Randevú ​a Rámával (Ráma 1.) 362 csillagozás

Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

A. C. Clarke 1973-ban adta közre jelen regényét, mely azonnal óriási világsikert aratott. Címét arról az űrhajóról kapta, melyet a XXII. század közepén fedeznek fel a Jupiteren túl. Az Endeavour napkutató űrhajót küldik a Ráma felderítésére… Clarke mindent tud, amit egy sci-fi írónak tudni kell. Fantáziája valóságos tudományos tényekre alapozva szárnyal, és mint Kuczka Péter a kötet utószavában megállapítja: mindig az emberség, az emberiesség oldalán áll. Kitartó tudásvágy élteti minden regényét, és ezzel fogja meg olvasót is.

Eredeti megjelenés éve: 1972

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2004
270 oldal · ISBN: 9639602132 · Fordította: F. Nagy Piroska
>!
EF-BP Nyomda és, Szarvas, 1994
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638531118 · Fordította: F. Nagy Piroska
>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1981
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632114841 · Fordította: F. Nagy Piroska

Enciklopédia 3


Kedvencelte 55

Most olvassa 9

Várólistára tette 93

Kívánságlistára tette 39


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

Úgy kezdődik, mint egy hollywoodi blockbuster: potty, egyszer csak ráesik egy meteor Észak-Olaszországra*, a taljánok meg hullanak, mint a légy. Gondolom, finoman jelezni akarja a szerző, itt nem olyan piszlicsáré konfliktusokról van szó, hogy Amál és Hedvig egymáséi lesznek-é, hanem egy szemernyivel nagyobb tétben játszunk. Aztán kisvártatva feltűnik az égen egy izé (aszteroida? kisbolygó? kihunyt nap? mittudomén, egy izé), én meg már láttam is begyalogolni a képbe Bruce Willist, hogy szája szegletében millió dolláros (jó, lehet, mostanra olcsóbb) mosolyszerűségével megmentsen minket az Armageddontól. De aztán nem ez lett, mert az izéről kiderült, hogy valami mesterséges kütyü – mondjuk ki: űrhajó! –, úgyhogy hőseink a bátor Norton parancsnokkal nekivágnak, hogy tető alá hozzanak egy civilizációk közti ökumenikus nyári tábort a nap árnyékában.

Inkább tetszett, mint nem. Clarke mesterien adagolja az információkat spoiler az idegenekről, és nagyon szórakoztató az is, ahogy beúsztatja a cselekménybe, hogy a regény idejére (2130 után járhatunk) miképp változott meg földi civilizáció (bigámia, telepesek a Merkúron, miegymás**). A technikai részleteket viszont gyakorlatlan sci-fi-élvezőként néha untam, és vért izzadtam, amíg felfogtam az ominózus gigászi űrhajó belső terének geográfiáját. Nem tudom, ha szűz szemmel néztem volna, ha nem láttam volna már kismillió jóval ingergazdagabb tudományos-fantasztikus filmet, talán még jobban szerettem volna.

* Vajon hogy döntik el ilyenkor a szerzők, hogy a Föld melyik pontját pusztítsák el? Megpörgetik a földgömböt, és belevágnak három lépésről egy dartsot?
** Mondjuk azon erőst csodálkoztam, hogy ezek a hipiszupi űrhajósok a bitang nagy (úgy 50 kilométeres) űrhajóbelsőben mindenhová gyalog járnak… ha meg akarnak nézni valamit, hát elkutyagolnak megnézni, még egy drónjuk sincs, amit odaküldhetnének, hogy egyáltalán érdemes-e koptatni a lábat.

8 hozzászólás
>!
marschlako P
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

Clarke talán legzseniálisabb regénye. Nálam mindig nagy harcban van A város és a csillagokkal, s történelmi okokból (vagyis mert azt olvastam először tőle) a Holdrengés is nagyon közel áll a szívemhez, de ha megpróbálom objektíven nézni, végül azért ez a regény jön ki győztesen.
Legjobban persze maga a Ráma tetszett, no meg ahogyan felfedezik. A hármas lépcsőrendszer, amin „alászállnak”, mindaz, amit a hengeres űrhajó belsejében találnak, ahogy mindezt feltárják, felejthetetlen élmény maradt számomra.
Bár végigolvastam a Ráma folytatásait is, a Randevú a Rámával tipikusan az a könyv, melyhez nem lett volna szabad folytatást írni, mivel úgy kerek, ahogy van. Különleges erejét az adja, hogy igazából semmi nem derül ki a Ráma építőiről.

