A ​Közel-Kelet rövid története 4 csillagozás

Arthur Goldschmidt Jr.: A Közel-Kelet rövid története

A Közel-Kelet története az első arab hódításoktól az iszlám térhódításán át, a Nyugat Közel-Keleti jelenlétének hatásain keresztül az arab-izraeli konfliktus tárgyalásáig.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Maecenas történelem Maecenas

>!
Maecenas, Budapest, 1997
480 oldal · ISBN: 9639025445 · Fordította: Komáromy Rudolf

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

kékcseresznye>!
Arthur Goldschmidt Jr.: A Közel-Kelet rövid története

A szerző szerint a közel-keleti konfliktusok fő okai a következők:

"1. tökéletlenül zajlott le az átmenet a valláson és az isteni törvénynek való engedelmeskedésen alapuló társadalomból a nemzetállamba, amely emberek által biztonságuk és a világi jólétük fokozására alkotott törvényeknek szerez érvényt;
2. emiatt sok közel keleti népben alakult ki a meggyőződés, hogy kormányuk illegitim, nem olyan, amelynek készséggel engedelmeskednének;
3. kifejezetten saját arculattal rendelkező népek 8vagy nemzetek9 az alávetettség évszázadai után szabadságra és emberi méltóságra törekszenek, s eltökélt szándékuk, hogy soha többé nem veszítik el függetlenségüket;
4. a folyamatokba kívülálló kormányok és személyek szólnak bele, akik minden jó szándékuk ellenére sem tudnak azonosulni a közel-keleti népek reményeivel és félelmeivel, rosszabb esetekben pedig még ki is használják őket saját céljaik érdekében;
5. a nagy pusztítóerejű fegyverek mind nagyobb tömegben halmozódnak fel olyan országokban, amelyek egyszerre ingatagok és sebezhetők;
6. világszerte növekszik a táplálék, víz és fosszilis energiahordozók iránti igény, miközben a fogyasztásra felhasználható összegek csökkennek;
7. egyes országok túlnépesednek, növekszik a szakadék az igen gazdagok szűk rétege és a nagyon szegények között.

A Közel-Kelet egy nyugtalan világ legzivatarosabb térsége. Lakói nincsenek megbékélve sem egymással, sem önmagukkal. Úgy érzik, a kívülállók értetlenül néznek rájuk."

Igen, én is úgy érzem, hogy ez egy teljesen más világ, és nem mondhatom, hogy a könyv elolvasása után jobban érteném őket, bár nagyon érdekes olvasmány volt.


Népszerű idézetek

kékcseresznye>!

Két ember nem élhet békén egymással, hacsak nem békélnek meg magukkal is. Ha egy csoport tagjai nem egyeznek egymás közt, akkor nem lelhetnek egyetértésre egy másik csoporttal sem.
A pártközi, felekezeti vagy etnikai ellenségeskedéstől tépázott ország nem érhet el tartós békét egy másik állammal.

368. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Deák Péter (szerk.): Biztonságpolitikai kézikönyv
Benke József: Az arab országok története I-II.
Rostoványi Zsolt: Az iszlám világ és a Nyugat
Rostoványi Zsolt: Az iszlám a 21. század küszöbén
Bassam Tibi: Keresztes háború és dzsihád
Gilles Kepel: Dzsihád
William Montgomery Watt: Az iszlám rövid története
Hermann Rainer: Az Iszlám Állam
Speidl Bianka – Prantner Zoltán – Besenyő János – Vogel Dávid: Az Iszlám Állam – Terrorizmus 2.0
Jason Burke: al-kaida