A ​Fehér Sereg 11 csillagozás

Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

1366, ​Anglia, Beaulieu apátsága. Az ifjú Alleyne Edricson elindul, hogy megismerje a világot, mielőtt papi esküt tenne. Hamarosan összebarátkozik Johnnal, a szökevény szerzetessel, és Samkin Aylwarddal, a nőcsábász íjásszal, akik útitársául szegődnek, és elvezetik őt Sir Nigel Loring várába. Alleyne azonban az apátságon túli élet árnyoldalát is megismeri: a kegyetlen angol igazságszolgáltatást, valamint soha nem látott bátyját, Minstead álnok parasztgazdáját, akitől meg kell mentenie a szépséges és eszes Maude-ot. Barátai segítségével aztán a legendás Fehér Sereg tagja lesz – hiszen minden seregben szükség lehet egy papra –, s így egyenesen a százéves háború közepébe csöppen.

A Fehér Sereg tagjai, akárcsak vezetőjük, nemes- és vidám lelkű íjászok, akiket lovagias, veszélyes és nem egyszer humoros kalandjaik Angliából egyenesen Franciaországba, majd a spanyol Pireneusok magaslatai közé sodornak…

1891-ben, mielőtt papírra vetette volna a huszadik század… (tovább)

A fehér csapat címmel is megjelent.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: MesterMűvek: Történelmi, MesterMűvek

>!
Delta Vision, 2017
536 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952269 · Fordította: Sárpátki Ádám · Illusztrálta: George Willis Bardwell

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

Nuwiel SP>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

Doyle volt az első a MesterMűvek közül, amelyet olvastam. A Jobb nem firtatni eleinte csak e-könyvként volt meg, majd elkezdtem beszerezni a fizikai példányokat is, mára pedig az összes alsorozat ott virít a polcon. Ez a gyűjtőszenvedély, illetve Doyle műveinek és a történelemnek a szeretete is közrejátszott abban, hogy beszereztem és elolvastam, viszonylag hamar, és nem várakozott évekig a polcon.

A százéves háború második szakaszának elején járunk, a helyszín Anglia. A főhőst apja beadta a kolostorba, hogy ott neveljék, majd 20 évesen küldjék ki a világba, ismerje meg azt, és csak utána döntsön arról, az egyházi vagy világi életet választja-e. Útja során mindenféle emberrel találkozik, a fiához utazó öregasszonytól kezdve vándor mutatványosokig, amik leginkább a kor bemutatására szolgálnak, mintsem a cselekmény előre vitelére. A 14. századi angol táj és társadalom bemutatása meglehetősen idillinek tűnik, azonban a könnyed stílus elfeledteti, hogy bizonyára nem volt ennyire szép és jó minden akkoriban.

Nem tudnám megmondani, mennyire volt hiteles a történet, hol van már a középiskola! Doyle szerencsére kellően érzékletesen és aprólékosan bemutat mindent az öltözetektől kezdve a hadrendekig, a lovagi szokásoktól kezdve az étkezésig (azért megnézném a fegyverhordozók vacsorájára készített ételeket a való életben), és meghozta a kedvem egy kis olvasgatáshoz a témában. Ha ennyire részletesen nem is mélyedek el a korban, azért a háború történetét átolvasom.

Két hiba miatt nem tudtam végül öt csillagot adni a könyvnek: az egyik az egysíkú, változást nem mutató karakterek, a másik a túl hirtelen lezárás. Az, hogy túlságosan szép vége lett, megbocsátható neki, de szinte alig indultak el a tényleges háborúba, már otthon is voltak. Ettől függetlenül én nagyon szerettem a könyvet (mondtam már, hogy szeretem Doyle írásait?), csakis ajánlani tudom mindenkinek, vegyétek, hogy legyen még több ilyen (a kék gerinc is szép).

(Most pedig megyek játszani egy kis Age of Empires II HD-t, és jól elkenem a hülye angolok, angol hülyék képét!)

Noro >!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

A regény hasonló ötvözete a románcnak, tényeknek, kalandoknak és ironikus visszatekintésnek, mint Alexandre Dumas történelmi melodrámái. Háttérként választott korszakát – a százéves háborút – hangulatosan eleveníti meg, a fejezeteket bevezető leírások néha ugyan terjengősek, mégis olvasmányosak. (Csak a seregszemléket, a néha abszolút fölöslegesen bemutatott figurák garmadáját tudnám feledni.) Hősei jól megválasztott sablonokra épülnek, akik bár néhány szóval jellemezhetőek, mégis emlékezetesek tudnak maradni. Bújtatott humor szövi át az egész történetet: a lovagi szokások, a papok álszentsége, és a paraszti babonák egyaránt megkapják a magukét. Ez azonban ritkán jelenik meg harsány tréfákban, Doyle inkább csak rámutat a furcsaságokra, és az olvasóra bízza, hogy meglássa bennük a visszásságokat. (Megesik viszont, hogy egyik mondatában Walter Scottot idéző komolyságot tettet, hogy a következőben egy cervantes-i húzással lerombolja.)

