Sötétség ​délben 236 csillagozás

Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Sötétség délben 1940-ben látott először napvilágot, s a század egyik legnagyobb vihart kavart regénye lett. Arthur Koestler fiatalon a kommunista mozgalom vehemens elkötelezettje, a „hitehagyás” friss sebének fájdalmával, ugyanakkor éles logikával és az írói képzelet szenvedélyével írta meg ezt a regényt, amelyben a 30-as évek nagy szovjet pereinek emberi kérdéseit kívánta bonckés alá venni. Kulcsregényt írt ugyan, abban az értelemben, hogy a regény olvasója számára világos: a cselekmény a sztálini önkényuralom világában játszódik és hőse, Rubasov sokban hasonlít a koncepciós jogi procedúrák fővádlottjaira (Buharinra, Radekre és másokra), de a regény problematikája túlmutat a publicisztikus aktualitáson, a felületesen felfogott „politikai botrányon”.

Nyikolaj Szemjonovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik gárda vezető alakjaihoz tartozó, a szovjet rendszert a legnagyobb külső nehézségek és belső kétségek között is hűen szolgáló, jelentős funkcionárius, egyik napról… (tovább)

Napfogyatkozás címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1940

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek · 100 Könyv Európa

>!
Magvető, Budapest, 2019
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438284 · Fordította: Mesés Péter
>!
Magvető, Budapest, 2019
304 oldal · ISBN: 9789631439052 · Fordította: Mesés Péter
>!
Európa, Budapest, 2016
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634053576 · Fordította: Bart István

7 további kiadás


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Rogyion Romanovics Raszkolnyikov


Kedvencelte 57

Most olvassa 15

Várólistára tette 198

Kívánságlistára tette 127

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

Nagyon fontos, hogy ezt az üzenetet, ennek a könyvnek a mondanivalóját mindenki pontosan értse. Aktualitása napról-napra növekszik. Azonban valami végzetes félreértés lenne Koestler regényét leszűkíteni a sztálini diktatúra bűneire. Bár ennek a totális hatalomnak a tapasztalatai indították könyve megírására, a tanulság Koestler és általa Rubasov okfejtésében lényegesen általánosabb: nagyobb veszélynek tartotta a bármiféle eszme jegyében kialakított totális államiság terjeszkedését, mint a demokrácia bármilyen fogyatékos változatának megerősödését. Az egyén szabadságának, az emberi jogoknak a tiszteletben tartását tekintette a legfontosabb értékmérőnek minden társadalom megítélésében. S ma ez érték szinte globálisan veszélybe kerülni látszik, hiszen az eszmék kezdetben mindig jó célok érdekében fogalmazódnak meg, de megvalósításuk során – ahogy a cél egyre inkább szentesíti az eszközöket – elsilányulnak, beszennyeződnek, bemocskolódnak. Ez az általánosítható sorsuk, legyenek bár politikaiak, vagy vallásiak – sorsukat el nem kerülhetik.

1 hozzászólás
pepege P>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

A XX. század első éveiben Budapesten született, miskolci gyökerekkel rendelkező Arthur Koestler a harmincas évek elején több alkalommal a Szovjetunióba utazott, hogy tapasztalatokat szerezzen. Az ott töltött évei alatt nyitott szemmel és füllel járt és hamar rá kellett döbbennie, hogy nagy különbség van aközött, amit a sztálini rendszer kifelé láttat magáról és ami a valóság. Ez a felismerés mélyen megrendítette hitében. Csalódását az eszme iránt a tisztogatások tovább fokozták, míg – hét év kommunista mozgalmi tevékenység után – 1938-ban ki is lépett a pártból. Ez az időszak ihlette és ekkor írta meg a Sötétség délben című regényét.

Az eredetileg „Rubaschow” címet viselő, német nyelven íródott szöveg a II. világháború elején elveszett, és a világ egy angol fordításból ismerhette meg, amit akkori szerelme, Daphne Hardy készített. (A dolog érdekessége, hogy Hardy munkájából fordították később vissza német nyelvre.) Bart Istvánnak köszönhetően a magyar olvasók a ’80-as évektől kezdve ismerhetik a történetet, amely több kiadást is megélt. Ez a mostani különleges abból a szempontból, hogy időközben előkerült – egy zürichi könyvtárból – az eredeti kézirat, melyet Mesés Péter fordított magyar nyelvre.

