Jobb ​nem firtatni 32 csillagozás

Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Sir ​Arthur Conan Doyle-t a hazai olvasóközönség leginkább Sherlock Holmes atyjaként ismeri, pedig sokoldalút és maradandót alkotott a természetfölötti irodalom terén is. Régiségbúvár rémtörténeteiben – melyek többek között az első múmiafilmet ihlették – a történelem és az egyiptológia iránti érdeklődése nyilvánul meg; spiritiszta novelláiban saját személyes tapasztalatait dolgozza fel a szeánszokról, a médiumokról és a szellemidézésről; hátborzongató tengerészhistóriáiban egyebek mellett magyarázatot kínál a Mary Celeste kísértethajó titokzatos esetére; kegyetlen meséiben (contes cruels) arról fest végletes képet, hová fajulhatnak a sötét emberi szenvedélyek; modern rémtörténeteiben pedig a tudományos-technológiai haladás vívmányaiban rejlő ijesztő lehetőségekkel játszadozik. Kötetünk reprezentatív betekintést nyújt munkásságának e kevésbé közismert, ám annál figyelemreméltóbb szeletébe, a MesterMűvek hagyományai szerint minden elbeszéléshez külön bevezetést és magyarázatokat… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: MesterMűvek: Klasszikusok, MesterMűvek


Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

>!
NewL P
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Egyik kedvenc nyomozóm Sherlock Holmes (és persze Dr. Watson), ezért amikor megjelent az írótól egy másfajta történeteket tartalmazó novellaválogatás, egy percet sem kellett azon gondolkodnom, hogy akarom-e ezt a válogatást (az igaz, hogy már régen megvettem a kötetet, és még csak most jutottam el az olvasásáig).
A kötet több „rémtörténet” típusból tartalmaz novellákat, és be kell, hogy ismerjem számomra eddig nem volt ismert, hogy ennyiféle kategóriába lehet ezeket sorolni.
Összességében egy nagyon jó válogatást kaptam (bár kevés számú hibát találtam benne, szóelírás, betűkihagyás), és a kötet összes novellája olyan Conan Doyle -os: összeszedett, logikus, és roppant szórakoztató a viktoriánus jellege ellenére is. Bár, mint gombócból, ezekből is csak egyet-kettőt, na jó hármat szabad elfogyasztani együltében, különben fárasztóvá válnak.
A kötetben szereplő történetek közül a következőek voltak a kedvenceim, ami nem jelenti azt, hogy a többi nem volt jó, csak nekem nem annyira tetszettek.
I. Régiségbúvár rémtörténetek
Thot gyűrűje – egy rövidke, de nagyon érdekfeszítő történet egyiptomi beütéssel
II. Spiritiszta rémtörténetek
A barna kéz – egy szellemről szóló történet, megspékelve indiai hiedelemmel
IV. Kegyetlen mesék
Az új katakomba – egy bosszú története, frappáns köpenybe öltöztetve

>!
RosszQtya P
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Bevallom nagy Sherlock rajongó vagyok, ezért kissé elfogult vagyok az íróval szemben, de a mostani értékelésemben ez nem befolyásolt mégsem, mert remek novellákat kaptunk.
Külön meg kell említenem a szerkesztést, mert kiváló és precíz munkát végeztek, az olvasó minden lényeges információt megkap amire csak szüksége lehet ahhoz, hogy jobban átlássa az írások hátterét. Külön köszönet érte. A félcsillag levonás a tengerész történetek miatt van, ezek nem álltak annyira közel hozzám, és egy kicsit túlírtnak is gondolom.
A többi viszont zseniális volt, a hangulatuk elragadó, még ha a mai kor szemével nézve kicsit ódivatú is. De talán pont ezt szerettem bennük. A kedvencem „A római tárna rejtélye” volt, abszolút klasszikus. Csak ajánlani tudom a műfaj szerelmeseinek!

2 hozzászólás
>!
Fallen_Angel P
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Többször leírtam már, hogy a horror nem az én műfajom, mert a rettegés nem szórakoztat, nem kapcsol ki. Ennek ellenére Arthur Conan Doyle novellái kaptak egy esélyt. Szerencsé(m)re ezek az írások amolyan klasszikus, elegáns történetek. Talán régimódinak is mondhatnám őket, és bár van bennük némi feszültség, rémálmokat nem okoztak. Egy-egy kivétellel szórakoztató, érdekes írások.

