Sötétség ​délben 177 csillagozás

Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben Arthur Koestler: Sötétség délben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Sötétség délben 1940-ben látott először napvilágot, s a század egyik legnagyobb vihart kavart regénye lett. Arthur Koestler fiatalon a kommunista mozgalom vehemens elkötelezettje, a „hitehagyás” friss sebének fájdalmával, ugyanakkor éles logikával és az írói képzelet szenvedélyével írta meg ezt a regényt, amelyben a 30-as évek nagy szovjet pereinek emberi kérdéseit kívánta bonckés alá venni. Kulcsregényt írt ugyan, abban az értelemben, hogy a regény olvasója számára világos: a cselekmény a sztálini önkényuralom világában játszódik és hőse, Rubasov sokban hasonlít a koncepciós jogi procedúrák fővádlottjaira (Buharinra, Radekre és másokra), de a regény problematikája túlmutat a publicisztikus aktualitáson, a felületesen felfogott „politikai botrányon”.

Nyikolaj Szemjonovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik gárda vezető alakjaihoz tartozó, a szovjet rendszert a legnagyobb külső nehézségek és belső kétségek között is hűen szolgáló, jelentős funkcionárius, egyik napról… (tovább)

Napfogyatkozás címmel is megjelent.

Eredeti mű: Arthur Koestler: Darkness at Noon

Eredeti megjelenés éve: 1940

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek

>!
Magvető, Budapest, 2019
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438284 · Fordította: Mesés Péter
>!
Magvető, Budapest, 2019
304 oldal · ISBN: 9789631439052 · Fordította: Mesés Péter
>!
Európa, Budapest, 2016
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634053576 · Fordította: Bart István

7 további kiadás


Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Rogyion Romanovics Raszkolnyikov


Kedvencelte 45

Most olvassa 14

Várólistára tette 165

Kívánságlistára tette 87


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Arthur Koestler: Sötétség délben

Nagyon fontos, hogy ezt az üzenetet, ennek a könyvnek a mondanivalóját mindenki pontosan értse. Aktualitása napról-napra növekszik. Azonban valami végzetes félreértés lenne Koestler regényét leszűkíteni a sztálini diktatúra bűneire. Bár ennek a totális hatalomnak a tapasztalatai indították könyve megírására, a tanulság Koestler és általa Rubasov okfejtésében lényegesen általánosabb: nagyobb veszélynek tartotta a bármiféle eszme jegyében kialakított totális államiság terjeszkedését, mint a demokrácia bármilyen fogyatékos változatának megerősödését. Az egyén szabadságának, az emberi jogoknak a tiszteletben tartását tekintette a legfontosabb értékmérőnek minden társadalom megítélésében. S ma ez érték szinte globálisan veszélybe kerülni látszik, hiszen az eszmék kezdetben mindig jó célok érdekében fogalmazódnak meg, de megvalósításuk során – ahogy a cél egyre inkább szentesíti az eszközöket – elsilányulnak, beszennyeződnek, bemocskolódnak. Ez az általánosítható sorsuk, legyenek bár politikaiak, vagy vallásiak – sorsukat el nem kerülhetik.

1 hozzászólás
>!
SteelCurtain 
Arthur Koestler: Sötétség délben

Érdekes, hogy szinte minden valamirevaló író a történelem sorsfordító pillanatait az emberi tudatban vájkálva próbálja megfejteni. Pedig a puszta fizikai valóság hatása a tudatra, a realitás fel, vagy el nem ismerése legalább ilyen izgalmas. Koestler ugyan jelzi a realitások korlátait, ám nézőpontja megmarad a szubjektivitás keretei között. Regénye így is kiemelkedik a hasonló témájúak tömegéből. Kitűnően ábrázolja a kiérlelt sztálinista rendszer működését. Ugyanakkor a rendszer kifejlődét úgy vélem Koestler tévesen fogja föl, bár kétségtelen, hogy az általa vázolt mód is izgalmas lehetőségeket rejt magában, amelyeket nem is hagy kihasználatlanul. Nagyszerűen megrajzolt alakjaihoz rendkívül feszes, tökéletesen megkomponált történetet kerekít. Igazi mestermunka, ínyenceknek való.

2 hozzászólás
>!
GTM P
Arthur Koestler: Sötétség délben

Megint remekművet sikerült kifognom a Molyon böngészve, mégsem lett kedvenc, mint még túl a felén is gondoltam. Nem mintha nem érdemelné meg, csak annyira megviselt lelkileg, hogy nem akarom most ott látni. Majd később. Később talán mégis felteszem. Mert ezt a könyvet mindenkinek olvasnia kellene. Olyan remekmű, aminek ott lenne a helye minden gondolkodó ember polcán. Hiába kötődik erősen egy korhoz, aktualitását soha nem veszíti el. Ma sem.