A regény a Szovjetunióban, a sztálini tisztogatások idején játszódik, főhőse a pártfunkcionárius Rubasov, akit egyik napról a másikra letartóztatnak, bebörtönöznek és konstruált vádakkal illetnek. Rubasov alakja természetesen fiktív, azonban maga a kerettörténet, ahogyan a koncepciós perek és az azt megelőző eljárások zajlottak, valós tényeken alapul. Néhány évvel ezelőtt én pont egy koncepciós perről (Rajk László pere) írtam a szakdolgozatomat, és igyekeztem mélyen beleásni magam a témába. Most, hogy Koestler regényét olvastam, rögtön ráismertem az eljárás tipikus elemeire és örömmel tapasztaltam, hogy a szöveg hitelességéhez nem férhet kétség. De ezen ne is csodálkozzunk, hiszen maga a szerző is megjárta a börtönt, saját tapasztalatait szőtte e regény cselekményébe, amely csupán néhány napot ölel fel, és gyakorlatilag végig a börtönben játszódik.

Rubasovot bedugják a 404-es cellába, majd napokig magára hagyják. Letartóztatása előtti pozíciójának köszönhetően tisztában van vele, hogy mi vár rá. Míg az első kihallgatására várakozik, a szomszédos cella lakóival próbál kapcsolatot teremteni. Egy nagyon egyszerű és logikus kódrendszert használtak a börtön lakói a kommunikációra, melynek megértésében segítségünkre siet a könyv borítója. Az ábécé betűit öt sorban kell elhelyeznünk (a rabok természetesen csak képzeletben), mindegyik sorban 5-5 betű található. Az első kopogtatás azt jelzi, a kódolt betű hányadik sorban, a második pedig azt, hogy adott sorban hányadik helyen található. Ezzel a kopogtatási kódrendszerrel vette fel tehát főhősünk a kapcsolatot szomszédaival. Nem volt egyszerű dolga, személyét – érthető okokból – eléggé ellenségesen fogadták.

Számomra a történet egyik legérdekesebb része Rubasov első kihallgatása volt. Az ügye ugyanis nem máshoz került, mint régi barátjához, Ivanovhoz, akihez megannyi közös emlék fűzte, hiszen együtt szívták magukba a kommunista eszméket. És lám, most mint ellenségek ülnek egymással szemben. Rubasov nem is rejti véka alá a rendszerrel szembeni kritikáját (két és fél oldalon keresztül olvashatjuk a monológját, amelyben tökéletesen összefoglalja a rendszert és annak hibáit), de Ivanov tudja, hogy még hosszú időbe telik, míg a konstruált per anyaga összeáll.

Rubasov alakja hűen példázza a koncepciós perek áldozatait. Végigkövethetjük vívódását, a szinte szünet nélküli kihallgatásokat. Az ő esetében nem vetettek be fizikai kényszert, nem bántalmazták, egyszerűen csak alig hagyták pihenni. A kialvatlanságtól egy idő után az ember olyan idegállapotba kerül, hogy már bármit megtesz, amit mondanak neki, csak legyen már vége. Itt nem magán a cselekményen van a hangsúly, hanem azon a lelki procedúrán, amin a forradalmárból lett „bűnösnek” végig kell haladnia. Vissza-visszatérő gondolata („most megfizetek érte”) kihangsúlyozza, hogy bűnösnek tartja önmagát, de persze nem úgy és nem abban, amivel vádolják.

