A ​Desolation Called Peace (Teixcalaan 2.) 10 csillagozás

Arkady Martine: A Desolation Called Peace Arkady Martine: A Desolation Called Peace Arkady Martine: A Desolation Called Peace

An alien armada lurks on the edges of Teixcalaanli space. No one can communicate with it, no one can destroy it, and Fleet Captain Nine Hibiscus is running out of options.

In a desperate attempt at diplomacy with the mysterious invaders, the fleet captain has sent for a diplomatic envoy. Now Mahit Dzmare and Three Seagrass—still reeling from the recent upheaval in the Empire—face the impossible task of trying to communicate with a hostile entity.

Whether they succeed or fail could change the face of Teixcalaan forever.

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Tor Books, London, 2022
496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781529001648
>!
Macmillan, London, 2021
ASIN: B082WK914S · Felolvasta: Amy Landon
>!
Pan Macmillan, London, UK, 2021
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781529001624

3 további kiadás


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Noro >!
Arkady Martine: A Desolation Called Peace

A Teixcalaan második kötete egy kissé más, mint a politikában és poézisben tobzódó előzmény, mégis abszolút logikus folytatása és kiterjesztése annak. A címben rejlő irónia már az elején felfedi magát, a Birodalom ugyanis háborúban áll. Méghozzá olyan ellenséggel, amelynek egyáltalán nem érti a gondolkodását. Ez sok sci-fi univerzumban akár közhely is lehetne off, itt azonban egyáltalán nem az. Mert mi a teixcalaan kultúra egyik legfőbb ismérve? Olyan szinten hisznek a saját fensőbbségükben, hogy nem is akarják megismerni, mi mozgatja a barbárokat, azaz mindenkit, aki nem tartozik közéjük. Ez a történet fő paradoxona, amely a Birodalom társadalmi-pszichológiai beállítottságán belül csaknem feloldhatatlan: hogyan tud egy végletesen xenofób társadalom olyan szinten belehelyezkedni egy idegen nézőpontba, hogy közben megőrizze a saját, xenofób álláspontját?

A regény egy politikai intrikáktól terhes, a mi fogalmaink szerint eléggé furcsán működő hadsereg életébe vezet be, amely nyomokban Yoon Ha Lee és Ann Leckie világaira is emlékeztet, de az elsőnél sokkal kevésbé bizarr, a másodiknál pedig sokkal kevésbé dekadens, és a három közül messze a leghihetőbb. De megismerjük a barbárok űrállomását, és betekintést nyerünk a palota titkos életébe is. Ami pedig a legérdekesebb: a szerző nem ragad le a társadalmi sci-fi keretein belül, hanem kész hard sci-fi elemekkel is bővíteni a történetet. A befejezés pedig a két stílus összefonódásából születik meg, ami a politika-rajongóknak talán egy kissé furcsa lesz, de ebben a formában teljesen logikus, sőt, majdhogynem szükségszerű.

Serenity87 P>!
Arkady Martine: A Desolation Called Peace

Röviden összefoglalva: nagyon jó volt! Az első részhez képest nekem nagyon tetszett, hogy most több szereplő nézőpontjából követhetjük az eseményeket, így már Mahit is kicsit közelebb került hozzám, hogy nem csak az ő gondolatain keresztül láttam a világot. Ha nagyon választanom kéne, hogy négyük közül kinek a nézőpontját szerettem a legjobban, talán Eight Antidote lenne az. Nála külön érdekes volt, ahogy gyerekként próbál lavírozni azon a mezsgyén, hogy komolyan is vegyék a felnőttek és komoly témákkal is meg kell küzdenie, de azért gyerek is még. A földönkívüliek története és a problémák, amiket okoztak a főszereplőknek, szerintem még mozgalmasabbá tették az eseményeket az előző részhez képest, pedig abban is volt azért akció bőven. Itt is kaptunk természetesen elmélkedést a gyarmatosításról, népírtásról, az én/egyén mivoltjáról. Egy hosszabb epilógust még el tudtam volna viselni, de így is jó volt. Egyértelműen olyan könyv, ami a vége után is még sokáig foglalkoztatja az embert.

ujhelyiz P>!
Arkady Martine: A Desolation Called Peace

A Teixcalaan duológia első része szépen lezárta a történetét (leszámítva egy finoman szólva nem elhanyagolható utalást egy ~barbár~ ismeretlen hódítók érkeztek, és látszólag megállíthatatlanok. A második kötet sok meglepetést nem okoz azt illetően, hogy ez az ág adja a központi bonyodalmat, de mivel teljesen máshol játszódik, ezért nagyon helyesen lassan, a helyszínt és a problémakört egyaránt aprólékosan bemutatva jutunk el az eredményhez.

