Birodalmi ​föld 28 csillagozás

Arthur C. Clarke: Birodalmi föld Arthur C. Clarke: Birodalmi föld

A Titán a Szaturnusz egyik legtávolabbi holdja, ahova eljutott az ember, és ahol az egykori telepesek 2276-ra már jól működő kereskedőtársadalmat teremtettek. A szigorú rendre és békére a Makenzie-dinasztia ügyel kényesen. Nincs nehéz dolguk, hiszen a jövő kiszámítható, különösen akkor, ha a dinasztia éles eszű, hűvös logikájú tagjai szinte egyformák. Csakhogy Duncan, a legifjabb Makenzie mégis másképp viselkedik, amikor a legendás óvilágra, a Földre érkezik, hogy a dinasztia utánpótlásáról gondoskodjék. Talán a nagymama titokzatos kristályai, elejtett félszavai, a gyermekkor emlékei teszik, de Duncan másként gondolkodik barátságról, szerelemről, csalódásról, reményről és jövőről. Meglehet hogy ő sejti jobban a távolabbi jövőt.

Eredeti megjelenés éve: 1975

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Baráti Kör Könyvklub Móra

>!
Móra, Budapest, 1992
296 oldal · ISBN: 9631170292 · Fordította: Baranyi Gyula

Enciklopédia 4


Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Noro >!
Arthur C. Clarke: Birodalmi föld

Talán nem látszik rajtam, de én nem vagyok rajongója a „klasszikus”, múlt század közepi hard sci-finek. Arthur C. Clarke könyveiben azonban bízom. Neki különleges képessége van arra, hogy hangulatossá tegye a valóban hard, azaz minden ízében realisztikus science-fictiont. Ebben a könyvben tulajdonképpen nem történik sok minden. Egy ember a Titánról, a Szaturnusz legnagyobb holdjáról meglátogatja a Földet. A szerző eközben el tudja hitetni velünk, hogy egy életre alkalmatlan világ is lehet szép – tudnék SF írókat említeni, akik egy élő bolygóval sem képesek ugyanerre. A könyv második részében pedig a Földre csodálkozik rá az „idegen” szemével. Közben ártatlanul (és ez nagyon ide illő kifejezés) hoz szóba olyan, a 23. századra megoldott társadalmi kérdéseket, amelyek a 20. (-21.)században súlyos ellentéteket gerjesztenek.
Hősünk, az ifjú III. Makenzie nem tesz hatalmas felfedezést vagy váltja meg a világot. Egyszerűen csak elgondolkodik és állást foglal, merre kéne továbblépnie a kényelembe süppedő Földnek, illetve a naprendszer puszta gazdasági stabilitásra törekvő kolóniáinak. Egyes olvasók akár még befejezetlennek is tarthatnák a könyvet, én inkább iránymutatónak nevezném. Egy olyan potenciális kezdetnek, amelyet nem kell mindenáron egy sorozatban folytatni, mert önmagában is megállja a helyét. Egyedül a könyv apropójával, az események megindításával voltam elégedetlen: miért érdekelne ennyire egy Titán-lakót, hogy 500 éves az USA?

9 hozzászólás
johnjsherwood I>!
Arthur C. Clarke: Birodalmi föld

A fele, kis túlzással az első kétharmada nagyon tetszett, és egyáltalán nem hiányzott az érdemi cselekmény: annyira szívesen csatangoltam Clarke-kal a jövőben és a Titánon, hogy maximálisan elégedett lettem volna azzal, ha a könyv semmi másról nem szól, csak a tudományos / tudományszerű fejtegetésekkel és spekulációkkal megtámogatott regényjelenről. Így aztán erős színvonalesésnek éltem meg, amikor „beindult” a cselekmény, ami úgy szólt valamiről, hogy igazából nem is, és alibinek sem volt jó – úgy volt konfliktus, hogy nem volt, a drámai csúcspont egy véletlen, a végén a csavarka pedig amolyan „ehh”, pontosan mit is? Jól értem? Vagy mégsem? De nem mindegy? Szóval ez nekem nem hiányzott bele, főleg nem így, hogy érezhetően Clarke-ot sem ez érdekelte. És még mindig az jár a fejemben, micsoda remek scifi-RPG-világleírást tudhatott volna ez a fickó!

Wish>!
Arthur C. Clarke: Birodalmi föld

Számomra addig volt érdekes a történet, amíg a Titánon jártunk. A Föld felé utazás és a földi részek alig kötöttek le. Szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a helyzetből, akár a politikai részt, akár az „idegen” földön, akár a klónok és eltérő fejlődési útjaik történetszálat követve.

