Lakott ​sziget (Delelő Univerzum 6.) (Kammerer-trilógia 1.) 87% 118 csillagozás

Mennyire ismerős lehet nekünk ez a furcsa „lakott sziget”!
Szerencsére ez a teljes, cenzúrázatlan változat, sok mindenben azt a társadalmat, közeget látjuk, melyben a szerzők éltek. Zseniális azonban, hogy mégis általános, mai világunk, a Föld jövője is lehet, mint disztópia is van üzenete.
Sztrugackijék legjobb sci-fi regényei valójában mindig az emberről, Földünkről szólnak, még ha bátor űrutazók kalandjait is olvashatjuk közben.
Eddig a Sztalkert találtam a legjobbnak, most ez a könyv is tetszett spoiler.
Folytatom a Delelő Univerzum történeteit.

Miről szólhat a fantasztikus irodalom? Az író elképzeléseiről a jövőt illetően, illetve a jövőbe helyezett ember, emberiség körülményeiről, viselkedéséről, reagálásairól. Ez utóbbi egyik megvalósulása Sztrugackijék regénye, amely a jövőbe helyezetten tulajdonképp saját koruk görbe tükre, kritikája. Nem véletlenül volt hosszú ideig tiltólistás saját hazájukban és nálunk is. Tán egy kissé zsúfoltabb, mint kellene, de az a gyanúm ez a főmondanivaló, a társadalomkritika elfedésére szolgál. Lehet persze kalandregényként is olvasni, de igazi üzenete a kívánatos harmonikus erkölcsiséget erősíti.

Ami igaz az igaz, egy kicsit megkopott, de sajnos aktuálisnak aktuális. Ott adótornyok segítségével mossák az emberek agyát, hogy fogalmuk se legyen a valóságról. A többit mindenki gondolja tovább.

