Tanulmány ​vérvörösben (Sherlock Holmes történetei 1.) 90% 168 csillagozás

Számomra ez a Doyle-történet leginkább viktoriánus bája miatt működik – ami egészen pontosan abból fakad, hogy nagyon könnyű a viktoriánus kor paródiájaként olvasni. Itt van ez a két fazon: Holmes és Watson. Holmes maga a viktoriánus férfiideál negatívja: a bogaras átváltozóművész, aki nem mellesleg adrenalinfüggő is. Ma nyilván bungee jumpingolna vagy raftingolna, esetleg a Népliget környékén járná a kocsmákat lila sállal a nyakában – ám a XIX. század végén kénytelen volt gyilkosságokat megoldani, illetve a gyilkosságok szüneteiben kokainozni. Specialitása, hogy csak ránéz valakire, és rögtön látja, melyik skatulyába lehet beleilleszteni – mert bizony a viktoriánus kor mániája volt, hogy mindenkinek megvan a maga ökológiai fülkéje. Csak Sherlocknak nincs. Ő a nagy outsider. Watson viszont ugyanezen férfiideál leegyszerűsített karikatúrája: lovagias, távolságtartó, de érzékeny, művelt, de azért nem túl okos. (Illetve mondjuk ki nyíltan: elég butácska szegény. Egy papagáj is tudná helyettesíteni, feltéve, hogy megtanítják neki a „De hisz ez hihetetlen, Sherrrrlock!” és a „De ezt meg honnan tudta, Sherrrrlock?” mondatokat.) Ők, ez az össze nem illő kettős felelősek az egész Holmes-univerzum dinamikájáért. Persze akad itt gyilkosság is spoiler, de csak azért, hogy ez az intellektuális értelemben vett Stan és Pan páros megfelelően idegborzoló díszlet előtt keringőzhessen: umpappa-umpappa, jaj, Watson, ön már megint rálépett egy holttetemre. Oh, bocsásson meg, Holmes, egy picit elbambultam. Umpappa-umpappa. És így tovább.

A Robert Downey Jr. féle filmek meghozták a kedvem a Sherlock Holmes történetek elolvasásához.
Bár nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, mert ez volt az első könyvem a szerzőtől, végül is nagyon kellemes olvasmányélménynek bizonyult.
Gyorsan lehetett vele haladni, és izgalmas volt végigkövetni a nyomozás menetét.
Biztos, hogy még fogok olvasni az írótól.

„A következtetés tudománya” – ez az, amit Sherlock Holmes tökélyre fejlesztett. Olyannyira, hogy szinte az emberek veséjébe lát. Zseniális észjárásának és sajátos módszereinek köszönhetően hamar meglesz az elkövető, bónuszként pedig egy olyan kalandos élettörténetet is megismerhetünk, ami a gyilkosság tényét ugyan nem tudja felülírni – nem is ez volt a célja –, de valahogy mégis átértékelődnek a dolgok…. Watson doktor szintén „hozza a formáját”: most is csak a sötétben tapogatózik, nem előidézője, csak követője és krónikása a történteknek. spoiler

Végre elolvastam én is az első Sherlock Holmes-történetet. Azt, amelyben a híres detektív és hűséges árnyéka, Dr. Watson útjai kereszteződnek. Ki gondolta volna, hogy lakáseresési gondokból született ez a híres páros. Ehhez persze kellet két magányos, anyagiakban eléggé szűkölködő fiatalember, aki hajlandó megosztani egymással a hétköznapjait, meg persze alkalmazkodni egymáshoz úgy, hogy egyetlen közös vonásuk a lustaság. A regény, bár természetesen egy bonyolult ügy kinyomozásának története is, számomra elsősorban a két fő karakter bemutatása, viszonyuk alakulása szempontjából érdekes. Az elbeszélő megismerteti (Watson nézőpontjából) az ugyancsak excentrikus, különc, sok tekintetben a normáktól eltérő, szenvedélyesen kutató, néha búskomor, többnyire beképzelt és gunyoros, de kétségkívül a megfigyelés és következtetés terén rendkívüli tapasztalattal és rátermettséggel rendelekező tanácsadó detektívet. Meg persze magát a naplóírót is, az elején szkeptikus, majd lassan rajongóvá váló, épp szabadságát töltő, sebesült katonaorvost, aki bár szürkeállomány tekintetében picit elmarad a mestertől, egyébként böcsületes fia a hazának, és rendelkezik, a maga határai közt, mindazzal a belbeccsel és külcsínnel, amelyekkel egy korabeli úriembernek a társadalmi elvárásoknak megfelelően rendelkeznie kell. Éééés, Dr. Waatson sem akárki azért, hiszen nemcsak Holmes, hanem ő is képes bravúrokra a maga szakterületén spoiler. Nem is beszélve arról, hogy az írás révén a megbecsülés és elismerés lehetőségét véli biztosítani újonnan megismert bálványa számára, miközben az újságok a hétköznapi adottságokkal rendelkező Lestrade és Gregson detektíveről zengenek ódákat, nekük tulajdonítva az ügy zseniális megoldását. Hát igen, a zsenik mindig a rövidebbet húzzák a saját korukban.

