Értékelések 5

Voorhees>!
Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon

Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon Egy kard korokon átívelő története

Úgy fogtam bele ebbe a könyvbe, hogy fogalmam sem volt, mit is keres a Mesterművek sorozatban. Mivel gyakorlatilag teljesen ismeretlen, inkább újságíró, mint író szerző tollából származnak az elbeszélések, akiről még az interneten is csak rendkívül kevés információ fellelhető. Utólag azért ismét meg kell emelnem a kalapomat a Delta Vision előtt, hiszen egy olyan összefüggő novellafüzért tettek le az olvasók elé, ami kétségkívül megérdemli a bizalmat.

Kornya Zsolt zseniális előszavát követően nyomon követhetjük Szürke Hajadon, a kard történetét a kovácsolásától kezdődően számtalan csatán át – bár talán pontosabb lenne a vérontás kifejezést használni. A kard ugyanis mindig mohó, rendkívül szomjas, és örökké hűtlen. Olyan, mint a macska, ahhoz húz, aki épp a legjobban kielégíti a vágyát.

A történetek változó színvonalúak, felépítésük nagyjából hasonló: egy hosszabb, és néhol kissé vontatott bevezetőt követően van egy egészen izgalmas csata, ami megemeli az olvasó adrenalin szintjét. A könyv erőssége, hogy jól szemlélteti s különböző történelmi korok eltérő jellemzőit a harc lefolyását és a fegyverek alkalmazását illetően. A küzdő felek motivációi is rendkívül eltérőek lehetnek. Találkozunk hódítóval, vallási fanatikussal, rablóval, és mindenkiben egy a közös: csak a halál választhatja el őket a pengétől, amely sebezhetetlenséget biztosít számukra a csatában – legalábbis másik pengétől.

Howden Smith történelmi ismeretei mélyek, alaposan tanulmányozta a különböző korok hadászati jellemzőit. Az írások rövid terjedelme ellenére valamennyire kimunkálja a szereplők jellemét, az olvasó egyértelműen el tudja dönteni, kivel szimpatizál és miért. Néhol kicsit terjengős az elbeszélése, ezért az értékelés inkább négy csillag.

Összességében élvezhető és színvonalas írásokat tartalmaz a kötet, megéri neki bizalmat szavazni, a kikapcsolódásra és könnyed ( bár kissé véres) szórakozásra vágyó olvasó most sem fog csalódni.

Számomra a leginkább aktuális és félelmetes novella A sivatagi lovas volt. Most is kiráz tőle a hideg. Olvassátok el, meg tudjátok miért.

gyuszi64 >!
Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon

Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon Egy kard korokon átívelő története

A 920-as években írt kilenc elbeszélés füzérének ragyogó az alapötlete: különböző korok fontosabb történelmi eseményeit (csatákat) egy kard „főszereplésével” éljük át. A mű tkp. történelmi kalandregény, amelyben a szerző ügyesen keveri a valós tényeket és az írói fikciót.

A könyvre 5-öst adnának a heroikus fantasy kedvelői; 4,5-öt, akik kissé nyersnek és egyenes vonalúnak érzik az írásokat; inkább 4-est a történelmi regényeket kedvelők; 3,5-öt azok, akik a csatazaj mellett több történelmi kitekintést remélnek; 3-ast azok, akik az összetettebb írásokat kedvelik (és ennél gyengébbet, akik erős irodalmi értéket várnak). Mert sajnos elég egyszerű, amit olvastam: egyszerűek a tartalmi vonalak, a cselekményszálak, a karakterek. A szerző történelemismeretét beépítette az írásokba, de a stílusa erősen didaktikus, és a történelmi kimenetel (tanulság) miatt sarkítottak a jelenetek.

Amik általában harci küzdelmek. Sajnos a szerző szerint az emberiség történelme a háborúkról, így a csatákról szól, azokból pedig az egyéni küzdelmeket, hősiességet érdemes megénekelni…

A kilenc szín között volt néhány, amelyik cselekménye nem volt kellően felépített, de a történelmi (mellék)szálak kidolgozása többségében jól sikerült (Egyiptom – a fáraó és a papság ellentéte; Marathon – a rabszolgaság kérdése; vagy az utolsó elbeszélésben Cortez, a spanyol Armada és Anglia találkozása). Legjobban talán Az utolsó légió tetszett, ez az írás a hősiességnek nagyon szép emléket állít.

