Egy könyv tapintása, illata, a borító szépsége számomra nem elhanyagolható tényező, az olvasásélményt markánsan tudja befolyásolni. Ez a kiadás minden szempontból gyönyörű, bár a borító betűi nem tűrik túl jól az állandó használatot (legelső könyvem volt az írótól, és évente egyszer biztos újraolvastam 2006 óta), így jelen esetben a „Sh..lock Holmes nyomoz – A s…. .utyája, Sherlock Holm.. emlé….ai” könyvről írnék.
A sátán kutyája: Szenzációsan baljós történet, amely úgy telepszik rá az ember hangulatára, mint a zord devonshire-i tájra a sűrű köd. Van itt minden, ami nyugtalanító: komor családi legenda, gyászos őszi környezet, vadonban ólálkodó szökött gyilkos, életveszélyes lápvidékből előtörő beazonosíthatatlan üvöltések, több pár eltűnt cipő. Valóban létezik az állhatatos eb, amely hősünk családfájára tör? Ki az a rejtélyes idegen, aki éjszaka a sziklaszirtről figyel? Előkerülnek-e a cipők? :D Mindenre fény derül. ;) Egyik kedvenc Sherlock Holmes történetem, ugyancsak kalandos, és csavaros darab.
Sherlock Holmes emlékiratai:
Jobban nem is lehetne összefoglalni ezeket a történeteket! Emlékiratok, igen. Ezek egyáltalán nem a legizgalmasabb/legkülönösebb/legstb. esetei Holmesnak, inkább kicsit öregesen anekdotázós, szelíd a válogatás. A tízből háromban szinte erőszakos tett sincs, és úgy igazán csúfosan egyikben sem jár főszereplő (most az utolsót hagyjuk :D). A történetek fele lényegi nyomozás nélküli, és több olyan van, ahol az egyik mellékszereplő adja elő az események láncolatát. De ettől még jó ez a novellagyűjtemény, amolyan hátradőlős levezetés a kacifántos devonshire-i kaland után. Mondhatni: kandalló mellől előadott történetek. Aki pipázni óhajt mellé, „a perzsa papucsban talál dohányt”.
Mindegyik novellát most nem mazsolázgatom végig, engem az összes lekötött, talán csak Az utolsó eset-en szoktam átsiklani, mert olyan kurta-furcsa, és csöppet sem tetszik a befejezése. Szerencsére mások is így voltak vele anno. :D Az észrevételeim némelyikkel kapcsolatban:
A sárga arc: Ha jól emlékszem, ezt a történetet nem filmesítették meg (legalábbis a Granada sorozatban nem szerepelt), így még nagyobb izgalommal olvastam első alkalommal. Éppen a tetőpontnál jártunk, lelkesen lapoztam… erre paff, a kelleténél kissé korábban szereplő rajz jól elspoilerezte a történetet. :D A szövegben még bőven tartott a rejtély feszültsége, de a képen mellette már a befejezés virít, képaláírásként a főhősnő vallomásával, ami az adott oldalon még nem is szerepelt leírva. Na mindegy, ez csak az első olvasásnál zavart. :)
A Musgrave szertartás: Jópofa logikai rejtvény, kedvenc novellám a gyűjteményből. Mi a megfejtése a furcsa családi iratnak, és hová tűnt a szoknyavadász komornyik, aki behatóan tanulmányozta azt? Számomra minden megfejtésnél nagyobb csoda volt, hogy Holmes egy rég kivágott fa pontos árnyékának a helyét olyan hamar belőtte a matematika segítségével, amennyi idő alatt nekem még felfognom sem sikerült a szükséges számítást. Hiába, a világon háromfajta ember van: aki tud számolni, és aki nem. A görög tolmács: A történet izgalmas, és színvonalban sem marad el a többi novellától, de tolmács barátunk viselkedéséhez azért lenne pár szavam. Szép és ajánlott dolog, ha valaki segít bajbajutott embertársain, de ebben a történetben ez már önveszélyes szintű. Görög urat megfenyegetik a bűnöző figurák, hogy tartsa a száját valamiről, különben elköszönhet földi pályafutásától. Erre ő mit csinál? Már másnap részletes hirdetést ad fel az üggyel kapcsolatban az újságban. A hírt Holmesék jól fogadják, csak én fejeltem le az asztalt majdnem. Gondosan megvizsgálva sem tudtam kitalálni, hogyan lehetett volna ennél ostobább dolgot művelni. Titokban puhatolózni – igen. Óvatosan mentőexpedíciót szervezni – igen. De nem, itt totál életszerűtlenül világba kiabáljuk a dolgot, hátha nem kopognak be hozzánk újfent a rosszfiúk, akik tökéletesen ismerik a lakhelyünket. Komolyan, mintha síppal, dobbal, nádihegedűvel muzsikálva óhajtanánk észrevétlenül settenkedni.
Nade a lényeg: Sherlock Holmes történetei megunhatatlanok. :)
„Szobáink mindig tele voltak vegyszerekkel, és hajdani bűnügyek ereklyéivel, és ezek a legváratlanabb pontokon bukkantak fel, például a vajtartóból kerültek elő.”
