Detektívek 91% 76 csillagozás

Hailey egyik legjobbja, nem a szokvány krimi, izgalmas, fordulatos és érdekes. Letehetetlen!

@jehuka és @robinson, veletek biztos a találkozás ennél a könyvnél. Vagy azért mert ti olvassátok és én dicsérem, vagy mert éppen én olvasom és ti helyeseltek. Igaz? Arra kérlek benneteket, ha két éven belül újra „látnátok a kezembe”, lökjétek ki onnan. Megmagyarázom.
Nagyon szeretem Hailey regényét, kicsit úgy, mint amikor valami borzalmas dolog megbabonáz, odabetonozza a tekinteted, vonz és kiráz a hideg. Tisztába vagy azzal, hogy ebből nemalvós éjszaka lesz, hogy hányni fogsz, de van benne valami titok, valami olyan amibe a valós életbe még véletlenül sem szeretnél belenézni. Nemhogy belenézni, de még hallani se róla. Eddig csak ezeket éreztem a sorok között, ennél az olvasásnál viszont megláttam benne azt is, hogy mennyire elmúlt felette az idő, mennyire magyarázós. Nem szeretném elveszíteni azt, amit eddig adott. Vonz ez a könyves világ, fogjatok le. :)

Ez volt Hailey-től az első könyvem és meg kell, hogy mondjam viszonylag vegyes érzelmekkel tettem le. Az írói stílus, fogalmazás szerintem nagyon jó volt (nem tudom, ebből mennyi a fordítók érdeme) a krimi szál is érdekes lehetett volna, viszont ezzel a szerkezettel, hogy, amint elkezdünk valamire gyanakodni kb a következő oldalon tényként látjuk, nekem kicsit elveszett az izgalom. Ha őszinte akarok lenni egyik fő karakter se nőtt annyira a szívemhez, valahogy felületesnek tűntek, pedig 400+ oldalnak bőven elégnek kellett volna arra lennie, hogy mindenki megkapja a megérdemelt kidolgozottságot. Viszont összességében könnyű ponyvának jó volt ez, és igazából szerintem nem is akart több lenni.

A katolikus papból kiváló rendőrségi nyomozóvá lett Malcolm Ainslie épp vakációzni indulna, amikor megdöbbentő üzenetet kap: a többrendbeli gyilkosságért kivégzésre ítélt rab, Elroy Doil halála előtt gyónni szeretne. A nyomozó beleegyezik a sorozatgyilkos meghallgatásába, aki megígéri, hogy felfedi a bűncselekmények hátterében álló igazságot. Innen indul a mesterien szőtt történet, amelyben rengeteg csavar után bontakozik ki főhőseink múltja. Igazi fájdalmas, mélyre húzó thriller, gyakorlatilag kötelező olvasmány a műfaj iránt érdeklődők számára. Joggal mondhatom: hideglelős, zsigerekig hatoló. Megkímél a hatásvadászat legcsekélyebb gyanújától is: nem olvashatunk vészjósló szögben meglendített baltát, vérben ázó holttesteket, kiguvadt szemű démonokat, de még fantasztikus lényeket sem. Ellenkezőleg: a képzeletedet mozgatja meg, az elméddel hadakozik. Az ismeretlentől, a láthatatlantól való félelmedet gerjeszti. Ilyen a jó krimi. Ilyen az igazi, míves krimi. Ilyen Arthur Hailey 1997-ben írt mesterműve, „A detektívek”.

Kivételes volt számomra ez a krimi, ugyanis megsejtettem, hogy ki a főbűnös és el is találtam. Ez olyan ritka nálam. :-) Ainslie érdekes személyiség volt, bár egy-két tettével nem tudtam azonosulni. Fura volt, hogy kiugrott pap. Elég különösen választott új hivatást magának. A múlt felidézése során gyanúsítottam meg egy személyt, aki egy gonosz, öntelt egyéniség szerintem. Valahogy nem tudom megbocsátani Ainslie-nek, hogy spoiler Mondjuk ezért megkapta a büntetését, hiszen bent ragadt egy szinten a hivatásában, nem tudott feljebb lépni. Az emberi gonoszság határtalan.

Hailey utolsó könyve. Nekem az első tőle (és lehet, hogy az utolsó). Hailey nem volt krimi író, ő bestseller író volt, ami az ő esetében azt jelentette, hogy beleásta magát bármilyen sikeresnek ígérkező témába, aztán írt belőle egy sztorit, amit általában zabáltak.
Ebben az esetben is ezt tette, egyértelmű, hogy belső információkat épít be a szövegbe, de ezt oly módon, hogy néha kikönyököl a könyvből. „Na figyelj csak pajti, azért csinálják így a rendőrök, mert…”.
Pedig jól indul a sztori, van egy sorozatgyilkosunk, aki a kivégzése előtt fel akar tárni valamit a nyomozó előtt, aki letartóztatta. Miközben az autó száguld a börtön felé megismerkedünk az ügy részleteivel. Aztán, miután megtudtuk a vallomást, kb a regény felénél, nagyon leül az egész. Ez köszönhető a sok kitérőnek, fecsegésnek, a fölös információk közlésének, a nyilvánvaló tények szájba rágásának, a sok önismétlésnek. No meg annak, hogy Hailey felrúgja a krimi egyik alapszabályát. Míg a könyv egy izgalmas whodunit kriminek indul gyakorlatilag a 300 oldal környékén már az író is nyilvánvalóvá teszi, hogy ki a tettes, és innen a történet átmehetne egy suspense történetbe, csakhogy elmarad az izgalom. Gyakorlatilag átismételjük, amit eddig is tudtunk, majd szépen megoldódok az ügy, ahogy az várható. Ennél több kell egy jó krimihez.

