127 ​óra a kanyon fogságában 88 csillagozás

Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​egész úgy indult, mint egy átlagos túra Utah államban a Kanyonvidéken, egy meleg szombat délutánon. Aron Ralston, a huszonhét éves hegymászó és kalandsportoló számára ez az egynaposra tervezett kirándulás az eldugott Kék John-kanyonba remek lehetôség volt, hogy kicsit elszabaduljon a téli hegymászás fagyos világából, melynek során egymagában mászta meg Colorado állam legmagasabb csúcsait. Az út során ugyan találkozott két túrázóval, ám délutánra már teljesen egyedül maradt a gyönyörű és vad természet kihívásaival szemben. Két óra negyvenegy perckor, nyolc mérföldre kisteherautójától, egy mély és keskeny hasadékkanyonban épp egy beékelôdött sziklatömbön ereszkedett lefelé, amikor megtörtént a tragédia. A sziklatömb elszabadult, és mielôtt el tudott volna ugrani az útból, a szikla a jobb kezét és csuklóját a kanyon falához szorította. Aron Ralston számára ezzel megkezdôdött a hatnapos pokol. Kevés ivóvízzel és kevés élelemmel, valamint megfelelô ruházat nélkül kellett… (tovább)

A kanyon fogságában címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 2004

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: FilmRegények Cartaphilus

>!
Cartaphilus, Budapest, 2011
338 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632661858 · Fordította: Bánfi Balázs Miklós

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Grand Canyon


Kedvencelte 14

Most olvassa 9

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 62

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Totti86 >!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Nehéz ezt a könyvet értékelni, mert nagyon sok összetevője van.
Egyrészt egy olyan hőstettről szól, ami mélységes tiszteletet ébresztett bennem Aron Ralston iránt. Amit tett, arra talán kevesen lennénk képesek, sőt ő maga is többször kijelentette, hogy el se tudja képzelni, hogy megtegye. Mégis megtette, áldozatot hozott, hogy megmentse az életét. Másrészt ez egy könyv, és így nem csak a megélt dolgokat kell értékelni, hanem hogy ebből milyen könyvet sikerült írni.
A színvonal elég hullámzó. Annak ellenére, hogy a kanyonban megélt percei, órái, fogyó és eleve elégtelen készletei, a lassú testi és szellemi leépülés megjelenítése rendkívül izgalmas és magával ragadó. De sajnos a könyv nem csak az ott töltött időről szól.
„127 óra a kanyon fogságában és jó pár év egyéb hegyvidékeken” is lehetett volna a címe. Úgy tűnik, nem volt elég, hogy Aron csak az ott töltött idejét írja meg. Mintha egy tehetségkutatón venne részt, ahol a produkciója nem lenne elég, muszáj mögé egy háttértörténet is, ami közel viszi őt a közönség szívéhez. Ez egy bizonyos szintig érthető. Senki nem tudja, ki az az Aron Ralston, muszáj bemutatni. Most már tudom. Aron Ralston egy faszagyerek. Ezt sajnos sok-sok, a történethez szervesen nem kapcsolódó hegymászós, túrázós emlékét felidézve hangsúlyozza ki nem egyszer. Csakhogy ezeknek a történeteknek tényleg semmi közük a szorult helyzetéhez. Csak nagyon ritkán emlékszik vissza olyan élményre, amit tényleg az aktuális helyzete juttat eszébe. Ezeken felül azonban sok irreleváns, sehová nem tartó élménybeszámolóval szakítja meg a pillanatnyi drámáját. Bevallom, eljött az a pont, amikor egy-egy ilyen történetet lelkifurdalás nélkül átlapoztam.
Aztán egyszer csak a csúcspont környékén elkezd írót játszani és beszámol a külvilág eseményeiről, feszes, drámai stílusban, amikről pedig tudjuk, hogy akkor semmi fogalma nem lehetett, csak utólag mesélték neki. spoiler
Ellenben a fő történetszál drámaisága tényleg elragadja az olvasót. Percről percre, óráról órára éljük meg a nehézségeit, kilátástalanságát, testi és lelki leépülését, hallucinációit, amik végül szinte magától értetődően sodorják a végső felismeréshez. A vége felé már-már prózai magasságokba emelkedik, gondolatai mélyek és inspiratívak, érzékelhető, milyen sorsfordító utazáson vett részt. A csúcsponton pedig szinte éreztem, ahogy felpörögnek az események, nekem is gyorsult a szívverésem, a legdurvább részeknél pedig konkrétan összerándultam.
Azt hiszem, hogy ha sokkal inkább szorítkozott volna az adott helyzet megélésének drámai lefestéséhez, egy sokkal minőségibb könyvet adhatott volna ki nem mindennapi történetéből. A könyvből készült filmnél Danny Boyle szerencsére nagyon jól ragadta meg a lényeget, James Franco alakítása pedig mesteri. Valószínűbb, hogy a filmet fogom többször megnézni, mint a könyvet elolvasni.

