Fecskék ​és Fruskák (Fecskék és Fruskák 1.) 88% 175 csillagozás

Igazi gyerekeknek való kalandregény, amely számos új ismeret megszerzésére ad alkalmat – s ha addig nem lett volna – a vágyat is az önálló kalandszerzésre. Gyermekkorom egyik nagy olvasmányélménye, mely felnőttként is üdítő tisztaságával, gyermeki, mégis valódi romantikájával emelkedik ki a többi olvasnivaló közül… S amikor egy tó vízében lehet fogat mosni, szájat öblíteni – hát nem ma volt…1929-ben.

Egy gyerekkori nagy kedvenc, amely felnőtt fejjel sem veszített semmit a varázsából… :)

Háromszoros hipp-hipp-hurrá a Fecskéknek, a Fruskáknak és @Mesemondó nak, aki a könyvet ajánlotta. :D
Valaha láttam a filmet gyerekként, többször is, sőt, emlékszem hogy rajzoltam is hozzá. Az olvasás valamiért kimaradt. Ezeket sose értem, vannak az életemben könyvek, ami mindenki másnak ikonikus, nekem meg valami szerencsétlen félreértés és a moly hiánya miatt elmaradt gyerek- vagy kamaszkoromban. Itt például az volt a gond, hogy rejtélyes oknál fogva nekem a könyv második része van meg a gyerekkori szobámban, és az elsőre évekig nem sikerült rábukkanni könyvesboltokban. Azután azért halogattam, mert angolul szerettem volna, de az angol nyelvű könyvesboltban is második, harmadik részeket árultak amikor arra jártam. :S Végül egy antikváriumban egy csúnyácska, magyar példányt mégis megvettem, mert néhány régi fotót ragasztott bele valaki: két generáció játszotta el ugyanazon a telken a Fecskéket és a Fruskákat, 1947ben és 1977ben. A könyv elejében pedig egy 1997-es ajánlás található, egy unoka részére. Hogy hogy került az antikváriumba, ez is egy jó kérdés.
A férjemmel közös, nyári olvasmányként kezdtük el, egy osztrák tó partján, most fejeztük be. Egészen a szívünkbe zártuk a kalandozó gyerekcsapatot és mindenképp tervezzük a folytatások elolvasását. Az angolok állítják magukról hogy ők írják a világ legjobb gyerekkönyveit és én kezdek hinni nekik. Kalandos, nyaralós, életszerű, és a kora ellenére sokkal modernebb, mint nem egy nálánál fiatalabb magyar gyerekregény. Jó szívvel ajánlanám mai gyerekeknek is.
A fordítás viszont helyenként kicsit gáz, kezdve azon, hogy a „búvármadár” amelyik guggolgat és vízbe ugrál, a vízirigó. Már csak azért is szarvashiba volt a szó szerinti fordítás angolból, mert magyarul egy másik madárcsoportot hívunk búvároknak. A Magyar Könyvklubos kiadás külseje is pocsék ronda, de a beleragasztott fotók miatt megtartjuk.

Kiskamasz koromban faltam a sorozatot, és többek között ezért is szerettem volna nagycsaládban élni – no meg persze táborozni egy tónál, és egyebek. Most, így felnőtt fejjel, négy gyerek anyjaként újraolvasva azért elgondolkodtam rajta, hogy vajon a rendkívüli tábori körülmények-e az oka annak, hogy ezek a Fecskék alig veszekednek, vagy a száz évvel ezelőtti gyerekek jólneveltebbek voltak? :-))) Mondjuk Nancy és Peggy már amolyan élethű balhés testvérpár az igaz :-))
Persze felnőttként még jobban feltűnnek a fordítási bakik, illetve, hogy miért pont a Well, és a How do you do nincs lefordítva, a Fine-ból meg hogy lett finom… De még így is abszolút kedvenc, mindhalálig hűség a Fecskének és a Fruskának!

Igazi nosztalgia hangulata van ennek a könyvnek. Nyár, szünidő, kalandok és felfedezések egész sora, amikor a gyerekek el kezdenek egy kis önállóságot tanulni és életre szóló barátságokat is kötnek. Nem is értem, hogy maradt ez ki nekem a gyermekkoromból.