Szóval átlagolni kell. Figyelembe véve a szórakoztatási és történelmi faktort, valamint a régmúlt idők írói iránti megértést és tiszteletet, 4-es.

Hirdetés
Noro>!
Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon

Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon Egy kard korokon átívelő története

Ez a novellafüzér afféle hiányzó láncszem a történelmi valamint a kard és boszorkányság történetek között. A címadó kard ugyanis, amelynek sorsát háromezer éven át követhetjük, akár egy fantasy világ varázskardja is lehetne. Ősi rítusok felhasználásával kovácsolják az ősi Egyiptomban – ahol ekkor még nem ismerik az acélt (a vasat is csak hírből), vagyis e titkos tudás birtokosát némi joggal nevezik mágusnak. A köré épülő legendát, amely szerint penge nem győzheti le a forgatóját, sosem hazudtolja meg. Arról nem is beszélve, hogy korszakokon keresztül nem csak ép, de kiválóan használható fegyver marad. Az olvasó már-már hajlamos elhinni, hogy a rengeteg babonaság mélyén tényleg működhet valami okkult erő, hiszen a véletleneknek ilyen sorozata nem létezhet. A novellák írója egyszer sem ad rá bizonyítékot – legalábbis nem olyat, amilyet egy modern fantasy rajongó mágiának tekintene – de mindvégig ott egyensúlyozik a hihető és a csodálatos határán. Ez pedig már majdnem a fantasztikum Tzvetan Todorov-féle meghatározása. (Arról nem is beszélve, hogy akad kortárs „fantasy”, amiben még ennyi varázslat sincs.)

Mindebben persze sokat segít, hogy a történetek mindegyike annak a korszaknak a mentalitását tükrözi, amelyben játszódik. Makedónok, punok, rómaiak és vikingek egyaránt beleviszik az eseményekbe a maguk hiedelmeit. Ez azért is nagy szerencse, mert ha csak a cselekményt néznénk, akkor a novellák így összegyűjtve eléggé repetitívek lennének. Általában valamilyen nagy csatára, esetleg annak előzményére vagy utóhatására összpontosítanak, amelyek két nagy kultúra között zajlanak. Így leginkább azoknak volt esélyük kiemelkedni a mezőnyből, amelyeket egyedi stílusjegyek is erősítenek.

Az első két írásról ezt nem tudom elmondani: a Kovácsolás és a Marathón rabja egyaránt átlagos kalandtörténetek, amelyek jól illeszkednek a korszak ponyvairodalmába. Jóval hangulatosabb a Thesszáliai lovas katona anekdotázása, amelynek éppen csapongó szószátyársága adja meg az ízét. A prózában előadott viking saga Thord udvarlásáról, és az udvari bolond szemszögéből végigkísért Gritti-talizmán története a reneszánsz Itáliában pedig egyaránt igazi színfoltjai a kötetnek. Az utolsó légióban is megvolt a lehetőség: a nyugati barbárok között a civilizációt fenntartani próbáló rómaiak jó keretet adtak az Arthur-mondakört (távolról) felidéző történetnek, de a rengeteg helységnév és a hadmozdulatok kínosan aprólékos ismertetése teljesen felhígította a kor atmoszféráját. A pun háborút felelevenítő Hannón kardja illetve az első iszlám hadjáratokat megidéző A sivatagi lovas egyszerűen azon bukdácsoltak el, hogy túl sok főhőst próbáltak mozgatni ott, ahol csak egynek volt hely. Végül a konkvisztádorok korában játszódó Számadás Őfelségének… egy árnyalatnyit túl lett bonyolítva: a többszörösen keretes novellában a cselekményt jóformán zanzásítani kellett, hogy elférjen. Érdekes volt azonban összehasonlítani (ebben és a Gritti-talizmánban is), hogy a korábbi évezredekhez képest mi változott és mi maradt ugyanolyan a kardot forgató harcosok gondolkodásában.