>!
Shanara
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Egy nagyon egyedi válogatást vehet a kezébe az olvasó ebben a könyvben. Olyan novellákat olvashatunk, amelyekben az író okkultizmus iránti rajongása tükröződik vissza és amelyeket a hazai közönség eddig még nem ismerhetett meg. Nem tudok elismerés és rajongás nélkül írni a könyvről, mert számomra nagyon kellemes meglepetést okozott és kellemes időtöltést jelentett a novellák olvasása. A könyv szerkezetéről, felépítéséről szintén csak elismeréssel tudok nyilatkozni. A bevezetőn kívül öt fő részre oszlik a kötet: régiségbúvár rémtörténetek, spiritiszta rémtörténetek, tengerész rémtörténetek, kegyetlen mesék, modern rémtörténetek. Minden fejezet három történetet tartalmaz és minden fejezet elején kap az olvasó egy 1-2 oldalas tájékoztatást az adott fejezet történeteinek előzményéről, kialakulásáról, ihletőiről, esetleg a stílus követőiről, a kor leírásáról, hangulatáról. Ezen kívül minden novella előtt van egy fél-egy oldalas ismertető, amely segít könnyebben eligazodni az írás lényegén, jobban megérteni a miérteket és hogyanokat vagy esetleg csak felhívja valami érdekességre a figyelmet. Mindkét kiegészítés nagyon sok, érdekes és lényeges információt tartalmaz. Élvezettel és érdeklődéssel olvastam ezeket is és a novellákat is.
Ha választanom kellene, akkor azt mondanám, hogy a spiritiszta rémtörténetek és a kegyetlen mesék fejezet írásai tetszettek nekem a legjobban. Legkevésbé pedg a tengerész rémtörténetek. A spiritiszta rémtörténetek tetszése nem is volt számomra kérdéses. A kegyetlen mesék azonban nagy meglepetés volt. Ezekben a történetekben olyan bűnügyi eseményeket olvashatunk, amelyekből kihagyta a nyomozót és csak maga a bűntett maradt. Nem tudok mást mondani: egyszerűen zseniális! Akár egy teljes kötetet el tudnék képzelni ilyen történetekből.
Nagyon tartottam ettől a kötettől. Akartam is olvasni, meg nem is. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lehet Doyle rémtörténet íróként és nem sikerült. Most már tudom. Kiemelkedő, szellemes, fantáziadús, lehengerlő. Vagyis én így érzem. Az olvasás által gazdagabb lettem, nagyon jó és egyedi történeteket olvashattam, bepótoltam egy elmaradásom a klasszikusok terén, megismertem egy új írót egy eddig nem ismert oldaláról. Borzongani nem igazán borzongtam a történeteken, de nagyon jól szórakoztam. Úgy éreztem, hogy az az alkotói műhely, amelynek ezt a könyvet köszönhetjük, a szívét és a lelkét is beletette ebbe a kötetbe. A teljes értékelésben ez is jelentett csillagot, ezért is kapta meg a kötet tőlem a maximális pontszámot.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.com/2012/02/sir-arthur-cona…

>!
Noro
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Meglepődve tapasztaltam, milyen könnyű belehelyezkedni Doyle legtöbb történetébe – kvázi nagyon természetes, szórakoztató a „mesélői” stílusa. Régiségbúvár ill. tengerész történetei már témájukban is eleve közel álltak hozzám, kár, hogy utóbbiakat hajlamos kicsit hosszúra nyújtani. A kegyetlen mesék és a modern történetek többsége az ötletességével nyerte el a tetszésemet. Egyedül talán a spiritiszta novelláktól vártam volna többet – igazság szerint viccesnek találtam őket, bár nem hiszem, hogy az író (ezekben legalábbis) erre törekedett. Írásaira szerintem kevéssé jellemző az, amit „horror(isztikus)” hangulatnak neveznénk, gyakran inkább kalandos történetek, meghökkentő és morbid – sőt, néha morbid humorú – befejezéssel. A szerkesztői fecsegés egy alkalommal itt is befigyelt – igazán nem kellett volna előre leírni, melyik Poe-novellát idézi a szóban forgó történet.