Koestler azt mutatja be Rubasov alakjában, miként válik a becsületes, önfeláldozó forradalmár (ember), aki tele hittel, jó szándékkal, segíteni akarással indul a világnak, végül a diktatúra kiszolgálójává, engedelmes végrehajtójává. Miként termeli ki a forradalom hőskorának világmegváltó elitje a saját filozófiájának megtestesüléseként a dogmákba merevült új generációt, és miként válik közreműködésükkel éppen saját filozófiájának áldozatává.

A könyv központi kérdése a tiszta ész és a becsület viszonya. Lehet-e a becsületet feláldozni bármiféle eszme érdekében? Van-e létjogosultsága a machiavellizmusnak? Feláldozható-e az egyén a logikai szükségszerűség érdekében?

Rendkívül sűrű atmoszféra, a lélektani folyamatok kiváló, mélyreható ábrázolása jellemzi a regényt. Cselekménye rövidke, a lényeg a belső folyamatokon, Rubasov gondolatain van, mégis mindvégig magasfeszültégen izzik a történet. Hiába tudjuk a véget szinte első perctől, Rubasov és vallatói közötti intellektuális párharc mindvégig fogva tartja a figyelmet. Akár a Bűn és bűnhődésben Raszkolnyikov és a vizsgálóbíró. A párhuzam egyértelmű.

Mikor pedig a regény végén az öreg házmester a Rubasov-perről szóló tudósítást hallgatva a Bibliából idéz párhuzamokat, nekem futkosott a hátamon a hideg.

Kegyetlen, szomorú, ám kiválóan megírt tudósítás ez a regény egy kegyetlen, szomorú korszakról. Kegyetlen, szomorú korszakokról.

3 hozzászólás
>!
Rushka
Arthur Koestler: Sötétség délben

„A történelem a priori amorális; nincs lelkiismerete.”

"A forradalmár ne akarjon a más fejével gondolkozni.
Vagy mégis? Lehet, hogy még kötelessége is?
De hogyan lehet megváltoztatni a világot, ha az ember mindenkivel azonosul?
Hogyan másképp lehetne megváltoztatni?
De aki mindent megért és megbocsát – az olyan embert ugyan mi sarkallná cselekvésre?
Vagy mi tarthatná vissza a cselekvéstől?"

„Az az igazság, hogy én már nem hiszek a magam csalhatatlanságában. Ezért vagyok én elveszett ember.”

Nagyon fontos könyv. Aktuális lesz akkor is, amikor a Szovjetunió és a kommunista diktatúra csak távoli történelmi adat lesz, de visszamenőlegesen is az, bármilyen korra, annyira érvényeset kérdez a társadalomról és benne az egyénről.
A regényben Rubasovot, a magas rangú kommunista funkcionáriust, aki a kezdetektől a Párt tagja, börtönbe zárják, majd kivégzik. Nem ezek az események fontosak, hanem mindennek az eszmei megokolása, értelmezése, az, ahogy a történelem logikája és az egyén élete és lelkiismerete megütközik. Van-e eszme, ami nagyobb az egyes embernél vagy magánál az egész emberiségnél? Van-e hibátlan, csalhatatlan eszme? Ember kigondolhat-e ilyen eszmét? Ember megvalósíthat-e ilyen eszmét?
Rubasovnak közelgő halálával szembesülve kell válaszolnia ezekre a kérdésekre és megküzdenie saját bűnössége kérdésével. A sürgető elvi kérdések mellé belépnek életének döntései, a regény zsenialitása pedig abban áll, hogy három ember a múltjából (akiket Rubasov árult el és küldött ezáltal a halálba) és egy rabtársának a sorsa (egy öreg és naiv kommunista, akinek naivsága és szeretete miatt kell elpusztulnia) egy szintre tud kerülni, érvényesen szembe tud szállni a milliók életét meghatározó eszmével.
Rubasov és vallatói összecsapásaiban, Rubasov emlékirataiban (magyarázataiban) benne van, ameddig az ember az eszméiben eljuthatott a XX. században, de mindez áttevődik egy még ennél is magasabb síkra, megidéződik a vallás is (Jézus és Mózes alakja), mindennek irodalmi összetartója pedig nem is lehetne más, mint a Bűn és bűnhődés, Rubasov alakmása pedig Raszkolnyikov.
Nem lesz olyan politikai rendszer, aminek ne kellene feltennie a regényben feltett kérdéseket, sem egyén, akinek ne kelljen szembenéznie velük, ha nem is olyan látványosan, mint Rubasovnak (bár ezen a szinten is érvényes, pl. Kádár összeroppanása élete végén – Nagy Imre kivégzése), de benne van, hogy a társadalomnak és az eszméknek mik a végső határai.

