Sztálingrád 25 csillagozás

Antony Beevor: Sztálingrád Antony Beevor: Sztálingrád

Anthony Beevor több új (elsősorban orosz) levéltári forrást tárt fel, hogy megírhassa a sztálingrádi csata történetét – a katonák szemszögéből. Művéből megtudhatjuk, hogyan éreztek és gondolkodtak a szembenálló felek képviselői, akár vezérkari tábornokok, akár harctéri parancsnokok, akár egyszerű közkatonák voltak.

Eredeti megjelenés éve: 1998

Tartalomjegyzék

>!
Gold Book, Debrecen, 2016
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634264194 · Fordította: Kőrös László
>!
Gold Book, Debrecen, 2016
464 oldal · ISBN: 9789634264224
>!
Aquila, Budapest, 2000
608 oldal · ISBN: 963679104x · Fordította: Kőrös László

Kedvencelte 5

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 33


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Antony Beevor: Sztálingrád

Az emberek kétségkívül szeretik a „fordulópont” szót – hogy a folyamatokból elég kiemelni egyetlen kinagyított pillanatot, és máris megtaláljuk benne a változások magvát. Én a magam részéről mérsékelten hiszek ebben, ettől függetlenül elfogadom (ami marha rendes dolog tőlem, ezt nyilván érzékelitek), hogy azért időnként érdemes használni, az egyszerűség kedvéért. Persze mértékkel, mert jól mutatja a fogalom képlékenységét, mennyi „fordulópontot” szoktak emlegetni például a második világháború kapcsán: a moszkvai csatát, Kurszkot, sőt időnként még az angliai csatát meg Dunkerque-t is – feltételezem, minden történész az veszi elő a kalapból, ami a szakterülete. Én meg azt gondolom, hogy mindegyiküknek igaza van egy picikét. De a leginkább talán annak van igaza, aki Sztálingrád mellett érvel, a következő okokból:
1.) Németek tömegei ekkor tapasztalhatták meg először azokat a kínokat, amikből addig csak az oroszok részesültek: a bekerítést, az éhhalált, a totális eltetvesedést. És hogy milyen az: tartósan védelembe átmenni.
2.) Sztálingráddal párhuzamosan több egyéb dolog is történt, amiből a hülye is láthatta, hogy a németek lejtőre kerültek – Észak-Afrika és az Atlanti-óceán tengeralattjáró-csatái –, viszont ezek közül Sztálingrád volt messze a legnagyszabásúbb.
3.) És nem csak a legnagyszabásúbb, de a leglátványosabb is: a romhalmazzá lőtt Sztálingrád alighanem minden idők legborzasztóbb helyeinek egyike, és a patkányháború, amit e romok között vívtak, alighanem ott van a „legembertelenebb csaták” versenyszám képzeletbeli olimpiai dobogóján.
4.) Benne van a város nevében, hogy „Sztálin”. Hát hogyne lenne fordulópont egy olyan ütközet, ami egy olyan városért folyik, aminek a nevében benne van, hogy „Sztálin”?

Maga a sztálingrádi csata alapvetően összefoglalható egy mondatban: Günther bement emberkedni Ivánhoz, kiette a hűtőt, belerúgott a macskába, beletörölte a zsíros kezét a nagymama kedvenc falikárpitjába, de aztán egyszer csak úgy taknyán tenyerelték, hogy beesett az almárium mögé. Ezen igazából nincs mit tovább részletezni (ezt Beevor megteszi helyettem) – mindenesetre Sztálingrádnál derült ki először napnál világosabban, hogy a szovjetek kezdik elsajátítani (a németektől, nyilván) az olyan korszerű harci eljárásokat, mint a nagyszabású bekerítő hadműveletek, vagy a haderőnemek precíz együttműködése*. És hát az is egyértelművé vált, hogy Hitler egy fajankó, akinek eddig ugyan szerencséje volt, de valójában egy istenverte laikus, aki hülye parancsokkal bombázza a tábornokokat, és nagyon morci tud ám lenni, ha valaki felhívja a figyelmét azok teljesíthetetlenségére.