Egyetértek azzal az állítással, hogy Arthur Koestler műve kulcsregény. Bátor dolognak tartom, hogy megírta, és fontosnak, hogy minél többen megismerjék, mert a koncepciós perek áldozatairól ebben a formában és ilyen lélekbemarkolóan nem készült még szépirodalmi alkotás. Az új fordítás miatt még azoknak is ajánlom, akik már olvasták, hiszen érdekes lehet a két változatot összehasonlítani.

http://ekultura.hu/2019/05/16/arthur-koestler-sotetseg-delben

3 hozzászólás
DaTa P>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

Nagyon megviselt. Rubasov, a kommunista mozgalom korábbi elkötelezett híve, a forradalom meghatározó szereplője, a kommunista felsővezetés tagja végül börtönbe kerül, és válik egy csapásra egy kirakatper legfőbb vádlottjává. Hátborzongató regény. Végtelenül nyomasztó. Szemfelnyitó. Fontos.

Qedrák P>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

Bizonyos értelemben a sztálini Szovjetunióra mindig is félelemmel vegyes csodálattal tekintettem. A félelmet azért érzem, mert benne élni irgalmatlan szívás, és rosszat tesz az ember mentális és lelki egészségének. Valami olyasmire gondolok, mint amikor az első hidrogénbomba felrobbanása láttán valaki hümmögve megállapítja, hogy „aha, hát mi emberek ezt is meg tudtuk csinálni”. Ebben az egyszerre gépies és egyszerre őrült rendszerben számomra mindig is a legnagyobb kérdőjelt az jelentette, hogy miként tudta a forradalom felzabálni a saját gyermekeit. Hogyan tagadhatták meg Sztálin ellenfelei korábbi önmagukat, miként érték el náluk azt, hogy a mellüket döngetve határolódjanak el önmaguktól, hogy utána a kivégzőosztag elé meneteljenek.
Koestler leghíresebb műve ennek a kérdésnek az ördöglakatját próbálja feltörni. Számomra a legnagyobb meglepetést nem is az jelentette, hogy ez a könyv megszületett, hiszen azóta már sokkal több sejtésünk van a sztálinizmus működéséről. Hanem az, hogy mindezt 1940-ben(!) vetette papírra, amikor a szovjet rendszer mechanizmusairól Európa szerencsésebb felén legfeljebb rózsaszínű ködös álmokat kergethettek a népfrontmozgalmak meg az Oroszországban körbekalauzolt nyugati újságírók révén. Koestler főhőse, Rubasov (akit állítólag Buharinról mintázott) úgy győzi meg saját magát a történtek logikus szükségszerűségéről, hogy közben mélységesen lenézi az új nemzedéket. Szerinte ők előemberek, akik csak a Nagy Egyes elgondolásait teljesítik ösztönszerűen, intellektuális háttér nélkül. Ám mindez a forradalomból származó logikus következmény, ezért ő maga is elfogadja azt a sorsot, hogy egy legyen a falról leakasztott képek közül. Ez a történelmi szükségszerűség. Hogy mi a történelmi szükségszerűség, azt pedig a Párt határozza meg. Rubasov maga is szívszélhűdés nélkül szolgáltatta ki a külföldi kiküldetése alatt a Párt határozataival egyet nem értő figurákat, vagy éppen a saját szeretőjét. Amikor az ő neve következik a rubrikában, megadja magát. Koestler tehát a véglegekig tolt logikában látja a feloldását a sztálini koncepciós perek bekövetkezésének. Bár történelmi szinten nyilván lehetne ezzel a megállapítással vitatkozni, irodalmi értelemben kevés ennél hatásosabb feldolgozását ismerjük a kommunista Szovjetuniónak.

Apropó, irodalmi szint: ez a könyv más korból származik és más súlyt képvisel, és azt vettem észre magamon, hogy nehezebben fogadom be. A könnyebb, szórakoztatásra szánt műveket olvasva talán túlságosan türelmetlenné váltam. Meg kell tanulnom egy kicsit jobban koncentrálva és odafigyelve olvasni. :)

3 hozzászólás
SteelCurtain>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

Érdekes, hogy szinte minden valamirevaló író a történelem sorsfordító pillanatait az emberi tudatban vájkálva próbálja megfejteni. Pedig a puszta fizikai valóság hatása a tudatra, a realitás fel, vagy el nem ismerése legalább ilyen izgalmas. Koestler ugyan jelzi a realitások korlátait, ám nézőpontja megmarad a szubjektivitás keretei között. Regénye így is kiemelkedik a hasonló témájúak tömegéből. Kitűnően ábrázolja a kiérlelt sztálinista rendszer működését. Ugyanakkor a rendszer kifejlődét úgy vélem Koestler tévesen fogja föl, bár kétségtelen, hogy az általa vázolt mód is izgalmas lehetőségeket rejt magában, amelyeket nem is hagy kihasználatlanul. Nagyszerűen megrajzolt alakjaihoz rendkívül feszes, tökéletesen megkomponált történetet kerekít. Igazi mestermunka, ínyenceknek való.