>!
Nyájas_Olvasó
Arthur Koestler: Sötétség délben

A regény a kommunista diktatúra idején játszódik a Szovjetunióban, ezt persze nem nagy szám észrevenni. Az azonban már sokkal érdekesebb, hogy a regény során egyetlenegyszer sem említik szó szerint sem az eszmét, sem az országot, mégis, az első oldaltól kezdve tökéletesen tisztában vagyunk mindkettővel.

Tulajdonképpen a legérdekesebb a történetben a nézőpont: egy olyan személy utolsó pár napján-hetén keresztül ismerjük meg a történetet, aki maga is a rendszer része volt korábban, a kommunista felsővezetés egyik tagjáról van szó. Tegyük hozzá, hogy nem egyszerű kommunista vezetőről van szó: Rubasov már a polgárháború idején jeleskedett: legendás, régi bolsevik forradalmár, aki annak idején mindent megtett a rendszerért. Olyan dolgokat is, amelyek erkölcsileg finoman szólva is kifogásolhatók, azonban őt mindig csak a nagy végcél vezérelte, ezért is áldozott fel mindent. A regény csak két ilyen múltbéli történetet emel ki: az őszinteséget, becsületességet jelképező kis Loewy alakját, és a hűséget, önfeláldozást jelképező Arlovát. Mindkettő haláláért Rubasov tehető felelőssé, így a regényen végighúzódik a bűn és bűnhődés motívuma is, amelyet Dosztojevszkij regényének szó szerinti megidézése, valamint Rubasov folytonosan ismétlődő gondolatai ("most fizetek érte") is alátámasztanak.

Ezzel együtt a történet az eszméből történő kiábrándulás regénye is. Itt most ugyan épp a kommunizmusról van szó, de amolyan Madách-jelleggel akár úgy is felfoghatjuk, hogy bármely eszme szerepelhetne: minden eszme ugyanolyan életpályát fut be ugyanis: az alapelvei nemesek és jószándékúak, azonban a megvalósítás során valami undorítóvá és ezzel együtt mélyen emberivé alakul át mind: rohadttá válik. Az ember tragédiája óta tudjuk, hogy minden eszme sorsa ez. Ezt a szálat a regény egyébként hangsúlyosan ki is bontja. Különösen az Ivanovval folytatott beszélgetéseknél érezni ezt: ezek a dialógusok tulajdonképpen Rubasov belső, lelki vitáinak kivetüléseiként is értelmezhetők.

Akinek vannak még illúziói politikai téren, és esetleg még a Mikulásban is hisz, az ne olvassa ezt a regényt. Mindenki másnak melegen ajánlom.