A Sztrugackij testvérek a kitalálói és elindítói a Stalker mitológiának, amelynek legfényesebb lapját Andrej Tarkovszkij (http://moly.hu/konyvek/kovacs-andras-balint-szilagyi-akos-tarkovszkij), orosz filmrendező írta a megegyező című filmjével. Ez a film a 20. századi filmművészet egyik csúcspontja, de aki 40 évnél fiatalabb és műveletlen, az alkalmatlan a befogadására, mert lassú és filozofikus. Amikor a film keletkezett (1980), az egyetemisták még filmklubokba jártak, Antonioni, Godard, Bergman, Tarkovszkij és a többi zseniális óriás filmnyelve még érthető volt számukra, és volt erejük, tudásuk és türelmük az elmélyült gondolkodásra, és az elvont tartalmak befogadására, megfejtésére, továbbgondolására. A Stalker tehát nemzedékek számára alapmű volt, világítótorony, melynek fénye ráragyogott a film kiindulópontjául szolgáló forgatókönyvre és a Piknik a senkiföldjén című kisregényre is (http://moly.hu/konyvek/arkagyij-es-borisz-sztrugackij-stalker), mely a történet első, alapváltozata. A Stalker és a Piknik a senkiföldjén – háttérben a Tarkovszkij filmmel – a titokról szólt, amely minden emberben, de a világban is benne lakozik, és ehhez a mondanivalóhoz tökéletesen illeszkedett a sci-fi formanyelve.
A tudományos-fantasztikus irodalomnak van néhány olyan óriása (pl.: Bradbury (http://moly.hu/konyvek/ray-bradbury-marsbeli-kronikak) és Lem (http://moly.hu/konyvek/stanislaw-lem-solaris), akiknek munkái a hagyományos irodalomba is beilleszthetők volnának, hisz talán nincs is több fantasztikum bennük, mint Swift, Kafka vagy Vonnegut írásaiban, ugyanakkor szövegeik stílusa és irodalmi megmunkáltsága a legkényesebb ízlésű kritikusok igényeit is kielégítenék.. A sci-fi egy másik vonulatának nem a tökéletesen kimunkált és használt irodalmi nyelv, hanem a gondolatok és a fantázia eredetisége, a mítoszteremtő képesség, és az emberiség jövőbeli problémáinak megérzése és feltérképezése a legnagyobb erőssége. Ide tartozónak gondolom Asimovot (http://moly.hu/konyvek/isaac-asimov-az-alapitvany-trilogia) és Herbert-t (http://moly.hu/konyvek/frank-herbert-a-dune). A Sztrugackij testvérek – a Stalker révén – e két stílus, irányvonal határvidékére helyezhetők. Mindezek alapján érthető kíváncsisággal vettem kezembe a Lakott sziget című regényüket.
E hosszas bevezető után magáról a műről csak kevés mondandóm van. Viszonylag jól megírt, érdekes problémákat felvető, de nem túl meggyőző kalandregény. Szórakoztató, izgalmas, tele van a fantáziát megmozgató titkokkal, és kisebb hibáktól eltekintve logikusan vezeti a cselekményt, mozgatja a szereplőket, ábrázolja a történet hátterében megjelenő, és az emberi jövő antiutópiájaként, a mindenkori diktatúrák karikaturisztikus képeként értelmezhető idegen világot. Talán az a bajom vele, hogy nagyon zsúfolt a történet, túl sok mondandó gyűlt össze benne, és hiányzik az elmélyültség, egy-egy embernek és problémának a sokoldalú, árnyalt bemutatása.
Befejezésül még egy gondolat – tulajdonképpen csak azért irkáltam az eddigieket is, hogy ezt elmondhassam: viccesnek találom, hogy miközben a fantasztikus könyvek szerzőinek többsége, de a legjobbak mindenképpen, minden féle rasszizmust élesen elutasítanak, aközben az olvasóik között milyen sok zsidózó, románozó, meg cigányozó van. E könyvben is hangsúlyos elem, hogy elítél minden csoport alapú diszkriminációt, de tudom, hiába teszi. Az idegen világok mutánsaival szemben sokkal könnyebben vagyunk toleránsak, mint a kivilágítatlan utcán fenyegetően fellépő cigánnyal, az állásunkat veszélyeztető külföldi bevándorlóval vagy a vagyonát köztudottan ferde utakon szerző zsidó származású nagyvállalkozóval szemben. Illetve nem is a tolerancia hiánya a baj, mert ezekben az esetekben nincs mit tolerálni, hanem az, hogy egy-egy ember hibájából, bűnéből a hozzá hasonló származási körből érkezők bűnösségére is következtetünk, tehát hamisan általánosítunk. Úgy látszik, a gondolkodásunk ezen meghatározottságán: az előítéletességen és az idegenellenességen az irodalom nem tud változtatni.

Nem szép könyv. De hát mi szépet lehetne írni egy diktatúráról. Viszont nagyon érdekes könyv. Hiszen hogyan tudna az átlagember kitörni a diktatúrából, ha észre sem veszi, hogy ő el van nyomva. Pláne, ha ezt az elnyomást megédesítik neki. És tudna-e lelkesedni a változásért, ha az keserű – ráadásul azok hoznák, akiket mióta az eszét tudja (tudja?) gyűlöl? És lehet-e kívülről jött embernek változtatni mindezen. Nem csoda, hogy ez a könyv is be volt tiltva…?

Ahogy azt az orosz szerzőktől megszokhattuk, ez is egy egyedi stílusú és hangulatú regény, ami korának szovjet rendszerét figurázza ki, de igazi klasszikushoz méltón a rendszer elbukásával sem avult el a mondanivalója. Hiszen más diktatúrák is lakott szigetek, melyeknek látóhatára önmagába hajlik vissza, és ugyanilyen lakott sziget a tájékozatlan, megtévesztett ember elméje is. Nyomot hagy ez a könyv az emberben, újra és újra bevillan egy-egy jelenet, és mindig újabb rétegeket fedezhetünk fel benne, még sokkal az olvasása után is.

