Értékelések 7

Voorhees>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

Sir Nigel Loring kalandjainak méltó folytatása ez a könyv az előzmény kötet után, habár, őszintén szólva engem kevésbé szórakoztatott, és az izgalmakból is kevesebb jutott több oldalra. Több volt viszont a hosszú monológ és a látszólag céltalan kalandozás. Ugyanakkor a könyv olvasmányos és érdekes, nemhiába jelent meg a Mesterművek történelmi sorozatán belül.

Kevés manapság az olyan író, aki ennyire könnyen és élvezhetően tudna mesélni. A mai könyvek feszes keretek között mesélnek el egy történetet, sok izgalommal, még több öldökléssel, vérrel és halállal tarkítva, jó nagy pusztítással körítve, különben nem veszi meg a kutya sem. Doyle még mentes volt ezektől az elvárásoktól.

Ragadjuk csak meg a kezét, és hagyjuk, hogy végigvezessen a középkori Anglián, érzékeltetve a kolostori elzárt élet, és a világi élet éles szembenállását. Figyelemmel kísérhetjük egy nincstelen, de bátor és eszes ifjú útját, amikor dicsőséget hajszoló gazdáját Franciaországba kíséri háborúzni. Máris Bordeaux-ban találjuk magunkat, szinte megrészegülünk a sokszínű sokaságtól, a különböző nyelvek keveredésétől, a legkülönfélébb címerek, zászlók és páncélok sokaságától. És máris a francia határvidéken találjuk magunkat, ahol a háborús fosztogatás és a földesúri önkény bizony rányomta a bélyegét a paraszti társadalomra: a lesoványodott, éhező emberek tömege fájdalmas és lehangoló látvány. Hagyjuk, hogy a szerző tovább vezessen minket Spanyolországba, ahol mindig van egy trónigényt támogatni kész külföldi sereg, és csatákból nincs hiány. A valóság azonban sokkal véresebb az elképzelésnél.

Sir Nigel figurája hihetetlenül jól megrajzolt, a lovagkor dicső eszményképének megtestesítője. A többi karakter is szépen simul a történetbe, Alleyne félénk, csodálkozó természete, Hordle John szókimondó stílusa, és Aylward szószátyár természete remekül kiegészítik egymást.

Az mindenesetre látszik, hogy Doyle alaposan utánaolvasott a százéves háború történetének. Nem kétlem, hogy fejből tudta sorolni az összes jelentős angol, francia és spanyol lovagot, a címerekkel, zászlókkal együtt, ugyanakkor a sok felsorolás néhol már nehezen követhető volt és kissé érdektelennek hatott. A szerző szenvedélye, és történelem iránti szeretete mindenesetre átitatja a könyvet.

A kiadónak kritikaként felrónám, hogy nem fordították le az egyébként jelentős számú francia betétszöveget, dalt és szófordulatot. Ezt a hibát a Sir Nigel-ben már orvosolták, de itt sem ártott volna lábjegyzetben feltüntetni a jelentést.

A történetet ne habozzon kezébe venni az, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, és elmerülne egy középkori lovagregényben. Ugyanakkor itt szerelemről kevés szó esik; inkább a kard beszél, vagy a szereplők, és néha kicsit sokat is. Én inkább a Sir Nigel-el kezdeném, szerintem az előzménykötet jobban is sikerült, és jobban megértjük az itteni eseményeket is, ha azt vesszük előre. A fehér sereg egyébiránt egy teljesen különálló történet, könnyed stílusban elbeszélve, egy történelem rajongó írózseni tollából.