>!
eme P
Arthur Koestler: Sötétség délben

Tetszett. Nem lett kedvenc, de az öt csillagot megérdemli. Ami nagyon elgondolkodtató, az nem csak a sztálini rendszer és általában a totalitarizmus mechanizmusának pontos, hű rajza, hanem főként a rajz időpontja: a regény 1940-ben jelent meg először. Orwell nyolc évvel később írja az 1984-et, Szolzsenyicin pedig több mint harminc (!!!) év múlva adja ki először A Gulág-szigetcsoportot. Koestler regényének a maga idejében döbbenetes újdonságként kellett hatnia, hihetetlenül friss volt, hiszen alig két-három éve történt a nagy politikai tisztogatás, mikor a forradalom „felfalta” saját gyermekeit. Még ma is, mikor ismerünk jó pár hasonló művet, Rubasov története elevenen, sokkolóan és elgondolkodtatóan hat. Mert ugyan a mai világra közvetlen módon nem vonatkozik, de közvetetten lépten-nyomon jelen van.
Rubasov sorsa, gondolkodás- és viselkedésmódja tipikusnak mondható: a logikában, ésszerűségben, törvényben, igazságban, igazságosságban hívő ember szembesülése az abszurd rendszer abszurd logikájával – pontosabban logikátlanságával. Rubasov meg van győződve arról, hogy letartóztatni, börtönbe vetni, vádlottként kezelni csak bűnöst lehet – egy logikusan működő világban így történne. Ezért nem ártatlanságát hangoztatja, hanem vétkét keresi. A regény a rendszer mechanizmusának feltárása mellett egy önmagával viaskodó, lelki önvizsgálatot tartó, az értelmetlenségben értelmet kereső ember lélekrajza is. A probléma metafizikai síkra való kivetítésének lehetőségét is magába foglalja a regény, melyről két mű jutott minduntalan eszembe: A per illetve Gábor Áron Szibériai trilógiája.
K. is ugyanúgy rabja a rendszernek, mint Rubasov, és ugyanúgy elfogadja a játékszabályokat (noha nem tudatosan, és készakarva, mint Rubasov vagy Gábor Áron alakja) – mikor visszafordul a katedrálisban, ahelyett, hogy kilépne az ajtón –, mint ahogy azt Rubasov tette. K. nyomorult módon hal meg, „mint egy kutya” – és a pusztulástól Rubasov sem menekülhet meg. Ám Koestler nem engedi hősét úgy pusztulni el, mint K. Rubasov felismeri a rendszer arcát, és a fogság idején rájön arra, hogy a „grammatikai fikció” (vagyis az egyes szám első személy, az én) olyan valóság, melyet nem lehet matematikai képletbe foglalni. Itt asszociáltam az egyébként Kafkához egyáltalán nem kapcsolható Gábor Áron- regényre. A Szibériai trilógia egyik lényeges alakja, Pápaszemes – a rendszer elkötelezett híve, és majdani áldozata, akárcsak Rubasov. Pápaszemes azonban nem világosul meg a gulágban, hanem fogolyként is a rendszer tökéletesítési lehetőségein töpreng, megszállottként filozofál az egyén számára szükséges/elégséges szabadság mértékének matematikailag kiszámítható és adagolható voltáról. Persze ez esetben is közbeszól az ismeretlen x – Pápaszem elméletének végső bizonyítását a halál akadályozza meg.
Koestler hőse K.-tól és Pápaszemestől eltérően még életében ráébred az egyén értékére, az erkölcsi normák szükségességére – egyféle visszalépést mutat, vagy visszahozását letűnt értékeknek (nem véletlen a cári katonatiszttel való börtönbeli kapcsolata!). Koestler nem akar végképp lemondani erről az értékrendről, hőse halála ellenére a humánum, az egyén győz az emberellenes, tömegben gondolkodó világ ellenében.

3 hozzászólás
>!
Ferenc_Molnár_3
Arthur Koestler: Sötétség délben

Elképesztő, ahogy Koestler 1940-ben megírta, hogy mi lesz nálunk pár év múlva (igaz, hogy tudta, mi volt a SZU-ban a húszas, harmincas években). Már nem a forradalom falja fel a gyermekeit, hanem a saját tévedhetetlenségébe belecsontosodott, egyetlen akaratot képviselő diktátor önkénye küldi értelmetlen halálba legképzettebb fiait. Ahogy a SZU-ban a tisztek közötti tisztogatás vagy az 1952-ben kezdődő antiszemita orvosper vádlottai is sorra bevallották a szovjet állam vezetőinek likvidálására szövetkezett összeesküvésben való részvételüket, itt egyenként kerülnek a Párt értelmiségei a hóhér kezei közé, mégpedig úgy, hogy a legképtelenebb vádakat is saját fejükre olvassák. Már csak a békaemberek hiányoznak. Hogyan lehet idáig eljutni? Van-e más értelme a mozgalomban eddig megtett útnak, ha nem az – ahogy azt a kihallgatótiszt logikája is diktálja – hogy az egykori leghitelesebbek rámutassanak arra, hogy a Párt állandó veszélyben van, hogy az éberség nem lankadhat, mivel lám, az elhajlástól a legnagyszerűbbek sem mentesek? A Párt lesújt, a tömegek félelemben szolgálják tovább az egységes akaratot, a forradalom győzedelmeskedik. Koestler, a valamikori hithű kommunista itt már kiábrándult a mozgalomból, és megírta a 20. század egyik legfontosabb antikommunista művét.

>!
Allen_Ark
Arthur Koestler: Sötétség délben

Klasszikus, hatalmas regény. Egy korszak lenyomata, megértéséhez alapvető adalék. Olyan emberi motivációk válnak nyilvánvalóvá benne, amelyek nélkül nem érthető mi történt a huszadik században. Egy létező és világot felforgató szellemi irányzatnak, hatalmas filozófiának, erőteljes politikai ideológiának a kegyetlen valósággá válása. Amikor a szellemből anyag lesz, és a fogantatás sárból, vérből és mocsokból történik. Egyetemes és emberi történet. Megdöbbentő, megrázó és megkerülhetetlen. Úgy gondolom, hogy Koestler-t még mindig nem értik: vagy a sátánt vagy a megoldást vélik felfedezni a diktatúrában. A mindenkoriban. Nem ismerik fel a forradalom általános természetét: a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. A könyörtelen logika nélkül elbukik az eszme, a könyörtelen logikától pedig meghal az ember.

