Ágyúpolka 0 csillagozás

Armand Lanoux: Ágyúpolka

Armand ​Lanoux, a nálunk is ismert francia író hatalmas vállalkozásának első kötetét tartja kezében az olvasó. Az Ágyúpolka elsősorban a párizsi kommün előtörténetét, külső és belső előzményeit tárgyalja. Az előtörténet azonban Lanoux-nál nem szorítkozik a porosz-francia háború, a második császárság ábrázolására, hanem jóval több ennél: korrajz, gazdaság-, politika-, kultúr-, eszme-, sőt akár divat vagy konyhatörténet is egyben.
Az író miniszterek előszobáiba, színházakba, lövészárkokba, főúri palotákba és polgári otthonokba, múltba és jövőbe – a mi jelenünkbe – kalauzolja olvasóját; már-már szinte „gyanús” részletességgel, fölényes mindentudással tájékoztat bennüket mindenről, aminek csak tárgyához köze lehet.
Módszerét egyértelmű siker koronázza: belátjuk, hogy a középkornak, a nagy francia forradalomnak, a 48-as forradalmaknak, a két világháborúnak vagy a 68-as májusi eseményeknek éppúgy közük van tárgyához, mint a közvetlen kortörténetnek; az események és az egyes… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Századok - emberek

>!
Európa, Budapest, 1981
796 oldal · ISBN: 9630722208 · Fordította: Gyáros Erzsébet

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Juliette Benzoni: A királyért
Anatole France: A Lúdláb Királynő
Anatole France: Thaisz / Az istenek szomjaznak
Michelle Moran: Madame Tussaud
Juliet Grey: Királyné lettem
Maurice Druon: Az elátkozott királyok I-III.
Robert Merle: Francia história
Juliette Benzoni: Ravaillac kése
Annemarie Selinko: Désirée
Juliette Benzoni: Virradat