Süssünk 1 csillagozás

A sütés iskolája kezdőknek és haladóknak
Arnold Zabert: Süssünk

Könyvünk ​egy sorozat második köteteként látott napvilágot. Az első kötet, a FŐZZÜNK – A főzés új iskolája 1984 őszén jelent meg, és örömünkre azonnal nagy sikert aratott. (…) A könyv gyors sikerén felbátorodva jelentettük meg a sorozat második kötetét, SÜSSÜNK – A sütés iskolája címmel, természetesen abban a reményben, hogy ezt is ugyanolyan lelkesedéssel fogadja majd az olvasóközönség, mint az első kötetet. Valamennyi desszert, torta, sütemény holmi előkelőséget hordoz magában. ezek a finomságok – mindennapi kenyerünkkel ellentétben – nem létfontosságúak, sőt voltaképpen fölöslegesek; fogyasztásoknak viszont annál nehezebben tudunk ellenállni. Tojás, vaj, cukor, liszt, csokoládé, illatos gyümölcsök – a szokásos alapanyagok a sütés során édes álmokká lényegülnek át. A friss sütemény illata betölti a házat, és máris mindenki jókedvre derül. Az esetleges rossz hangulat egy szempillantás alatt szertefoszlik, a család vidáman, nagy egyetértésben gyülekezik a süteményestál körül.… (tovább)

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1993
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638224223 · Fordította: Molnár Márta, Mente Éva

Kedvencelte 2

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Fiona Patchett: Nagy sütiskönyv gyerekeknek
Kis-Varga Judit: Csak a süti – Csak a Puffin
Lajos Mari – Hemző Károly: 66 karácsonyi édesség
Jutta Renz: Muffin
Péter Jánosné: Süteményeskönyv
Kárai Dávid: 50 édesség, amit el kell készítened
Gabula András – Halmos Monika – Korpádi Péter – Patyi Árpád: Nagy Süteménykönyv
Papp Emese: A Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye
Bereznay Tamás: Süteményeskönyv
Nagy Elvira – Pelle Józsefné: Nagy süteményeskönyv