"Hogyan definiálná a „groteszk” szót?" kérdezi Sherlock Holmes Watsontól már kapásból az első oldalon. Nos, azt hiszem, ezzel a kifejezéssel tökéletesen csokorba lehetne kötni ezeket a novellákat. Ha nem is mindben, de a nagyrészükben ott a groteszk vonás – és milyen véletlen, pont ez a kedvenc Holmes kötetem. :)
Annak ellenére is kedvenc, hogy bár a kiadás szépséges, a fordítás már hagy némi kívánnivalót maga után. Eleve néha olyan szavakat adnak Holmes szájába, ami szerintem karakteridegen, Mrs. Hudson helyett az egyik történetben Mrs. Hansen szerepel, Sherlock pedig hol tegeződik, hol magázódik a bátyjával ugyanazon novellán belül. Ennél is zavaróbb, hogy az elírások is gyakoriak. Még az egyik címet is sikerült elrontani: „A haldokló detektív este”. A könyv hátlapján is így szerepel, látszólag senkinek nem tűnt fel, hogy ez eredetileg „esete”, és amúgy is délután játszódik.
Amit ennyi újraolvasás után észrevettem: az igazán galád figurák mindig szinte megnyerő külsejűek, ámde vagy a rosszindulatú szájuk, netán a kemény tekintetük, esetleg a ravaszkás arcuk beszédesen árulkodik alattomos jellemükről. Az adott rejtély pedig mindig a legsötétebb, legzavarosabb, amihez képest eltörpülnek a korábbiak. :)
Kedvenc novellám Az ördög lába. Hangulatilag A sátán kutyájára hajaz ejj, ezek a gonoszok, meg az ő kapcsolt részeik, ugyanolyan baljós a közeg, hasonlóan dermesztőek a történések. Ámde nem tapogatózunk sokáig sötétben, mert Holmes szó szerint egy lámpával érkezik, és racionálisan megvilágít mindent ;)
Másik kedvenc A vérbükkös kúria. A légkör sejtelmesen nyomasztó, a groteszk események egyre szaporodnak. Mit tennél, ha munkaadóid érthetetlen módon ragaszkodnának hozzá, hogy levágd a hajad… majd a számodra kijelölt szobában véletlenül ugyanolyan levágott hajfonatot találnál egy elzárt szekrény mélyén? 1, Összecsomagolsz, és azonnal hazautazol. 2, Vidáman, a két fonatot lóbálva lépsz közéjük, hogy a kettőből már kijönne egy komplett paróka. 3, Segítségül hívod Sherlock Holmes-t. :)
A berill diadém a többihez képest elég szelíd történet. Ebben számomra az a groteszk, hogy rábízzák ügyfelünkre a „birodalom legértékesebb közkincsét”, a felbecsülhetetlen értékű diadémot. Ő meg csak úgy sétálgat vele, majd egy bárki által könnyen kinyitható széfbe teszi. Szürreális. Megbízói lelkére kötik, hogyha csak megkarcolódik is, az egyenlő az ékszer tökéletes megsemmisülésével. Ehhez képest spoiler
A sok elírás sem vont le a történetek élvezhetőségéből. :)