Szintén nagyon helyesen az első kötetben felvetett problémaköröket feszegeti tovább az egyén és a társadalom, beleértve a társadalmat megalapozó kultúra egymásra hatását (és ugyanez igaz a hódító spoiler is). És ahogy a különböző népek más és más technológiával rendelkeznek, más környezetben élnek, az ebből eredő kulturális különbségek kevés híján megismerhetetlenné teszik magukat a másik számára, a helyzet adott arra, hogy zsigeri reakcióként egyszerűen a másik elpusztítására törekedjünk.

A nézőpont karakterek is jó ütemben lettek váltogatva – kezdve az előző részből megismert Three Seagrass (birodalmi kulturális összekötő) és Mahit Dzmare (nagykövet) karaktereivel, de újonnan jön még a birodalmi trónörökös (aki egy leckét kap a politika összetettségéből) és egy flottaparancsnok is – akiknek a cselekedetei együtt határozzák meg azt, hogy mi lesz a Birodalom és Lsel űrállomás sorsa a hódítás hatására.

Ha valamit fel kellene hoznom a regény hibájának, az talán az lenne, hogy a befejezés nagyon hirtelen volt – nem hihetetlen, nem elfogadhatatlan, de alig-alig különböztethető meg az isteni közbeavatkozásoktól, ami egy ennyire filozofikus regénynél az átlagnál súlyosabb probléma. És ez különösen feltűnő ahhoz képest, hogy mennyi időt töltünk az elején az alapozással – szóval szerintem a regény elbírt volna még egy 50-100 oldalt a végére, hogy a lezárás kicsit kevésbé legyen hirtelen.

Ez persze nem befolyásolja alapvetően az értékelésem, a könyv szerintem jól sikerült, mindkét kötet bőven megéri az energiát, van min gondolkoznunk olvasás közben (és után). Nekem például az kering a fejemben majd egy hónappal az olvasás után a kötet kapcsán, hogy a cél mennyire szentesíti az eszközt, de bőven lehetne más témákat is kiemelni belőle.

Anna_I >!
Arkady Martine: A Desolation Called Peace

A Desolation Called Peace a Teixcalaan sorozat második, egyben záró része. Arkady Martine ismét egy nagyszerű könyvet alkotott, folytatva és elmélyítve az előző kötet témáit.

A történet egy hónappal az előző kötet eseményei után veszi fel a szálat: Mahit Dzmare
visszatért Lsel Station-re, Three Seagrass Teixcalaan városában maradt, ahol Nineteen Adze lett a (régens) uralkodó. Ez a kötet már sokkal inkább űr opera, a könyv jelentős hányada űrhajón játszódik és a cselekmény alapját egy idegen faj támadása, inváziója adja. Továbbra is fontos része a politikai intrika, de arányaiban jóval kisebb szerepet játszik, mint A Memory Called Empire-ben.

Hasonlóan az első részhez, ez is egy lassan kibontakozó könyv. Számomra ez néha már túl lassú volt, nem volt unalmas, de nem is kötött le mindig. Itt már nem csak Mahit szemszögén keresztül látjuk az eseményeket, hanem Three Seagrass, Nine Hibiscus (a birodalmi flottát vezető hadvezér) és Eight Antidote (Teixcalaan trónörökös) is saját szemszöget kapnak. Ennek megvalósítása nem mindig tetszett: egy-egy izgalmasabb, intenzívebb rész után nem volt jó más szereplőre ugrani, viszont nagyobb ívű történet elmesélésére adott lehetőséget.

Habár tetszett a cselekmény íve és a végkifejlet, talán túl egyszerűen jött a szereplők számára a megoldás, látszólag komolyabb következmény nélkül. Összességében a két könyv nem igényel folytatást, A Desolation Called Peace lezárása szerintem kielégítő a kötetre és a sorozatra nézve is.

A könyv központi témája most is a kolonizáció (és népirtás), és az arra adott válaszreakció volt. Tud-e Teixcalaan más lenni, mint ami, azaz egy birodalom, amelynek lételeme mások bekebelezése. Mi számít egy nép/egy bolygó elpusztításának? Fizikai megsemmisülés vagy kulturális-nyelvi megsemmisülés?
Mahit és Yskandr gondolatain keresztül gyakran felmerülő kérdés, hogy mit jelent, ha beleszeretsz ebbe kultúrába (és az azt képviselő emberekbe), és amelyik mégcsak nem is tekint rád emberként? Látjuk Lsel gyarmatosításra adott válaszát is: meddig lehet elmenni az önvédelemben, autonóm törekvésekben? Milyen áldozat hozható ezért? Más-e ez a nacionalizmus, mint a Teixcalaani? Teixcalaan tükreként pedig látjuk a megjelenő idegeneket, amik/akik látszólag ok nélkül kebelezik be a világot, megállíthatatlanul, olyan egységként, amit Teixcalaan se közelít meg.

