A ​bíborszínű felhők bolygója (Delelő Univerzum) 41 csillagozás

Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

A Hiusz űrhajó-prototípus forradalmasíthatja az űrrepülést, korábban nem is álmodott lehetőségeket nyitva meg az emberiség előtt. Veszélyes első útjára olyan legénység kerestetik, amely minden nehézséggel bátran szembenéz. És összeáll a csapat: Jurkovszkij, Dauge, Krutyikov és Bikov – egyszer majd legendává válnak mindahányan.
A feladat: a fotonhajtóművek bejáratása, valamint a Vénusz bolygó felderítése. Több korábbi expedíció már odaveszett, de az egyik csapat geológusa, Tahmaszib Mehdi még jelentette egy mesésen gazdag nehézfém-lelőhely, az Urán Golkonda felfedezését. A tét tehát nem kicsi: végtelen jólét és maguk a csillagok hullhatnak az emberiség ölébe, amennyiben a Hiusz sikerrel jár. Ha azonban nem… a társadalmi és technikai fejlődés megfeneklik, és a Föld sosem válik galaktikus birodalom központjává.

Eredeti cím: Страна багровых туч

Eredeti megjelenés éve: 1959

Tartalomjegyzék

>!
352 oldal · ISBN: 9786155158698 · Fordította: Földeák Iván, Weisz Györgyi
>!
Metropolis Media, Budapest, 2012
352 oldal · ISBN: 9789639828674 · Fordította: Földeák Iván, Weisz Györgyi

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

>!
Marcus P
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

A Sztrugackij testvérektől első regényében még nem találunk meg minden olyan elemet, ami későbbi könyveikre annyira jellemző volt, márcsak azért sem, mert ezt a művet a cenzúra nagyon szétszedte, és a későbbi helyreállítás is csak félig-meddig sikerült.

Tulajdonképpen ez egy szimpla űr-kalandregény, azon belül is a bolygófelfedezős fajtából. A célpont a Vénusz, és annak rendkívül gazdag nukleáris nyersanyagkészlete. A korábbi expedíciók kudarcaiból okulva hőseink különleges kiképzést, mellé pedig vadiúj járműveket kapnak, de még így is nehéz dolguk lesz.

Azért vannak itt hibák bőven. Eleve a Vénusz leírása nyilván elavult, hiszen a könyv az 50-es években íródott. A techológia is érdekes, de hát Asimov-nál is a lyukkártya volt egy időben az örökkévaló adathordozó. :) Ami komolyabb gond, hogy a csapat cselekedetei mindenféle logikának ellentmondanak, sorra csinálják az értelmetlen hülyeségeket, amit csak részben tompít az, hogy ez mégiscsak retro regény.

Érdekes módon épp ebből jön a regény erőssége is, hogy idealizált „úttörők” helyett esendő embereket látunk, akiknek nagyon keményen meg kell küzdeniük az eredményekért. Nem véletlenül kerül elő a könyvben is a sarki kutatókkal való párhuzam. Ez annak idején nem is nagyon tetszett az „eszményi embert” elképzelő kiadóknak, és az itt még csak nyomokban megtalálható filozofálgatást is kihúzatták belőle.

Mindezek ellenére ez egy kellemes olvasmány volt, de inkább a Sztrugackijok többi könyve után ajánlanám, annak, aki már olvasott pár darabot a Delelő-univerzum műveiből.