2 hozzászólás
GTM P>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

Megint remekművet sikerült kifognom a Molyon böngészve, mégsem lett kedvenc, mint még túl a felén is gondoltam. Nem mintha nem érdemelné meg, csak annyira megviselt lelkileg, hogy nem akarom most ott látni. Majd később. Később talán mégis felteszem. Mert ezt a könyvet mindenkinek olvasnia kellene. Olyan remekmű, aminek ott lenne a helye minden gondolkodó ember polcán. Hiába kötődik erősen egy korhoz, aktualitását soha nem veszíti el. Ma sem.

Koestler azt mutatja be Rubasov alakjában, miként válik a becsületes, önfeláldozó forradalmár (ember), aki tele hittel, jó szándékkal, segíteni akarással indul a világnak, végül a diktatúra kiszolgálójává, engedelmes végrehajtójává. Miként termeli ki a forradalom hőskorának világmegváltó elitje a saját filozófiájának megtestesüléseként a dogmákba merevült új generációt, és miként válik közreműködésükkel éppen saját filozófiájának áldozatává.

A könyv központi kérdése a tiszta ész és a becsület viszonya. Lehet-e a becsületet feláldozni bármiféle eszme érdekében? Van-e létjogosultsága a machiavellizmusnak? Feláldozható-e az egyén a logikai szükségszerűség érdekében?

Rendkívül sűrű atmoszféra, a lélektani folyamatok kiváló, mélyreható ábrázolása jellemzi a regényt. Cselekménye rövidke, a lényeg a belső folyamatokon, Rubasov gondolatain van, mégis mindvégig magasfeszültégen izzik a történet. Hiába tudjuk a véget szinte első perctől, Rubasov és vallatói közötti intellektuális párharc mindvégig fogva tartja a figyelmet. Akár a Bűn és bűnhődésben Raszkolnyikov és a vizsgálóbíró. A párhuzam egyértelmű.

Mikor pedig a regény végén az öreg házmester a Rubasov-perről szóló tudósítást hallgatva a Bibliából idéz párhuzamokat, nekem futkosott a hátamon a hideg.

Kegyetlen, szomorú, ám kiválóan megírt tudósítás ez a regény egy kegyetlen, szomorú korszakról. Kegyetlen, szomorú korszakokról.

3 hozzászólás
Kyupirappa P>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

Igazából két apró tény miatt vettem kézbe a könyvet. Elsősorban azért, mert gyűjtöm az Európás 100 könyv sorozatot, másrészt egy olyan ember egyik kedvence, akinek adok a véleményére. Az utóbbi tény bőven elősegítette azt, hogy viszonylag hamar kézbe vegyem. És hát igen, a regény stílusvilága az 1984-ére (főleg, hogy most újraolvastam) és A pokol tornácáéra emlékeztetett. Ennek köszönhetően mind a három műre azt hiszem, megtaláltam a tökéletes szót, bár ezt személyiségi jogok megsértésének elkerülése érdekében torzítom a nagyvilág felé: olyan „osztályfőnökösek”, mostantól így fogom hívni őket :)
Ha rangsorolnom kellene a Sötétség délbent, hogy mennyire tetszett, a két könyv közé tenném.

De térjünk vissza magára a Sötétség délbenre.
Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire kegyetlen volt ez az akkori rendszer azokkal, akiben nem bíztak száz százalékosan, mennyire semmibe vették az embereket még akkor is, hogyha párttagok voltak, hiszen tisztogatások mentek a kommunista párton belül is, folytak ellenük a koncepciós perek, bár ezeket már az iskola óta tudjuk, tanultuk, de úgy vélem, ha az ilyeneket regényes formában olvassa az ember, sokkal jobban benne marad.
A főszereplő kapcsán keserű érzések kavarognak bennem, összességében annyit mondanék, hogy szerintem nem érdemelte meg a sorsát.