cortinadampezzo P>!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Amikor az egész világ utakkal van behálózva és kis túlzással a Föld bármely pontjára el lehet jutni fél nap alatt, akkor nem is gondolnánk, hogy az első számú szuperhatalom egyik népszerű nemzeti parkjának turistaútján simán aszalódhatunk öt napot, mire ránktalálnak.

Aron Ralstonnal ez történt 2003 tavaszán, amikor a Canyonlands egyik szűk átjárójában a kezére zuhant egy többmázsás szikla. A 127 óra a túlélésért folytatott emberfeletti küzdelmének állít emléket, húsba maró részletességgel bemutatva minden apró részletet, a balesetig vezető úttól a megmenekülést követő első pár hónapig.

Sokan felróják a kötet hibájának, hogy nem csupán a kanyonban történt eseményekkel foglalkozik, hanem viszonylag alaposan mutatja be Ralston korábbi hegymászókalandjait. Ezeknek a minitörténeteknek azonban fontos szerepe van: egyrészt bemutatják Ralston végletekig felelőtlen viselkedését (például simán megdobált kövekkel egy támadásra kész medvét, ami nagyjából első helyen szerepel a „Top 10 Mit Ne Csinálj, Ha Jön A Grizzly” kezdetű listákon, illetve egy másik alkalommal bohóckodás közben kis híján belefulladt a Colorado folyóba); másrészt viszont magyarázatként is szolgálnak arra az elképzelhetetlen tettre, amelyet végül Ralstonnak meg kellett tenni a túlélésért.

Nem árulok el különösebb titkot, hogy mi volt ez: Ralston fogságának hatodik napján levágta a szikla és a kanyonfal közé szorult jobb karját. Annyiszor kísértette már a sorsot és került veszélyes helyzetekbe, hogy a befejezés tükrében akár azt is gondolhatná a felületes olvasó, hogy tulajdonképpen egészen olcsón megúszta, hiszen műkarjával alig pár hónappal később már újra hegyet mászott. Egy ilyen kaland azonban nem múlik el soha; ha csak a fele valós azoknak a félig tudatos, félig tudattalan gondolatoknak, amelyek a fogságban megfogalmazódtak elméjében, akkor meggyőződésem, hogy Ralston lelki sérülései sokkalta súlyosabbak, mint a testiek (erre egyébként ráhibáztam: azóta is depresszióval és PTSD-vel küzd).

Egykori geográfus hallgató szívemet megdobogtatta az a sok-sok földrajzi név és fogalom, amelyet a könyv felvonultat, de nem mehetek el amellett, hogy a magyar fordításban ez milyen silány eredménnyel járt. Túl azon, hogy némely hegymászókifejezést félreértelmez, inkonzisztens az európai és az angolszász mértékegységek használatában, a földrajzi nevek felesleges magyarítása külön fájó pont. Magyarországon a földrajzinév-bizottság határozza meg egy egységes szempontrendszer alapján a különböző földrajzi képződmények hivatalos magyar nevét, ennek hiányában pedig az egyetemi tanszékek hagyományait szokás követni. A szó szerinti fordítás azonban káros és olyan szörnyetegeket szül, mint az Ásványos Fenék (Mineral Bottom), a Talány-csúcs (Conundrum Peak), vagy az Ívek (Arches National Park), de arra például hosszas gondolkodás után sem sikerült rájönnöm, hogy mi a fene lehet a Kiábrándító Fejsze vagy a Dübörgő Folyóág.

