3001 ​– Végső űrodisszeia (Űrodisszeia 4.) 72% 111 csillagozás

Clarke látta a jövőt. Ilyennek látta. Víziója a negyedik évezred kezdetéről csak egy alehetséges alternatívák közül. Kétségtelen, hogy a számos tudományos megoldást előre látó, megjósoló zseni prognózisai általában megbízhatóak voltak, de végső soron ez a sorozat mégis csak irodalom, azaz"mit gondol az ember a világról", ebben az esetben a világ fejlődéséről. Clarke itt oly távolba nézett, hogy ez a kötet nem versenghet a korábbiakkal. Nekem nem is tetszett annyira…

Az utazás végére értünk…
Tulajdonképpen méltó lezárása az egy évezreddel ezelőtt kezdődött történetnek. Ebből kiindulva viszont a végére egy kicsit nagyobb katarzisra, odamondásra számítottam. Persze lehet, hogy maga Clarke most sem akart minden teljesen felfedni az olvasó előtt. Nagyjából egy szinten van a harmadik fejezettel, és ha erre négy csillagot adtam, azt hiszem annak is járhat talán egy gyenge négyes.
Összefoglalva: remek élmény volt a négy űrodisszeia, tökéletesen összefüggenek egymással, az ismeretlent és létünk nagy kérdéseit boncolgató gondolataival.
Mi az érdekesebb/izgalmasabb?/ijesztőbb??
Hogy magunk vagyunk csupán az univerzumban…avagy nem??

Ezer évvel vagyunk a 2002 Űrodisszeában történetek után. Vajon mi jutott eszébe Clarknak, amit ebben az időpontban akar megfogalmazni?
A 2001 hősei közül most is előkerül egy, nevezetesen Frank Poole, akit HAL kipenderít az űrbe 2001-ben. Kiderült, hogy fatális véletlenek sorozatának köszönhetően túlélte, teste hibernálódott, amit most „kihalásztak” az űrben. Így aztán az ő szemszögéből kerül bemutatásra 3001, és nagy vonalakban az ezer év óta történtek. Megpróbálja leírni, hogy néz ki a világ 3001-ben, a kötet tulajdonképpen erről szól. Hogy miként sikerült, azt mindenki döntse el magában. Olyan lényeges kérdések kerülnek napirendre, mint például, hogy szüksége van-e a férfiembernek fitymára 3001-ben, vagy éppenséggel öncsonkítást követ- e el aki megszabadul tőle…
És a történet végére a csattanó, a kötet végébe zsúfolódva végre??? van cselekmény is: Isteneink úgy döntenek, hogy feleslegesek vagyunk, le kell számolni az emberiséggel. Hasonló a szitu, mint Cixin Liunál, lesz újabb 1000 évünk arra, hogy felkészülünk a létért folytatott harcra. De hogy hirtelen miként, milyen jogon és főleg miért döntöttek úgy az ismeretlen idegenek, hogy le kell kerülnünk a palettáról, arra nem sikerül minket rávezetnie az írónak.
A 2001 Űrodisszeia rendkívüli mű a maga nemében, főként Kubrick filmjével együtt. Mondhatni, minden percét élveztem, sok olvasótársammal együtt, és akkor senki sem gondolta, hogy lesz folytatás.
Aztán megíródott még három kötet, szerintem – főként az utolsó – rombolta az író nimbuszát. A Jupiterből Lucifer ötlet bevallom, nekem nagyon nem tetszett, szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy egy ilyen óriásbolygóból, ha lehet is napot létrehozni, az ennyire meghagyja a Naprendszeren belüli egyensúlyt. Úgy lett a Jupiterből nap, hogy a többi bolygó ebből mit sem érzett meg, sőt, az összes Hold is ugyanúgy pályán maradt, mint eddig.
De a 3001-et, ebben a formában nem hiszem, hogy meg kellett írni, Az addigra már nyolcvan feletti, Srí Lankában élő – akkor már komoly pedofíliával vádolt, a vádakat részben el is ismerő – író, gondolom nosztalgiából szedte elő a történetet újra. Nem kellett volna (szvsz)
Bennem, és gondolom sok olvasótársamban nagyon sok kíváncsiság maradt a 2001 után, ami felé a folytatást el tudtam volna képzelni, sőt vágytam: 1. Mi történt valójában Bowmannal, az átalakulás miként lett lehetséges, és milyen „élete” volt utána. Ebből csak morzsákat kaptunk, talán ha háromszor megnyilvánult, mindig nagyon röviden a további kötetekben. És a megnyilvánulásaiból szinte semmit sem lehetett megtudni
2. Kik ezek a rejtélyes idegenek, akinek köszönhettük a civilizációnk kialakulását? Erre viszont semmiféle válasszal nem szolgált a további három kötet, ami nagyon nagy kár. A 3001-ben kicsit kárörvendve – Clarke arról ír, hogy a fénysebességet még ők sem voltak képesek átlépni, így 1000 év, amíg az információ elér hozzájuk, és ők visszajuthatnak a Földre. De akkor hogy jutottak el egyáltalán hozzánk, miféle dolog tette ezt lehetővé. A 2001-ben Bowman a monoliton keresztül féreglyukba kerül, és úgy utazik a világegyetem egy teljesen ismeretlen pontjára. Ott még rendelkezésükre állt technika ennek megvalósítására, ráadásul nem egy véletlen féregjárat, hanem az idegenek által, a monolit segítségével létrehozott. Akkor hová tűnt ez 3001-re?
Összességében; a kisebb csalódást okozó 2010, és 2067 után a 3001 már nagyon nem tetszett. Jobb lett volna megmaradni a 2001-nél, és nem írni folytatást véleményem szerint. De ezzel sok Clarke és 2001 univerzum rajongó komoly vitába szállni, így talán mégsem az a baj, hogy megírta, talán inkább az, hogy én is elolvastam. Megpróbálom kitörölni emlékezetemből a folytatásokat, főként az utolsót, hogy a 2001 továbbra is fényességének megfelelően ragyoghasson könyvkedvenceim egén!

És ímhol a vége (?), az utolsó kötet, a finálé, stb. Csak azért kérdőjeleztem meg, mert a mester hagyott kiskaput arra nézve, hogy esetleg… bízzuk ezt a rajongók fantáziájára :) Az előző kötethez képest meglepően gördülékeny sztorit kapunk, kevesebb izgalommal, de annál több érdekességgel, vajon milyen lesz a világ 3001-ben? spoiler Vagy inkább értsd úgy, a naprendszer, kivéve a Földet, merthogy bátor főhősünk mindenhol megfordul, csak épp ott nem, mivel – ahogy az előző kötetben Floyd – így az ő szervezete sem bírja el már a földi gravitációt. De ki akarna a Földön maradni, mikor annyi csoda várja odakint, kezdve pl. az űrliftekkel összekapcsolt állomásokkal. Ezen kívül, nincsenek háborúk, vallások, betegségek… mégis, a végzet ismét közbeszól, megszakítva ezt a túlontúl idilli korszakot. Így a végére, úgy érzem, Clarke mindent kihozott ebből sztoriból, amit csak lehetett a józan ész és a fantázia keretein belül. Önállóan nézve, ez a kötet soványka és túl sokat már nem tett az előzőekhez (naná, hogy ebben is volt ám ismétlés). De összességében nézve, ez egy remek sorozat, és az egyik kedvencem. Mindenkinek ajánlom, akár ismerkedni a műfajjal, akár rajongóknak. Megérte el(újra)olvasni :)

Kicsit néha olyan érzésem volt, mintha egy ismerős világban íródott fancfiction-t olvasnék. Ezt azonban felülírta az az érzés, hogy Clarke visszament az ismert világba játszani egy kicsit a maga örömére.
Ez a könyv messze nem olyan nagy ívű vagy „világmegváltó” mint a sorozat előző részei, azonban így is tartalmaz elgondolkodtató elemeket. Ezer évre előre ugyan nem sokat fejlődött benne a tudomány, de a filozófiai/pszichológiai/vallási részei érdekesek.
A 3001 soha nem lesz akkora klasszikus, mint az elődei, de ha valakit érdekel a sorozat, akkor érdemes elolvasni.

Kicsit csalódott vagyok. Nem indult a könyv valami érdekfeszítően, 1000 év után nem csak a földi technikai fejlődésre lettem volna kíváncsi, hisz már jócskán belépett az űrkorszakba a világ. A közepe már olyan volt amit szeretek, ismét szó volt a Monolithról. A vége viszont ismét nem tetszett, túlságosan 21 századi, Hollywood filmesre sikeredet. Nem ezt várom el 3001-es év technikájáról.
Összességében egy jól megírt sorozat volt, ami Clarke szokása szerint jó pár kérdést nem válaszolt meg. Volt ami kedvenc könyv lett, de volt ami csak teljesé tette a történetet.
Persze a sci-fi kedvelők nem hagyhatják ki ezt a sorozatot.

