Regnum ​Hermeticum (Ars Magica) 75% 16 csillagozás

A könyv egy jó kis novelláskötet, mely az Ars Magica világába enged betekintést. A 'Bevezető', amit Juhász Viktor írt a könyvhöz nagyjából be is mutatja az alapvetést. Középkori Európa, mágiával nyakon öntve. :)

Az első novella, melynek szerzője Raoul Renier, és 'A Dúvad' címet viseli, rögtön kicsit ki is lóg a sorból. Ez a történet ugyanis Sötét Mersant világába tartozik, időben pedig 'A kárhozott' után helyezkedik el. A sztori maga rövid és pörgős, bemutat egy régebbi karaktert, és behoz egy újat. Nekem nagyon tetszett, elsősorban ötletessége miatt.

A második történet Kovács Annától az 'Et tres magi advenientes'. Ez felvezetője a következő kötetben szereplő történetének, igazából nem sok minden derül ki belőle.

Csigás Gábor 'Por a porhoz' című írása lehetett volna nagyon élvezetes is (az alapötlet jó volt), nekem azonban egy nagy kapkodásnak tűnt. Gyengén indult, a közepére egyre élvezhetőbb lett, a végére azonban annyira összekuszálta a dolgokat, hogy nem tudtam élvezni.

A következő novella Juhász Viktortól a 'Szépeket álmodni'. Egy érdekes történet, de nagyon nem mozgatott meg.

Cyrus W. Hawk: Gyöngyöt tehát ne szórj.. című írása egész jóra sikerült, azonban olyan, mintha egy kalandleírás lenne. Az alapötlet itt is jó, és a megvalósítás is egész élvezhető lett.

Juhász Viktortól a 'Konrád lovag igaz története' viszont telitalálat. Nekem ez tetszett a legjobban az egész kötetben. Ahogy leírja a dalnokok történetét, vele párhuzamosan pedig a valóságot, az valami zseniális.

Le Renard a 'Csend, rend, nyugalom'-mal hozza a szokásosat. Érdekes történet, de jobb lett volna, ha csak a 3. részt írja meg, azt viszont bővebben kifejtve.

A záró novella Csigás Gábortól a 'Valami gonosz'. Érdekes volt, de ez sem fogott meg.

Összességében véve egyszer olvasós kötet, ha valaki érdeklődik az Ars Magica iránt, annak érdemes elolvasni. Másnak nem ajánlanám.

„A tematikus témájú történet írásának jót tesz, ha az író előzetesen elmélyült a témában.”
Az Írás 42-ik szabálya.
„A tematikus témájú történetek írásának rosszat tesz, ha az író előzetesen túlságosan elmélyül a témában”.
Az Írás 43-ik szabálya.

Az adott tematika, mi több egy konkrét dolog – esetünkben egy szerepjáték – köré szerveződő írások, főként ha azok több, különböző stílusú és kvalitású írótól származnak, mindig nehéz sorsúak, egyszerűen mert bármennyire is igyekeznek, mindig lesznek bennük pontok, melyek okán kardinális eltérések mutatkoznak majd a történetről történetre ábrázolt világ kohéziójában. Ezen viszonylag könnyedén túllendül az ember, ha amúgy maga az ábrázolt anyag „könnyedet”. Ám az Ars Magica nem az.
Ha túllépünk azon hogy már tudom – eddig csak sejtettem – hogy miként született a Sötét Mersant világa – felvetődik a kérdés, milyen maga a kötet?
Vegyes. Igen, vegyes.

Igazi, korrekt, teljes értékű alkotás sajnos kevés van benne, pedig nem osztozik túl sok novellán a kötet. Egyiknél sem érezzük, hogy kaptunk egy eleje-vége-közepe történetet, mindegyiknek minimum függő vége van, vagy az sem, és az is meglehetősen felejthető.
A legtöbb novella élvezettel vész el a világban, annak leírásával, „történeteivel”, ami egészen jól áll a kötetnek, ám sajnos a legtöbbje megelégszik ezzel a ténnyel és nem törekszik minőségre, még ezen a téren sem – ez pedig nem jó hír.

Hadd mondok két példát.
A „Csend, rend, nyugalom” három történet egyetlen novellában, három különböző karakterrel, és idővel, ám mégis titokban összefonódó, egymásra ható módon, úgy, hogy mindegyik későbbi történet további rétegekkel gazdagítja az előzőeket, és azok olvasatát. Remek. Lenne, ha egy ekkora felvezetés után, ki is futna valahová. Legalább részben.

A „Valami gonosz” elrugaszkodik a kötet során megismert középkori miliőtől és egy egészen új alaphelyzetbe helyezi a történetét és ez már önmagában „hűha”.Vajon milyen lenne a mágia a novella által választott korban és milyen lennének maguk a mágusok?
A baj, hogy ahhoz, hogy az ember valóban értse miről diskurálnak a szereplők, ahhoz az Ars Magicán túl a Középkor: Vámpír/Mágus-t is ismerni kell és ha már ott tartunk lehet, hogy a „Demon, The Fallennel” sem árt némi barátságot ápolni, ami azért nem kis teljesítmény követelmény egy ekkora novellától. Ami amúgy jó és érdekes, de annyira „beavatottaknak” íródott, hogy az kiábrándító.

Természetesen mondhatnánk, hogy ez egy tematikus novellás kötet, joggal feltételezik, hogy a témában járatos emberek olvassák majd. Ez igaz, ám közben nem szabad megfeledkezni róla, hogy ez egy novellás kötet. Egy fantasy novellás kötet, amit a köznapi, beavatás sohasem nyert halandóknak is képesnek kell lennie élvezni. Azt viszont csak hellyel-közzel tudja hozni a kötet, ami vagy végzetes hiba, vagy vétkes pazarlás.

HammerWorld No.112. 1992/03
E novellagyűjtemény az Ars Magica szerepjáték mágusokkal, tündérekkel, lovagokkal és varázslatokkal teli világában játszódó rövid történetek füzére. Aki nem ismeri a játékot, az itt bepillantást nyerhet ezen alternatív európai középkor világába; aki meg ismeri, az biztos magától is szívesen olvassa. Nekem legjobban Le Renard 3 részes, kisregénnyi írása tetszett, mely a legfurcsább mind között. Néhol ijesztő, beteges stílusa alapján Poe nagy tisztelőjének gondolom, és bár a többiek is ígéretesnek mutatkoznak, Le Renard különös története átgondoltabbnak, mélyebbnek tűnik. Raoul Renier Dúvadja nem több stílusgyakorlatnál – bár OK, a Mersant-sagát meg sem közelíti. Kovács Anna írása nem rossz, ám az alapötlet többet érdemel apró novellánál. Csigás Gábor mindkét történetében igyekszik művészi vagy szépirodalmi nyelvezetű lenni, s bonyolult mintákba szőni az események szálait – nem is minden siker nélkül. Ám legjobb formáját még nem mutatja meg. Juhász Viktorra is hasonlók igazak, szintén a különös oldaláról közelíti meg az A.M. világát. Nem adja az olvasó „szájába” történetei megoldását, fátyolosan fogalmaz. Cyrus W. Hawk is csupán egy epizódját fedi fel egy nagyobb történetnek – miként a gyűjtemény többi darabjai is. Olyanok e novellák, mint képeslapok egy másik világból…

Régen olvastam, akkor tetszett.