Kanyargó ​időben 4 csillagozás

Arthur Miller: Kanyargó időben Arthur Miller: Kanyargó időben Arthur Miller: Kanyargó időben

„A világhírű amerikai drámaíró … önéletírásában éppoly kiemelkedőt alkotott, mint színpadi műveiben. … Miller életpályája a harmincas évek válságától a háborús éveken, a McCarthy-érán, a diákmozgalmakon, az enyhülés korán, a Beatleseken át a neokonzervatív fordulatig s napjainkig ível. Élete a kor dokumentuma … anekdotázó kedve ugyanakkor mindvégig szórakoztató olvasmánnyá teszi a könyvet.”

>!
Európa, Budapest, 1990
822 oldal · ISBN: 9630751593 · Fordította: Prekop Gabriella

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Elia Kazan


Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Nazanszkij>!
Arthur Miller: Kanyargó időben

Kezdetben olvastatta magát, mert érdekelt és tetszett is, habár voltak azért fenntartásaim vele szemben. Ez egyre csökkent, ahogy az író a felnőttkor felé haladt, és amíg bele nem került a színházas- és filmes berkekbe. Aztán amikor megjelent az életében a második felesége, Marilyn Monroe, a történet nagyon leült. Marilyn, habár biztosan voltak pozítiv tulajdonságai is – már itt a belsőkre értem, azért nagyjából egy lehetetlen, hülye csajnak lehetett nevezni, aki még maga sem tudja mit akar. Az író hosszú oldalakat írt arról, hogy hogy lehetne rendezni a kettőjük közti lehetetlen viszonyt, és közben bizonygatja a felsége nehézségeit, és – az általam nagyjából rejtett – jó tulajdonságait. Bármilyen nótát is kezdjenek el, annak egyszer vége szokott lenni, ehhez hasonlóan a Marilyn életének is vége szakadt egyszer. Ez nem sokkal azután következett be, hogy az íróval egybekeltek, de aki a könyvet olvassa, és összeveti azt az író életének a hosszával, az azért nem éppen így látja a dolgokat. Utána – habár még az író emlékeiben néhányszor vissza-visszatér Marílyn továbbra is – a könyv javulni kezd, de nem éri el a kezdeti szintet. A könyvben a legpozívabbat abban látom, hogy az író sok más híres embert is megemlít, és ezzel ösztönöz arra is, hogy néhányuktól egy-egy könyvet elolvassak.

Vikiolvas>!
Arthur Miller: Kanyargó időben

Sokáig tartott, amíg átverekedtem magamat a két köteten, de tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam: megérte. Néhol szörnyen unalmas volt, volt, hogy lapoztam is benne, ugyanakkor tök jó sztorik is voltak benne. Ráadásul emiatt olvastam el Millertől Az ügynök halálát is, ami meg kifejezetten tetszett. Amúgy Marilyn miatt kezdtem bele a memoárba, nem tudtam elképzelni ezt a két embert együtt. Hát, nem véletlen nem tudtam, ezt leszűrtem a sztoriból. Tetszett, hogy a harmadik feleségét még akkor ismerte meg, amikor házasok voltak Monroe-val. Persze azt mondta, hogy akkor még csak plátói volt a kapcsolatuk, de azért vicces lett volna, ha elmeséli, hogy ő csalta meg minden férfi álmát, Marilyn Monroe-t… Na, mindegy. Sok-sok érdekes történelmi tényt tudunk meg a könyvből, és Miller nagyon tud mesélni. Ha nem is egy Svejk, de azért megy neki rendesen.

andóc>!
Arthur Miller: Kanyargó időben

Egy jó törikönyv. Anyukám ajánlotta, amikor 2008 októberében a pénzügyi válság kiteljesedett (egy közgazdász lehet, mást mondana :) érdemes összevetni Miller leírását a 30-as évek válságos időszakáról a mostani eseményekkel.


Népszerű idézetek

Nazanszkij>!

Egy dermesztően hideg színházban láttam Jean Giraudoux Sellő-jét; Louis Jouvet betegsége miatt egész este kénytelen volt egy karosszékben ülve, pulóverben, a nyakában sállal játszani. Az emberek toporogtak, a kezükre leheltek, senki nem vette le a kabátját. Újabb megindító oldal volt ez egy ország halálának szomorú történetében – a francia színházakban soha többé nem fognak befűteni, kárhozat lebeg mindenben; úgy látszik, a legyőzött nép fogalma valóság is lehet. Jouvet mégis olyan sajátos, személyes módon teremtett kapcsolatot a közönséggel, amilyet még soha nem tapasztaltam, mindenkihez külön-külön szólt szeretett nyelvükön. Untatott a sok beszéd és kevés cselekmény, de azt megértettem, hogy az ő lelkük számára most a nyelv a menedék: együtt hallgatják és meggyógyulnak tőle, ez az egyetlen, ami épségben maradt, ez az egyetlen reménységük. Megindított a közönség gyengédsége Jouvet iránt; abban a színházban, amelyet én ismertem, a nézőkkel harcolni kellett. Ők pedig szinte bizalmasan társalogtak Jouvet-val, Jouvet néha a szerepéből kilépve megcsodált egy-egy írói leleményt, és a közönség lelkesen megtapsolta. Valami feltűnt nekem – bár akkor egyszerűen a franciák különcségének a számlájára írtam –, Jouvet érzelmei valódinak, konkrétnak és folyamatosnak tűntek, holott valótlanság, fantázia vette körül. Maguk a szavak váltak eseménnyé, a szavak és az érzelmei. Ezzel szemben én azért húztam ki néhány sort az Édes fiaim-ból, mert túl hivalkodónak, túl megírtnak éreztem. Én a szavakat természeti jelenségnek tekintettem, és a természetről még más elképzeléseim voltak.

