A ​nagy Pán isten és más szentségtelen történetek 5 csillagozás

Arthur Machen: A nagy Pán isten és más szentségtelen történetek

Arthur ​Machen pontosan olyan életet élt és pontosan olyasfajta műveket írt, amelyet egy rémtörténetírótól elvárnánk. Ahogyan H. P. Lovecraft, Machen is szegénységben és mellőzöttségben töltötte élete legnagyobb részét; de nagy, amerikai kortársától és kvázi követőjétől eltérően, Machen 1932-től életjáradékban részesült, amely megmentette őt a nélkülözéstől, így életének utolsó éveit viszonylag jómódban tölthette. Hogy Machen számított-e arra, hogy művei fennmaradnak halála után, nyitott kérdés: regényei, történetei, tanulmányai és újságírói munkái még mindig alig voltak ismertek, amikor 1929-ben visszavonult a buckinghamshire-i Amershambe, és ő lepődött volna meg leginkább azon, ha arról szerzett volna tudomást, hogy legjobb történetei mindenhol felbukkannak, kezdve a drága, limitált kiadványoktól egészen a nagy példányszámú, puhafedeles kötetekig. A végén Machen főleg az elhivatott műértők bámulatának a középpontjába került, de munkái elragadó voltának és annak a számottevő… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Azilum-különkiadás

>!
TBA Könyvek, Nagykanizsa, 2019
364 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158142601 · Fordította: Abrudán Katalin, Szabó Zoltán „Zoo_Lee”, Süle Zoltán, Somogyi Gábor, Molnár András · Illusztrálta: Juhász Ernő, Papp Evelin

Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 34

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

zamil>!
Arthur Machen: A nagy Pán isten és más szentségtelen történetek

Kezdem azzal, hogy megköszönjem mindazoknak akik ennek a könyvnek a megjelenésében részt vettek. Nagy elismerésem, mert egy igen igényes alkotás került ki a kezükből.
Valahogy mindig is vonzottam a századforduló és azutáni horror irodalomhoz, ahol nem a vér és vérengzés, az áldozatok, amik megteremtik a félelmet, hanem a hangulat, és a mesélési mód. Ahol sokkal több van a saját képzeletünkre bízva, mint amennyi le van írva.
Ebben a könyvben szereplő elbeszélések, novellák pont ezt a hatást érték el velem.
Természetesen nem lehet mindegyik novellára azt mondani, hogy magas színvonalú, de a többséggel igen jól el voltam. Nem szeretnék egyet se kiemelni, se a jók, se gyengébbek közül. Akit érdekel elolvassa úgyis az egészet.
Le kell szögeznem tetszett az író stílusa is, amikor csak mesélt azt is olyan magasztosan tette, olyan „úriasa”, hogy már ezért megérte olvasni.
Külön megemlíteném, a rajzokat, a képi anyagot, ami pluszt adott a könyvhöz, remélem a következő könyveknél ezekből többet is lehet majd látni. Jó volt olvasni a függeléket, ami szintén emelte a könyv értékét.
Remélem ez a kiadás nem egy próbálkozás, hanem egy eljövendő sorozat első része.

5 hozzászólás
Mischi>!
Arthur Machen: A nagy Pán isten és más szentségtelen történetek