Érdekes, hogy bár Ralston nem író, és semmi nyoma annak, hogy a kiadója szellemírót foglalkoztatott volna, a 127 óra mégis helyenként a szépirodalmat karcolgatja. Túl azon, hogy roppant hitelesek a mondatai, a líraiságot sem nélkülözik, sőt néhány leírás kifejezetten tetszetős lett, a halálról szóló elmélkedései egyértelműen a kötet csúcspontjai. Örömírásnak szoktam az ilyet nevezni: érezni, hogy Ralston szerelmese a tájnak és saját magának, és ez végső soron egy nagyszerű könyvet eredményezett.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2011
338 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632661858 · Fordította: Bánfi Balázs Miklós
Zanit>!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

A filmet nem láttam, sőt, soha nem is hallottam Aron történetéről. Picit kutattam a neten, miután megszereztem a könyvet, így nagyjából képbe kerültem. A könyv mégis csalódás volt. Rémes, amin Aron keresztülment, de mint ember, nem tudta magát belopni a szívembe. Nagyon is igaz: „Nem arról van szó, hogy azt kapod, amit megérdemelsz – azt kapod, amit kerestél”

Röfipingvin P>!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Érzelmileg nagyon kimerítő volt olvasni a könyvet. Aronnak sikerült ezeket a borzalmas élményeket úgy átadnia, mintha én egy kamera mögül vettem volna az egészet.
Irigylem a hegymászó tudásáért és azért a rengeteg gyönyörű helyért, amit bejárt.
És valahol sajnálom is, hogy önhibájából keverte magát abba a szörnyű helyzetbe mely végül úgy végződött, ahogy.

MezeiMarcsi>!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Nagyon elfáradtam. Nagyon hosszú,és részletes. De, ha valaki elkezdi olvasni,nehogy letegye amíg nem fejezte be!!! kb.20 perce fejeztem be,de esküszöm nem emlékszem egy hegy,kanyon, túra,koncert vagy bármi más nevére sem. Viszont a pár nap alatt,annyi vizet megittam,hogy éjszaka nem tudtam aludni. Annyira szomjas voltam,és annyira együtt éreztem Aronal. Bár tudtam mi lesz a vége (legalább is sejtettem),mégis szorítottam a túlélésért. Mivel nem vagyok hegymászó,nem értek a felszereléshez,ezért azt sem tudtam néha eszik-e vagy isszák a leírtakat. (bár a könyv végén van egy ismertető a felszerelésekről!)Ezért,és a túl sok részletezésért fél csillag mínusz.
Holnap jöhet a film! (Ami évek óta megvan,de addig nem akartam megnézni,amíg nem olvasom a könyvet:)

kolika>!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Hát, ez a könyv nekem csalódás volt. A filmet láttam már jó pár éve, s az azóta is maradandó élmény. Pedig bevallom, hogy kicsit félve kezdtem el nézni, mert tartottam attól, hogy ez a nagyjából egyszereplős film nem fog tetszeni. S aztán csak néztem, néztem, gyorsan eltelt a film, s észre sem vettem az idő múlását. Unatkozásról szó sem volt.
A könyv? A film után tudtam, hogy el szeretném egyszer olvasni, de sokáig hezitáltam, mert felmerültek ugyanazon kételyek, amely a film megnézését is megelőzte. S itt nem tudok teljesen pozitív dolgokat mondani. Érdekes volt, de nem kötött le annyira. A csapdába esés után azt vártam volna, hogy teljes mértékben azzal foglalkozik a szerző/túlélő, de – számomra egyáltalán nem tetsző módon – elkezdte taglalni a korábbi életét, a kalandozásai sorát, életének korábbi eseményeit.
Olvastam, de közben folyamatosan a beszorult keze körül jártak a gondolataim, s tényleg vártam, hogy végre ezekhez a részekhez érjek. De addig még sok, számomra eléggé érdektelen oldalon kellett átrágnom magam.
A befejezéshez közeledve felgyorsultak az események, s itt éreztem, hogy ilyen ritmusban olvasva, ilyen ritmusban göngyölítve az eseményeket sokkal jobb lett volna a könyv.
Rövidebb könyv -ami tényleg a 127 órára koncentrál – nálam nyerőbb lett volna. A csillagoknál sokat jelentett, hogy a filmet is láttam.

