Nyugtalanság (Delelő Univerzum 5.) 64% 50 csillagozás

VanderMeer elbújhat a Sztrugackij fivérek mellett. Mindemellett a Csigától egyáltalán nem voltam elragadtatva, az eredeti kisregény szerintem sokkal jobb volt, kár volt átírni, kibővíteni, még ha meg is értem, amit az utószóban a szerzők írtak. De akkor is. (Mondjuk a Nyugtalanságban is Athosz szála tetszett igazán, szóval felőlem kár volt átírni és kibővíteni Gorbovszkijét. 4,5 csillag vs 1,5 csillag, vagyis összességében 3 csillag.)

A Solaris, vagy a modernebb művek közül Greg Egan lényei azok, akiket tényleg megismerhetetlenül idegennek érezhetünk. A Sztrugackij testvérek Delelő univerzumában igazából ez a téma többször is megjelenik – gondoljunk csak magukra a Vándorokra, akiket szó szerint soha nem ismerünk meg. A Nyugtalanság viszont ennek a koncepciónak egy teljesen explicit változata, ahol egy bolygó teljes ökoszisztémája az, ami alapos fejtörést okoz az idetelepülni akaró emberiségnek.
Pandora bolygóját dzsungel borítja, ahol minden egyes növény, állat, ember, no meg ami ezeken túl van, olyan viselkedést mutat, mely talán a saját életrendszerükben logikus, a kutatók számára kiismerhetetlen. Az, hogy egyes növények vándorolnak, és eközben esetleg még ragadozók is, az hagyján. De hogy az erdő közepén forgószél tombol, ami furcsa kis lényeket szül, azt már nehéz hová tenni.
Az emberek különböző módon reagálnak erre, és itt már el is érkeztünk a Sztrugackij művekben meglévő, bár sokszor nehezen dekódolható üzenetekig. Nemcsak a régi szovjet pártfunkcionárusokra, hanem akár a maiakra (vagy éppen önmagunkra) ismerhetünk abban, hogy az egyik „progresszor” (és itt most nagyon indokolt az idézőjel) lebetonozná az egészet, a másik megőrül bizonyos történtektől, a harmadik viszont szinte beleszeret a bolygóba. Hogy mindeközben egyfajta kafkai bürokratikus útvesztőbe is belebonyolódunk, csak fokozza az élményt.
A kisregény sok rokonságot mutat Le Guin The Word for World Is Forest című művével, és ennélfogva az Avatar filmmel is, de persze tévednénk, ha ezeket a sokszor filozofikus műveket egy tetsző-nem tetsző látványfilm miatt kerülnénk.
Jelen kötet két változatban tartalmazza a történetet. A Nyugtalanság egy korábbi, jóval bővebb és filozofikusabb változat, ami azonban sokáig a fiók mélyén hevert. Végül alaposan átírva jelent meg, ez a második változat, a Csiga a meredélyen. Az első változat egyértelműen sokkal jobb, a második ahhoz képest gyenge eresztés. A csillagozásom a kettőt átlagolja, de maga a Nyugtalanság nagyon jó darab, ne hagyjátok ki.

Alighanem birtokolt egy gondolatolvasó funkcióval is ellátott időgépet a szerzőpáros, amelyet ráhangolt az agyfrekvenciámra, annyira hajlamosak hasonlóképp látni a dolgokat ők, meg én. Hanem ezúttal hiba volt nem elolvasni az értékeléseket, ahogy az ismert és bevált írók esetében szokásom; ez ugyanis annyira zavaros szimbólumokkal van tele, hogy abba Robert Langdon is belegebedne.

Az erdő mint metafora és mint hangulati elem is nagyon rendben volna, a társadalom meg hanyatlik, a másodikat mégsem olvastam el. Elhiszem az előttem szólóknak, hogy ugyanazt még egyszer, lényegi változtatások nélkül és még kuszábban, nem érdemes.

