Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Toldi szerelme (Toldi 2.) 101 csillagozás
Legterjedelmesebb mûvében a XVI–XVII. századi népkönyvek szétteregetõ írásmódját idézte föl. Lajos király udvara a Toldi szerelme tanúsága szerint maga a megtestesült színjáték. A király is, udvaronca, Toldi Miklós is szívesen tréfálkoznak azzal, hogy visszaélnek a látszattal: Lajos álruhában látogat el a Rozgonyi családhoz, Toldi másnak fegyverzetében vív párviadalt Rozgonyi Piroska kezéért. Majd Lajos vitézeivel látszólag békés hódolóként keresi föl Prágában Károly császár udvarát, valójában a ruha alatt mindannyian páncélt viselnek, s kegyetlen tréfát ûznek az ellenséggel. Ám az alkalmilag, kivételesen vállalt látszat erõsebbnek bizonyul a két hõsnél – a továbbiakban egyikük sem tud szabadulni hatásától, sõt, még másokat is kiszolgáltatnak a színlelés démoni hatalmának. Piroska, bár felismeri a cserét, az apja iránt érzett kötelességbõl mégis beleegyezik a házasságba Tar Lõrinccel; arca örömöt mutat a menyegzõn, de belül úgy érzi, hogy saját temetésén vesz részt. Arany élesen… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1879
Enciklopédia 2
Szereplők népszerűség szerint
Toldi Miklós · Rozgonyi Piroska
Kedvencelte 2
Most olvassa 4
Várólistára tette 27
Kívánságlistára tette 5

Kiemelt értékelések


Toldi az én szerelmem, de hát ez akkor is kicsit sok volt nekem. Jó Toldi Miklósból is megárt a sok.
Van ennek egy előzménye, vagyis egy előző alap mű, a „Daliás idők”, nos az sokkal jobban tetszett, az nálam 5 csillagos lenne, de nem adták ki külön, szóval így marad, hogy ide írom, hogy a kétszer akkora meg – fel – át dolgozás kicsit már sok.


Az ember szíve megszakad, amiért ez a gyönyörű mű így le van pontozva, pedig annyira érzékletesen vannak megírva az érzések, a belső vívódások. Arany János annyira átérzi hőseink minden rezdülését. Érződik, hogy ez a mű (is) a lelkéből szól.
Tény, hogy nem olyan pörgős, cselekményes a romantikus szál, ahogy ezt a mai világban megszokhattuk, de Nagy Lajos idejében a lovagkor idején igenis így mentek a dolgok.
A János vitéznek nem tudom, hogy hány feldolgozását láttam, de a Toldi első és második része sem ragadta még meg egyik magyar rendezőt sem arra, hogy megfilmesítse ezt a hőst? Hasonló köntösben el tudtam volna képzelni, mint a Tenkes kapitányát….
Minél idősebb vagyok annál inkább megfognak ezek a lírai, mélabús, magyaros sorok, amik Arany tollából fakadnak.


Igazi lovagregény, felezős tizenkettesekben.
Sokaknak nem tetszik.
Talán mentségükre szólhat, hogy maga Arany is tehernek érezte, évtizedekig cipelte.
Én örülök, hogy megírta.*
Ez a személyes elköszönés pedig igencsak megható:
XII/112
Egyéb dolgairól hű Toldi Miklósnak
Nem érzem magamat énekkel adósnak,
Könyvbe' sem olvastam, nem is tudakoztam;
Csak ez egy munkámmal igazán tartoztam.
DALIÁS IDŐKről mit még barna hajjal
Kezdtem, s félbe' hagyék küzdve kórral, bajjal.
Most mikor agg lettem, hajam is fehérül:
Ímhol a bús ének TOLDI SZERELMÉrül.
__
* Anno még a Trabantba is kiraktam a trilógia diákkönyvtáros kiadását, hogy bárhol járok is a világban, kéznél legyen.


Ahogy a fülszöveg is írta: a legterjedelmesebb rész az összes közül. Az elején nem erre számítottam, kicsit féltem is, hogy más lesz, de aztán nem kellett csalódnom. Jó volt visszatérni egy ilyen világba! A hossza miatt a diák fujjogva dobná el, de nem érdemes.


Túl hosszú, illetve az sem áll jól neki, hogy túl sokszor alakítgatta Arany. Kicsit erőltetett.
Bőven sok az esemény, már-már krónikaszerű, mégsem bírtam mindig komolyan venni. Néha olyan érzésem volt, mintha komikusra akarta volna faragni, néha mintha csak magától alakult volna úgy. Toldi és Bence ebben a részben úgy viselkedtek, hogy halványan hasonlítottak Don Quijote és Sancho Panza kapcsolatára.
Mivel alapvetően ennek tragikusnak kellett volna lennie, nem tudom, mennyire az én hibám vagy mennyire a műé, mindenesetre túl pozitívan nem tudom értékelni. Az egész trilógiát nézve ez bőven a leggyengébb láncszem.