>!
mandris
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

Mint nem egyszer előfordult, sokat vacilláltam, hány csillagot is adjak a könyvre, ami híven tükrözi jelentőségét, élvezeti értékét és a saját benyomásaimat is. Valószínűleg mindezt egy csillagozás úgysem tudja kifejezni.
Minden tiszteletem azé az Arthur C. Clarke-é, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a hard sci-fi népszerűvé tételében, többek között ezzel a könyvével is. Ugyanakkor a 2001-hez, a Gyermekkor végéhez vagy akár a Város és a csillagokhoz képest is a Randevú a Rámával nálam végül egy beteljesítetlen ígéret lett. Ez nem jelenti azt, hogy a könyv ne lenne bravúr, de a végén mégis hiányérzetem támadt, ami viszont olvasás közben egyáltalán nem volt.
Annak ellenére nem – és ilyet is csak kevesektől láttam – hogy ebben a regényben, űropera sztenderdekkel mérve, tulajdonképpen szinte nem is történik semmi. A történetet le lehetne írni röviden: spoiler De nem ez a lényeg. Clarke a tudós precizitásával állt a dologhoz, és ezért még azt is izgalommal olvastam, ahogy az űrhajósok a harmadik légzsilipen átmennek, ahogy leereszkednek egy lépcsősoron, ahogy végigmennek egy üres fémsíkságon, ahogy tutajra szállnak és elhajóznak egy szigetre, amelyről még csak ki se derül, mi célt szolgál. Ahogy eközben a Holdon egy bizottság tárgyal a szóban forgó idegen objektumról, és hogy mit jelent ez ránk nézve. Ennyiből nem mindenki tudna olyan atmoszférát teremteni, hogy az olvasó végig izgalommal olvassa a könyvet. Clarke tudott. Nagyon jól át tudta adni az idegennel való találkozás élményét, a felfedezés izgalmát. Tűkön ülve vártam, milyen fordulatot tartogat még számomra. Persze, gondolom, hogy ebben a regényében sem az idegen a fontos, hanem az optimista emberkép: tudunk úgy találkozni valamivel, amit nem értünk, hogy nem félünk, nem akarjuk félelmünkben rögtön elpusztítani, nem feltételezzük rögtön az idegenről, hogy ellenséges. Ennek ellenére nem szeretném eltitkolni, hogy a végén mégiscsak hiányérzetem maradt.

11 hozzászólás
>!
EssentialHencsi MP
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

Ahogy kedves @Eltiron rámutatott, ezen túl kellett volna esnem már tinédzserkoromban, valahogy mégis kimaradt. Szerintem a címe miatt, olyan hülyén hangzott. (Bocsi, Clarke bácsi.) Most viszont pótoltam az elmaradásomat.
Arthur C. Clarke számomra a legzseniálisabb sci-fi író, pedig sokan vannak, akiket szeretek. Az Isten kilencmilliárd neve című novellája annyira zseniális, hogy hogy én simán beválogatnám középiskolai szöveggyűjteménybe. Ráadásul a világ legjobb, leggyönyörűbb utolsó mondata ennek a novellának van. De tényleg. Azért hozom fel példának, mert a Rámában és a novellában (meg az Űrodüsszeiában, meg A gyermekkor végében…) is Clarke arra keresi a választ, honnan jöttünk, létezik-e Isten, ő teremtett-e minket?
Na de nézzük a könyvet: kortalan, igazából fel se tűnik, hogy 1972-ben íródott. Mondjuk Clarke megelőzte a korát, meg a tudása is megvolt hozzá, hogy ne csak hasára ütve írja meg, hogyan mozog a Naprendszerben egy kisbolygó, hogyan működnek az űrhajók, milyen a felépítésük, stb. Néha azért egy kicsit elvesztem, mikor hőseink a Rámában mászkáltak, és ők se tudták, merre van a fent, lent. Viszont tök jól el tudtam képzelni, hogy néz ki.
Amiért sajnálom, hogy később olvastam, mint kellett volna: túl sok inger ért sci-fi téren az évek során, vártam, hogy előugrik azért egy-két xenomorf, vagy predator, vagy akármi, de ha ilyet akarok, ne Clarke-nál keressem. De legalább a rámaiakat „láthattam” volna! És engem is az zavart legjobban, hogy ezek a felderítők gyalog mászkáltak egy ekkora nagy batár űrhajóban, jó, hogy nem volt idejük felkészülni (egyszer a doktornő is sajnálkozott, hogy legalább egy bicikli lehetne náluk), de azért én beleírtam volna egy holdjárót, hogy szegény főszereplőnek ne kelljen annyit sétálgatni. Persze most a fejemhez kapok, hogy egyáltalán hogy van bátorságom egy Arthur C. Clarke-ot leszólni, de akkor is.
Aztán ennyi hiba van benne, mert egyébként TÖKÉLETES.