Minden tiszteletem az íróé, aki magyar anyanyelvűként német nyelven írta meg a könyvet, melynek helyszíne egy szovjet börtön, ehhez azért kellett erős tehetség.

Ó és ezt a kopogós kommunikálási módszert én is el akarom sajátítani.

>!
Európa, Budapest, 2016
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634053576 · Fordította: Bart István
2 hozzászólás
Rushka>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

„A történelem a priori amorális; nincs lelkiismerete.”

"A forradalmár ne akarjon a más fejével gondolkozni.
Vagy mégis? Lehet, hogy még kötelessége is?
De hogyan lehet megváltoztatni a világot, ha az ember mindenkivel azonosul?
Hogyan másképp lehetne megváltoztatni?
De aki mindent megért és megbocsát – az olyan embert ugyan mi sarkallná cselekvésre?
Vagy mi tarthatná vissza a cselekvéstől?"

„Az az igazság, hogy én már nem hiszek a magam csalhatatlanságában. Ezért vagyok én elveszett ember.”

Nagyon fontos könyv. Aktuális lesz akkor is, amikor a Szovjetunió és a kommunista diktatúra csak távoli történelmi adat lesz, de visszamenőlegesen is az, bármilyen korra, annyira érvényeset kérdez a társadalomról és benne az egyénről.
A regényben Rubasovot, a magas rangú kommunista funkcionáriust, aki a kezdetektől a Párt tagja, börtönbe zárják, majd kivégzik. Nem ezek az események fontosak, hanem mindennek az eszmei megokolása, értelmezése, az, ahogy a történelem logikája és az egyén élete és lelkiismerete megütközik. Van-e eszme, ami nagyobb az egyes embernél vagy magánál az egész emberiségnél? Van-e hibátlan, csalhatatlan eszme? Ember kigondolhat-e ilyen eszmét? Ember megvalósíthat-e ilyen eszmét?
Rubasovnak közelgő halálával szembesülve kell válaszolnia ezekre a kérdésekre és megküzdenie saját bűnössége kérdésével. A sürgető elvi kérdések mellé belépnek életének döntései, a regény zsenialitása pedig abban áll, hogy három ember a múltjából (akiket Rubasov árult el és küldött ezáltal a halálba) és egy rabtársának a sorsa (egy öreg és naiv kommunista, akinek naivsága és szeretete miatt kell elpusztulnia) egy szintre tud kerülni, érvényesen szembe tud szállni a milliók életét meghatározó eszmével.
Rubasov és vallatói összecsapásaiban, Rubasov emlékirataiban (magyarázataiban) benne van, ameddig az ember az eszméiben eljuthatott a XX. században, de mindez áttevődik egy még ennél is magasabb síkra, megidéződik a vallás is (Jézus és Mózes alakja), mindennek irodalmi összetartója pedig nem is lehetne más, mint a Bűn és bűnhődés, Rubasov alakmása pedig Raszkolnyikov.
Nem lesz olyan politikai rendszer, aminek ne kellene feltennie a regényben feltett kérdéseket, sem egyén, akinek ne kelljen szembenéznie velük, ha nem is olyan látványosan, mint Rubasovnak (bár ezen a szinten is érvényes, pl. Kádár összeroppanása élete végén – Nagy Imre kivégzése), de benne van, hogy a társadalomnak és az eszméknek mik a végső határai.

Nyájas_Olvasó>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

A regény a kommunista diktatúra idején játszódik a Szovjetunióban, ezt persze nem nagy szám észrevenni. Az azonban már sokkal érdekesebb, hogy a regény során egyetlenegyszer sem említik szó szerint sem az eszmét, sem az országot, mégis, az első oldaltól kezdve tökéletesen tisztában vagyunk mindkettővel.