A másik visszatérő téma itt is az emlékezet és indentitás kérdése. Teixcalaan kollektív emlékezete a versekben, lírai hagyományban örökítődik tovább, aminek a „barbár” emberek sose válhatnak teljesen részéve. Lsel az imagókon keresztül őrzi meg az előző generációk tudását és emlékeit – ezáltal gyakorlatilag megszűnnek egy személynek lenni. Az idegen nép elméje, emlékezete szintén a kollektivitásra épül. How wide is the concept of you? – teszik fel többször a kérdést a szereplők.

Mindezeket a kérdéseket Arkady Martine éleslátással járja körbe. Nekem nagyon tetszik az írói stílusa, a prózája, amely rendkívül képies, tele van metaforákkal, de eközben hihetetlen pontossággal ábrázol emberi viselkedést, érzelmet, vagy fejt ki bonyolult filozófiai kérdéseket. Ez, és a megelőző rész nem olyan könyvek, amit könnyed szórakozásként lehet olvasni. Viszont az erre nyitott olvasó izgalmas filozófiai gondolatokat talál gyönyörűen megírva, miközben a mind a cselekmény, mind a karakterek is érdekesek.


Népszerű idézetek

ujhelyiz P>!

There wasn’t an iota of Information Ministry training that covered tripartite negotiations from the bridge of a Fleet flagship, where one of the negotiating parties wasn’t even human and one of the others wasn’t Teixcalaanli, and none of the parties were Information agents except the negotiator. She should write a procedure manual.

If she lived long enough to be that bored.

448. oldal, 18. fejezet (Tor Books, 2021)

Serenity87 P>!

It was one of the ways that they trusted her; one of the ways that their trust felt like a bright and blooming explosion of shrapnel in her chest, whenever she considered it too closely.

325. oldal, 13. fejezet (Tor Books, 2022)

Serenity87 P>!

Neither dehydration nor exhilaration made for decent analytic capabilities.

302. oldal, 12. fejezet (Tor Books, 2022)

ujhelyiz P>!

There were a couple of things Eight Antidote had learned from his ancestor-the-Emperor, and a couple more from Nineteen Adze, who was Emperor now and had promised to take care of him even if it killed her. The biggest one was probably don’t trust anyone who makes you feel good without knowing why they want you to feel that way.

41. oldal, 2. fejezet (Tor Books, 2021)

ujhelyiz P>!

Last chance, Three Seagrass thought to herself, last chance to have second thoughts. Last chance to not set yourself up for an intensely boring disciplinary meeting when you get back.

56. oldal, 3. fejezet (Tor Books, 2021)

ujhelyiz P>!

She felt just exactly like she had when she’d been a trainee and skived off from class: a gorgeous and unfolding sense that she was getting away with something.

And it was all entirely, completely, and thoroughly legal. She’d signed off on it herself.

72. oldal, 3. fejezet (Tor Books, 2021)

ujhelyiz P>!

Said Councilor had kept up a perfect, even, impenetrable tour-guide’s patter about the Station as she’d firmly and thoroughly guided Three Seagrass away from anything a tour guide would actually point out. It was masterful. Three Seagrass took internal notes, for the next time she needed to bore someone to death who was genuinely interested in the subject being used as the murder weapon.

153. oldal, 6. fejezet (Tor Books, 2021)

ujhelyiz P>!

“Do you think,” he tried, willing his voice to be even, “it was an incendiary device?”
“I think,” said Five Agate, “that you and I both will be better off waiting for the Judiciary report on the incident before we start worrying about that. Wait for the real problem, Your Excellency. Don’t borrow trouble that doesn’t come to you on its own.”

362. oldal, 14. fejezet (Tor Books, 2021)


Hasonló könyvek címkék alapján

Yoon Ha Lee: Ninefox Gambit
John Scalzi: The Collapsing Empire
Robert A. Heinlein: Starship Troopers
Orson Scott Card: Ender's Game
David Brin: The Uplift War
Joan D. Vinge: The Snow Queen
James S. A. Corey: Tiamat's Wrath
Karen Osborne: Architects of Memory
C. J. Cherryh: Cyteen
John Scalzi: Redshirts