morin5>!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

"Ha a bajt keresed, itt jó helyen jársz!” mondás az adrenalin-függő Aronnak is szólhatna. A hegymászós, vadvizes, medvés, lavinás, pengeélen táncoló helyzeteket prezentáló életvitel mellett elsőre átlagos kalandnak ígérkezik a – könyv mindössze felét kitevő – kanyonfogság. A főszál mellett párhuzamosan futnak a korábbi kritikus élmények, egyik elképesztő sztori sarkában liheg a másik, mintha a szerző nem bízna eléggé abban, hogy egy életveszélyes helyzet már megér egy regényt. Biztosra kell menni, hogy lehetőleg minden olvasó leforduljon a székről izgalmában. Csakhogy ami beválik egy baráti kocsmázáskor sztorizás címén vagy kiváló lányszív-olvasztó duma, az könyv formában már olcsó hatásvadászat.

Millázs >!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Hihetetlen, ami ezzel a sráccal történt és hihetetlen, amit tett önmagával a túlélésért. Sikerült neki. Rendkívüli mélységek bontakoznak ki egy „adrenalinfüggő” fiatalember történetéből.

4 hozzászólás
Timberwolfes>!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Sok élőlény képes megsérülni, képes akár a tudatos öngyilkosságra, de az ember az egyetlen aki ezeket szórakozásból, sportszerűen űzi. Aron Rolston története számomra egy tanmese arról hogy ha valaki az életét kockára teszi az előbb vagyok utóbb nem kap lehetőséget egy újabb körre. Egy egyszerű ember aki okos és életrevaló megunja addigi életét és mindent arra áldoz fel hogy extrém szenvedélyeit kiélje. Otthagyja a jól fizető állását és rész munkákból tartja fenn magát. A megszerzett pénzét azonnal el is költi arra hogy a lehető legtöbb és legveszélyesebb helyet meghódítsa. De aki magasra tör az mélyre zuhan. A könyvben elmagyarázza mikor és hogy alakult ki nála a szenvedély, elmagyarázza hogy bodlog így, nem vágyik többre mint hogy heti pár napot dolgozhasson aztán hétvégente bicikli túrázzon, ússzon, hegyet másszon, extrém síeljen. De sok sok figyelmeztetést is elmeséli, nem egy történet arról szól hogy éppen csak megúszta és egy hajszálon múlt az élete, vagy hogy nem szenvedett súlyosabb balesetet.
De ez a szerencseszéria megszakad egyszer és maga a könyv erről szól, illetve az emberi makacsságról és küzdeni akarásról. Bevallom nem tudtam sajnálni Aron-t. Ha valaki ennyiféle veszélynek teszi ki magát az pontosan tudja hogy megütheti a bokáját vagy beszoríthatja a karját. Aron megmenekült (ezúttal is) de amikor lement a kanyonba teljesen épen egészségesen akkor még nem tudhatta hogy egy része örökre ott marad.Valahogy a könyvnek szerintem ez a mondanivalója hogy egyrészt figyelmeztet hogy a veszély ott van minden egyes lépésünkben, illetve hogy ne féljünk megélni az álmainkat illetve amit csak lehet tegyünk meg érte.