Úgy emlékeztem, hogy én ezt olvastam gyerekkoromban, de mivel ismeretlen volt a történet, rá kellett jönnöm, hogy ez bizony kimaradt eddig az életemből.
Most, hogy pótoltam, már bánom, hogy nem akkor olvastam el, amikor én is kirándulós, kalandvágyó gyerek voltam.
Az anyuka engedékenységén nem lepődtem meg, de azért azt furcsállom, hogy a négy testvér ilyen békében van egymással több napon keresztül. Persze lehet, hogy mindez azért volt, mert az egész történet alatt annyi dolguk, feladatuk volt, hogy nem maradt erejük és idejük civakodni.

Ez egy nagyon jó vakációs ifjúsági regény. Viszont aki a Magyar Könyvklubos kiadás borítóját rajzolta, valószínűleg nem olvasta a könyvet, mert a borító teljesen más, mint a miről a könyv szól.

2020 update:
Egyre inkább azt gondolom, hogy ebből a Ghibli (vagy Ponoc) Stúdiónak animét kéne készíteni, mert nagyon szép hátterek vannak, lennének benne. Igaz, nem egy erős lány a főszereplő, bár a Fruskákra illene ez a megállapítás is.
Ami igazán érdekel, Titty igazi neve (Matilda?), és, hogy hány évesek a gyerekek, én olyan 13-6 közöttieknek képzeltem őket.

Először is szeretnék felháborodni, hogy a könyv a borítón kívül sehol nem volt illusztrált. Átverve érzem magam. :D A borítón pedig miért öten vannak, ha amúgy hatan voltak? Ráadásul a nemek se stimmelnek, mert a könyvben 4 lány volt és 2 fiú. A borítón pedig 3 fiú van és 2 lány.

Amúgy nem igazán tudott lekötni, de valószínűleg csak nem voltam olyan hangulatban, amilyen ehhez a könyvhöz kellett volna. Mert maga a sztori egyáltalán nem volt rossz. Csak ne részletezték volna annyiszor, hogy mikor mit és mennyit esznek.

Igazi kalandregény amivel nagyon meg lehet kedveltetni az olvasást a 10 éves korosztály számára. Könnyen olvasható annak ellenére, hogy nem mai regény. Sajnos olyan dolgok mint a folyóban való fogmosás mára tényleg egy kalandos cselekedet lenne.
Ebben a könyvben minden benne van ami a gyerekek szeretnek felfedezés, nyár, szünidő. Nekünk felnőtteknek pedig marad a vágyakozás, szerencsésebb esetben pedig a visszaemlékezés.

Gyerekkorom meghatározó olvasmányélménye. Mondhatom, hogy ennek a könyvnek a hatására lettem „könyvmoly” :)
1974-ben, 9 évesen olvastam először, így logikus lett volna, hogy – mint sokan, a kortársaim közül – Tittyvel azonosuljak, én azonban ennél többre törtem: Nancy voltam a történetben. Talán mert nekem is van egy húgom? Nem tudom. Az biztos, hogy évekig tartott nálam a Fecskék és Fruskák iránti rajongás, alig vártam az új köteteket. Aztán persze ebből is kinőttem, mint oly sok mindenből…. Szerencsére a gyerekeim is elolvasták, tetszett nekik, bár nem lettek olyan lelkes követői, mint én voltam. Már csak pár év, és az unokáim is olvashatják. Nagyon kíváncsi vagyok, őket mennyire fogja meg a történet!
Mert ez a sztori nem csak azért különleges, mert Angliában játszódik, hanem mert olyan nagyon régen! Lassan 100 évvel ezelőtt, a múlt század 30-as éveiben, amikor még nekem is csak az anyukám született meg! Amikor még inni lehetett a tó vízéből, ha felforralták, amikor a 7-12 éves gyerekeket elengedték a szülők egyedül sátrazni egy lakatlan szigetre! Amikor még volt a gyerekeknek olyan fantáziája, hogy a tóból óceán legyen, a folyóból Amazonas, a lekváros kenyérből pemican, a limonádéból pedig grog! :)
Mert azért legyünk őszinték: A könyv kalandjainak nagy része azért ilyen érdekes és izgalmas, mert a gyerekek fantáziája azzá teszi!
Most, hogy nagymama fejjel újraolvastam, ismét magával ragadott, és újra irigylem a Walker és a Blackett gyerekeket felhőtlen gyerekkorukért! Főleg azért, mert gyerekfejjel megtanulhattak vitorlázni, és a felnőttek „hagyták őket” saját hibáikat elkövetni, saját tapasztalatokat szerezni.