„Tamás (Aquinói), O.P., szent, egyháztanító. – doktor angelicus – vagy – communis –, a keresztény tanrendszer legzseniálisabb tudományos összefoglalója, minden idők egyik legnagyobb gondolkodója. Született 1225/26 Roccaseccában, az aquinói grófok családjából. Ötéves korában Montecassinóra került nevelésre. Tudományos kiképzést először a nápolyi domonkosoknál nyert, Martinus és Petrus de Hibernia voltak mesterei. 1243 (40?): dominikánus lett. 1244-ben Párisba (vagy egyenest Kölnbe?) küldte rendfőnöke Nagy Szent Albert iskolájába. 1245–1252 közt Kölnben tanult, 1256-ban Párisban a hittudományok magistere lett, de csak 1257-ben kezdte meg Bonaventurával együtt előadásait. 1259-ben Itáliába ment, 1261–1264 közt IV. Orbán udvarában élt Orvietóban. Moerbekei Vilmossal itt készítette az új Aristoteles-fordításokat. 1265-ben a Domonkos-rend római főiskolájának igazgatója lett. 1269-ben újra Párisba került. A koldulórendek s a világi pap-tanárok küzdelmében az előbbiek vezére volt s a… (tovább)
„Tamás (Aquinói), O.P., szent, egyháztanító. – doktor angelicus – vagy – communis –, a keresztény tanrendszer legzseniálisabb tudományos összefoglalója, minden idők egyik legnagyobb gondolkodója. Született 1225/26 Roccaseccában, az aquinói grófok családjából. Ötéves korában Montecassinóra került nevelésre. Tudományos kiképzést először a nápolyi domonkosoknál nyert, Martinus és Petrus de Hibernia voltak mesterei. 1243 (40?): dominikánus lett. 1244-ben Párisba (vagy egyenest Kölnbe?) küldte rendfőnöke Nagy Szent Albert iskolájába. 1245–1252 közt Kölnben tanult, 1256-ban Párisban a hittudományok magistere lett, de csak 1257-ben kezdte meg Bonaventurával együtt előadásait. 1259-ben Itáliába ment, 1261–1264 közt IV. Orbán udvarában élt Orvietóban. Moerbekei Vilmossal itt készítette az új Aristoteles-fordításokat. 1265-ben a Domonkos-rend római főiskolájának igazgatója lett. 1269-ben újra Párisba került. A koldulórendek s a világi pap-tanárok küzdelmében az előbbiek vezére volt s a Brabanti Siger által előtörő averrhoizmust is erősen támadta. 1272-ben Nápolyba küldték. A második lyoni zsinatra való utaztában a fossanuovai ciszterci apátságban meghalt 1274. március 7.-én. 1323-ban avatták szentté, 1567-ben egyháztanítóvá, 1880-ban a katolikus egyetemek és iskolák védőszentjévé nyilvánították. Ünnepe március 7.”
„Tamás a tudósnak és a szentnek csodálatosan összehangzó tökéletessége. Mélységes hit és alázatosság, imádság, munka, a kereszt tövében való eszmélődés, a lélek benső békéje, egyensúly teszik személyét és munkáját naggyá. Még mint költő is megkapó erejű és dogmatikai mélységű (pl. Adoro te devote és Pange lingua). Mint bölcselő és hittudós az igazságot keresi egyedül, a bölcseletben a tekintély nála nem föltétlen, az igazságot önmagáért keresi. A hit a kiindulópontja, a hit és a tudás harmóniájára törekszik és ezt halhatatlan műveiben el is éri. A középkornak ő a legvilágosabb, legegységesebb elméje, rendszerében benne él a gyökeres átgondoltság, a módszer alaki tökéletessége, az összes problémákat átfogó egyetemesség. Alig van modern társadalmi, bölcseleti kérdés, melyre ő már választ nem adott volna ezelőtt hétszáz évvel. Nem a részletkutatásban nagy, hanem az összefoglaló rendszer az ő érdeme, melyet találóan hasonlítanak a gótikus dómokhoz. Aristotelest ő bányászta ki következetesen a keresztény gondolkodás számára mestere, Nagy Szent Albert nyomán, megmentette egyúttal a patrisztikus hagyománynak, Szent Ágostonnak és korát megelőző skolasztikának értékeit.”
Szabó Szádok szómonográfiájából in Magyar Katolikus lexikon IV, szerk. Bangha Béla (Budapest: Magyar Kultúra 1933), 306. o.
Kötetünkben a Summa Theologiae I-II, qq. 90-108 és II-II, qq. 57-62 fordítása, valamint magyar bibliográfiája található.