>!
Trillian
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Nem volt egy rossz válogatás.Doylenak nagyon jó stílusa van, úgyhogy a legtöbb történet tetszett. A novellák tematikusan csoportosítva voltak, és mindegyik előtt olvashattam egy rövid szösszenetet, úgyhogy a könyv összeálítása igencsak megnyert. Voltak olyan írások amelyek elég kiszámíthatóak voltak, de párnak azért sikerült meglepnie. A legjobban Az új katakomba és A rémálmok szobája tetszett. Összességében én nem éreztem ijedősségem ellenére sem rémisztőnek ezeket a történeteket, de örülök hogy elolvastam őket.

>!
Laren_Dorr
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Az idei év meglepetése volt számomra ez a könyv. Bevallom, eszembe sem jutott volna megvenni egy Conan Doyle kötetet, ha nem a Mesterművek sorozatban jelenik meg, de mivel vakon bízok a sorozat mögött álló alkotói műhely értékítéletében és tudásában, bíztam benne, hogy valóban egy mesterműért adom ki a pénzem és nem fogok csalódni.
És lőn…
Conan Doyle valami elképesztően olvasmányosan ír. Novelláinak van egyfajta ódon íze is, ami tökéletesen passzol a rémtörténetek zsáneréhez. A gyűjteményes kötet remekül lett összeválogatva: változatos írások, négy tematikus blokkra felfűzve. Kapunk itt múmiát, kísérteteket, egzotikus, borzongató kalandokat, vérfagyasztó módon elkövetett bűntetteket, akasztófahumort és még sorolhatnám. A leggyengébb novellát is simán érdekes volt olvasni.
Külön kiemelném a Chateau Noir utolsó ura című írást, melynek címszereplője egyetlen monológgal nagyobb feszültséget tudott teremteni, mint száz Hannibal Lecter. Számomra a leghatásosabb darab volt a kötetből.
Hideg téli estékre tökéletes választás ez a könyv, amihez meleg tűzhely és testes bor vagy konyak dukál, hogy hűek maradjunk a benne szereplő angol úriemberek szelleméhez.
Ha Conan Doyle-nak van még egy válogatásra való, legalább ilyen jó fantasztikus története, én biztosan vevő lennék rá.

>!
Isley P
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

A könyv reprezentatív válogatást nyújt Sir Arthur Ignatius Conan Doyle kevésbé ismert, vele kapcsolatosan némileg szokatlannak is tűnő zsánerbe tartozó, írásaiból. Egyszersmind jól szemlélteti az író rugalmasságát a műfajok kapcsán.

A kötetbe öt különböző zsánerbe (régiségbúvár, spiritiszta, tengerész és modern rémtörténetek, valamint gonosz mesék) tartozó novellák kerültek. Mindegyikből 3-3.

Az egyes történetek olvasásakor az az érzés fogalmazódott meg bennem, hogy legyenek egyes novellák témájukat illetően még olyan különbözőek is, a főhősök jelleme laza kapocsként hidat ver közéjük. Ez az író kissé sematikus karakterábrázolásának tudható be: a főhős általában orvos, tudományos doktor, de legalábbis higgadt, racionális ember. Kicsit olyan, mintha maga Conan Doyle, aki maga is orvos volt, beleírta volna magát a legtöbb történetbe. A Sarkcsillag kapitánya egy jó példa erre.

Dicséri a magyar fordítócsapatot a novellák szerencsés kiválogatása. Úgy tudom, ugyanis, hogy a kötet összeállításában semmilyen konkrét, már külföldön korábban megjelent gyűjteményt nem kopíroztak.

Gyengék: kivételnek talán csak a modern rémtörténetek számítanak. Itt sem a kreativitás volt a probléma, az „A Los Amigosi-fiaskó” például a Halvajáró film készítőit inspirálta (Nos, nem eléggé ahhoz, hogy Conan Doyle nevét és műve címét meg is jelöljék forrásnak), hanem a terjedelem. Egyszerűen túl rövidek (az elsőt leszámítva) voltak.