>!
Dominik_Blasir
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

Élmény a Sztrugackij-testvéreket olvasni. Nem feltétlenül azért, mert annyira lenyűgözne a történet (pedig az is igaz), nem is azért, mert szimpatikus és kidolgozott karaktereket mutatnak be (szintén igaz), hanem mert a sajátos hangulat azonnal megragad. Van ebben egy cseppnyi szovjet kommunizmus, egy apró szelet az emberiség kimeríthetetlen kitartásából, egy nagyobb szelet megértés a hibák és eltévelygések iránt, de mindenek előtt hihetetlen mennyiségű lelkesedés az űrutazás és a világűr felfedezése iránt. Ettől lesz olyan utánozhatatlan az írópáros stílusa.
A bíborszínű felhők bolygója az első regényük, ennek megfelelően még csak a Delelő-univerzum születésének lehetünk tanúi, ám ettől még rendkívül érdekes és izgalmas cselekményt követhetünk végig. Szuggesztíven és hatásosan tálalják a drámai vagy épp örömteli eseményeket, képesek egy-két mondattal felvezetni fájóan súlyos tragédiákat, az alapvetően kalandos történethez is komor hangvétel társul. Tökéletes az arány a feszültséggel teli gyarmatosítás, valamint a szereplők lelkiállapotának bemutatása között, mindvégig magával ragadja és leköti az olvasót.
Egyelőre még kevés az elgondolkodtatás és a társadalomkritikus szemlélet, nem válik meghatározóvá, de nem is hiányzik – így is megmutatkozik, hogy miért emlegethetjük a Sztrugackij-testvéreket a science fiction legnagyobbjai között.
Nem sokkal Borisz halála után, azt hiszem tökéletes módja, hogy emlékezzünk az életművükre. Bővebben az ekultúrán.

>!
mohapapa I
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

Ezt a könyvet olvasva ismételten eszembe jutott, hogy vajon mennyire befolyásol egyes könyveknél, ha ismerem már a szerzőt, s van előélete az életemben? Nagyon. Mert a Sztrugackij tesók azért fogalom az irodalomban. Tarkovszkij óta mindenképpen. De az is biztos, ha nem tudom, hogy ez a Sztrugackij tesók könyve, hamar feladtam volna, a végén meg a sarokba vágom, és megjegyzem a szerzők nevét, hogy elkerüljem azontúl az írásaikat.
Azért nem szégyenlem ezt egy egy csöppet sem leírni, mert az utószóban az egyik szerző maga fejti ki, hogy ez egy nem jó könyv, s hogy voltaképpen pusztán irodalomtörténeti értéke van, más sem, s nem csupán azért, mert az első könyvük volt, s nem csupán azért, mert az egykori cenzúra kiherélte, hanem azért is, és elsősorban azért, mert ez egy nem jó könyv.

Pedig mennyire örültem, amikor az egri Tescoban félárra leértékelve megtaláltam, amíg szerelmetesfeleségtársam belefeledkezett a ruhaválogatásba (volt tehát időm! :-D )!

Azért sem jó könyv, mert volt benne néhány olyan naiv blődség, hogy csak csikorgattam a fogamat és kétségbeesetten olvastam tovább, és még kétségbeesettebben ragaszkodtam ahhoz, hogy na, azért mégis, Sztrugackijokat olvasok! Most így hirtelen sorra is vettem magamban a fárasztó, elképesztő, következetlenségeket, de nagy hirtelen csak az jutott eszembe, amikor Bikov, a voltaképpeni főhős először találkozik a súlytalanság állapotával és nem tud vele mit kezdeni. Majd elmegy slozira… Börleszk. A jelenet is, de maga a tény is, hogy egy űrhajóst elküldenek úgy a Vénuszra, hogy fogalma nincsen a súlytalanságról… Kapartam az arcomat.

Aztán meg ugye voltaképpen nem történik a könyv háromnegyed részében semmi, csak évődnek egymással a Vénusz meghódítói. Ami önmagában nem lenne baj, mert például a Solaris sem akcióregény, ugyebár, de aztán az egynegyed rész meg nagyon cselekményes, de ott is visszaüt a következetlenség és az arckaparás ingere. Példa: spoiler
S majd persze a végére nagyjából győz a homo szovjetikusz, mert ő legyőzhetetlen, a legfőbb, majdnem űbermencs, persze, hogy naná!