Bevallom őszintén, engem a krimiszál egyáltalán nem nyűgözött le, maga a szerkezet sem – a többnézőpontúság nagyon felszabdalja a regényt, hol Watson naplóját olvassuk, hol egy mindentudó elbeszélő ugrik be, elmesélni (eléggé hosszan) a kalandregénybe illő előzményeket (a tettes kilétére már a kisregény közepén fény derül), hogy majd ismét Watson naplóját olvassuk, mely jegyzőkönyveket idéz, a tettes vallomását, újságcikkeket ésatöbbi.
Sokkal inkább tetszett viszont az, hogy végig tudtam mosolyogni szinte az egész történetet. Nagyon jólesett humoros-parodisztikus oldaláról figyelni az egészet, mármint a két főalakot és a nyomozás folyamatát, mert a mormon kitérő kevésbé volt vicces (nem is ragadott meg különösképpen). De mindezek mellett sem nyűgözött le Conan Doyle. Azt hiszem, szükség lesz még pár Homes-történetre, hogy el tudjam dönteni, sikerül-e igazán megkedvelnem őt meg barátját. A kis belga kétségkívül még mindig közelebb áll a szívemhez.

Imádtam!
Kínos bevallani, de ez volt az első olvasásom Conan Doyle-tól. És hát baromira tetszett! Egy újabb alkalom, amikor a fejemet verem a falba, h hogy lehettem ilyen állat?!?!
Láttam a Benedict Cumberbatch féle Sherlock sorozatot, gyerekkoromban pedig a Jeremy Brett félét, de erre már egyáltalán nem emlékszem.
Szóval; amitől eldobtam az agyam, h úgy átírták a forgatókönyvet, hogy teljesen jól áthelyezték a mai világban, és tartották az eredeti vonalat is. Nagyon durván kellett ismerni az eredetit h ennyire jó átdolgozást készítsenek belőle.
Ami viszont meglepő volt, h az eredeti Sherlock jóval könnyebben elfogadható karakter, mint a filmbeli.
A történettől is csak jót tudok mondani, okos volt, és érdekes.
Tetszett spoiler
Conan Doyle egy zseni!

Bevallom töredelmesen, hogy Sherlock Holmes könyveket sem olvastam soha. Eddig. A Tanulmány vérvörösben egy meglepően kellemes, olvasmányos könyvecske volt. Újdonságként ért, hogy Wattson a mesélő, mert ezt eddig ezt nem tudtam – újabb hiányosságom került pótlásra.
Tetszett, hogy a nyomozás alatt minden ott van az olvasó orra előtt, de mégis a mesterdetektív kell ahhoz, hogy összekösse azokat a bizonyítékokat, amelyek a megoldáshoz vezetnek. Örültem neki, hogy a második részben megismerhettük, hogy honnan indult el az egész bosszú; nem vagyok a bosszúállás híve, de ezúttal igenis szimpatizáltam az elkövetővel.
Mr. Holmes hatalmas figura, akit a doktor karaktere egészen jól kiegészít. Bánom, hogy eddig hanyagoltam őket, de biztos vagyok benne, hogy máskor is örömmel fogom a kezembe venni a történeteiket.

Nagyon tetszett.Végre megtudtam, hogy került barátságba Holmes és Watson,mert mindig csak a sorozatot láttam részleteiben.Ahogy Holmes kifejti a módszereit, hogyan jött rá a tettes kilétére,magyarázata a visszafelé következtetésről, meg hogy mindenféle apró nyomból rájön a dolgokra lenyűgöző és ahogy elmondja, tényleg tök egyszerűnek és logikusnak tűnik, de valahogy mégsem az az átlag embernek.Egy kellemes, gyorsan olvasható krimit és olyan szórakoztató,hogy mikor vége van csalódással veszem észre elfogytak a betűk.. :)

Na ez még nekem is tetszett, pedig nem vagyok Sherlock rajongó. Csavaros, összetett volt, tetszett, hogy a múlt és az indíték egy külön történetben volt elmesélve, izgalmas volt,hogy hogy fognak a szálak összeérni. Itt még Sherlock tökéletessége sem ment az agyamra. Jó krimi.

Érdekes és izgalmas eset volt a Sherlock történetek közül.
Különösen tetszett, hogy Sherlock és Watson összeismerkedésének történetével kezdődött. Mindig érdekelt, hogy hogyan keveredhettek össze.
A történetnek az előzmény története is le van írva a kis regényben, amellyel még szélesebb képet kaptam az eseményekről.
Remek volt.

A filmek, sorozatok, és a tízévesen elolvasott A sátán kutyája most nem számít, és akkor mondhatjuk, hogy elkezdtem az ismerkedést Holmes-szal és Dr. Watsonnal. Kötelezővé tenném a sorozatok időrendben való olvasását, legalábbis a magam számára, így mégiscsak lesz egy íve az egész történetnek.
Nem, mégsem tudom függetleníteni magam a filmektől, mert előttem egyfolytában Robert Downey Jr. jelenik meg Sherlock-ként, meg Jude Law Watsonként… kettő lett, maradhat?