Tulajdonképpen a legérdekesebb a történetben a nézőpont: egy olyan személy utolsó pár napján-hetén keresztül ismerjük meg a történetet, aki maga is a rendszer része volt korábban, a kommunista felsővezetés egyik tagjáról van szó. Tegyük hozzá, hogy nem egyszerű kommunista vezetőről van szó: Rubasov már a polgárháború idején jeleskedett: legendás, régi bolsevik forradalmár, aki annak idején mindent megtett a rendszerért. Olyan dolgokat is, amelyek erkölcsileg finoman szólva is kifogásolhatók, azonban őt mindig csak a nagy végcél vezérelte, ezért is áldozott fel mindent. A regény csak két ilyen múltbéli történetet emel ki: az őszinteséget, becsületességet jelképező kis Loewy alakját, és a hűséget, önfeláldozást jelképező Arlovát. Mindkettő haláláért Rubasov tehető felelőssé, így a regényen végighúzódik a bűn és bűnhődés motívuma is, amelyet Dosztojevszkij regényének szó szerinti megidézése, valamint Rubasov folytonosan ismétlődő gondolatai ("most fizetek érte") is alátámasztanak.

Ezzel együtt a történet az eszméből történő kiábrándulás regénye is. Itt most ugyan épp a kommunizmusról van szó, de amolyan Madách-jelleggel akár úgy is felfoghatjuk, hogy bármely eszme szerepelhetne: minden eszme ugyanolyan életpályát fut be ugyanis: az alapelvei nemesek és jószándékúak, azonban a megvalósítás során valami undorítóvá és ezzel együtt mélyen emberivé alakul át mind: rohadttá válik. Az ember tragédiája óta tudjuk, hogy minden eszme sorsa ez. Ezt a szálat a regény egyébként hangsúlyosan ki is bontja. Különösen az Ivanovval folytatott beszélgetéseknél érezni ezt: ezek a dialógusok tulajdonképpen Rubasov belső, lelki vitáinak kivetüléseiként is értelmezhetők.

Akinek vannak még illúziói politikai téren, és esetleg még a Mikulásban is hisz, az ne olvassa ezt a regényt. Mindenki másnak melegen ajánlom.

eme P>!
Arthur Koestler: Sötétség délben

Tetszett. Nem lett kedvenc, de az öt csillagot megérdemli. Ami nagyon elgondolkodtató, az nem csak a sztálini rendszer és általában a totalitarizmus mechanizmusának pontos, hű rajza, hanem főként a rajz időpontja: a regény 1940-ben jelent meg először. Orwell nyolc évvel később írja az 1984-et, Szolzsenyicin pedig több mint harminc (!!!) év múlva adja ki először A Gulág-szigetcsoportot. Koestler regényének a maga idejében döbbenetes újdonságként kellett hatnia, hihetetlenül friss volt, hiszen alig két-három éve történt a nagy politikai tisztogatás, mikor a forradalom „felfalta” saját gyermekeit. Még ma is, mikor ismerünk jó pár hasonló művet, Rubasov története elevenen, sokkolóan és elgondolkodtatóan hat. Mert ugyan a mai világra közvetlen módon nem vonatkozik, de közvetetten lépten-nyomon jelen van.
Rubasov sorsa, gondolkodás- és viselkedésmódja tipikusnak mondható: a logikában, ésszerűségben, törvényben, igazságban, igazságosságban hívő ember szembesülése az abszurd rendszer abszurd logikájával – pontosabban logikátlanságával. Rubasov meg van győződve arról, hogy letartóztatni, börtönbe vetni, vádlottként kezelni csak bűnöst lehet – egy logikusan működő világban így történne. Ezért nem ártatlanságát hangoztatja, hanem vétkét keresi. A regény a rendszer mechanizmusának feltárása mellett egy önmagával viaskodó, lelki önvizsgálatot tartó, az értelmetlenségben értelmet kereső ember lélekrajza is. A probléma metafizikai síkra való kivetítésének lehetőségét is magába foglalja a regény, melyről két mű jutott minduntalan eszembe: A per illetve Gábor Áron Szibériai trilógiája.
K. is ugyanúgy rabja a rendszernek, mint Rubasov, és ugyanúgy elfogadja a játékszabályokat (noha nem tudatosan, és készakarva, mint Rubasov vagy Gábor Áron alakja) – mikor visszafordul a katedrálisban, ahelyett, hogy kilépne az ajtón –, mint ahogy azt Rubasov tette. K. nyomorult módon hal meg, „mint egy kutya” – és a pusztulástól Rubasov sem menekülhet meg. Ám Koestler nem engedi hősét úgy pusztulni el, mint K. Rubasov felismeri a rendszer arcát, és a fogság idején rájön arra, hogy a „grammatikai fikció” (vagyis az egyes szám első személy, az én) olyan valóság, melyet nem lehet matematikai képletbe foglalni. Itt asszociáltam az egyébként Kafkához egyáltalán nem kapcsolható Gábor Áron- regényre. A Szibériai trilógia egyik lényeges alakja, Pápaszemes – a rendszer elkötelezett híve, és majdani áldozata, akárcsak Rubasov. Pápaszemes azonban nem világosul meg a gulágban, hanem fogolyként is a rendszer tökéletesítési lehetőségein töpreng, megszállottként filozofál az egyén számára szükséges/elégséges szabadság mértékének matematikailag kiszámítható és adagolható voltáról. Persze ez esetben is közbeszól az ismeretlen x – Pápaszem elméletének végső bizonyítását a halál akadályozza meg.
Koestler hőse K.-tól és Pápaszemestől eltérően még életében ráébred az egyén értékére, az erkölcsi normák szükségességére – egyféle visszalépést mutat, vagy visszahozását letűnt értékeknek (nem véletlen a cári katonatiszttel való börtönbeli kapcsolata!). Koestler nem akar végképp lemondani erről az értékrendről, hőse halála ellenére a humánum, az egyén győz az emberellenes, tömegben gondolkodó világ ellenében.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