Egyszóval amikor becsuktam a könyvet, nagyon kellett tűnődnöm, hogy ezmiezez volt, és minek is pazaroltam rá az időmet. De olvasni jó volt, minden hibája ellenére, mert azért mégis a Sztrugackij tesók könyve, és őket olvasni jó. De vajon, ha nem tudom, hogy ők írták, akkor is jó lett volna olvasni? És itt a saját farkába harap a kígyó.

>!
Gitta_Bry
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

Sose lesz a kedvenc ABSz-em, az biztos. A történet se nyűgözött le nagyon, a sok elvtársozástól meg annyira elszoktam, hogy csak na. De ha azt nézem, hogy ez volt az első, megjelent közös regényük, meg tudok bocsátani ezt-azt. A döcögős történetet, a túl hosszúra nyúlt epizódokat, pl.
Legalább láthattam, miből lett a cserebogár…

1 hozzászólás
>!
kokaiakos
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

Régóta kedvencem a testvérpár stílusa és könyvei.
Ez a darab is nagyon ott van. Igazi és vérbeli sci-fi. A történet maga véleményem szerint sablon, de a környezet miatt és a stílus miatt mégis új és lenyűgöző volt a Vénuszon barangolni a szereplőkkel.
Szívemnek pedig a geológus vonatkozás tett jót.
Nagy örömmel olvastam a könyvet és sok élménnyel gazdagodtam ezzel a könyvvel.

Kihagyhatatlan darab!

>!
BabusM
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

Már megértem azokat, akik szeretik az utazók, felfedezők naplóit, emlékiratait olvasni. Bár lehet, hogy csak a sci-fi közeg miatt, de most nekem is bejött.

>!
Amapola P
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

Meglepő volt az eddigi A. és B. Sztrugackij művek után, hogy jóval kevesebb agyalással olvasható. A kalandoknak és veszélyeknek hátterét jól rajzolt karakterek és kapcsolataik adják, szépen bele tudtam merülni.
Nagy kár lett volna (és lenne) modernizálni, így sokkal érdekesebb: a kalandok mellett azt is láthatjuk hogyan képzelték el a huszadik század végét, a huszonegyedik kezdetét. spoiler

>!
Zsola
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

Ez egy jó regény is lehetne csakhogy túlságosan lassú és vontatott.
Előszőr azt gondoltam, hogy a sok orosz név és becenév vont le olyan sokat az élményből, de nem. Most olvastam Kir Bolicsov Az utolsó háború című regényét hát ég és főld a kettő pedig mind a két regény a jó öreg orosz sci-fit erősíti.

>!
Ákos_Tóth IMP
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

Nem gondoltam volna, hogy egy alapvetően elhanyagolt és elfelejtett Sztrugackij kötet ennyire nagy hatással lesz majd rám. Számomra a Lakott sziget óta ez volt a legjobb regényük, még annak ellenére is, hogy igen érdekes gondolatokat vázol róla fel Borisz a kiadvány kommentárjában.

Meglepett, hogy ők utólag nem kedvelték különösebben ezt a korai művüket, de az álláspontjukat megértem. Tényleg van itt egy nagy adag naivitás és idealizmus, olyan eszmei letisztultság, ami a többi írásukra kevésbé jellemző. Hőseik itt vívódnak a legkevesebbet, belső aggályaik közel sem filozófiai mélységűek, inkább saját magukkal és a személyi korlátaikkal vívott harcok. Ennek megfelelően a történet sem egy sok értelmezési lehetőségű metafora, inkább egy félig dokumentarista stílusban megírt űrkalandregény, amiben kvázi egy antarktiszi expedíció sorsát viszik fel a Vénusz felszínére (nekem legalábbis folyton a sarkvidékekre induló expedíciók beszámolói ugrottak be olvasás közben).