Sententia>!
Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában

Több értékelésben is olvastam, hogy azok a fejezetek, amelyek Aron életének előzményeivel foglalkoztak, néha unalmasan részletesek voltak.
Igen, számomra is sok olyan rész volt, amely eleinte feleslegesen részletes adatoknak tűntek. A történet végére érve, azonban,azt kell hogy mondjam: kell és fontos.
Azok a részek érzékeltetik velünk, hogy Aron tényleg egy tapasztalt, szakmailag kompetens és precíz hegymászó-túrázó. Aki a végső pillanatokban is ura tud lenni önmagának. A szituációhoz mérten higgadtan tudja kezelni helyzetét.
Szerintem egy ilyen balesetet csak egy ilyen ember élhetett túl….igen, lehet hogy az életben maradási ösztön hihetetlen dolgokat produkál, de az vajmi kevés lett volna ebben a helyzetben.
A hegyek és az előzetes élmények, tapasztalatok tanították meg Ralstont arra a mérhetetlen önuralomra, objektív látásmódra és elemző készségre, amely elengedhetetlen volt az életben maradásához.
Szerintem a maga nemében 5 csillagos.


Népszerű idézetek

Sententia>!

Edward Abbey, a környezetvédelem guruja így ír egyik esszéjében: „ Persze, hogy mind képmutatók vagyunk. Egy környezetvédő egyetlen igaz tette az lenne, ha főbe lőné magát. Egyébként ugyanis puszta jelenlétével is szennyezi a környezetét.” …

MezeiMarcsi>!

Végigéljük életünket anélkül, hogy észrevennénk ezeket a finomságokat, mert naponta milliónyi helyzetet élünk túl anélkül, hogy egyáltalán veszélyben éreznénk magunkat. Aztán egyszercsak történik valami, és fájdalmasan tudatára ébredünk néhány centi vagy másodperc jelentőségének.

126. oldal, 6. fejezet - Téli rapszódia (Cartaphilus,2011)

Fleurs>!

Nem vagyunk nagyszerűek csak azért, mert a tápláléklánc csúcsán állunk, vagy mert alakítani tudjuk környezetünket – a természet, mérhetetlen és legyőzhetetlen erőivel úgyis túlél minket.

21. oldal

1 hozzászólás
MezeiMarcsi>!

Amikor kockáztatsz, nem elég, hogy győzöl, életben is kell maradnod.

146. oldal

chica>!

Csak miután elvesztettünk mindent, tehetünk meg bármit, amit akarunk. (Tyler Burden)

268. oldal

Totti86 >!

Egy ember vagyok, aki mások életét gazdagítja, akinek életét más emberek gazdagítják, amennyiben hagyja.

Masszaraks>!

Felmerül a kérdés: vajon mi marad fenn öt évezreden át a mai, látszólag fejlett társadalmakból? Valószínűleg nem a művészeti alkotások. És rekordmennyiségű szabadidőnk bizonyítékai sem; ha másért nem, hát azért, mert legtöbbünk a tévékészülék előtt fecsérli el ezt az értékes időt.

Első fejezet, 17. oldal, lap alja

Totti86 >!

Te akartad, hogy ilyen legyen, amilyen lett. Már régóta kerested ezt a helyzetet. Látod, milyen messzire eljöttél, hogy megtaláld ezt a helyet? Nem arról van szó, hogy azt kapod, amit megérdemelsz – azt kapod, amit kerestél.

Rozgonyi_Ildi>!

Nagyon messzire kell menned, hogy megtaláld korlátaidat.

206. oldal, 9. fejezet- Negyedik nap:elfogy a víz és az élelem (Cartaphilus, 2011)


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Martin: Hegyek között
Marcia Mitchell – Thomas Mitchell: Egy kém az iraki háború ellen
Alma Katsu: Éhség
Jennifer Salvato Doktorski: Lángra lobbant nyár
Michelle Obama: Így lettem
Bruce Springsteen: Amerikában születtem
Eleni Kounalakis: Nagykövet asszony
Deborah Feldman: Unortodox
R. J. Palacio: Az igazi csoda
R. J. Palacio: Csodácska