Az ​ügynök halála 172 csillagozás

Arthur Miller: Az ügynök halála Arthur Miller: Az ügynök halála Arthur Miller: Az ügynök halála Arthur Miller: Az ügynök halála

A Pulitzer-díjas Arthur Miller legismertebb drámája, két felvonásban és egy requiemben.

Eredeti mű: Arthur Miller: Death of a Salesman

Eredeti megjelenés éve: 1949

>!
112 oldal · puhatáblás · Fordította: Ungvári Tamás
>!
Interpopulart, Budapest, 1996
112 oldal · ISBN: 9636131724 · Fordította: Ungvári Tamás
>!
Interpopulart, Budapest, 1995
110 oldal · ISBN: 9636131120 · Fordította: Ungvári Tamás

1 további kiadás


Kedvencelte 11

Most olvassa 5

Várólistára tette 73

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kozmikus_Tahó P
Arthur Miller: Az ügynök halála

Nem szoktam fogadalmakat kötni. Egyet se kötöttem még életemben, valahogy húzódoztam tőle; de úgy érzem, ezt meg kell tennem…és azért itt, a molyon, írásban, hogy erős nyoma maradjon.
Szóval, megfogadom:
Mindent megteszek azért, hogy – ha majd újraolvasom ezt a drámát – ne véljek felfedezni magamban egy hangyap*csnyi hasonlóságot sem a szereplőkkel.
Ha ez összejön, boldogan halok meg.

Arthur Miller, nem, nem várok bocsánatot azért, amiért többször gyomorszájon, torkon és egyéb válogatott helyeken beb*sztál egyet.
Inkább én köszönöm.

3 hozzászólás
>!
raczlilian
Arthur Miller: Az ügynök halála

Mit is mondhatnék? Sosem voltam oda a drámákért, mindig is inkább az epikát, a prózát tekintettem a magam műnemének, illetve formájának, ha szabad így fogalmaznom. És ez nem feltétlenül abból adódik, hogy kifejezőbbnek tartom az epikus műveket, netalán a líraiakat, vagy esetleg, hogy a tragédiák-komédiák problémafelvetései nem állnak úgy közel hozzám, nem, ezekről igazából szó sincs. Egész egyszerűen annyi volt eddig a helyzet, hogy az Antigonén és a Szentivánéji álmon kívül nem találtam olyan drámát, ami úgy különösebben megfogott volna. Esetleg még a Tartuffe-öt említhetném, ami olyan egész jó kategória, de tényleg ennyi. Plusz, az egész párbeszédes formától is idegenkedtem, de ez megint csak egyéntől függő kérdés.
Aztán most itt vannak a modern drámák; azt viszont, hogy én hol vagyok, már nem tudom, mert annyira jók, hogy csak ennyit vagyok képes kinyögni: döbbenet és döbbenet! Szerintem Dürrenmatt fizikusai és Miller ügynökhalála egyaránt zseniálisak, abszolút kiváló alkotások. Miller művét, aki csak tudja, olvassa eredetiben, érthető, szinte már könnyűnek mondható nyelvezete van.
Tehát, hogy miért is volt olyan jó Az ügynök halála?
Számomra a karakterformálás borzasztó érdekes, hiszen gyakorlatilag nem tudunk senkiről semmit külső szempontjából, mégsem merül fel ennek a hiánya egy pillanatra sem, annyira a lelki folyamatokra fókuszálunk már a kezdetektől. Kit jobban és kit kevésbé, de minden egyes szereplőt elemzésre érdemesnek találok (de itt kicsit hosszú lenne, szóval ezt ennyiben hagyom most).
Mindemellett pedig számos olyan problémát boncolgat az író, ami cseppet sem pehelysúlyú, csak hogy nevén nevezzek néhányat: a híres-neves american dream realitását, az ebből adódó családi helyzetek alakulását, legyen az a férj és feleség viszonyának milyensége, a házastársi kötelék modern felfogása, a hűség problematikája vagy a szülő és gyermek kapcsolatának a mibenléte; s nem mellesleg a kisember érvényesülése ebben a hatalmas nagy, értékenincs, klasszikus morált elutasító világban.
De ami talán a legérdekesebb kérdés, amit felvet, az az, hogy meddig építgetheti ez a bizonyos kisember a vágyakból, álmokból összeeszkábált, teljes kastélyrendszerét, ami egy idő után úgy bebetonosodik, hogy valóságos erődnek tűnhet, de közben nem több, mint egy hatalmas kártyavár?