Abban is biztos vagyok, hogy irodalmi szempontból Borisznak nem kellene ennyire kritikusnak lennie. Hiába írtak később ennél sokkal „agyasabb” regényeket, itt megrendítő erővel teremtenek hősöket, szerethető, nagyon is emberi karaktereket, akikkel képes az olvasó együtt lélegezni – még akkor is, amikor valóban szinte dokumentumregénybe csap át a regény űropera helyett. Másrészről, bár Borisz erre is kitér a kommentárban, én egyáltalán nem éreztem, hogy ez a regény elvesztette volna legitimitását az idő múlásával. Amikor írták, még csak álom volt az űrhajózás, kizárólag elméleti szinteken gondolkodhattak a súlytalanságról, az űrhajózás gyakorlati megvalósításáról, az egész Vénuszról, a leszállásról egy idegen bolygón – mindez akkor sokkal vadabb fantáziálás lehetett, mint évtizedekkel később, amikor az ember már a Holdra is eljutott. Ennek ellenére is el tudom nekik hinni, amit leírtak, és egyáltalán nem találtam megmosolyogtatónak az űrállomásokról, a Vénusz felszínéről, vagy az űrbéli kalandok anekdotáiról szóló részeket – nem is vagyok csillagász, de ha az lennék, az élmény akkor sem sérülne meg.

Végezetül pedig a mű már csak azért is aktuális még mindig, mert rámutat arra, mennyire semmirekellő népség is az emberiség: mindössze egy évtized alatt rengeteg dolog megvalósult az űrhajózásban, amit a fivérek és más scifi írók megálmodtak, és a tempót szemlélve egyáltalán nem tűnik akkora fantazmagóriának, hogy ők már a kilencvenes évek idejére remélték a Vénusz meghódítását. Ehhez mérten ma már miniatűr számítógéppel a kezünkben, állandóan online mászkálunk a nagyvilágban, de még az is kihívást jelent a számunkra, hogy a Holdra visszamenjünk – az óceánok mélyére való vágyódás pedig már teljesen kiveszett az emberiség kollektív fantáziájából. Talán kicsit demagóg, de számomra nagyon kiábrándító gondolatsor ez, ami miatt a regényt olvasva a XXI. század embereként kicsit még el is szégyelltem magam…

>!
Viktorius
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója

Nem felejthettem el, hogy ma már többet tudok a Vénuszról, mint annak idején a szerzőpáros. Ennek fényében aránylag korrekt korai szovjet kalandregényről van szó. Több esetben érdekesnek találtam a leírásokat. Pl. természetes fissziós reakciók az Urán Golkondánál, aminek az elméleti lehetőségét 1956-ban leírták, de csak 1972-ben találtak erre utaló nyomokat Afrikában.

Magában a műben feltűnően nem becsülték az emberi életet, ami kicsit félelmetes volt. Az űrutazás elterjedésével megjelenő független kalandorok gondolkodás nélkül belevetették magukat a teljesen ismeretlenbe minimális felkészüléssel, amely ma elképzelhetetlen. Természetesen veszélyes üzemről van szó jelen pillanatban is, ha az űrrepülésről beszélünk, de teljesen más a mentalitás.

Erősen érződött korszak hidegháborús űrverseny-mentalitása a Hiusz küldetésén, hiszen gyakorlatilag „szűz” és ismeretlen géppel célozták meg a legnehezebbnek tartott bolygót, nehogy megelőzzék őket. Természetesen az egész emberiség érdekében, ami azért meglepett, mert nem csak a SZU-nak sajátították ki a területet. A cenzor által átírt verzióban ezt a ziccert biztos nem hagyták ki. Összességében tényleg a földi felfedezők expedícióihoz lehetne hasonlítani a regényt, ahogy előttem már páran megtették.

Igazság szerint zavart, hogy mennyire egysíkú és mennyire csak kalandregény a mű a „Nehéz istennek lenni”-hez képest. Nem láttam meg benne azt a nagy társadalomkritikát, amit a fülszöveg ígért. Zavart, hogy mennyire ostobán viselkedtek problémás helyzetben az amúgy szépen kidolgozott szereplők. Eltitkolni, hogy baj van, esetleg fel nem fogni a tényeket. Egyértelműen baj, ha 4 nappal később tudják megkezdeni egy terület feltárását, amivel arcul köpik az expedíció célját, ami pedig gyávaság. Az nem arcul köpés, ha emiatt mindenki meghal és minden eredmény elveszik. A már olvasott, későbbi művüket többre tartom, mint ezt az első regényüket. Régi szovjet sci-fi, nem való mindenkinek sajnos.

