Előadások ​a Hiszekegyről, a Miatyánkról és a Tízparancsolatról 1 csillagozás

Aquinói Szent Tamás: Előadások a Hiszekegyről, a Miatyánkról és a Tízparancsolatról

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Seneca könyvek Halász és Társa, Seneca

>!
Seneca, Budapest, 1994
296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637666168 · Fordította: Gecse Gusztáv

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

>!

Kétségtelen ugyanis, hogy Isten Fia nem kevesebbért jött el hozzánk, fölvevén testünket, hanem hogy nagy hasznunkra legyen, ezért hozta létre azt a kapcsolatot, hogy ti. felvette az élő testet és méltóztatott a Szűztől megszületni, hogy mindet megajándékozzon Istenségével; és azért lett emberré, hogy az embert Istenné tegye.

45. oldal

tschk >!

Nem azt mondja ugyanis, hogy tedd vagy tegyük, hanem, hogy „legyen meg a te akaratod”, mivel az örök élethez két dolog szükséges: Isten kegyelme és az ember akarat.

150. oldal

tschk >!

… a Mózes által adott törvény ilymódon, vagyis a félelem révén visszatartott ugyan a rossztól, mégis kevés volt: jóllehet ugyanis visszafogta a kezet, de nem fogta vissza a lelket, ezért van másik módja is a rossztól való visszatartásnak és a jóra vezetésnek, ez pedig a szeretet módja. Ilyen módon adatott Krisztus törvénye, vagyis az evangéliumi törvény, amely a szeretet törvénye.

185. oldal

tschk>!

… a félelem törvénye megtartóit szolgákká teszi, míg a szeretet törvénye szabadokká. Aki ugyanis csak félelemből cselekszik, szolga módjára-, aki pedig szeretetből, szabad és gyermek módjára cselekszik.

185. oldal

tschk >!

Jóllehet az, aki félelemből nem vétkezik, nem megigazult, ám itt kezdődik a megigazulás.

184. oldal

tschk>!

Az ilyen kapcsolat olykor nem csak, hogy bűn nélkül való, hanem a szeretet gyakorlása miatt az örök élet kiérdemlésére szolgál…

246. oldal Ne törj házasságot

1 hozzászólás
tschk >!

…Krisztus eljövetele előtt egyetlen filozófus minden erőfeszítése ellenére sem tudott meg annyit Istenről és az örök élethez szükséges dolgokról, mint amennyit Krisztus eljövetele után tud egy anyóka a hit által.

22. oldal

>!

„Szent és üdvös gondolat a holtakért imádkozni, hogy a bűnöktől megszabaduljanak.” (2 Makk 12,46)

tschk >!

Amint pedig Isten Igéje Isten Fia, úgy Isten szeretete a Szentlélek. Innen van, hogy akkor bírja az ember a Szentlelket, amikor szereti Istent.

71. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

C. S. Lewis: Keresztény vagyok
Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
Torquato Tasso: A megszabadított Jeruzsálem
Marcello D'Orta: Isten ingyér teremtett bennünket
Assisi Szent Ferenc: Assisi Szent Ferenc művei
Sienai Szent Katalin: Misztikus levelek I.
Umberto Eco: Az ősfasizmus szaga
Carlo Carretto: Levelek a sivatagból
Szent Bonaventura: Szent Bonaventura misztikus művei
Bellarmin Szent Róbert: A hét igéről, melyet Krisztus a kereszten kimondott