Nazanszkij>!

Az idealizálás csalódáshoz vezethet, de ideálok nélkül nincs élet.

Nazanszkij>!

…apám ízlése, ha naivabb is, de jobb, mint az anyámé, mert egyénibb és eredetibb; analfabetizmusa áldás volt, hiszen nem kellett amiatt aggódnia, hogy mi divatos és mi nem, mi modern vagy régimódi, így egyszerűen és tiszta emberséggel, nem pedig a médiától átmosva tudott reagálni mindarra, amit látott vagy hallott. Egy dalnak, egy revünek, egy színdarabnak ugyanolyan módon kellett kielégítenie fogékony, utilitárius esztétikai érzékét, mint a kalapjainak. A művészetnek meg kellett érintenie.

Nazanszkij>!

Érdemleges mű nem hagyatkozhat egyetlen forrásra, minthogy egy ember, valamely adott időben, pszichológiailag nem létezhet egyetlen helyen. És mégis, mint Tolsztoj vélte, munkájában a művésznek a lelkét akarjuk elolvasni, ezért a művész kénytelen kötelezni magát és mozdulatlanul modellt állni önarcképéhez.

Kapcsolódó szócikkek: Lev Tolsztoj
Vikiolvas>!

Sandy összemosott beszéde meglehetősen érthetetlen volt, ugyanakkor bárki máséval összetéveszthetetlen; az ötvenes években egy vasárnap reggel arra ébredtem, hogy az ő hangját hallom a hálószoba ablakán – lehetséges, hogy ő beszél kint az úton, méghozzá franciául? Kimentem, csakugyan Sandy volt, levágott aljú nadrágban és szakadt szandálban lassan sétált Oskar Nitschkével, egy francia építésszel, aki nemrégiben megsüketült; Sandy bádogtölcsért erősített a locsolócső egy darabjához és ebbe beszélt; Nitschke a füléhez tartotta a csövet és panaszkodott, hogy Sandy túl hangosan kiabál. Nitschke nyakában kartonpapír lógott, Calder utánozhatatlan betűivel a következő felirat állt rajta: „SÜKET VAGYOK”. Mindketten egy-egy üveg vörösbort tartottak a kezükben. Egyik egész éjszakai ivászatuk ért éppen véget.

Nazanszkij>!

Egy este sötétedéskor, egy parányi, egyetlen utcából és talán nyolc vagy tíz házból álló városban a sivatag peremén a két cowboy és én vettünk néhány szelet rágós marhahúst az élelmiszerboltban. A boltos egyszerűen felnyúlt és levágott a pénztárgép felett lógó fél marhából. Vettünk egy jókora, szivacsos fehér kenyeret is, meg sót, aztán kimentünk, tüzet raktunk száraz zsályából, és nyárson megsütöttük a húst. A hús leve beleivódott a kenyérbe. Valószínűleg több kiló húst megettünk; talán életemben nem ettem ilyen finomat. Míg a tűz mellett ejtőztünk, felkelt a hold, és a két férfi úgy megcsodálta, mintha egy nő jelent volna meg, közben olyan titokzatosan mosolyogtak, ahogy a férfiak szoktak, amikor mindenfélét elképzelnek.
Egy-egy hetet mindig arra szántak, hogy végiglátogassák a két vagy három nőt, akik különböző környékbeli ágyakban vártak rájuk, de mindig tisztelettel beszéltek róluk. Jócskán akadt utánpótlás válófélben levő nőkből az Államok legkülönbözőbb pontjairól; személyiségük sokfélesége elbűvölte barátaimat. Maguk is elváltak, így együtt éreztek a házasság okozta problémákkal. A hatalmas égbolt alatt, az örök hegyek között érezték az időjárást, az állatokat és egymást, de a nő mindörökké rejtély maradt számukra. Az idősebbik, Will Bingham, negyvenes évei elején járt, és mint lasszós dolgozott. Elhagyta a felségét, és a hatéves lányát, vár időnként meglátogatta őket a kisávrosban, az állam északi részében, ahol éltek. Magányos, önellátó életmódját, ha nem is ideálisnak, de szükségszerűnek vélte, bár a bűntudattól, amiért elhagyta a gyermekét, nem tudott szabadulni. Ezeknek a tagbaszakadt nyugati férfiaknak az érzékenységében volt valami megnyugtató, nem emlkészem rá, hogy erről olvastam volna, kivéve talán néhány utalást Frank Norris elfeledett remekművében a McTeague-ben.

Nazanszkij>!

Tavasszal vagy ősszel csodálatos volt a csendes, üres utcákon karikázni az alvó házak között…


Hasonló könyvek címkék alapján

Art Spiegelman: A teljes Maus
Nikki Sixx – Ian Gittins: A heroin-naplók
Joyce Carol Oates: Szöszi
Eugene B. Sledge: Pokol a Csendes-óceánon
Martin Luther King, Jr.: Erő a szeretethez
Hillary Rodham Clinton: Élő történelem
Rex Brown – Mark Eglinton: A Pantera igaz története
Frank McCourt: De!
Kati Marton: Titkos hatalom – avagy amikor az elnök felesége beleszól a történelembe
C. David Heymann: Bobby és Jackie