Kedvencek: a régiségbúvár rémtörténetek kiválóak voltak. Az „A 249. számú tétel” címűt külön kiemelném. Izgalom, újszerűség, karakterábrázolás (!), katarzis! Minden egyben volt. De hasonló módon élvezetes volt az „ A Sarkcsillag kapitánya” és a „ J. Habakuk Jephson beszámolója” is. A brazíliai macska ugyancsak kiváló darab, meglepő módon tetszetős befejezéssel.

Érdekesség: a fordítók kiemelik, hogy a „ J. Habakuk Jephson beszámolója” című darabot rasszistának nyilvánították. Az ügy kapcsán nem végeztem kutatást, de egy-két gondolatot ezzel kapcsolatban megjegyeznék. A művet kizárólag, ha valamiért egyáltalán, a feketék negatív ábrázolása miatt illethették ezzel a váddal, hiszen a főszereplő például a feketék ügyéért harcolt. Én úgy gondolom, hogy a vád, ha valóban illették is ilyennel, megalapozatlan. Ennyi erővel faji kérdés felmerülése esetén mindig mi fehérek leszünk megállapítva gyűlölködőnek: abban az esetben is, ha fehér öl feketét (hisz az író ez esetben főhősként ábrázol egy fehér harcost, aki feketéket öl), abban az esetben is ha fekete öl fehéreket. Mert a Conan Doyle novellában ez történt. A kritika a már több nyugat-európai országban meghaladottnak és idejét múltnak számító politikai korrektségnek egyik vadhajtása, semmi több.

Értékelés: élvezetes rémtörténetek válogatása a kötet, bár nagy csavarok nélkül, a rejtélyek elég egyszerűen kitalálhatóak. Mindenesetre a szerző irodalmi és intellektuális kvalitásai, valamint a stílusa önmagáért beszél. Conan Doyle olvasmányosan ír, kevés jelzővel, igazán precíz stílusban.

Azonban ebben a kötetben sokkal több volt az elütés mint a korábbiakban. Nem zavaró mértékben, de azért érezhetően.

>!
ilmater
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Kellemesen szórakoztató gyűjtemény volt ez, mellyel megismerhettem Doyle általam eddig nem ismert oldalát. Sokkal jobb volt, mint amire számítottam, gyorsan végére is értem a könyvnek.
Azért nem tagadhatom, egyes kategóriák nem egyformán nyerték el tetszésemet. A tengerész történetekre igaz ez talán leginkább, hosszúak is voltak, lassan is derült ki, hogy hová haladnak, és annyira nagyon félelmetesek sem voltak. Talán az utolsó, Habakuk Jepson beszámolója volt még az, amit jobbnak éreztem, bár elég hamar rájöttem a titkok egy részére.
Meglepő módon a spiritiszta történetek viszont jobban tetszettek, főleg az Így történt… című, ami rövidségével együtt is talán a legjobb volt (az én szememben).
Ezeken kívül talán még a következőket emelném ki: Thor gyűrűje, Az új katakomba, A római tárna rejtélye.
Meg kell jegyeznem, hogy a fülszöveg alapján valami ijesztőbb, rémesebb „meséket” vártam, olyan Poe/Lovecraft szerűt (azért őket említem, mert tőlük már olvastam ilyesmit), de hátborzongatás terén azért messze járunk az említett írók műveitől. Ez persze korántsem baj, tényleg élvezetes volt olvasni.