madárka>!

Az egyén meghatározása a következő volt: milliós tömeg osztva millióval.

186. oldal

madárka>!

Oda jutott a világ, hogy szemben áll egymással okosság és tisztesség, és aki az egyiket választja, annak le kell mondania a másikról.

180. oldal

EszkiMóczy>!

Csak három szó állt rajta, és láthatólag sebtében firkantotta le valaki az üzenetet: „Halj meg némán.”

A második kihallgatás, 4. rész, p. 94

anika>!

Egyszer egy matematikus azt mondta, hogy az algebra a lusta emberek tudománya – az ember nem számítja ki az x-et, hanem úgy dolgozik vele, mintha tudná róla, hogy mennyi. Esetünkben az x a névtelen tömegeket jelenti, más szóval a népet. A politika pedig abban áll, hogy az ember úgy manipulál ezzel az x-szel, hogy közben mit sem törődik vele, mi is ennek az x-nek a tulajdonképpeni természete. A történelemcsinálás viszont azt jelenti, hogy felismerjük, mennyit is ér egyenletünkben ez az x.

65. oldal

eme P>!

És végtére is mindenkit csak a saját hite nevében lehet keresztre feszíteni.

157. oldal

pepege P>!

Minden eddigi forradalmat moralizáló dilettánsok csináltak. Jóakaratúak voltak, de a dilettantizmusukba belebuktak. Mi vagyunk az elsők, akik következetesek.
– Olyannyira következetesek – mondta Rubasov –, hogy a föld igazságos elosztásának érdekében tervszerűen hagytuk, hogy egy éven belül ötmillió nagy- és középparaszt haljon éhen a családjával egyetemben. Olyannyira következetesek, hogy az embereket megszabadítandó a kapitalista bérmunka béklyójából, tízmillió embert küldtünk kényszermunkára a sarkvidékre és a keleti őserdőkbe, olyan körülmények közé, amilyenekben az ókori gályarabokat tartották. Olyannyira következetesek, hogy a véleménykülönbségek tisztázásának csak egy módját ismerjük, a halált, legyen szó akár a tengeralattjárók vízkiszorításáról, akár a műtrágyáról, akár a pártnak az Indokínával kapcsolatban követendő irányvonaláról. A mérnökeink állandóan annak tudatában dolgoznak, hogy egy kalkulációs tévedés a börtönbe vagy a vesztőhelyre juttathatja őket; a közigazgatásban dolgozó hivatalnokok kíméletlenül megsemmisítik a beosztottjaikat, hiszen tudják, hogy felelősek a tetteikért, és máskülönben őket semmisítik meg; a költőink stilisztikai vitáikat úgy folytatják le, hogy feljelentik egymást a titkosrendőrségen, mert az expresszionisták a naturalizmust ellenforradalminak tartják, és fordítva. Az eljövendő generációk érdekében a most élőket olyan következetesen tesszük ki a legszörnyűbb nélkülözéseknek, hogy a várható átlagos élettartam egynegyedével csökkent. A forradalom országának létét megvédendő, következetes módon olyan rendkívüli intézkedéseket és átmeneti törvényeket kellett hoznunk, amelyek minden pontban ellentmondanak a forradalom céljainak. A tömegek életszínvonala