>!
Gerof
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

Egy pár napot gondolkodtam elolvasás után, aztán hozzáadtam a kedvencekhez. Már az olvasást is nagyon élveztem, de az értékelés megírásával szokásomhoz híven vártam kicsit, de végül kristálytiszta lett, hogy kedvenc legyen.
Még a hiányérzetem ellenére is.
A hiányérzetem pedig abból fakad, hogy temérdek dolog van, amire még kíváncsi lennék. A folytatásokat pedig nem nagyon ajánlja senki, én meg akkor megkímélem magam tőlük.

Szóval az sok kérdés, amire szeretnék választ kapni (de valószínűleg nem fogok), már a regény alapkoncepciójából és hiteles megközelítéséből adódik. Adott egy idegen eredetű objektum, amit a szereplőkkel együtt felfedezünk. Persze csak annyira (és ez nagyon fontos), amennyire lehetőségeink engedik.Egyfelől káprázatos, amivel szembesülünk, másfelől, minden egyes rácsodálkozás csak több és több megválaszolatlan kérdést hagy maga után. Egyszerre kelti a valóságosság érzetét, de amellett elég frusztráló is. Frederik Pohl hícsíjei jutottak eszembe, akik az első könyv után ugyanilyen távoliak és kifürkészhetetlenek.

Noha itt a főszereplő egyértelműen a téma ("találunk egy idegen objektumot, mihez kezdünk vele"), azért az emberi szereplők legtöbbje is legalább a jellegzetes vonással fel volt skiccelve, így megkülönböztethetőek voltak. A nagy tudományos tanács résztvevői már-már karikatúrának is beillettek olykor. Kedvencem volt az elnök-csillagász, Davidson prof., aki szerint a világ a galaxisok a hatalmas élettelen erők játékterei, és ez az ami valójában figyelemre méltó, nem pedig az élet, ami csak egy zavaró és véletlen melléktermék ("pattanás" – adnám a szájába).

Szóval szeretném tudni, hogy kik azok a rámaiak, hogy néznek ki, hol laknak, élnek-e még, mit akarnak, hogy működik a Ráma stb. Lehetne még sorolni, de válasz nem lesz, és ettől érzem olyan igazinak a regényt.

Külön plusz pont, hogy a hard-sf megközelítést kifejezetten olvasóbarát formában találja. (Azért a kolonizált Merkúron hüledeztem kicsit.)

3 hozzászólás
>!
Csöre P
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

Lehet, hogy a végén megszeretem Clarke írásait? Első találkozásom vele spoiler annyira visszavette a kedvem, hogy évekig nem olvastam…
Ez a könyve tetszett: egy mesterséges aszteroida, aminek ismeretlen a célja, a működése, de egy csapat űrhajósnak lehetősége nyílik kicsit beletekinteni a mélyébe.
Egy olyan jövőben járunk, ahol az emberiség a naprendszert betelepítette (ott is, ahol a tudomány mai állása szerint nem biztos, hogy megmaradna bárki), az űrlakó emberiség laza szövetségben él, közös bizottságaik vannak (mert a bizottságok jók, mert gyümölcsözők, de persze konfliktusforrások is spoiler)
A Ráma leírása remekül sikerült, komolyan irigy voltam az expedíció résztvevőire, mert ugye ki ne fedezne fel szívesen egy idegen világból érkezett objektumot? Az expedíció felszereltsége tekintetében a szerző nem lódította meg túlságosan a fantáziáját, má a mai technológiai szintünkön is lényegesen többet lehetett volna kihozni a helyzetből, mint azt hőseink tették.
Folytatás beszerezve várja a sorát.