A hülye parancsokról jut eszembe: e kötetből az is kiviláglik, hogy a diktatórikus rezsimeknek van egy elég komoly hátulütője a hadviselésben – önállótlanságra kényszerítik a hadseregek vezetőit. Mint a szovjetek, mint a németek esetében számtalanszor előfordult, hogy egy tábornok nem mert kreatívan (vagy egyszerűen: ésszerűen) reagálni egy váratlan szituációban, mert nem kapott felülről egyértelmű parancsot. Az pedig, hogy jó megkritizálják a Nagy Vezér stratégiájának gyenge pontjait, legtöbbször eszükbe sem jutott. (Vagy ha eszükbe jutott, hát mindig akadt, aki kiverte belőle.) Az, hogy a második világháborúban végtére is a nácik oda kerültek, ahová, részben annak is köszönhető, hogy amíg ebben a kérdéskörben Sztálin némi fejlődőképességről tett tanúbizonyságot, addig Hitlernél kórossá fokozódott saját tévedhetetlenségébe vetett hite. Más lett volna a helyzet, ha áll mögötte egy pszichiátriai szakember, vagy legalábbis egy tenyeres-talpas ápolónő, aki az ilyen kulcspillanatokban megfogja a gallérjánál fogva, és udvariasan visszakíséri a gumiszobába. Bár alighanem az lett volna a legjobb, ha ki sem engedik onnan.

* Bár sajnos továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy a saját embereik életét kutyába se vegyék, és később is épp elég gyakran gondolták úgy, hogy az első világháborúból ismert „gyalogosroham sík terepen a beásott ellenfél ellen”-metódus pont jó lesz az üdvösséghez.

27 hozzászólás
>!
ZsúésKrisz_Olvas
Antony Beevor: Sztálingrád

„Ajándékba kaptam e remek könyvet. Sokáig nézegettem a polcon, folyton bele-bele olvasgattam, de nagyon nehezen szántam rá magam az olvasásra. Olvastam már II. világháborús történeteket, de ez kicsit másnak tűnt. Ez a feltételezésem később be is igazolódott.A könyvön nagyon lassan és nehézkesen értem végig. Egyrészt mostanában kevesebb időm volt arra, hogy olvassak, másrészt ami igazán rányomta a bélyegét a lassabb haladásra az az volt, hogy néha napok kellettek ahhoz, hogy megemésszem az olvasottakat, és újból a kezembe tudjam venni a könyvet. Néha nem tudtam elhinni, hogy emberek oly dolgokat képesek megcselekedni mint néhány főszereplő e sorsfordító csatában mint német, mint orosz részről.”
További értékelésem itt olvashatod:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2017/06/antony-beevor-sztal…

1 hozzászólás
>!
Balázs_Erőss
Antony Beevor: Sztálingrád

Beevortól megszokott, kiterjedt (és szerencsés időben végzett) kutatásokon alapuló és olvasmányos munka. Szerencsére nem a hadosztályok felsorolásában merül ki a kötet, hanem pontosan a katonák után maradt levelek és visszaemlékezések közé ékelődnek be a száraz számadatok. Nem akarok azon gondolkodni, hogy tényleg ez volt e a háború fordulópontja, megtették ezt más oly sokan itt is máshol is, erre nem is vesztegetem a szót.
Tekintve, hogy milyen körülmények között jutottam hozzá, illetve milyen emlékek kapcsolódnak a könyvpéldányomhoz, az olvasás megérte minden percét.

>!
Lecter
Antony Beevor: Sztálingrád

A modern világ legfontosabb csatája volt Sztálingrád, nem hiába nagy kedvencem. Kevesebb mint fél év alatt kétmillió ember halt meg a csata következtében, a német 6. hadsereg teljességgel megszűnt létezni, és nyugodtan kijelenthető, hogy a háborút is itt veszítették el. Őrületes pazarlás, az ember itt nem volt több golyófogónál és egy számnál a papíron, akkora veszteségek voltak, hogy a tábornokokat nem engedték az arcvonalra, nehogy azok meglássák, hová küldik a katonákat. A könyv nagyszerűen összefoglalja a helyzet abszurditását, jó betekintést nyújt az ott harcolók életébe, a „házszentelésen”, „kávédarálón” át egészen az útjelző táblaként szolgáló csontvázakig, a legendás mesterlövészekig említésre kerül minden fontosabb és érdekesebb momentum. Nem Beevor legjobbja, Berlin összeomlása jobb nála, de a téma kedvelőinek attól még nagyon is ajánlott.