alacsonyabb, mint a forradalom előtt volt; a munkakörülmények keményebben, a fegyelem embertelenebb, a norma szigorúbb, mint a gyarmati országokban a bennszülött kulié; a halálbüntetés alsó korhatárát tizenkét évre szállítottuk le, szexuális törvényhozásunk prűdebb, mint Angliáé, vezérünket groteszkebb módon bálványozzuk, mint ahogy a kis bajszos paprikajancsit bálványozzák az övéi. A sajtónk és az iskoláink sovinizmust, militarizmust, dogmatizmust, konformizmust és butaságot terjesztenek. A kormány hatalma és önkénye korlátlan, példátlan a történelemben; a sajtószabadságot, a vélemény szabadságát, a mozgásszabadságot olyan alaposan eltörölték, mintha Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata soha nem is létezett volna. Mi építettük fel a történelem legnagyobb rendőrállamát, a leghatalmasabb besúgói hálózatot, a testi és lelki kínzás legrafináltabb, tudományosan megalapozott rendszerét. A nyögve szenvedő tömegeket korbáccsal kergetjük egy elméletileg szebb jövő felé, amit azonban csak mi ismerünk. Ennek a generációnak kimerültek az erőtartalékai, kiadott magából mindent a forradalom alatt, kivérzett, ez a generáció már csupán az áldozatává vált hús nyöszörgő, tompa, erőtlen masszája. Ez a következménye a mi következetességünknek.

78-80. oldal

1 hozzászólás
pepege P>!

Egy matematikus egyszer azt mondta, hogy az algebra a lusta emberek tudománya. Nem számolják ki az x-et, hanem úgy dolgoznak vele, mintha ismernék. A mi esetünkben az x a névtelen tömeg, a nép. A politikacsinálás azt jelenti, hogy az x-szel úgy operálunk, hogy nem ismerjük a tulajdonképpeni természetét. Ellenben történelmet csinálni azt jelenti, hogy az egyenletünkben felismerjük, az x mennyit ér.

97-98. oldal

Kapcsolódó szócikkek: algebra
madárka>!

Mindig az az igaz, ami hasznára van az emberiségnek, ami viszont káros, az eleve csak hamis lehet.

165. oldal

1 hozzászólás
EszkiMóczy>!

Az az igazság, hogy én már nem hiszek a magam csalhatatlanságában. Ezért vagyok én elveszett ember.

A második kihallgatás, 1. rész. p. 76

eme P>!

A Párt sohasem téved… A történelem pedig nem ismer fenntartásokat és tétovázást. Rendíthetetlenül és tévedhetetlen biztossággal halad végső célja felé. És medrének minden kanyarulatában lerakja partjain a kimosott iszapot meg a sodrában vízbe fúltak tetemeit… A történelem sohasem téveszt utat. És sohasem hibázik.

36. oldal

1 hozzászólás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Tibor Fischer: A béka segge alatt
Dragomán György: A fehér király
Hamvas Béla: Karnevál
Krasznahorkai László: Sátántangó
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Jonas Avyžius: Elveszett hajlék
Komlós Aladár: Néró és a VII/A
Körmendi Ferenc: A budapesti kaland
Békés Pál: Csikágó
Csalog Zsolt: Parasztregény