3 hozzászólás
>!
fekiyeti79 P
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

Clarke, ezen regényével hozott is nekem ajándékot, meg nem is. spoiler Ez így tökéletes.

>!
Shinzo P
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

Pazar, nagyon pazar. Nem véletlenül tartom Clarke-ot a XX. század egyik legkiemelkedőbb sci-fi írójának. Ezt is olyan régen olvastam, hogy már nagyon megérett az újraolvasásra… nem is értem miért vártam eddig. És egy újabb időtálló történet, a mester műveire úgy látszik nem is tudok jobb szót :) A sztori középpontjában most is, mint mindig, az idegenekkel való találkozás és az idegen civilizációk megismerése van. Persze ez nem meglepő, hisz amíg ez be nem következik… addig a tudásszomj sosem fog elapadni. Ebben a történetben egy idegen űrhajó, sőt inkább világhajónak titulálnám, téved be a mi kis naprendszerünkbe. Több se kell az emberiségnek, jó volt átélni velük az izgalmat és azt a rengeteg felfedezést, amit nyújtott a Rámának keresztelt űrhajó. Annyira, de annyira pazar képeket kaptunk, hogy szinte mindent magam előtt láttam. Na ezt megérte volna megfilmesíteni, akár még az író életében. Egy szó mint száz, én is beállok a kedvencelők hosszú sorába, mert nagyon is megérdemli.

3 hozzászólás
>!
kte
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

A Randevú a Rámával egy jövőbeli találkozás története: az emberiség találkozása az első cáfolhatatlan bizonyítékkal, amely más intelligens fajok (múltbeli?) létezését támasztja alá. A cím ötletes, hiszen ez valóban egy rövid randevú, ahol a történet hősei minél többet igyekeznek megtudni az űrhajóról.
A történet viszonylag régi, mégis élvezhető. A sci-fi hőskorában nagyobb optimizmussal tekintettek a jövőbe, mai szemmel nem várható, hogy a XXII. századra benépesül a Naprendszer több bolygója. A történet középpontjában a tudományos felfedezés áll, de villanásnyi betekintést kapunk a korabeli társadalomba is. Megmosolyogtatott, ahogy Clarke a többnejűség/többférjűség vagy az űrbéli szex témáját ábrázolja. Szereplőit nagy vonalakban felvázolja, de (a terjedelem korlátai miatt is) a főszereplő a Ráma marad.
A történet végén kicsit hiányérzetem támadt, szerettem volna legalább azt megérteni, hogy miért történtek meg a tervezett folyamatok az űrhajóban, de ha a spoiler
További előnye a kötetnek, hogy rövidebben és számomra emészthetőbben, kevesebb misztikummal és több tudománnyal ábrázolta az idegeneket, mint pl. a 2001- Űrodisszeiában.

>!
risingsun
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával

Az emberiség találkozása az ismeretlennel, földönkívülivel mindig izgalmas és érdekes ötlet volt. De vajon képes-e még ez a téma működni, hatni ránk most, a 21. században úgy, ahogy annak idején a ’70-es években, mikor ez a könyv íródott. Nyílván nem, pontosabban másképp. Azóta ez az ötlet már rengetegféleképpen fel lett dolgozva, meg lett fogalmazva így az újdonság erejével semmiképpen sem tud hatni ránk. Azonban mégis van benne valami, ami még ma is működik. Mégpedig a Ráma maga…

Egyértelműen a Ráma az, ami egyedi hangulatú világával még most is le tudja nyűgözni az olvasókat. Egy henger alakú zárt világ, melyhez szintén nem kapunk semmilyen használati útmutatót. Csendes, néma, mégis él… Önálló tudattal vagy a nélkül, de mindenképp előre meghatározott úton halad előre az űrben az emberek számára megfejthetetlen cél felé. S pontosan ennek a csendes, halott világnak a felfedezése és megismerése az, amely magába tudja rántani az olvasót. Egy új világ, egy számunkra teljesen más, érthetetlen világ tárul elénk és mutatja meg önmagát. A felfedezőkkel együtt mi is csak apránként vesszük észre a finom rezdüléseket és változásokat, együtt csodálkozhatunk rá a halottnak hitt világ életre kelésére.
Érdekes továbbá az emberek reakciója, akik már benépesítve a Naprendszer bolygóit úgy gondolnánk, hogy fejlettségüknek köszönhetően semmin sem tudnak meglepődni. Azonban felmerül a kérdés, akkor mihez kezdenek, ha mégsem tudják megfejteni a Ráma titkát? Meddig tekinthető csupán érdekes tudományos megfigyelésnek, kísérletnek és mikortól válik veszélyessé akár az egész emberiség számára? Úgyhogy már itt is van rögtön a jól ismert félelem az ismeretlentől. Szerencsére nem elcsépelten vagy túlragozva, hanem ügyesen és finoman adagolja ezeket is a fő szál mellé Clarke.