johnjsherwood I>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Kötélhúzás ez a regény a javából, egyszer húzott, aztán eresztett; ahogy az előszó is írja, ki-kitér, megáll, néha azt éreztem, visszafordul, aztán a végén vesz egy nagy lendületet, és fejest ugrik, aztán olyan, mintha Doyle hirtelen ráébredt volna, hogy ezt még a végtelenségig folytathatná, úgyhogy gyorsan odakanyarította a végét. Ami, így hirtelen, igazából tökéletesen illik a csapongó, bár egyenes vonalon haladó, de mégis szétfolyó egészhez. Ennyit a szerkezetről (ami úgy van, hogy nincs, de mégis). A karakterei természetesen elnagyoltak, Sir Nigel igazából idegesítő, de a végén azért megörültem, amikor felhangzottak az ezerszer hangoztatott szófordulatai, a többiek meg amolyan jellegtelen, de szerethető bohócok, akikre szükség volt, hogy a főszereplő, aki egyébként csak a feléig főszereplő, mert utána többiek minden egysíkúságukkal együtt is háttérbe szorítják, eljusson a regény végére. Mindezzel együtt A Fehér Sereg (úgy is, mint regény, és úgy is, mint katonái) szerethető; kicsit kalandos, kicsit unalmas, kicsit adomázós, kicsit didaktikus, kicsit a romantikus-visszavágyós, de ami a legfőbb: valami brutálisan részletgazdag. És sokszor valósághű: a párbajok, de különösen Sir Nigel összecsapása a végén a spanyol lovaggal annyira hiteles, hogy azt rendezőknek-statisztáknak-íróknak tanítani kellene – érződik, hogy egy olyan ember írta, aki legalábbis 160 évvel közelebb volt a lovagkorhoz, mint mi mostanság.

BBetti86>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

Doyle nem ismeretlen szerző számomra sem, Sherlock Holmes az én kedvenc nyomozóim között is ott van. Novellákat is olvastam már a szerzőtől, de ez most valami egészen más volt. Egy történelmi kalandregény – nem is rossz fajta.
Az alapja a romantikus történetekből ismerős lehet: a szegény ifjú, aki jóképű és kedves is, csak pénze nincs, nekivág a kalandnak. Megismer egy gazdag és szépséges lányt, aki viszont is szeretné, de a fiúnak nem lesz egyszerű bizonyítani, hogy méltó a lány kezére. Ám Doyle nem romantikus történetet írt, itt sokkal fontosabbak a háborús kalandok, a lovagi eszmények és a bátor tettek. Klasszikus értelemben véve nincs is romantikus jelenet a kötetben – spoiler Van viszont jó sok viadal, háború, mindenféle küzdelem.
Kalandos is a cselekmény, ha fordulatot hiányoltam is belőle.
Azon is keserédes a mosolyom, mennyire happy endet kerekített Doyle. Egy ponton úgy tűnt, jut a boldogság mellé némi gyászkönny is, de romantikus regénybe illő fordulatokkal végül ezt kikerülte a szerző.
A stílusa barokkos. Hatalmas, összetett mondattengereket kell elolvasni, rengeteg jelzővel benne. Körülményes, nem is kicsit lassított, hogy dagályos a szöveg. Itt nagyon nem jellemző Sherlock tömörsége. Ezzel némileg a romantika hagyományait vitte tovább Doyle, de most ezt is inkább a negatív jellemzők listájára írom. A kevesebb nyelvi díszítés több lett volna.
De összességében szerettem a kötetet, szimpatikus hőse volt és mindenki megkapta, ami járt neki.