(A könyvből készült kétrészes film és az alternatív folytatásként felfogható Galactic Assault című stratégiai játék is kitűnő darab.)

Érdekesek ezek a Sztrugackij tesók, pontosabban érdekesek a könyveik. Egyik sem lett a kedvencem, nem ragadott torkon, nem tepert le, nem tetette le velem a petéimet, nem ájultam el tőlük és semmi szuperlatívusz. De itt sorakozik jó pár a polcomon, tervben van a hiányzók, sőt a teljesebb kiadások beszerzése is. Talán mert olyan jó kis oroszok. Talán mert olyan jó kis orosz sci-fi-ket írnak. Talán mert Sztrugackijok következetesen és rendületlenül.

S valamit el kell most mondanom: eddig, bár gyűlnek a könyveik a polcomon, minden könyvük után fanyalogtam valamiért. Sőt, főművük, a Sztalker számomra megfejthetetlen és érthetetlen bármilyen formában. (Nagyon érdekes, hogy az első Metagalaktika megjelenésekor, gyerekként olvasva is, akkor Piknik az árokparton címen (1), megmaradt bennem mind a kisregény, mind a szerzők neve. De akkor sem tetszett, csak mégis.) Nem tudnám azt mondani, hogy ABSZ regényinek, novelláinak a stílusát ezer közül is megismerném, ahogy mondjuk Vonnegut vagy Pratchett stílusa megismerhető. Azt sem mondanám, hogy a történetvezetése, a szereplők mozgatása is olyan, mint PKD (2) írásaiban: senki más nem tudná, vagy ha de, akkor sem csinálná így. Ugyan az a klasszikus, „ezcsakoroszlehet”-feeling meg van, de ezen belül, önmagából a szövegből nem biztos, hogy lokalizálnék ABSZ-re.
És mégis… És ez a „mégis” a lényeg valahogy.

A Lakott sziget után nem fanyalgok. Egyáltalán. A belőle készült filmet évekkel ezelőtt láttam, és igazán tetszett.(3) S volt valami külön kellemesen borzongató abban, hogy nem szinkronizált, csupán feliratos verzióban létezik a film. (Valami érthetetlen okból máig nem mutatták be nálunk.) Nem szoktak ennyire bennem maradni filmek, sőt, túl könnyen felejtek. De ez mégis itt ragadt. Annyira hatott mindennel, hogy bár többször kézbe vettem a hatására nagyon gyorsan beszerzett könyvet, valahogy soha nem jutottam a végéig. Pedig voltaképpen a film nagyon hű leképzése a regénynek.
Anélkül, hogy tartalmat írnék: néha megdöbbenek, hogy abban az átkoz, lelkiismeret nyúzó és dögletes kompromisszumokra épülő, kényszerítő rendszerben, amikor kötelező volt mindennel egyetérteni, és szeretni kellett azokat, akik köteleztek (4), mégis döbbenetes művek jelentek meg nyomtatásban és filmvásznon is. (Miközben persze mennyit indexre tett a politika és az őt kiszolgáló hivatalos kultúra. A Lakott sziget Szovjetunió-beli betiltásában és magyarországi meg nem jelenésében semmi meglepő nincsen. A könyv egy spoiler.