Könnyen olvasható, szerethető krimi, kb. a könyv 3/4 részéig. A történet jól indul. Egy nagyon szerethető nyomozóval, aki éppen szabadságra készül, hogy megmentse a házasságát és egy sorozatgyilkos, akit pár óra választ el a kivégzéstől és egy gyónás, ami mindent felborít. A baj csak az, hogy az író felfedi a gyilkos személyét és indokait 100 oldallal a vége előtt. Utána már nem érdekelt.

Érdekes, jó stílusú, lendületes regény. A főszereplő Malcolm Ainslie, nyomozó Miamiban, különleges személyiség, fiatalon felszentelt papként szolgált.A nagyon jól megformált karaktereket nem kizárólag személyleíráson keresztül ismerhetjük meg, személyiségüket, jellemüket a múltban történt események felidézésével mutatja be Hailey. A háttér legalább annyira fontos, mint a bűnügyi történet. Kegyetlen gyilkos kerül rendőrkézre, aki kivégzése előtt kizárólag Ainslie detektívvel akar beszélni, mivel ő egykor pap volt, és a gyilkosságok is kapcsolódnak a Jelenések könyvéhez. A krimiben együtt van a kitalált történet és a valóságos rendőri munka, ahol sok kulisszatitkot is megismerhetünk. Megérdemelten sikeres író Arthur Hailey.

Nagyon korrekt krimi, ami azonban többet is kínál, mint egy sorozatgyilkosság felderítése. A rendőri munka és egy jól kitalált nyomozó karaktere is a történet javára írható.

Ainslie nyomozó a gyilkossági osztály megbecsült tagja, aki 10 éve még pap volt. Övé volt a gyilkosságsorozat, amelynek végén Elroy Doil börtönbe került sorozatgyilkosságért, és halálra ítélték. A kivégzés előtt még beszélni akar a nyomozóval: mindent bevall, egyet kivéve. Egy olyan házaspár gyilkosának is tartják, ami nem az ő lelkén szárad. Ainslie, akinek az az eset szintén gyanús volt, kész rá, hogy az eset végére járjon, miközben az új gyilkossági ügyét sem hanyagolhatja el.

Jó a regény, mint krimi. Több ügynek is a végére járnak a történet folyamán, csapatként dolgoznak össze, és sokféle eszközt használnak. Tárgyi bizonyítékok, motivációk, alkuk, kihallgatások, elméletek, melyeket aztán alá kell támasztani. Az esetek is olyanok, hogy nem elképzelhetetlenek, ha azért a fő szál elég durva elemeket is kapott – pedofília, családon belüli erőszak…
Ehhez hozzájön, hogy arra is ad egy kis rálátást, hogy ebben a szakmában is mennyire számítanak a kapcsolatok. Lehet valaki bármilyen jó rendőr, ha a kellő kapcsolatokkal rendelkező személy pipál rá, a karrierje megfeneklik. Ahogy magának a rendőrségnek is figyelnie kell a politikai érdekekre, hiszen a kinevezések, büdzsé másoktól függ. Az egészben van valami korrupt és lehangoló, és kétlem, hogy a regény keletkezése óta orvosolták volna a visszásságokat.

Jó a szerkesztés. Alapvetően Ainslie szála lineárisan halad előre, de a más ügyek, majd egy nagyobb flashback történet is megszakítja. Szépen összeáll az egész, és hiába az időbeli bontás, logikailag illeszkednek a részek.

Izgalmas ellenfelet is sikerült alkotnia a szerzőnek. Egyszerre van benne jelen egy pszichopata gátlástalansága és intelligenciája, miközben azért lehet sajnálni, hogy miért és hogyan lett ilyenné.
Ainslie pedig sok tekintetben kiváló hős, de a szerző neki is adott gyengeséget. A papi múlt szerintem izgalmasabbá teszi, a nőkkel valló viszonya meg emberivé, nem egy mesefigura, nem egy tökéletes ember, aki történetesen rendőr.

A stílusa is jó, filmszerűen pörgeti a jeleneteket, sok párbeszédet alkalmaz és a leírások is pont fogamra valók. Nem túl sok, de annyira alapos, hogy a szereplőkkel, helyszínekkel, stb. tisztában legyünk.

Tetszett ez a regény!

Nem tudom pontosan miért, de máig az egyik kedvencem ez a könyv. Pedig messze nem tökéletes krimi. Ahogy a főszereplő sem, bár őt pont emiatt szeretem annyira. Nagyon nehezen viselem a mindig mindenben tökéletes embereket, hát Malcolm nem az. Nagyon nem.
Kapunk egy nagyon érdekes sorozatgyilkost, kellően brutális gyilkosságokat, egy kakukktojást, egy sajnos nagyon is érthető indítékot, a vallást, emberi karaktereket és kész is a majdnem tökéletes könyv. És bár nem tökéletes, én mégis megadom neki az 5 csillagot, mert hát kedvenc. Valamiért…