>!
rohanoazis P
Arthur Koestler: Sötétség délben

Nagyszerű könyv. Sok mindent megmagyaráz. Azt a vakhitet, amely a diktatúrákat működteti. Amiért a német, szovjet, japán, kínai stb emberek nagy része vakon engedelmeskedve szolgált ki egy embertelen rendszert, vett részt önként egy leigázó háborúban, kegyetlenkedett lelkesen valós vagy vélt ellenségeivel.
Amikor már nincs más választásod, mint hogy önigazolásként magad is belehalj az általad is működtetett rettenetbe.

>!
Chöpp P
Arthur Koestler: Sötétség délben

Nehéz és pusztítóan kegyetlen. Irtózatos a tehetetlenség és kiszolgáltatottság. Szinte elviselhetetlen!


Népszerű idézetek

>!
madárka

Az egyén meghatározása a következő volt: milliós tömeg osztva millióval.

186. oldal

>!
madárka

Oda jutott a világ, hogy szemben áll egymással okosság és tisztesség, és aki az egyiket választja, annak le kell mondania a másikról.

180. oldal

>!
EszkiMóczy

Csak három szó állt rajta, és láthatólag sebtében firkantotta le valaki az üzenetet: „Halj meg némán.”

A második kihallgatás, 4. rész, p. 94

>!
anika

Egyszer egy matematikus azt mondta, hogy az algebra a lusta emberek tudománya – az ember nem számítja ki az x-et, hanem úgy dolgozik vele, mintha tudná róla, hogy mennyi. Esetünkben az x a névtelen tömegeket jelenti, más szóval a népet. A politika pedig abban áll, hogy az ember úgy manipulál ezzel az x-szel, hogy közben mit sem törődik vele, mi is ennek az x-nek a tulajdonképpeni természete. A történelemcsinálás viszont azt jelenti, hogy felismerjük, mennyit is ér egyenletünkben ez az x.

65. oldal

>!
eme P

És végtére is mindenkit csak a saját hite nevében lehet keresztre feszíteni.

157. oldal

>!
madárka

Mindig az az igaz, ami hasznára van az emberiségnek, ami viszont káros, az eleve csak hamis lehet.

165. oldal

1 hozzászólás
>!
EszkiMóczy

Az az igazság, hogy én már nem hiszek a magam csalhatatlanságában. Ezért vagyok én elveszett ember.

A második kihallgatás, 1. rész. p. 76

>!
Bla IP

Maroknyian voltak csupán akkor még, egy merőben új emberfaj képviselői: harcos
filozófusok. Úgy ismerték az európai városok börtöneit, mint a kereskedelmi utazók a szállodákat. Hatalomról álmodtak, de csak azért vágytak hatalomra, hogy egyszer és mindenkorra eltöröljék a hatalmat …

>!
anika

Az Első Számú Vezető személyéből áradó rettenetben az volt a legrettenetesebb, hogy elképzelhetőleg csakugyan igaza volt, hogy azok is, akiket meggyilkolt, még a tarkójukba eresztett golyóval a fejükben is kénytelenek voltak elismerni, hogy lehetséges, elképzelhető, hogy igaza van. Bizonyosságot persze senki sem szerezhetett, legfeljebb csak fellebbezni lehetett a gúnyosan vigyorgó, nagy orákulumhoz, akit Történelemnek neveznek, aki azonban csak akkor hirdetett ítéletet, amikor a hozzá folyamodók réges- régen porrá lettek már.

15. oldal

>!
eme P

A Párt sohasem téved… A történelem pedig nem ismer fenntartásokat és tétovázást. Rendíthetetlenül és tévedhetetlen biztossággal halad végső célja felé. És medrének minden kanyarulatában lerakja partjain a kimosott iszapot meg a sodrában vízbe fúltak tetemeit… A történelem sohasem téveszt utat. És sohasem hibázik.

36. oldal

1 hozzászólás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Palotai Boris: Kegyetlen ifjúság / Keserű mandula
E. L. Doctorow: Daniel könyve
Mihala Ferenc: Büntetlenül büntetve
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Paizs Gábor (szerk.): Rajk per
Csiha Kálmán: Fény a rácsokon
Edith Bone: Hét év magánzárka
Henri Charrière: Pillangó
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából