2001: ​A Space Odyssey (Space Odyssey 1.) 17 csillagozás

Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey

It has been forty years since the publication of this classic science fiction novel that changed the way we look at the stars and ourselves. From the savannas of Africa at the dawn of mankind to the rings of Saturn as man adventures to the outer rim of our solar system, 2001: A Space Odyssey is a journey unlike any other.

This allegory about humanity's exploration of the universe, and the universe's reaction to humanity, was the basis for director Stanley Kubrick's immortal film, and lives on as a hallmark achievement in storytelling.

Eredeti megjelenés éve: 1968

>!
Orbit, London, 2012
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781857236644
>!
Penguin, US, 2000
296 oldal · ISBN: 9780606000031
>!
New American Library, New York, 2000
296 oldal · ISBN: 9780451457998

Enciklopédia 9


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Stone>!
Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey

Clarke a könyvet régi írásaiból ollózta össze, felpofozta és mélyített rajtuk, mindezt úgy, hogy közben Kubrickkal együtt dolgozott, aki közben a filmet csinálta. A könyv is csak a mozibemutató után jelent meg. Ez a nekem való sci-fi. Még gyermekkorom alkonyatában olvastam, ami már jó régen volt. Akkor is tetszett, pedig biztos, hogy sok dolgot nem is értettem, maximum csak éreztem. A filmet is gyerekként bámultam először. Nagy filmélményem egyike, igaz ez is osztrákiául, de kit érdekelt, Kubricknak képi nyelve van, és az elfújta a pici kis pille agyrendszert. Nagyon korán raktam le a voksom a sci-fi műfaja mellé, ez volt az a műfaj, amit először bratyesz könyvtárából elkérve olvasgattam, magamtól. Jól tettem. Ez a könyv meg annyi mindent áttekint, pedig nem egy vaskos handabandázó szóömleny, de olyan előrevetített víziói vannak Clarkenak, hogy nem lehet őket nem fejcsóválva olvasni. Rengeteget lehet rajta továbbgondolkozni és folyton arra ébredtem fel a könyv felett, hogy már megint nem olvasom, hanem elgondolkozom. Ez meg nem is egy értékelés, hanem szintén egy drift into oblivion of my mind…hehe
A filmről meg nem tudok máshogy beszélni, csak legekben. Nemrég néztem újra, és még ma is ugyanúgy elájultam a technikai megoldásain, mint gyermekként. Próbáltam fülön csípni ezt a zsenit, de képtelenség. Kubrick változtatott a történeten, de ha film szempontjából nézzük, az csak jót tett neki. HAL9000 egyébként mindig is kedvenc szereplőm marad, akármit is tett. Ő az ismeretlen ismerős, általa az ember istent játszik és fogalma sincs mit teremtett. A kontroll mindig csak illúzió. Na jó, abbafejezem…

2 hozzászólás
eveiler>!
Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey

Arthur C. Clarke nem szorul sem reklámra, sem méltatásra. Mindenki ismeri a nevét, mindenki tudja, hogy az Űrodüsszeia sorozatot ő írta. Ezen kívül a fizika doktora, tevékeny tudós, és az ő javaslatának köszönhetően alkalmaznak a mai napig is műholdakat a navigációs és időjárás-megfigyelő rendszerekben. Egy ilyen hatalmas kvalitású embertől nem várhatunk mást, mint az utolsó pontig valid és akkurátus science fiction irodalmat.

Clarke könyve, a 2001: Űrodüsszeia jelenleg a 10. helyen áll a száz legjobb sci-fi könyv között -> http://scifilists.sffjazz.com/lists_books_rank1.html. A lista egyébként nyitott, lehet szavazni, mindenkit erre bíztatnék.

Ahogy azt legutóbb is említettem, 2020-ban celom volt minél több művet elolvasni a listáról, és az év vége közeledtével már “csak” a legjobb 10-re fókuszáltam. Az Űrodüsszeia sorozat első könyve volt a következő, amit elkezdtem, erről szeretnék néhány szót megosztani veletek. Nem a cselekményre szeretnék fókuszálni, és nem is a regény irodalmi elemzésére, hanem sokkal inkább a tudományos részletességre és a sci-fi elemekre, amit a szerző használt. Ezek közül mindegyik – túlzás nélkül – megérne egy önálló bejegyzést, amelyek terveim szerint nemsokára meg is fognak születni.

Kezdjük az elején. Aki olvasta a regényt, tudja, hogy évmilliókkal napjaink előtt, az őskorban játszódik, majd pedig éles ugrással megérkezünk az alternatív 2001-be, ahol még van Szovjetúnió, az emberiség már eljutott addig, hogy a Holdon épít városokat és kutató expedíciókat indít a Szaturnuszra.

Már amikor Floyd doctor beült a Holdra tartó űrhajóba, hamar ráébredtem, jegyzetelnem kell olvasás közben, különben el fogom felejteni, mennyi mindenre érdemes figyelni a regényben.

Clarke végig egy realis, hihető világot teremtett, szerintem ebben van a regény igazi ereje. Elhiszed, hogy megtörténhet, pedig “csak” fikció. A realista és hihetőt úgy értem, hogy még a fizikában jártas emberek és a kötözködő olvasók sem találnak benne kivetnivalót. Mire gondolok?

Nagyon sok regényben űrutazás közben a hősök vígan sétálnak a hajó fedélzetén. ŰR utazás. Minimum el kellene gondolkodni rajta, hogy a hajón hogy teremtődik meg a gravitáció. Asimovnál az Alapítvány ciklus utolsó 2 kötetében a gravitációs hajónál nem voltak ilyen kérdéseim. Ezen kívül az űrutazás maga is jellemzően egyszerűen le van tudva annyival, hogy bevágjuk a hajót hiperűrsebességbe és kész. Kifejezetten értékeltem, hogy Clarke kitért a Discovery hajó maximális sebességére, tárgyalta Einstein relativitás elméletét és végig precíz idő-, és sebességadatokkal dolgozott.

Az utolsó részlet is a helyén volt. Amint Dr.Floyd megkezdte utazását a Holdra, Clarke részletesen leírta, hogyan megy el a főhős az űrben wc-re? Vagy mit eszik? Apró kérdének látszik, viszont pont az ilyenektől lesz hiteles a világ. A regényben kiderül, hogy a kaja bizony ragacsos szószokkal van összeragasztva, az evőeszköz ragasztva van az asztalra, a wc pedig centripetális erővel teremti meg a nehézkedést.

A holdbéli világ esetében további gyönygyszem, amikor kiderül, a Holdon jelenleg egy járvány ütötte fel a fejét, illetve amikor Floyd egy társával beszélget, említik, hogy a gyerekek a Holdon gyorsabban nőnek. Egyből bevillant Ian McDonal Luna-trilógiája, amely szintén a holdbéli élettel operál.

Amikor a Szaturnusz felé tartó expedícióról beszél, kitér rá, hogy a legénység tagjai közül hárman hibernált állapotban vannak, és említi, hogy a hibernációt legalább 50 éven keresztül kutatták. A regény 1968-ban jelent meg, a hibernáció folyamatát pedig 1975-ben bizonyították be először medvék esetében -> https://en.wikipedia.org/wiki/Hibernation (29-es cikk).

A Discovery kapcsán nem lehet elmenni HAL 9001 mellett, akit végig imádtam és sajnáltam. Az AI használata, keletkezése, leírása szintén önmagában egy többoldalas téma lenne, viszont Clarke regényénél maradva kiemelném a szerző gondolatait (Orbit 96. oldal), amelyben leírja, hogy HAL létrehozásához az informatikában zajló fejlődés vezetett, amely 20 évente kiugró felfedezéseket tett. A fikció szempontjából jelentős, hogy 1980-ban a szerző világában két tudós kimutatja, hogy neurális hálózatok hogyan generálhatóak automatikusan, illetve hogyan lehet mesterséges agyat létrehozni. Itt eszünkbe juthat napjainkból a Neuralink -> https://www.bbc.com/news/world-us-canada-53956683.

Különösen tetszett, amikor a szerző megjegyzi, hogy 1989-ben az emberek egy csoportján olyan szociológiai kísérleteket hajtottak végre, amelyekkel vizsgálták, miként reagálnak arra, ha idegen lényekkel kerülnének kapcsolatba (Orbit, 178. oldal). Itt tiszteleg Wells munkássága előtt, megemlítve, hogy amikor a Világok harca rádióadásba került, többen azt hitték, valós eseményekről van szó.

Csupán két dologban tévedett, a Japetus és a Titán atmoszférájáról és a bolygók kémiai összetételéről, de ez 1968-ban ez az információ még nem volt elérhető.

A regény egy hihető, valós, kidolgozott sci-fi univerzumot épít fel, amely a fizika jelenleg ismert törvényei szerint maximálisan megáll a lábán. Amikor átlépünk a Monoliton keresztül a fikció világába, továbbra is részletes, gondolatébresztő leírásokkal dolgozik.

Azok számára, akik a sci-fi zsánerirodalom rajongói, netán maguk is tevékenyek ebben az irányban, Clarke megkerülhetetlen. A világépítés, karakterfejlődés és a sci-fi eszköztárának használata is tökéletesen helyén van a regényben és morálisan is ad az olvasónak egy szép csomag gondolkodnivalót.

Köszönöm, ha idáig elolvastad a véleményemet: 751 szó, kb 3-4 perc.
Angolul goodreads-en: https://www.goodreads.com/eveiler

RitaMoly P>!
Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey

Érdekes kísérlet a regény, eddig nem tudtam, hogy egy időben készült a filmmel és kölcsönösen hatottak egymásra. Helyenként elképszetően vontatott volt, sokat lehetett volna húzni belőle, ugyanakkor összességében élveztem az olvasást. A regény érdekes kérdéseket vet fel az evolúció, technológia, mesterséges intelligencia és az emberi civilizáció kapcsán. Az meg egészen elképesztő, hogy ami itt még csak egy sci-fi író fantáziája a Naprendszer bolygóiról, azt pár évvel-évtizeddel később igazolta a tudomány.

>!
New American Library, New York, 2000
296 oldal · ISBN: 9780451457998
Aerandir>!
Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey

Eleinte nagyon kusza volt nekem, és ötletem sem volt, hogy mi lesz belőle. Aztán persze kiderült minden… Illetve nem teljesen, de legalább megértettem, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz a részletek. Remélem, azért a további részekben még jobban összeáll minden.

Ettől eltekintve nagyon tetszett, csak azt nehéz megmondani, hogy miért. Közrejátszik benne a titokzatosság, az ismeretlen, a bizonytalanság, ami az egész könyvet átszövi. Ez tudna szörnyen idegesítő lenni, de itt nem az. A történet izgalmas és nagyon elgondolkodtató. Azt hiszem, mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mi van odakint az űrben. Van-e ott valami, amit még nem ismerünk? Ha igen, megismerhetjük-e egyáltalán? És vajon érdemes-e megismernünk? Ezekre a kérdésekre senki sem tud bizonyossággal válaszolni. Clarke válasza sokkal érdekesebb, barátságosabb, de ijesztőbb is, mint sok más elképzelés könyvekben és filmekben.


Népszerű idézetek

hope22>!

“I’m only an ex-astronomer; it’s years since I did any real research. Now I’m a scientific expert; that means I know nothing about absolutely everything.”

Stone>!

It must also be remembered that 2001 was written in an age that now lies beyond one of the Great Divides in human history; we are sundered from it forever by the moment when Neil Armstrong set foot upon the Moon. July 20, 1969, was still half a decade in the future when Stanley Kubrick and I started thinking about the „proverbial good science fiction movie” (his phrase). Now history and fiction have become inextricably intertwined.
The Apollo astronauts had already seen the film when they left for the Moon. The crew of Apollo 8, who at Christmas 1968 became the first men ever to set eyes upon the lunar Farside, told me that they had been tempted to radio back the discovery of a large, black monolith: alas, discretion prevailed…
And there were later, almost uncanny, instances of nature imitating art. Strangest of all was the saga of Apollo 13 in 1970.
As a good opening, the Command Module, which houses the crew, had been christened Odyssey. Just before the explosion of the oxygen tank which caused the mission to be aborted, the crew had been playing Richard Strauss' Zarathustra theme, now universally identified with the movie. Immediately after the loss of power, Jack Swigert radioed back to Mission Control: „Houston, we've had a problem.” The words that Hal used to Frank Poole on a similar occasion were: „Sorry to interrupt the festivities, but we have a problem.”
When the report of the Apollo 13 mission was later published, NASA Administrator Tom Paine sent me a copy and noted under Swigert's words: „Just as you always said it would be, Arthur.” I still get a very strange feeling when I contemplate this whole series of events – almost, indeed, as if I share a certain responsibility…
Another resonance is less serious, but equally striking. One of the most technically brilliant sequences in the movie was that in which astronaut Frank Poole was shown running round and round the circular track of the giant centrifuge, held in place by the „artificial gravity” produced by its spin.
Almost a decade later, the crew of the superbly successful Skylab realized that its designers had provided them with a similar geometry; a ring of storage cabinets formed a smooth, circular band around the space station's interior. Skylab, however, was not spinning, but this did not deter its ingenious occupants. They discovered that they could run around the track, just like mice in a squirrel cage, to produce a result visually indistinguishable from that shown in 2001. And they televised the whole exercise back to Earth (need I name the accompanying music?) with the comment: „Stanley Kubrick should see this.” As in due course he did, because I sent him the telecine recording. (I never got it back; Stanley uses a tame Black Hole as a filing system.)
There is also the strange case of the „Eye of Japetus,” described in Chapter 35, where Bowman discovers „a brilliant white oval… so sharp-edged that it almost looked… painted on the face of the little moon” with a tiny black dot at the exact center, which turns out to be the Monolith (or one of its avatars).
Well – when Voyager 1 took the first photographs of Iapetus, they did indeed disclose a large, clearcut white oval with a tiny black dot at the center. Carl Sagan promptly sent me a print from the Jet Propulsion Laboratory with the cryptic annotation „Thinking of you…” I do not know whether to be relieved or disappointed that Voyager 2 has left the matter still open.


A sorozat következő kötete

Space Odyssey sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Isaac Asimov: I, Robot
Stanisław Lem: Solaris (angol)
Frank Herbert: Dune (angol)
George Orwell: 1984 (angol)
Aldous Huxley: Brave New World
Orson Scott Card: Children of the Mind
Adrian Tchaikovsky: Children of Time
Alastair Reynolds: On the Steel Breeze
Philip Reeve: Mortal Engines
Michael Crichton: The Lost World