A gyűjteményt természetesen a korának megfelelően kell értékelni. Helyenként modoros párbeszédei és durván felvázolt karakterei jól illenek a múlt század elejének ponyva-magazinjaiba. A hangulatteremtéshez azonban kétségkívül értett a szerző, és történetszövése sem marad el Robert E. Howard egy tipikus novellája (tehát ne a legjobbakra gondoljunk) mögött.

Dávidmoly>!
Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon

Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon Egy kard korokon átívelő története

Helyenként izgalmas ötletei és érdekes karakterei dacára a Szürke Hajadon rosszul öregedett meg (ebből a szempontból valóban igazi primadonna). A novellák gyakori hibája, hogy az ötleteket és karaktereket lélektelen és unalmas csata- és hadművelet-leírásokkal fojtják meg (Az utolsó légió), hogy nem bontják ki a helyzetekben rejlő drámai potenciált (A Gritti-talizmán), és hogy rettenetesen túlírtak a tartalmukhoz képest (A thesszáliai lovas katona, de akármelyiket írhatnám).
A kötet legjobbja a Thord udvarlása (ez tényleg jó, méltó REH kaszabolós vikingtörténeteihez), a legnehezebben pedig Az utolsó légió és A sivatagi lovas csúszott (konkrétan a félbehagyás határára sodortak).
A borító tetszetős (de, bár értem az árnyalakokat a háttérben és tetszik is az ötlet, a kidolgozásuk nem az igazi), a sorköz viszont az ízlésemnek egy hangyányit széles. Ami nagyon furcsa volt*, hogy a tartalomjegyzékből hiányzott a Kovácsolás című novella. Összességében három és fél szürke acél az ötből.

*: teljesen off: spoiler


Részletes olvasónapló

A kovácsolás (4/5)
Eltekintve attól, hogy spoiler, egész jól sikerült epizód, különösen a kard kovácsolásának spoiler a leírása.

Marathón rabja (3,5/5)
Avagy egy athéni polgár és egy parittyás rabszolga is lehet spoiler. Egynek jó volt.

A thesszáliai lovas katona (3,5/5)
Egy „öregember elmeséli élete nagy kalandját” típusú történet, amely felvillantja spoiler. A tartalmához képest erősen széthúzott szöveg.

Hannón kardja (3/5)
Nem tudom hova tenni. Az eleje egy burleszk, ahogy spoiler, a vége meg heroikus spoiler, de hiányzik belőle valami, amitől összeállhatna egésszé.

Az utolsó légió (3/5)
Komoly teljesítmény egy ilyen érdekes alapötletet spoiler ilyen rettentő unalmasan megírni. Ha legalább egy térkép lenne, hogy legyen mihez kötni a hadmozdulatok dögunalmas erőtlen leírását! A két főszereplő személye javít rajta valamit.

A sivatagi lovas (2,5/5)
Ez gyakorlatilag Az utolsó légió pepitában spoiler. Annál valamivel kevésbé unalmas, cserébe hiányzik belőle az igazán emlékezetes karakter.

Thord udvarlása (4,5/5)
Már kezdtem feladni a kötettel kapcsolatban a reményt, de ez végre tényleg egy ütős történet volt, sok vérrel és büszke vikingekkel. Eddig a kötet legjobbja.

A Gritti-talizmán (3,5/5)
A reneszánsz előtti Itália, gyűlölet és árulás, penge és méreg. Kicsit többet vártam spoiler, amolyan spoiler fogást, de ehelyettspoiler. Szóval az ötlet megint jobb volt, mint a kivitelezés.

Számadás Őfelségének, a királynőnek (3/5)
Újabb „öregember elmeséli élete nagy kalandját” történet, nyílegyenesnél is egyenesebb lefutással, minimális érdekességgel, és spoiler. Nem igazán látom, hogy a többszörös keretbeágyazás mit tett hozzá a szöveghez.