Erre egy csodás Harry Potter-idézet jutott eszembe, ami igazából Dumbledore-tól származik, és a mű példázatának összegzéseként is értelmezhető az adott kontextusban…

„Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni.”

>!
anesz P
Arthur Miller: Az ügynök halála

Az ügynök halála nekem az életen át való képmutatásról, saját magunknak is hazudó létről szólt, ami törvényszerűen tragédiába torkollik. Nekem a legerősebb szereplő nem is az ügynök, hanem Biff volt, aki megtalálta önmagát.
Ez az első Miller mű, amit olvastam, de nem volt egy rossz találkozás.

>!
gb_
Arthur Miller: Az ügynök halála

[AZ ÜGYNÖK HALÁLA]

Ez kb. a legjobb dráma, amit eddig életemben olvastam. Nem könnyű követni, de aztán meg lehet szokni a helyszínek és idősíkok folytonos váltását. A rendezői koncepció szerintem zseniális… ez olyan, mint egy tudatfolyam-dráma. És a tartalom is… 1949-es keltezésű, de azóta is aktuális. Rengeteg minden van benne: hogyan nyomják el a szülők a gyerekeket, hogyan veszik semmibe a gyerekek a szülőket, és mennyire hajlamosak vagyunk álomvilágban élni. Olvassa el mindenki.

[A SALEMI BOSZORKÁNYOK]

Nem emlékszem rá, mikor volt olyan, hogy olvasok egy könyvet és szabályszerűen izgulok rajta, vagy feszült leszek. Hát, ez ilyen. Ez nem hagy hidegen senkit. Megállás nélkül jönnek a zaklatott jelenetek, az emberek egymást vádolják meg boszorkánysággal, és aki nem vallja be bűneit, azt felakasztják. Olyan érzésem volt végig, hogy ezek a szereplők mindjárt megőrülnek, mert ép ésszel kibírni mindezt lehetetlen.

*

Biztos fogok még Millertől olvasni!

>!
délibáb P
Arthur Miller: Az ügynök halála

Végre nem a szokásos ásó, kapa, nagyharang … csak az ásó. 10/10

>!
molybaba
Arthur Miller: Az ügynök halála

Érdekes volt egy olyan családról olvasni, ahol „nem vált be” az amerikai álom.
A legjobban mégis az gondolkoztatott el, hogy az apuka mivel istenítette a fiait, nem fogadta el a hibáikat, rossz tulajdonságokat, ezért a fiúk felnőve kellett, hogy rájöjjenek, hogy igazából egészen eddig álomvilágban éltek.
Szomorú, hogy azok a kisemberek, akik egész életükben dolgoztak és végül nem becsülik meg őket csak az öngyilkosságban látják az egyetlen lehetséges jövőt.
Ez a dráma igencsak nagy kritika az amerikai társadalom számára, amit nemárt mindenkinek elolvasni, megismerni az érem másik oldalát is.

>!
rodicaindia
Arthur Miller: Az ügynök halála

Kicsit [Steinbeck: Egerek es emberek] konyvre hasonlitott, ugyanaz az almodozas es nem beteljesules…

>!
Avraham
Arthur Miller: Az ügynök halála

Nagyon tetszett, ahogy az idősíkokkal machinált Miller, szinte ezzel már önmagában elnyerte feltétlen elismerésem. Nem lehet könnyű ezt színpadon megoldani, legalábbis gyorsan kell tudni átöltözni hozzá. :) A karakterek (különösen Willy és Biff) nagyon jól kitaláltak, de igazából azt is lehetne mondani, hogy sűrűn előfordulnak a világban. Hányan lehetnek, akik egész életükben ámítják magukat, másokat és hazugságban élnek? Na hát ez Willy. És hányan vannak, akik ennek áldozatul esnek és emiatt komoly károkat szenved a személyiségük és úgy általában az egész jövőjük? Ez meg Biff. Persze az ő nyomorukat még jobban kidomborítja egy-két erős ellentét, akik mintaszerű életet élnek és akiknek minden sikerül, nos ilyen is volt benne. És ebből a nyomorból néha nincs más kiút, mint amit a cím is sugall.
Tehát igen, érezni lehet rajta, hogy fontos mű. Vannak ilyenek szerencsére.