>!
Voorhees
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

A Delta Vision zseniális válogatást ad kezünkbe a főleg a mesterdetektív karakteréről ismert skót író, Sir Arthur Conan Doyle kevésbé ismert műveiből. A könyvben öt csoportra osztották fel a novellákat, és mindegyik csoporton belül három darab írás szerepelt.
Doyle stílusa lenyűgöző. Az a hideg vérmérséklet, és a kifogástalan angol úriemberség, amivel szereplői többségét felruházza, utánozhatatlan. Amerikai írók ezt nem tudják annyira jól visszaadni, mint az angolok.
A régiségbúvár rémtörténetek érdekesek voltak, bár semmiképpen sem félelmetesek. Igaz, a 21. századi szemmel olvasva nem is tűnhettek annak, viszont etalon mozifilmek alapjául szolgáltak. A spiritiszta rémtörténetek egy fokkal több élvezettel szolgáltak számomra. A szellemidézés kedvelt időtöltésnek számított a 19. század jómódúbb köreiben, az író saját élményeit is beledolgozta az alkotásokba, és jó adagot merített a saját fantáziájából is. Mindegyik írás remek volt.
A tengerész rémtörténetek voltak számomra a legtetszetősebbek. Terjedelmileg is kicsit hosszabbak voltak, így jobban le lehetett vezetni a cselekményt. A Sarkcsillag kapitánya volt talán a legnagyszerűbb írás. A Mary Celeste története Doyle verziójában felettébb érdekes volt, ilyen megközelítéssel sem találkozhatunk sok helyen. Mondjuk a sztori gyengéje volt, hogy pont azon néger törzs ejtette foglyul a főhőst, akinél volt a szobor is, a hiányzó füllel. Micsoda „véletlen” egybeesés.
A kegyetlen mesék és a modern rémtörténetek is rendkívül jól sikerült írások voltak. Nagyon tetszett, hogy Doyle több olyan témát is elővesz, amik elgondolkodásra sarkallják az olvasót, pl a bosszú, féltékenység, avagy a pénztelen rokon kihasználása. Az ember alaptermészete önmagában is kegyetlen, ha még ehhez ilyen motivációs tényezők hozzájönnek, abból a szereplők számára nem, az olvasó részére azonban csak jó sülhet ki.
Szívesen olvasnék még az írótól ilyen jellegű novellákat. A szerkesztői munkához ezúton is csak gratulálni tudok. Remélem, az idegszálaimat sokáig bombázzák még ehhez hasonló válogatásokkal a rémtörténetírás nagyjaitól.


Népszerű idézetek

>!
Shanara

– Szerepelt az álom pszichológiája a tanulmányaidban? – kérdezte.
– Nem is tudtam, hogy a pszichológiának van ilyen ága.
– Drága barátom, az a polc a drágakő fölött tele van olyan kötetekkel, Albertus Magnustól kezdve, amelyek ezzel a témával foglalkoznak. Ez maga a tudomány.
– A sarlatánok tudománya!
– A sarlatán mindig úttörő! Az asztrológusból jött az asztronómus, az alkimistából a kémikus, a hipnotizőrből pedig a kísérleti pszichológus. A tegnap kuruzslója a holnap professzora.

81. oldal - A kínzókamra emléke (Delta Vision, 2011.)

>!
Shanara

Ha jobban belegondolsz, népi megfigyeléseink azt igazolják, hogy az őseink már felismertek bizonyos tényeket, amiket aztán mi a nagy bölcsességünkkel a babonák közé soroltunk.

84. oldal - A kínzókamra emléke (Delta Vision, 2011.)

>!
Shanara

Bizonyos ösztönök mélyebbek az észérveknél.

333. oldal - A rémálmok szobája (Delta Vision, 2011.)

>!
Noro

Az emberi agy egyszerre csak egy erős érzelmet képes felfogni, s ha megtöltjük kíváncsisággal és tudományos lelkesedéssel, akkor a félelemnek nem marad hely.

104. oldal, A barna kéz

>!
Shanara

Melodráma helyett ezúttal valódi konfliktust kapunk, a patinás oxfordi egyetem csalókán békés közegében; stílusérzéke azonban megóvja tőle Doyle-t, hogy amerikai módi szerint színre vigye. Ő még ismerte azt a műhelytitkot, amit manapság egyre többen elfelejtenek: a szörnyűségeket semmi értelme hosszan ecsetelni. Ha rábízzuk az olvasóra, ő százszorta rosszabbat képzel el magában, mint amit mi írni tudnánk…

35. oldal - A 249. számú tétel (Delta Vision, 2011.)


Hasonló könyvek címkék alapján

Győrfi András – Hauck Ferenc (szerk.): Dagon árnyai
Cserna György (szerk.): Kísértethistóriák
Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák
Angela Carter: A kínkamra és más történetek
Neil Gaiman: Tükör és füst
Jonathan Maberry (szerk.): Aliens: Életre halál
Clive Barker: Szex, halál és csillagfény
Daphne du Maurier: Ne nézz vissza!
Éjszakai sikolyok
Koppány Márton (szerk.): Angolszász rémtörténetek