Amit hiányoltam, hogy nem volt igazán főszereplője a történetnek. Clarke inkább Ráma bemutatására koncentrált, igazi, élő karakterek, s pláne egy fő karakter kidolgozásával nem igen bajlódott. Fejezetenként más szemszögből kísérhetjük figyelmemmel az eseményeket, mely ad némi plusz érdekességet a történetvezetésnek, azonban egy határozottabb tollvonásokkal megalkotott, erős és élő karakter jobbat tett volna a történetnek. Jobban húzta volna előre történetet, s ettől az feszesebbé vált volna.
Ezt leszámítva én nagyon élveztem a könyvet. Jó volt elmerülni a Ráma világában. A folytatásoktól azonban tartok, hogy nem lesznek képesek tovább erősíteni, építeni ezt a jól kitalált világot, így azok beszerzésére és olvasására csak végszükség esetén kerítenék sort.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2004
270 oldal · ISBN: 9639602132 · Fordította: F. Nagy Piroska
7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Egyes nőket – Norton parancsnok rég megalapozott nézete szerint – nem lenne szabad űrhajóra engedni; mellük a súlytalanság következtében roppant figyelemreméltó jelenséggé válik. Már az is elég, ha meg sem mozdulnak – de mihelyt mozogni kezdenek, a bekövetkező rezgések látványát egyetlen melegvérű hímnemű lény sem viselheti el ép ésszel.

46-47. oldal

9 hozzászólás
>!
volna

Norton magához ölelte Laurát. Már gyakran eszébe jutott, hogy a súlytalanságban az az egyik legkellemesebb dolog, hogy az ember akár egész éjszaka a karjában tarthat valakit, és mégsem zsibbad el. Éppen ezért mondták egyesek, hogy a szerelem az egy gravitáción olyan súlyos, amit már nem is lehet élvezni.

7 hozzászólás
>!
Sha

Lehet, hogy fel se merül bennük soha, hogy az emberiség létezik. Ez a monumentális közömbösség rosszabb, mint a nyílt támadás.

203. oldal (első kiadás)

>!
kkata76 P

Amíg élet van, remény is van.

128. oldal, Huszonkilencedik fejezet - Az első találkozás

2 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

Senki sem tudja megjósolni, hova csap le a villám.

Kapcsolódó szócikkek: villám
>!
ViraMors P

Ha nem haragszanak, én kitartok a fizika törvényei mellett mindaddig, míg nem kényszerítenek arra, hogy hagyjak fel vele.

>!
Lunemorte MP

Rendszerint a hét törpe dalával kezdte: „Hej-hó, hej-hó”, aztán rájött, hogy Disney menetelő törpéinek dalából nem bírja a mély hangokat, s akkor gyorsan átváltott a „Híd a Kwai folyón”-ra.

1 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

A bizonytalanság olyasmi, amit sem a politikusok, sem a tudósok nem viselhetnek el.

Kapcsolódó szócikkek: bizonytalanság
>!
kkata76 P

– Centrifugális erő nem létezik. Ez egy mérnöki koholmány. Csak tehetetlenség létezik.
– Tökéletesen igaza van, nem is vitás – mondta Perera –, ámbár nehezen tudná erről meggyőzni azt az embert, aki kilódul egy körhintából.

36. oldal, Kilencedik fejezet - Felderítés

>!
Ditta P

(…) a lehetőség nem jelent egyet a szándékkal.

Tizenkilencedik fejezet - Figyelmeztetés a Merkúrról


A sorozat következő kötete

Ráma sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Brian W. Aldiss: Helliconia: Tavasz
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Dan Simmons: Hyperion
Ian McDonald: A dervisház
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt
Connie Willis: Ítélet könyve
John Scalzi: Vörösingesek
Cixin Liu: A háromtest-probléma
Ted Chiang: Kilégzés és más novellák
Iain M. Banks: A száműző