A könyv egyik gyenge pontja a főszereplő „színeváltozása” papnövendékből bősz fegyverhordozóvá. Pedig nem tettem magasra a mércét, de azért nem gondoltam volna, hogy digitális lesz: az egyik fejezetben ilyen, a következőben már olyan. A könyv lezárásával voltam még elégedetlen: épp olyan hatást keltett, mintha két fejezettel a vége előtt még egy második kötetet is tervezett volna az író, amit aztán néhány oldalon foglalt össze.
Majdnem elégedett voltam a fordítással, amely egyfelől át tudja adni a régi idők hangulatát, ugyanakkor a mai olvasó számára is könnyen fogyasztható, és nem archaizál fölöslegesen. spoiler De a francia nyelvű betéteket illett volna lábjegyzetben lefordítani.

(N.B: személy szerint nem hiszem, hogy Glen Cook Fekete seregére nagy hatást gyakorolt volna, pláne, mivel a zsoldosokat alig látjuk ebben a regényben. Hacsak nem abban, hogy Doyle is a közemberekre koncentrált elsősorban. De ennek az értékelés szempontjából persze semmi jelentősége.)

Hanaiwa>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

Kimondottan jó történelmi kalandregény.
Nem a világmegváltó fajta, de nem is a részletekben tobzodó unalmas vonal.
Eltalált karakterek, élvezhető párbeszédek, gördülékeny cselekmény.
Ma már kissé kevés ha csak a stílusát nézzük, viszont az eredeti kiadás korához képest egyáltalán nem poros a hangulata.
És ami a legfőbb, nem erőltetett.. Ezzel leckét adhatna pár ma divatos történelmi írónak. Nem kell mindig villogni a tudással, nevek garmadájával bizonyítani a háttérmunkát..
Bőven elég ha egy könyv simán csak jó.

3 hozzászólás
Nevox>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

A Mesterművek sorozatban ezúttal sem csalódtam, A Fehér Sereg vérbeli kalandregény, történelmi mű, ami nem akar valamiféle tétel igazolni, sokat markolni, vagy korszakalkotó lenni, egyszerűen csak szórakoztatni és mesélni. Doyle stílusa ráérős, elszöszmötöl egy-egy mellékkarakteren, sőt egy-egy jeleneten és nyilván meglátszik a kora a regénynek, de az archaikus stílus ellenére könnyed, olvasmányos történelmi regény a százéves háború kellős közeén egy sereg életéről. Jól ábrázolja a lovagkultúrát, jóllehet karakterekről nem igazán bezsélhetünk, csak a főszereplő és Sir Nigel figurája van vastagabban meghúzva, a többiek egy egy jellemvonással vannak felfestve.
Nekem Sir Walter Scott regényeit idézte meg, és külön örültem , hogy fontos szerepet kapott az utazás és annak során a különféle fiurákkal kapcsolatos intermezzók, találkozások, noha ez kissé késleltette a cselekmény előremenetelét. Ma sokkal célirényosabb és karakterközpontúbb regényekhez vagyunk szokva, de jó elveszni Doyle történetében, meghálálja a lassabb, kissé terjengősebb stílus. Aki szereti a történelmi regényeket, mindenképpen olvassa el, érdemes. Kritikaként a végét tudom felhozni, mint sokan mások, olyan összecsapottnak, túl hirtelennek tűnik, legalábbis a kötet többi részéhez képest.

Voorhees>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

Sir Nigel Loring kalandjainak méltó folytatása ez a könyv az előzmény kötet után, habár, őszintén szólva engem kevésbé szórakoztatott, és az izgalmakból is kevesebb jutott több oldalra. Több volt viszont a hosszú monológ és a látszólag céltalan kalandozás. Ugyanakkor a könyv olvasmányos és érdekes, nemhiába jelent meg a Mesterművek történelmi sorozatán belül.

Kevés manapság az olyan író, aki ennyire könnyen és élvezhetően tudna mesélni. A mai könyvek feszes keretek között mesélnek el egy történetet, sok izgalommal, még több öldökléssel, vérrel és halállal tarkítva, jó nagy pusztítással körítve, különben nem veszi meg a kutya sem. Doyle még mentes volt ezektől az elvárásoktól.