1 hozzászólás
>!
levendulalány
Arthur Miller: Az ügynök halála

Hát ez az egyik legjobb dráma,amit valaha olvastam. Iszonyat jól meg van írva! Teljesen olyan érzésem van, mintha láttam, és nem olvastam volna! A rendezői utasítások nagyon jók, minden a helyén van! (Ezt V.P.tanár úr órája óta tudom, hogy ezekre baromira oda kell ám figyelni, nem csak helykitöltőknek vannak ott, én azelőtt mindig csak átfutottam őket.)
Szóval ahogy ezek elbeszélnek egymás mellett, ahogy Willy hallucinál, a többiek meg észre sem veszik, mert a válaszok nekik is szólhatnának.. Fantasztikus.
És ugye a kisemberek önámító hazugságai, a pénz uralma. A bolond, ész nélküli pénzkeresési vágy, az elismerés utáni vágy, a szeretet utáni vágy. És mindenkinek megvan a saját baja.
Pedig szerette őket, ez az egész csak valahogy kisiklott, a falnak/fának szaladt vagy átbukott a szalagkorláton húszezer dollárért…

>!
Czoff
Arthur Miller: Az ügynök halála

Húúúú, hát nem ez lesz életem regénye, sőt! Nagyon nehezen, nagyon lassan, nagyon szenvedve értem el a végéhez, ebben egy picit hasonlítok Willy Lomanre.
Az írói teljesítmény elismerést érdemel, a leírások, a pörgő-forgó „színek” az összecsengő gondolatok borzasztóan jól sikerültek, más témában, más közegben élvezet lett volna olvasni.
A történet szörnyen nyomasztó, egy pillanatig sem szeretnék a meg kell hagyni mesterien ábrázolt Loman család tagja lenni. Hátborzongató szembesülni azzal az élethelyzettel amibe a feleségét és a fiait sodorja az Ügynök spoiler. Számomra egy nagyon erős társadalomkritika a könyv: ilyen az ha nem működik jól egy család. Nem tudnak őszinték lenni egymáshoz, nem tudnak problémákat megbeszélni, nem tudják túlsegíteni egymást azokon és úgy tűnik, hogy nem is igazán ismerik egymást. Éldegélnek egymás mellett spoiler. És pont.
Nincs tovább.


Népszerű idézetek

>!
psn

Kemény dió a világ, gyenge kézzel nem lehet feltörni.

>!
levendulalány

Gondold csak meg. Egy élet munkája, amíg kifizeted a házat. S amikor végre a tiéd, nincs, aki lakjon benne.

8. oldal

>!
kávésbögre P

LINDA
Régi dolog, drágám, hogy az élet rossz befektetés.

>!
Cheril

WILLY: Abban az időben, Howard, számított még az ember – élt még a tisztelet, a barátság és a hála. Manapság minden rideg és halott: kinek kell barátság vagy – uram bocsá' – holmi egyéniség? Érted már, mire gondolok? Rólam se tudják már sehol, ki vagyok.

>!
Keresztfalvi_Lilla

Idegennel ne verekedj szabályosan, fiam. Így sohase kerülsz ki a dzsungelből.

>!
Nocharity

WILLY : (…) Hiányoztam, ugye?
BIFF: Mindig és mindenütt.

>!
BacchanteBlues

Kitörik az ember nyaka, amíg erről az udvarról egy csillagot meglát!

>!
kornél

STANLEY
Mi az? Megütötte a főnyereményt?

HAPPY
Nem. Csak hát ünnepelünk. A bátyám… Nos, ha igaz, nagy halat fogott ma! Azt hiszem, közös üzlet lesz a dologból.

STANLEY
Óriási. Ennél jobb nincs. Mert hát a családi vállalat – tudja –, az mindig a legjobb.

HAPPY
Szerintem is.

STANLEY
Mert hát mi van, ha valaki lop? Nincs baj, a családban marad.

1 hozzászólás
>!
Kantele

Megmondom őszintén, Hap; nem tudom, mit hoz a jövő. Még azt sem tudom, hogy én mit várok tőle.


Hasonló könyvek címkék alapján

Louisa May Alcott: Kisasszonyok
Tess Gerritsen: A sebész
Edith Wharton: Ethan Frome, avagy egy szerelem csapdája
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt
Ben Sherwood: Merülj alá az álmokért!
Robert Harris: Szellemíró
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember
Tennessee Williams: A vágy villamosa
Edward Albee: Nem félünk a farkastól
Neil Simon: A Napsugár fiúk