Joshua182>!
Arthur C. Clarke: Birodalmi föld

Ennél a könyvnél egyetlen komolyabb negatívumot tudok említeni, az viszont jelentős: a választott téma egyszerűen túl monumentális, a könyv rövidke terjedelme pedig egyszerűen nem teszi lehetővé a megfelelően részletes kidolgozást, így pedig elég felejthetőre sikerült. Bár a történet egy fő szálon fut, Clarke érezhetően próbál rengeteg mindenbe „belekapni”, így viszont folyamatos hiányérzete van az olvasónak, személy szerint kicsit olyan érzésem volt, mintha egy regény kibővített piszkozatát tartanám a kezemben. Egyszerűen túl rövid, nincs benne mélység.
A cselekmény időben való elhelyezése (2276) is érdekes problémákat vet fel: „2076-ban már minden eszköz rendelkezésre állt a bolygók feltárásához” … „2176-ban az emberi nemnek már számottevő hányada nem a Földön látta meg a napvilágot” <-- Ezt még múlt századi szemlélettel is kicsit túl optimistának érzem…
Szívesen olvastam volna sokkal bővebben a Clarke által vizionált Titánról, vagy az űrutazás technikai hátteréről, de a Föld-Titán diplomácia is kicsit leegyszerűsítettnek tűnt. Egy szó mint száz, ebből a témából sokkal többet ki lehetett volna hozni, akár több regényre valót is, ebben a formában viszont nem tartozik a szerző erősebb munkái közé.

alaurent P>!
Arthur C. Clarke: Birodalmi föld

Bár rajongója vagyok Clarke műveinek, ezzel a regénnyel nem tudok megbékélni. Túlságosan programszerű, és eseménytelen. A kétszáz év utáni emberiség társadalmi berendezkedését kapjuk, olyan problémákkal, amelyekre azt mondanám, ide nekünk… Egy-két jó ötletet leszámítva csak a technikai és égitest-leírások érdekeltek benne.

Zsola>!
Arthur C. Clarke: Birodalmi föld

Arthur C. Clarke a legjobb sci-fi író. Miért?
Mert el tudja velem hitetni, hogy az a jövő, amit ő megálmodott valóban megtörténhet.
Mert olyan egyedi hangulata van a regényeinek, amilyennel más íróknál még nem találkoztam.
Mert az űrutazást olyannak mutatja amilyen tényleg lehet. (vagy elhiszem, hogy ilyen lesz)
Mert érezni a regényen, hogy olyan valaki írta aki a műszaki tudományokban igen jártas.
A Birodalmi Fökd is jó példa erre, mert bár nem ez a legjobb regénye és nem túlságosan cselekménydús, de hangulatos jól megírt és hihető.


Népszerű idézetek

pwz I>!

– Én eddig még semmilyen állatot nem láttam – az emberen kívül.

128. oldal

Kapcsolódó szócikkek: állat · emberek
2 hozzászólás
pwz I>!

[…] a Naprendszert nem az ember kényelmére hozták létre, és hiába próbálja uralni önhitten, törekvéseit gyakorta meghiúsítják a tőle függetlenül működő törvények.

79. oldal

alaurent P>!

Amint egy dörzsölt politikai kommentátor megjegyezte:
"Nekünk olyan elnök kell, akit csak erőszakkal lehet bevonszolni a Fehér
Házba – ott azonban a tőle telhető legjobb munkát végzi."

19. Mount Vernon

alaurent P>!

Duncan Makenzie tízéves volt, amikor rátalált a bűvös számra.

(első mondat)

alaurent P>!

A nap Duncan szeme láttára megváltoztatta az alakját, megcsókolta a
látóhatár szélét, és mintha vörös takarót borított volna a tenger vizére. A
lenyugvó napkorong felső íve megkapaszkodott egy időre a látóhatár peremén,
és abban a szempillantásban, amikor végleg alámerült, zöld villanás kísérte.

37. A tenger tükre

Kapcsolódó szócikkek: Zöld villanás
Inimma>!

Még az óráját is le kellett adnia, nehogy annak gyenge elektronikus impulzusait is több száz fényévnyi távolságban lévő idegen civilizáció jelzéseinek véljék. A kísérője is egy rugóval hajtott időmérő szerkezetet hordott; Duncan most látott ilyet először.

32. Találkozás a Küklopsznál

Kapcsolódó szócikkek: karóra

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Gareth Roberts – Douglas Adams: Shada
Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak – A világ leghosszabb trilógiája öt részben
Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú Mars
Brian W. Aldiss: Amíg világ a világ
Francis Godwin: Ember a holdon
H. G. Wells: Emberek a Holdban
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Alastair Reynolds: Napok háza
Karen Traviss: Coruscant