Nevox>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

A Mesterművek sorozatban ezúttal sem csalódtam, A Fehér Sereg vérbeli kalandregény, történelmi mű, ami nem akar valamiféle tétel igazolni, sokat markolni, vagy korszakalkotó lenni, egyszerűen csak szórakoztatni és mesélni. Doyle stílusa ráérős, elszöszmötöl egy-egy mellékkarakteren, sőt egy-egy jeleneten és nyilván meglátszik a kora a regénynek, de az archaikus stílus ellenére könnyed, olvasmányos történelmi regény a százéves háború kellős közeén egy sereg életéről. Jól ábrázolja a lovagkultúrát, jóllehet karakterekről nem igazán bezsélhetünk, csak a főszereplő és Sir Nigel figurája van vastagabban meghúzva, a többiek egy egy jellemvonással vannak felfestve.
Nekem Sir Walter Scott regényeit idézte meg, és külön örültem , hogy fontos szerepet kapott az utazás és annak során a különféle fiurákkal kapcsolatos intermezzók, találkozások, noha ez kissé késleltette a cselekmény előremenetelét. Ma sokkal célirényosabb és karakterközpontúbb regényekhez vagyunk szokva, de jó elveszni Doyle történetében, meghálálja a lassabb, kissé terjengősebb stílus. Aki szereti a történelmi regényeket, mindenképpen olvassa el, érdemes. Kritikaként a végét tudom felhozni, mint sokan mások, olyan összecsapottnak, túl hirtelennek tűnik, legalábbis a kötet többi részéhez képest.

Hirdetés
Nuwiel SP>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

Doyle volt az első a MesterMűvek közül, amelyet olvastam. A Jobb nem firtatni eleinte csak e-könyvként volt meg, majd elkezdtem beszerezni a fizikai példányokat is, mára pedig az összes alsorozat ott virít a polcon. Ez a gyűjtőszenvedély, illetve Doyle műveinek és a történelemnek a szeretete is közrejátszott abban, hogy beszereztem és elolvastam, viszonylag hamar, és nem várakozott évekig a polcon.

A százéves háború második szakaszának elején járunk, a helyszín Anglia. A főhőst apja beadta a kolostorba, hogy ott neveljék, majd 20 évesen küldjék ki a világba, ismerje meg azt, és csak utána döntsön arról, az egyházi vagy világi életet választja-e. Útja során mindenféle emberrel találkozik, a fiához utazó öregasszonytól kezdve vándor mutatványosokig, amik leginkább a kor bemutatására szolgálnak, mintsem a cselekmény előre vitelére. A 14. századi angol táj és társadalom bemutatása meglehetősen idillinek tűnik, azonban a könnyed stílus elfeledteti, hogy bizonyára nem volt ennyire szép és jó minden akkoriban.

Nem tudnám megmondani, mennyire volt hiteles a történet, hol van már a középiskola! Doyle szerencsére kellően érzékletesen és aprólékosan bemutat mindent az öltözetektől kezdve a hadrendekig, a lovagi szokásoktól kezdve az étkezésig (azért megnézném a fegyverhordozók vacsorájára készített ételeket a való életben), és meghozta a kedvem egy kis olvasgatáshoz a témában. Ha ennyire részletesen nem is mélyedek el a korban, azért a háború történetét átolvasom.

Két hiba miatt nem tudtam végül öt csillagot adni a könyvnek: az egyik az egysíkú, változást nem mutató karakterek, a másik a túl hirtelen lezárás. Az, hogy túlságosan szép vége lett, megbocsátható neki, de szinte alig indultak el a tényleges háborúba, már otthon is voltak. Ettől függetlenül én nagyon szerettem a könyvet (mondtam már, hogy szeretem Doyle írásait?), csakis ajánlani tudom mindenkinek, vegyétek, hogy legyen még több ilyen (a kék gerinc is szép).

(Most pedig megyek játszani egy kis Age of Empires II HD-t, és jól elkenem a hülye angolok, angol hülyék képét!)

Hanaiwa>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

Kimondottan jó történelmi kalandregény.
Nem a világmegváltó fajta, de nem is a részletekben tobzodó unalmas vonal.
Eltalált karakterek, élvezhető párbeszédek, gördülékeny cselekmény.
Ma már kissé kevés ha csak a stílusát nézzük, viszont az eredeti kiadás korához képest egyáltalán nem poros a hangulata.
És ami a legfőbb, nem erőltetett.. Ezzel leckét adhatna pár ma divatos történelmi írónak. Nem kell mindig villogni a tudással, nevek garmadájával bizonyítani a háttérmunkát..
Bőven elég ha egy könyv simán csak jó.

3 hozzászólás