Ragadjuk csak meg a kezét, és hagyjuk, hogy végigvezessen a középkori Anglián, érzékeltetve a kolostori elzárt élet, és a világi élet éles szembenállását. Figyelemmel kísérhetjük egy nincstelen, de bátor és eszes ifjú útját, amikor dicsőséget hajszoló gazdáját Franciaországba kíséri háborúzni. Máris Bordeaux-ban találjuk magunkat, szinte megrészegülünk a sokszínű sokaságtól, a különböző nyelvek keveredésétől, a legkülönfélébb címerek, zászlók és páncélok sokaságától. És máris a francia határvidéken találjuk magunkat, ahol a háborús fosztogatás és a földesúri önkény bizony rányomta a bélyegét a paraszti társadalomra: a lesoványodott, éhező emberek tömege fájdalmas és lehangoló látvány. Hagyjuk, hogy a szerző tovább vezessen minket Spanyolországba, ahol mindig van egy trónigényt támogatni kész külföldi sereg, és csatákból nincs hiány. A valóság azonban sokkal véresebb az elképzelésnél.

Sir Nigel figurája hihetetlenül jól megrajzolt, a lovagkor dicső eszményképének megtestesítője. A többi karakter is szépen simul a történetbe, Alleyne félénk, csodálkozó természete, Hordle John szókimondó stílusa, és Aylward szószátyár természete remekül kiegészítik egymást.

Az mindenesetre látszik, hogy Doyle alaposan utánaolvasott a százéves háború történetének. Nem kétlem, hogy fejből tudta sorolni az összes jelentős angol, francia és spanyol lovagot, a címerekkel, zászlókkal együtt, ugyanakkor a sok felsorolás néhol már nehezen követhető volt és kissé érdektelennek hatott. A szerző szenvedélye, és történelem iránti szeretete mindenesetre átitatja a könyvet.

A kiadónak kritikaként felrónám, hogy nem fordították le az egyébként jelentős számú francia betétszöveget, dalt és szófordulatot. Ezt a hibát a Sir Nigel-ben már orvosolták, de itt sem ártott volna lábjegyzetben feltüntetni a jelentést.

A történetet ne habozzon kezébe venni az, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, és elmerülne egy középkori lovagregényben. Ugyanakkor itt szerelemről kevés szó esik; inkább a kard beszél, vagy a szereplők, és néha kicsit sokat is. Én inkább a Sir Nigel-el kezdeném, szerintem az előzménykötet jobban is sikerült, és jobban megértjük az itteni eseményeket is, ha azt vesszük előre. A fehér sereg egyébiránt egy teljesen különálló történet, könnyed stílusban elbeszélve, egy történelem rajongó írózseni tollából.

BBetti86>!
Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg

Doyle nem ismeretlen szerző számomra sem, Sherlock Holmes az én kedvenc nyomozóim között is ott van. Novellákat is olvastam már a szerzőtől, de ez most valami egészen más volt. Egy történelmi kalandregény – nem is rossz fajta.
Az alapja a romantikus történetekből ismerős lehet: a szegény ifjú, aki jóképű és kedves is, csak pénze nincs, nekivág a kalandnak. Megismer egy gazdag és szépséges lányt, aki viszont is szeretné, de a fiúnak nem lesz egyszerű bizonyítani, hogy méltó a lány kezére. Ám Doyle nem romantikus történetet írt, itt sokkal fontosabbak a háborús kalandok, a lovagi eszmények és a bátor tettek. Klasszikus értelemben véve nincs is romantikus jelenet a kötetben – spoiler Van viszont jó sok viadal, háború, mindenféle küzdelem.
Kalandos is a cselekmény, ha fordulatot hiányoltam is belőle.
Azon is keserédes a mosolyom, mennyire happy endet kerekített Doyle. Egy ponton úgy tűnt, jut a boldogság mellé némi gyászkönny is, de romantikus regénybe illő fordulatokkal végül ezt kikerülte a szerző.
A stílusa barokkos. Hatalmas, összetett mondattengereket kell elolvasni, rengeteg jelzővel benne. Körülményes, nem is kicsit lassított, hogy dagályos a szöveg. Itt nagyon nem jellemző Sherlock tömörsége. Ezzel némileg a romantika hagyományait vitte tovább Doyle, de most ezt is inkább a negatív jellemzők listájára írom. A kevesebb nyelvi díszítés több lett volna.
De összességében szerettem a kötetet, szimpatikus hőse volt és mindenki megkapta, ami járt neki.


Népszerű idézetek

Noro >!