Ebbe a világba csöppen a Földről űrhajókázó Makszim Krammerer, az alig húszéves fiatalember. Aki, miután lassan megérti, mi is a dörgés a lakott szigeten, a kezébe akarja venni a dolgok rendbe tételét. Makszim különleges tulajdonságokkal is bír a lakott sziget lakóihoz képest. A történet Makszim története. Voltaképpen. Ha akarjuk rendszerkritika. Illetve, ha nem akarjuk, akkor is. Voltaképpen akár aktualizálható rendszerkritika is (5). Meg kiáltás, hogy: emberek birkák vagytok. Meg elismerése annak, hogy de voltaképpen nem tehettek róla, még a birkaságotok is csupán emberi mivoltotokból fakad, önerőből nem is fogtok kitörni soha, hioszen nincsen hatalmatokban kitörni. Meg szól arról is, hogy minden rendszer megteremti a maga egyensúlyát, amit kívülről csak nagyon óvatosan, nagyon körültekintőn szabad csak megbolygatni, mivel a bolygatás talán nagyobb tragédiát eredményez, mint a bolygatástalanság. Meg szól arról, hogy micsoda felelőssége van annak, akinek hatalma van, meg annak, akinek lehetősége van bolygatni. Meg szól arról is, hogy aki sokak szemében ellenség, az minden bizonnyal maga is csak áldozat, és hogy a másság csak állapot, nem értékmérő. (Ez manapság divatos úgyis, bár szerintem nem egy az egyben átvihető a regényből a valóságra való vonatkoztatás, de legyünk nagylelkűek, simán belemagyarázható.) Meg szól elsősorban arról, hogy a pokolba vezető út is jószámdékkal van kikövezve. Meg és meg és meg szól sok mindenről. Meg van ám spoiler Meg ABSZ a végén csavar egyet a történeten, és az ember csak les ki a fejéből, hogy ami addig tökéletesen egyértelmű volt, akkor most mégsem az, és ami a legnagyobb gyűlöletet kiváltotta, mégsem teljesen a sötétség eszköze, vagy mi van? Meg jól ír, ABSZ, na! Meg kalandregénynek sem semmi, amit olvasunk. Szóval, mondom újra, nagyon sok minden ez a történet.

De elsősorban egy pompás regény.

(1) És nem is. Egy kritika döbbentett rá, hogy a Metagalaktikában Piknik a senki földjén címmel jelent meg egy kivonat kisregényből. Egyébként az egyik legjobb kritikát itt olvastam a könyvről: http://www.prozanostra.com/iras/ujra-es-ujra-zonaban-b-…
(2) Philip K. Dick
(3) Itt például megnézető: https://www.youtube.com/watch…
(4) A magam részéről, bár természetesen vannak teljesen érthető elemei az érveléseknek, nagyon sokszor érthetetlenül állok ennek a rendszernek a visszasírása előtt. Aki megöl, azt is ölelnéd… De ebbe inkább ne menjünk bele, jó?
(5) Egy barátom osztotta meg a Facebook-on az alábbi videót. Mivel éppen olvastam a Lakott sziget-et, nem tudtam nem párhuzamot találni a kis filmecske és az olvasmányom között. A link: https://www.facebook.com/laszlo.palfalvi.75/posts/29102…

Lényegesen jobb, mint a pár hete olvasott Menekülési kísérlet. Kicsit talán zsúfolt volt, kicsit talán túl sokat akart markolni, de magával ragadott és tetszett.
Volt egy olyan mögöttes tartalma, ami miatt szovjet sci-fiket olvastunk egykor… Eldugott, lappangó társadalomkritika, a totalitárius társadalmak bírálata.

Masszaraks, ez nagyon jó volt. Főleg a vége, az a nem várt fordulat a Vándorral. Zseniális. Az idegen (majd később egyre kevésbé idegen) világ felépítése, berendezkedése, történelme. Mind-mind lenyűgöző.

…egy csomó közhellyel tudok csak szolgálni: alapmű, remekmű, minden sci-fi rajongónak kötelező darab, emlékezetes darab, nem könnyen felejthető regény, blablabla. Én mindenkit tiszta lelkiismerettel bátorítanék a Lakott sziget megolvasására, és nem kell megijedni ha néha úgy érezzük „Mit olvasok? Ennek a fejezetnek mos mi köze van… bármihez??” minden a helyére kerül, minden értelmet nyer.

Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2012/11/arkagyij-es-…