A ​kereszt jelével – Regény Szent Gellért haláláról 0 csillagozás

Árpás Károly: A kereszt jelével – Regény Szent Gellért haláláról

Forog ​a kétszeres kereszt alakú küllőkkel megerősített kerék; a velencei Morosini család Magyarországra szakadt tagja kocsizik egytengelyes kordéján a porzó utakon. 1046. augusztus 25.-től augusztus 29.-ig pillanthatunk be a hatvan éves marosvári püspök életébe. A száztizenöt óra alatt játszódó események utolsó állomása a Dunánál elterülő nevezetes Kelen-hegyi rév. A római számokkal jelölt és egyre fogyatkozó órák a kereszténység és Magyarország megmentését fölvállaló vértanú püspök gondolatait idézik. Az öt éjszaka pedig azokat a személyeket jeleníti meg, akiknek valamilyen közük van vagy lesz a szörnyű és fölemelő véghez. A kortársak közül magasan kiemelkedő, kilencszázötven évvel ezelőtt mártírhalált halt Szent Gellért életét mutatja de újabb regényében a Hajtóvadászat szerzője. Nem csak a történelmi múlt fontos eseményeivel ismerkedhetünk meg, hanem azzal a keresztény lelkiséggel is, amely a szentségre vezető útra vezérelte a püspököt éppen úgy, mint lelki gyermekét, Imrét… (tovább)

>!
Agapé, Szeged, 1996
304 oldal · ISBN: 9634580386

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Gárdonyi Géza: Isten rabjai
Ignácz Rózsa: Ünnepi férfiú
Benkő László: A hatalom ereje
Benkő László: Ármány hálójában
Laczkó Géza: Rákóczi
Czakó Gábor: Aranykapu
Jan Dobraczyński: A szeretet foglya
Anatole France: Thaisz / Az istenek szomjaznak
Szentmihályi Szabó Péter – Pajor András: Özséb
Kis Ervin: Origenész