Apró István (szerk.) · Paál Vince (szerk.)

A ​határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig 2 csillagozás

Fejezetek a magyar sajtószabadság történetéből
Apró István – Paál Vince (szerk.): A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Médiatudományi Intézet, Budapest, 2014
322 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155302107

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

virag_gyurkovics>!
Apró István – Paál Vince (szerk.): A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig

Egy fejezetet olvastam el ebből a könyvből, ám így is nagy segítséget nyújtott a tudományos munkámhoz. Annál is inkább, mert a vajdasági sajtótörténeti feljegyzések jellemzően a második világháború végével, vagy legjobb esetben a ’60-as, ’70-es évek nagy léptékű felvázolásával be is fejeződnek. Mák Ferenc: Magyar sajtó a Délvidéken 1914–1989 című elemzése azonban a 2000-es években bekövetkezett változásokra is kitekint, tűpontos diagnózist adva azokról a társadalmi-politikai folyamtokról, melyek a jelen állapotokhoz vezettek.


Hasonló könyvek címkék alapján

Balázs D. Attila – Pataki Tamás: Elrabolt Hungária
David Autere: Máglyatűz
Gyulai György – Demkó Attila: Napról napra Trianon
Pataki Tamás: Hazatért Hungária
Csécs Teréz – Takács Miklós (szerk.): Beatus homo qui invenit sapientiam
Reményi Péter (szerk.): Állam- és nemzetépítés a Nyugat-Balkánon
Bottyán Zoltán – Drábik János – Patrubányi Miklós: Nemzetgyilkossági kísérlet és az arra adandó válasz
Dobos Ferenc: A médiahasználat változása az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyarság körében 2001–2014
Gion Nándor: Virágos katona
Kurcz Ádám István: Gion Nándor művei és műhelytitkai