>!
Metropolis Media, Budapest, 2012
352 oldal · ISBN: 9789639828674 · Fordította: Földeák Iván, Weisz Györgyi

Népszerű idézetek

>!
Chöpp

Bikov hasra fordult, s egy ceruzát dugott a szájába. Először is lefeküdhet és alhat reggelig. Másodsorban, bemászhat a fürdőkádba… Az ördögbe is, micsoda savanyú ötletek – lefeküdni, aludni, ledőlni… Határozottan felpattant, és elrohant a könyvtárba.

53. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

– Felkenhetnélek a falra – mondta Jurkovszkij elgondolkodva –, de nem tudom, okosabb leszel-e ettől…

249. oldal

>!
Gitta_Bry

Mindnyájan imádjuk a Földet, s vágyódunk kék ege után. Ez a mi betegségünk: a vágy a kék égbolt után.

40. oldal

>!
Ákos_Tóth IMP

Őszintén bevallom neked, én szerkesztőként a küszöbig sem engedtem volna a szerzőt egy ilyen kézirattal – a szöveg gondozatlan, rendetlen, hemzsegnek benne a nyelvtani hibák. Szóval disznó vagy, kedves testvérkém…

337. oldal, Borisz Sztrugackij: Kommentárok a megtett úthoz (Metropolis Media, 2012)

>!
maerlyn

Mi mindnyájan álmodozók vagyunk. Én azonban nem arról álmodozok, hogy szappanbuborékként száguldozzam a világűrben, hanem hogy elragadjam tőle mindazt, ami hasznos lehet… Amire a földi emberek jobb életéhez, a népek kommunista testvériségéhez elsősorban szükség van. Beépíteni közös házunkba, s nem mindent elpazarolni, amink van! Ez a mi küldetésünk. És a mi költészetünk.

>!
maerlyn

Tekintete az újságra tévedt, melyet napközben végül is nem tudott megnézni.

„Honosítsuk meg bátrabban a nagy rezgésszámú szántást” – ez volt a vezércikk. „Izlandi iskolások töltik a szünidőt a Krímben”.”A távol-keleti víz alatti állami gazdaságok terven felül 30 millió tonna planktont adnak az államnak”, „Új másfél millió kilowattos termonukleáris erőmű üzembe helyezése Verhojanszkban”, „Mikrohelikopter-verseny. Győztese – Vaszja Ptyicin, tizenöt éves iskolás”, „Százéves gyorskorcsolyázók versenye”.

Bikov zizegve továbblapozott.

„Latin-amerikai sztereófilm-fesztivál”. „Angol-szovjet Asztrofizikai Obszervatórium építése a Holdon”, „A Marsról jelentik.”

>!
nevermind

Maradjon meg ez a regény a fantasztikus irodalom történetében mint egy egész korszak afféle torz emlékműve, minden manírjával – lángoló lelkesedésével és rajongó butaságával a jó iránti őszinte vágyakozásával, miközben elképzelésünk sem volt arról hogy mi is az a jó, az önfeláldozásra való elkeseredett elszántsággal, kegyetlenségével, ideológiai vakságával és klasszikus orwelli kétértelműségével. … És ezt a korszakot nem szabad kitörölni a társadalom emlékezetéből. A legnagyobb ostobaság, amit elkövethetünk, az, ha minél gyorsabban elfelejtjük…

Borisz Sztrugackij: Kommentárok a megtett úthoz


A sorozat következő kötete

Delelő Univerzum sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Raana Raas: Hazatérők
On Sai: Lucy
Raana Raas: Elágazó utak
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója
Dan Simmons: Hyperion
Isaac Asimov: Második Alapítvány
James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Dan Simmons: Ílion
John Scalzi: Vének háborúja