– Megkérdeztem magamtól, vajon az a legjobb, amit az erénnyel tenni lehet, hogy magas falak közé zárjuk, mintha valami ádáz szörnyeteg lenne? Ha a jók bezárkóznak, a rosszak pedig szabadon kószálnak, akkor aztán jaj a világnak!

177. oldal (11. fejezet: A fiatal juhász veszedelmes nyája)

Kapcsolódó szócikkek: erény
Noro >!

– Végy egy gótot, hunt és egy vandált, vegyítsd őket, adj hozzá egy berber csavargót. Azután fogd ezt a lényt és részegítsd le, és már kész is van egy angol.

309. oldal (21. fejezet: Agostino Pisano kockára teszi a fejét)

Kapcsolódó szócikkek: angol
Noro >!

– Ez a fadarab a valódi keresztből való, ez a másik Noé bárkájából, a harmadik pedig a bölcs Salamon király templomának kapufélfájából. Ezt a követ a szent Istvánra vetették, a másikat pedig Bábel tornyából hoztam. Van itt Áron botjából is és Elizeus próféta hajából egy fürt.
– De atyám – vetette ellen Alleyne –, a szent Elizeus kopasz volt, amitől magára vonta a gonosz gyerekek sértéseit.
– Nagyon igaz, hogy kevés haja volt – visszakozott gyorsan a zarándok –, és ez az, amiért ez az ereklye ilyen szerfelett értékes.

373. oldal (26. fejezet: A három bajtárs nagy kincset szerez)

Noro >!

– Bár aligha értem ezt a legfelsőbb, középső és legalsóbb [igazságszolgáltatás] dolgot.
– Az íjam markolatára, értenéd, ha Jacques Bonhomme lennél. A legalsó igazság azt jelenti, megnyúzhatod, a középső, hogy megkínozhatod, a legmagasabb pedig, hogy leölheted. Ennyi az egész.

91. oldal (7. fejezet: A három bajtárs átkel az erdőn)

1 hozzászólás
Noro >!

– Szent emberek? Szent káposzták! Szent babhüvelyek! Csak élnek, táplálkoznak és híznak. Ha ez a szentség, mutatok én neked olyan vaddisznókat ebben az erdőben, akik méltók lennének bekerülni a naptárba!

58. oldal (5. Fejezet: A Tarka Sólyom furcsa társasága)

Noro >!

– Ahogy emlékszem, odajött a [pápa] kincstárnoka és bíborosai, és megkérdezték, mit választunk: hétezer koronát az áldásával és teljes bűnbocsánattal, vagy tízezer koronát és a harang, könyv és gyertya általi ünnepélyes anatémát? Mind úgy gondoltuk, hogy jobb a tízezer korona és az átok, de addig győzködték Sir Johnt, hogy akaratunk ellenére feloldoztak minket és megüdvözültünk.

101. oldal (7. fejezet: A három bajtárs átkel az erdőn)

Noro >!

– Ez az első szó, uram. Milyen nyelven szeretett volna írni?
– Angolul, mert az én asszonyom jobban érti, mint a franciát.
– Ez mégsem angol szó, drága uram. Négy l betű van egymás után, de közöttük nincs másik.

352. oldal (25. fejezet:Sir Nigel levelet küld Twynham kastélyába)

1 hozzászólás
Noro >!

– De sosem hallottam eddig az okot, John, hogy miért hagytad ott Beaulieu-t.
– Hét oka volt – válaszolta elgondolkodva John. – Az első ezek közül, hogy kidobtak.

363. oldal (26. fejezet: A három bajtárs nagy kincset szerez)

Voorhees>!

Ostobaság azt tanítani valakinek, hogy béke idején korcs kutyaként húzza meg magát, és aztán azt várni tőle, hogy oroszlán legyen a háborúban.

8. fejezet, A három barát. 110. oldal

Voorhees>!

A háború zászlóiba ugyanis ismét bele-belekapott a szél, és azokon a csillogó csúcsokon túl pedig ott húzodott az az országút, amelyet a dicsőség jelölt ki egy olyan korszakban, amikor az emberek őt választották vezetőjüknek.

33. fejezet, A hadsereg átkel Roncesvalles hágóján, 456. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ken Follett: Az idők végezetéig
Bernard Cornwell: Vándor
Robert Louis Stevenson: A kincses sziget
Rebecca Gablé: Fortuna mosolya
Bernard Cornwell: Sharpe lövészei
Italo Calvino: Eleink
María Dueñas: Öltések közt az idő
Tom Harper: Az elveszett szentély
Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa
David Gilman: A harc mestere