Nehezen vettem rá magamat, hogy írjak, mivel bármennyire is szeretem a klasszikus horror és rémtörténeteket, nem érzem magamat elég műveltnek, hogy meg tudjam mondani mitől rendhagyóbb számomra avagy nem az a jelen kötet.
Nekem minden esetre nagyon tetszett, a műfaj ismerői nem fognak csalódni. Legtöbbször E. A. Poe közelinek éreztem a műveket, nem egyszer pedig egészen újnak hatott, még ha különösebben nem is tűnt fel ez elsőre.
Utóbbi ékes példája a címadó elbeszélés, ahol némi időzavart leszámítva teljesen magával ragadott a történet. A végen megjelenő csattanó a korszellemnek megfelelő intenzitású volt, de ezt ismervén nem csalódtam, aztán egy-két napon belül kezdte kifejteni a hatását, ami viszont hosszan elkísért.
Megemlítendő (már csak hosszából adódó tekintélye miatt is) A három betolakodó című elbeszélés is. Szerintem rendkívűl jó részek vannak benne, de a nagy egész nekem nem volt kerek… Igaz, az előszóban kitérnek a struktúrájára, így a csalódás itt is elmaradt.
Kedvenc kettő is akadt.
A régmúlt városa ugyan nem hosszú, de azt a hangulatot ami érdekében valószínűleg odakerült, nálam maximálisan elérte. A fénylő emberekhez hasonlót pedig olvastam ugyan, de ebből az érából és ilyen hatásút biztosan nem.
Nagyon szép maga a kiadvány is, mind az előszó, mind a függellék megágyaz egy második olvasàsnak, az pedig már csak ráadás, hogy jól illik a Szukits Kiadó féle H. P. Lovecraft összes mellé. :)
Ja és a képek is hangulatosak.
Amit viszont érdemes tudni, hogy a könyv tele van. Mármint szöveggel, de úgy rendesen és nem rövidek az elbeszélések és a fejezetek sem. Ez nem baj, de ahogy a műfaj is azt gondolom igényli, hogy rászánja az olvasó az időt, ezúttal a méret szintúgy.

1 hozzászólás
Chavez>!
Arthur Machen: A nagy Pán isten és más szentségtelen történetek

Hát Machen nem lett a kedvencem, az már biztos. Küszködtem a kötettel, mert borzalmasan terjengősen írt, néhány jobb írást leszámítva pedig inkább untatott, mint szórakoztatott vagy pláne borzongatott. Az Egy élet töredékét és a függeléket őszintén szólva már csak felületesen futottam át.


Népszerű idézetek

lzoltán IP>!

(…) Van az ismerethalmaznak egy olyan régiója, amelyről sosem fog tudomást szerezni, amelytől a bölcs emberek távolabb állnak, mint a Hold a Földtől, de én felderítettem ezt a vidéket. Ha tudná, ha csak álmodni merészelne arról, hogy némely ember mire képes a mi csendes létszféránkban, a lelke beleborzongana és a rettegéstől eszét vesztené. Amit tőlem hallott, az csupán a jéghegy csúcsa – csak a felszínét érintettem az igaz tudománynak; ez a tudomány nem jelent mást, mint halált, ez a tudomány most már sokkal rosszabb a halálnál is azok számára, akik belemerültek. Amikor az ember kijelenti, hogy léteznek különb dolgok földön és égen, nincsenek igazából tisztában azzal a rémséggel és iszonyattal, amely folyton a nyomunkban jár.

86-87. oldal, A legbenső fény

Sz_László>!

Tudjuk jól, mi történt azokkal, akik szembenéztek a nagy Pán istennel, aki pedig kellően megfontolt, tisztában van vele, hogy egyetlen szimbólum sem jelentés nélküli. Itt kétségkívül egy művészi szimbólummal állunk szemben, mellyel az emberek hosszú idő óta elleplezték ama végtelenül szörnyű és titokzatos erőkről szerzett tudásukat, melyek ott nyugszanak minden dolog esszenciájában; melyektől a lélek elsorvad, elpusztul, elfeketedik, akár a test az elektromos áramtól. Ezek az erők megnevezhetetlenek, kimondhatatlanok, elképzelhetetlenek, hacsak nem egy szimbólum leple alatt ábrázolják, mely legtöbbünk számára az érzékeny költői fantázia csapongása, mások számára pedig ostoba szóbeszéd. Mindazonáltal ön meg én megtudtunk valamit az emberbőrbe bújt szörnyűségről, mely a titkos szférában él; s nem rendelkezvén önálló formával, elragadott magának egyet. Ó, Austin, hogy történhetett ilyesmi?! Hogy nem sötétült el a napfény e förtelem láttán, hogy nem forr fel és olvad meg a föld ilyen teher alatt?!

66. oldal, A nagy Pán isten

Sz_László>!

Az egész világ, kedves barátom, egy borzasztó szakramentum; rejtélyes, megfoghatatlan erő és energia, melyet anyagi megjelenésének formája leplez el. És az ember, a Nap, a többi csillag, a virág a pázsiton, a kristály a kémcsőben mind-mind egyszerre anyagi és spirituális jellegű, és mind egy belső rendszernek veti alá magát.

171. oldal, A három betolakodó

Sz_László>!