Újraolvasás, nem teljesen önkéntes alapon (mert valami kellett ennek a kihívásnak a 44. pontjához: http://moly.hu/kihivasok/reading-challenge-2016).
Már első olvasásakor is megfogott a hangulata, de most még inkább rá tudtam érezni a Hivatal működésének „finomságaira”, a sorjázó utasítások „gyönyörére”.
Rácsodálkoztam, hogy néhány valós párbeszédünk mennyire emlékeztet az erdő lakóinak „rengeteget beszélünk, állandóan beszélgetünk, de véletlenül sem arról, amiről kérdeznek és véletlenül sem jutunk előre” típusú fecsegésére.
Ami az alapkérdést illeti spoiler.

A két regény számomra úgy áll párba, mint Kafkától A per és A kastély. A per – a Nyugtalanság: egy kisregény, amiben nem a történet az elsődleges, hanem a hangulat. Az a szorongással teli nyugtalan lelkiállapot, amikor tudod vagy sejted, hogy valami történni fog, azt is érzed, hogy valami rossz, de bizakodsz, hogy talán mégsem, és azt sem tudod, hogy mikor fog bekövetkezni az a valami. És olvasás közben átitat téged is ez a nyugtalanság, és ezt egyszerre jónak (mert ez a szándéka a műnek) és borzasztónak (mert egyébként baromi vacak állapot) érzed. A kastély – a Csiga a meredélyen: a kritikusok (vagy a szerzőpár) azt mondja, ez a legjobb, ez a legsikerültebb, te meg egyáltalán nem érzed ezt. Túlírt, monoton, vagy túl szájbarágós, vagy túl homályos, ettől igazi üzenet nélküli és unalmas.
Nekem tetszik, hogy egy kötetben jelentették meg a két regényt, csak egy kicsit csalódás volt számomra, hogy Sztrugackijok tényleg ez utóbbit tartják a legfontosabb művüknek.

Huhh, nehéz erről a könyvről értékelést írni. A Nyugtalanság tetszett. Jó történet volt, még élveztem is, bár volt pár dolog ami furcsa volt. Viszont a második kisregény rémes lett. Én ritkán érzem ezt, de ezzel tényleg megszenvedtem. Kb. ugyanaz a története, mint az előttelévőnek, ami még nehezebbé tette, hogy egyáltalán legyen kedvem befejezni a könyvet. Remélem a többi Delelő Univerzumos könyv jobb lesz. Az Utószó viszont szokás szerint tetszett, még mindig jó ötletnek tartom, hogy belerakják a könyvekbe a keletkezésük történetét.

Hááát… ezek után nagyon kitartónak kell lennem, hogy újabb könyvet vegyek a kezembe a Sztrugackij-fivérektől. Azt hiszem, nem jól választottam ki az első olvasmányomat tőlük. Nem volt nagy élvezet. De a különlegességekre vágyóknak jó lehet, mert két történetet is olvashatnak benne, ami tulajdonképpen egy. Vagyis ugyanabból az ötletből egy korábbi változat (Nyugtalanság – 114 o.) és a később átírt/újraírt változat (Csiga a meredélyen – 222 o.)
A második változat olvasmányosabb, de abban is vannak fejezetek, amelyek szó szerint megegyeznek az első változattal. Ez egy kissé unalmassá tette az olvasást, de hát ez egy ilyen újraírás volt. Nekem meg furcsa tapasztalat.

Ezzel a könyvükkel nem találtam meg a közös hangot. A tartalma érdekesebb volt, mint mikor olvastam. Számomra kicsit zavaros. Azért a hangulatuk megvan ami jellemző a Sztrugackij tesókra.

Kafkaian szürreális – túlságosan az.

Hirtelen nem is tudom, mit írjak erről a másfél regényről. A Nyugtalanság inkább csak vázlat, csontváz, amire a Csiga… cselekménye ráette magát néhány évvel később. Pár nap története, amolyan klip egy világból, amiről az írók is csak keveset tudtak.
Aztán a Csiga… kicsit hosszabban, részletesebben megmutatta azt a világot. Nem csak az erdőét, hanem a Hivatalét is. Amitől elszörnyedtem. Embertelen, lélektelen, kiszámíthatatlan – mint a rendszer, amiről szólni akart.
Nem fogok politizálni. Aki tudja, aki érti, azt tudja és érti, mi a Csiga… lényege. Inkább az erdő…