-ról ez a könyv, megvettem ☺️ A költő nem csupán abban az első, hogy az impresszionismust kvázi megalkotta, de az ő verseiben bukkan először fel az a végtelen szabadság érzés ebből a 'mátrix' világból, ami az elvágyódás utáni sóvárgás a létezés távolabbi, fentebbi misztériumába. A Részeg hajó c. versét csak az igazán öreg lelkek érthetik – benne van minden összefoglalva. A részeg hajó igazán ő maga, ahogy elszabadul a végtelen létezésben, a titokzatos „tengeren”, de csak a hajótest ő maga, a tájak és a körülmények ahol-amit megszemélyesít változó, tehát a személyiség nem ő = nem mi vagyunk, egy felvett szerep, csak elszabadulva hánykódunk hajótestként a létezés végtelenjében, kikötünk itt-ott, cipelünk dolgokat magunkkal – ami valójában nem a valódi mivoltunkhoz kötött bejárva az ismeretlent – a létezésünk végtelen állomásait. A vége felé ahogy írja a csillagos szigetet, ahol már a „mámoros menny örök kapuja nyitva és végtelen éjben arany fény piheg” – a boldog jövők titka a célállomás. Utána: „lázas derék gyötrelmes görbe, már megszakadna és benyelné a hab” – vágyódik, hogy már ne szülessen ide többé, mert aki már átérzi ezt „kit már megfürdetett minden vizek búja” – nem vágyódik vissza ebbe a hivalgó, gőgös, buta világba!
Csodás vers ✨ A szívem legmélyéből szólt!

Részeg hajó …..MINDÖRÖKKÉ!!