Szíven ütött a gondolat, hogy az anyag ugyanolyan rejtélyes és nyomasztó, mint a lélek, és a tudomány csupán a megértés küszöbén téblábol, és alig képes egy futó pillantásnál többet vetni a bent levő csodákra.

133. oldal, A három betolakodó

Sz_László>!

Hátborzongató rituálék és misztériumok vesznek körül minket, olyasfélék, amelyek igazi minőségükben nem jelennek meg számunkra. Az élet, higgye el, nem csupán szürke anyag, vénák és izmok, amelyeket bonckés alá vehetünk; az ember az a rejtély, amely után kutatok, de hogy felfedezzem, előtte tajtékzó tengereken és óceánokon, no meg az évezredek homályán kell átkelnem.

125. oldal, A három betolakodó

Sz_László>!

Ezzel együtt, szinte szükségszerű folyományaként, támadt az a szilárd meggyőződése, hogy az élet egész felépítménye, amelynek ő is részese volt, elmerült a legszörnyűbb abszurditásban; hogy ő és minden barátja, ismerőse és munkatársa mind olyan dolgokkal volt elfoglalva, amelyekkel az embernek soha nem kellett volna törődnie, és olyasfajta célokat hajszol, amelyekért soha nem kellett volna epekednie, és valójában mindez nem volt különb annál, mint amikor egy oltár nemes pillérköveit egy disznóól falába építik.

305. oldal, Egy élet töredéke

Sz_László>!

Az élet, ahogyan az a számára tűnt, a nagy keresést jelentette – de hogy mi után, azt el sem tudta képzelni; és ahogy egyre múltak az évek, minden érdemi nyom egytől egyig elhalványult, elsüllyedt az úton, vagy a szavak jelentése lassacskán elfelejtődött; a jelzőtáblák egytől egyig mind kifordultak, az igazi bejáratokat vastagon benőtte a burjánzás, maga az út a magaslatok helyett már a mélységekbe vezetett, amíg végül a zarándokok népe örökös kőfejtőkké és árokásókká váltak a pusztulásba vezető úton – ha egyáltalán vezetett az az út bárhova.

305. oldal, Egy élet töredéke

Sz_László>!

Az igazi sabbath titka azon ősrégi időknek a középkorban is fennmaradt titka: ördögi tudományoké, amelyek már akkor léteztek, mielőtt az árják Európa földjére léptek volna. Férfiak és asszonyok, akiket valamiféle tetszetős ürüggyel csábítottak el az otthonaikból, olyan lényekkel találkoztak, amelyekről feltételezni lehetett (és feltételezték is), hogy az ördög képmásai; olyan helyekre vezették őket, amelyek elhagyatottan, a kíváncsi szem elől rejtve álltak. Itt kezdődhettek a hosszan tartó és sokak számára ismeretlen szokások. Talán egy barlang volt vagy más tar és szélfútta hegytető, talán egy rengeteg mélyen fekvő pontja, ahol a sabbathot megtartották.

172. oldal, A három betolakodó

Sz_László>!

Nehéz ezekről a dolgokról írni, főleg azért, mert az az alak, amely oly kedves és vonzó volt, nem hallucináció terméke, hanem, bármilyen rettenetes ezt mondani, maga az ember volt. A bor ereje miatt, néhány szem fehér por miatt egy üveg vízben az élet háza kettéhasadt, az emberi szentháromság felbomlott, és a féreg, amely sosem hal meg, hanem bennünk alszik, külső dologgá vált, és a hús öltözékében jelent meg.

172-173. oldal, A három betolakodó

lzoltán IP>!

     – Látja Oswald Crollius pergamenjét? Elsőként ő mutatta meg az utat, bár nem hinném, hogy ő maga rátalált volna. Volt egy különös mondása: „Minden apró búzaszemben ott rejlik egy csillag lelke.”

38. oldal, A nagy Pán isten


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A remény rabjai
Stephen King: Éjszakai műszak
Chuck Palahniuk: Kísértettek
Stephen King: Atlantisz gyermekei
Edgar Allan Poe: Az aranybogár
Stephen King: Minden haláli
Josh Malerman: A végzet tébolyult kereke
Mary Janice Davidson – Laurell K. Hamilton – Charlaine Harris – Angela Knight – Vickie Taylor: Karó
Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota
George R. R. Martin: Álomdalok