Aradi Nóra (szerk.)

A ​korai középkor 8 csillagozás

Aradi Nóra (szerk.): A korai középkor

Kötetünk A kora középkor összefoglaló cím alatt több stíluskorszakot ölel fel. Az ókeresztény művészettel kezdődik, a bizánci művészet két nagy korszakának ismertetésével folytatódik, majd a népvándorlás kori germán, osztrogót, meroving, vizigót, mozarab és asztúriai művészet következik. A vikingek, a Karoling-kor és végül – országonként – az európai romanika története olvasható a könyv második részében. A szerzők a legjelentősebb műalkotásokon kívül megismertetnek mind Bizánc, mind az ezredforduló Nyugat-Európájának változó, alakuló társadalmaival, elemzik a különböző stílusok és műfajok egymásra hatásár, és úgy mutatják be a legjelentősebb műveket, hogy közben kiemelik a továbbfejlődést jelentő főbb szellemi tendenciákat.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A művészet története Corvina

>!
Corvina, Budapest, 1995
316 oldal · keménytáblás · ISBN: 963133905X · Fordította: Sarodi Tibor
>!
Corvina, Budapest, 1988
316 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631323935 · Fordította: Sarodi Tibor

Most olvassa 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Black_Venus>!
Aradi Nóra (szerk.): A korai középkor

A korai középkor (más néven sötét középkor) európai művészetéből érthető módon elég kevés műemlék maradt meg, és azok is főként épületek. (A nyugati ókeresztényektől Bizáncon, a mórokon (mudejar stílus) és a vizigótokon keresztül az ír művészetig (La Tène), a román korral bezárólag) a témája ennek a résznek.
Mindazonáltal ennyiszeri leírni, hogy négyezet, apszis és főhajó, bazilika, boltív stb, már túlzásnak tűnt. Ez a rész inkább egy építészeti összefoglaló, – a boltív-építés tudományának az eltűnése – és sok volt. Mondjuk nem szép tőlem, mert nem is ez a kedvenc művészeti korszakom, így eleve kritikus vagyok vele.
Újdonság volt viszont az ír középkori művészet és a hatása pl a kódexírókra.
Szóval összefoglalónak viszont kitűnő, és szépek az illusztrációk.


Népszerű idézetek

Black_Venus>!

A Karoling-kor vége és a román kor kezdete az 1000. évre tehető tehát. Ekkor virágzásnak indult a szerzetesi élet és valóságos építési láz tapasztalható: rövid időn belül Itália, a régi Gallia területén és a Rajna vidékén számtalan új épületet emeltek. A clunyi kolostor szerzetesének Raoul Glabernek tulajdonítják azt a híres mondást, amely szerint „a világ lerázta rongyait, hogy fehér templomokból álló ruhával díszítse magát”.

227. oldal, 11. Franciaország román kori művészete (Corvina, 1995)


Hasonló könyvek címkék alapján

Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Georges Duby: A katedrálisok kora
Giles Kristian: A bosszú istene
Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története
Robert Low: Az ordas tenger
Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása I-III.
Falcione Sarolta – László János: Művészettörténet 2.
Marosi Ernő: A román kor művészete
Johannes Brøndsted: A vikingek
Középkori történelem