Arthur C. Clarke ürodisszei sorozat zseniálisan zárja le. És továbbra megmaradt a monolit titkozatos rejtélye. Arthur C. Clarke mindenes regényében felhasználta korának tudományos ismerteit és ezek tovább gondolta

Szerintem egy kicsit szétesett a történet a végére. Bizonyára nem tett jót az első résztől számított 30 év a sorozat befejező részének, de itt sajnos azt is érzem, hogy Clarke nem tudta már hozni a 80-as évektől azt a színvonalat, mint előtte. Értem, hogy szerette volna leírni a jövőre vonatkozó vízióit, mind politikai, mind technológiai értelemben, de erre ráment maga a sztori.

A Végső Űrodisszeia úgy gondolom, akár ki is hagyható a sorozatból. Pont a monolittal kapcsolatos részek miatt, amelyek számomra illúziórombolóan hatottak. Semmi újat nem tudunk meg sem a monolitról, sem a mögötte álló értelemről, sem az Európa lakóiról. A vége összecsapott és butácska. Tényleg úgy gondolta Clarke, hogy egy óriásbolygóból napot létrehozó, gyakorlatilag tökéletes „értelemmel” így el lehet bánni? Ennél még egy leszázalékolt, C-kategóriás hollywoodi forgatókönyvíró is különb befejezést talált volna ki.

Mégis ez egy legendás ciklus lezárása, és az íróját tiszteletben kell tartani. Valóban joga volt így befejezni. Ha más írta volna, irgalmatlanul lepontozom, így meg legyen háromfél.

Nem mondanám semmiképpen sem gyenge vagy a kreativitást nélkülöző műnek, mert a regény után következő források gyűjteményéből jól látható, hogy Clarke milyen, akkor teljesen újnak számító elméleteket és ötleteket használt fel regényéhez. A regény nem volt nagyon izgalmas, de voltak benne szép számmal jóra sikeredett részek, gondolok itt például az Égvárosra. Azonban jócskán kijutott a lehangoló részekből is. Nemcsak arra gondolok itt, hogy semmi új információt nem kaptunk a monolitról és a mögötte álló csaknem isteni létrehozókról, a Csillagemberekről, hanem arra is, hogy miképp változtatta meg Dave Bowmant Clarke ebben a regényben. Dave már nem Csillagember, csak a TMA-2 memóriájában lévő személyiségmásolat. Hol van már itt Dave Bowman szinte isteni valója? Az sem tetszett, hogy csaknem fél évezred alatt jutnak el az információk Dave-hez a létrehozóktól, mert korábban az elsőszülöttekkel valós idejű kommunikációt folytatott. Plusz hová tűnt Heywood Floyd? Ő teljesen kimaradt,pedig a 2061 vége nagyon ígéretesen zárult Floyd szempontjából. Valamint az elsőszülöttek „legyőzésének” terve két szempontból is zavaró volt: (1) Mégis hogy lehetne legyőzni egy ilyen nyilvánvalóan felsőbbrendű fajt? További magyarázat itt szükségtelen. (2) A terv a legyőzésükre bár ötletesnek számíthatna mondjuk a huszadik század vége felé, de hogy 3001-ben az emberiség ott járjon, hogy több mint ezeréves módszerekhez nyúljon isteni lények ellen, egyszerűen kiábrándító.

Nem volt rossz olvasmány, bár kétségtelenül elmaradt az első három darabtól, s volt benne nem kevés zavaró tényező is, ezzel együtt sem bántam meg, hogy elolvastam, ugyanis ez is tartalmazott ötletes részeket.

Első olvasásomról maradt emlékeim szerint ez a rész jelentősen gyengébb a többinél, de most újraolvasva mégsem volt olyan rossz élményem.
A régi emlék amiatt lehetett, amit Clarke maga is megemlít az utószóban, hogy körülbelül a regény megjelenésének ideje táján volt egy film spoiler, amiben egy hasonló megoldást láthattunk, mint itt a csúcsjelenetben.
Ha viszont ezt figyelmen kívül hagyom, összességében nem rossz ez a regény. Az első fele valóban több kis epizódot is tartalmaz, melyeknek nincs közvetlen hatásuk a fő cselekményre, inkább a jövőbeli világ bemutatását szolgálják. Nincs ezekkel bajom, hiszen az egész összesen sem túl hosszú. A végső befejezést kielégítőnek találtam. Ha egyéb tekintetben nem is volt szükséges ez a negyedik rész, valamilyen lezárást mégiscsak kívánt még ez a sorozat, és amit kaptunk az véleményem szerint rendben van.