A Toldi szerelme időben később íródott, mint a Toldi estéje, mégis ez lett a második résznek kikiáltva, amivel nem igazán értek egyet, de mivel még nem olvastam a Toldi estéjét, így nem biztos, hogy igazam van (majd kiderül :D).
Általánosban csak a Toldi volt kötelező olvasmány, a folytatásai pusztán ajánlottak. Ettől függetlenül róluk is megemlékeztünk néhány szóban irodalomórán. Ott hangzott el, hogy ezt már tényleg nem kellett volna megírnia Aranynak, amin anno felháborodtam, de most, hogy olvastam, bizony én is azok táborát erősítem.
A történetnek magának semmi értelme sincs. Olyasmin akadtunk fenn, amit Piroska és Miklós könnyedén megoldhatott volna, de hát ennyire akarták/szerették egymást… Az elején még Arany próbálta humorral szórakoztatni az olvasót, de egy idő után felhagyott vele. Ez egyfelől érthető, hiszen nem egy vidám sztori. Másfelől viszont a humor ellensúlyozta volna a hosszúra nyúlt, monoton cselekményt.
Több benne a történelmi (főleg csata) leírás, mint amiről igazából szólnia kéne. Ugyanazokat a kliséket vonultatja fel Arany, amit már a Toldiban egyszer megírt (legfeljebb csak más sorrendben).
Itt aztán végképp nem tudtam megkedvelni senkit, azonosulni meg aztán pláne nem! Mindenki irritált. Az viszont érdekes, hogy Toldi ennyi év elteltével sem változott semmit. Ugyanolyan hirtelen haragú, mint a kezdet kezdetén, aki a meggondolatlansága és az emberek rosszindulata miatt kerül bajba…
Egyetlen pozitívuma a vége. Ennyi kínszenvedés után, megérdemeltem, hogy úgy végződjön, ahogy akartam. :D
A Daliás idők és a Toldi estéje még hátra van, de ez annyira betett most, hogy szükségem van egy kis Toldi-mentes időre. Utána viszont ezeket is elolvasom.


Lehet, hogy a hangulatom nem volt megfelelő, de néha elkalandoztam olvasás közben. Pedig tetszik Arany stílusa, tetszett a történet és történések. Néha úgy éreztem, mintha történelem órán lennék, de ez szerencsére kellemes emlékeket idézett fel bennem.


Mint láthatjátok, nem szoktam két marokra osztani a magas értékeléseket sem a könyvekhez, sem másik szórakoztatóipari cikk tekintetében, de a Toldi Szerelme megérdemli ezt a pontszámot. Ugyanis megvan benne minden, ami egy jó történethez kell: több szálon futó, izgalmas cselekmény, remek karakterkidolgozás, szerethető szereplők, mi más kell még? Egy romantikus eposz a magyarság történelméből, olykor fiktív adatokkal, olykor valósakkal. És mégis a Toldi a kötelező olvasmányunk? Nagy kár. Aki szerette az alaptörténetet, azoknak bátran ajánlom a trilógia „derekát”, nem fogja megbánni.
Értékelés: 9.5/10
(Később blogban)


Egyértelműen a legjobb Toldi, nem is értem, hogy másoknak mi nem tetszett rajta. Sokkal jobb a másik kettőnél. Igaz, hogy hosszú (1090 strófa), de cserébe viszont kapunk több szálon futó, izgalmas cselekményt, tele kalanddal, szerelemmel, és rengeteg gyönyörű helyszínnel. A nyelvezete meg valami elképesztő.


Elnézést, bocsánat, de nem. 2016-ban ez már nem. Imádtam a Toldit, de ez már nem mai fejnek való. Igen, mindaz megvan, amit a Wikipédián és minden más leírásban is olvasunk. Odáig még követhető a történet, bár még addig sem könnyű, de bizony amit ezek a leírások elintéznek két sorral, hogy és akkor csatároztak, itt az bizony több, mint a fele. És nem is Toldiról szól, hanem egy rettentően nehezen érthető törióra, hogy aztán egy könnyed ugrással szereplőt váltsunk, és már moshol legyünk. Túl hirtelen vágások ezek a túl lényegtelen dolgok között. Ez már nem az a gördülékeny elbeszélő költemény, Ez ma már csak nagyon beavatottaknak ajánlott.
Népszerű idézetek




Visszanéz a magyar, sóhajtva néz vissza,
Te dicső hajdankor! fényes napjaidra;
Szomorú tallóján ösi hírnevének,
Hej! csak úgy böngész már valamit – mesének.
Engem is a bánat megviselvén zordul,
Vígaszért hő lelkem a múltakba fordul;
Azokkal időzöm, akik másszor voltak:
Mit az élet megvon, megadják a holtak.




Toldi jut eszembe, kiről, még ifjonta,
Játszi elmém könnyű énekét elmondta;
Egyszerű az ének, rajta semmi dísz tán,
De a szívből fakad melegen és tisztán.
Oh! ha – nem a hírért, nem a dicsőségért,
Nem, hogy a világnak üssek vele cégért,
De, hogy a dallásban lelkem átifjodnék –
Oh, ha még egy olyat énekelni tudnék!
1. ének, 2. strófa




Egyéb dolgairól hű Toldi Miklósnak
Nem érzem magamat énekkel adósnak,
Könyvbe' sem olvastam, nem is tudakoztam;
Csak ez egy munkámmal igazán tartoztam.
DALIÁS IDŐKről mit még barna hajjal
Kezdtem, s félbe' hagyék küzdve kórral, bajjal.
Most mikor agg lettem, hajam is fehérül:
Ímhol a bús ének TOLDI SZERELMÉrül.
12. ének, 112. (utolsó) strófa
A sorozat következő kötete
![]() | Toldi sorozat · Összehasonlítás |
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Babits Mihály (szerk.): Erato 84% ·
Összehasonlítás - Urr Géza (szerk.): Minek nevezzelek ·
Összehasonlítás - 25 legszebb magyar vers ·
Összehasonlítás - Madarász Imre (szerk.): A Nagy Háború emlékezete ·
Összehasonlítás - John Arany: The Legend of the Wondrous Hunt ·
Összehasonlítás - Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon 68% ·
Összehasonlítás - Verseghy Ferenc: Rikóti Mátyás ·
Összehasonlítás - Mihail Jurjevics Lermontov: A démon 95% ·
Összehasonlítás - Petőfi Sándor: János vitéz / A helység kalapácsa / Bolond Istók 86% ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: Jónás könyve 87% ·
Összehasonlítás