>!
Megitsune
Antony Beevor: Sztálingrád

Mondhatni tökéletes könyv a Sztálingrádi csatáról. Az egész eseményt felölelő mű, ami mindkét fél nézőpontján át eleveníti meg az itt folyó eseményeket. Gyakran pedig olyan érdekes és már-már elképesztő esetekről olvashatunk, ami sehol másutt nem történhetett volna meg, csak itt és csak ekkor.
Mindenki számára érdekes és tanulságos lehet ez a könyv, aki kicsit érdeklődik a téma iránt. Szakmailag is nagyon korrekt, ahol nincs egyértelmű bizonyíték, ott nem is állítja a szerző, hogy így vagy úgy történt az eset.
Egyetlen apró negatívum a szememben, hogy a magyarokról alig esik szó. Az elején még érthető, hiszen a szovjet átkaroló támadás során a magyar hadsereg még viszonylag biztonságban volt, ám aztán ők is belekerültek a pokoli forgatagba. Ennek ellenére a későbbi részekben is számomra furcsa mód csak az olaszok és románok voltak megemlítve a németek mellett a hadifogoly táborban.

>!
Hanging_Moss_9102 P
Antony Beevor: Sztálingrád

Ez egy igazi mestermű, a témában-magyar nyelven, mindenképpen az első számú helyen áll. A II. világháború legnagyobb ütközetét követhetjük végig, brutálisan-reálisan. Szomorú micsoda pazarlás ment ott, mindkét fél részéről, mind emberi, mind anyagiak, sőt, állatok szempontjából is. A sztálingrádi kisgyermekeket ábrázoló kis kőszobrok kísértetiesen mutathattak akkor, amikor több ezer valódi gyermek halt meg a romok alatt.
Micsoda érzés lehetett, azoknak a kétségbeesett családtagoknak, akiknek rokona a Kassel-ben harcolt, miután megkaptak egy szívszorító segélykiáltásnak megfelelő üzenetet. Hány és hány levél el sem jutott a címzetthez, ők valószínűleg soha sem tudták meg, mi történt a feladóval, illetve a feladó sem tudta, hogy ki sem jutott levele, de az is, hogy mi már csak „ismeretlen” katonaként tudjuk beazonosítani. Eltűntek a háború forgatagában.
A közel 300 000 fős 6. hadseregből cirka 6000 katona jutott haza. Megdöbbentő. Gottfried von Bismarck az utolsók között, 1955-ben tért haza a Szovjetunióból, közel 13 év után, ahogy Schmidt tábornok és még sokan. Vajon milyen érzések keveredhettek bennük, azok után, hogy egy erős,optimizmussal teli birodalmat hagytak hátra, majd 13 évig rabszolgasorban tengődtek, abban a tudatban, hogy abban az emberben akiben hittek, rútul becsapta, s feláldozta őket, egy zavaros cél miatt, bajtársaik szenvedéseit és pusztulását megélve,majd kiábrándulva, megtörve hazatérvén, egy darabokra szedett, szétlőtt Németországba, aminek hadseregét még így soha senki nem verte szét, mint a szövetségesek. Ezek az emberek lélekben valószínűleg ott haltak meg Oroszország mélyén. Respect minden elesettnek és résztvevőnek.

>!
G0211
Antony Beevor: Sztálingrád

Fölösleges lenne felsorolnom az összese közhelyet a sztálingrádi csatával kapcsolatban: fordulópont, a legbrutálisabb ütközet, húsdaráló…etc. Ezek a jelzők már annyiszor elhangzottak ezzel az eseménnyel kapcsolatban, hogy csak fölöslegesen koptatnám őket. Persze nem az igazságtartalmukat cáfolom, kizárólag háromszázezer-százhuszonnyolcadjára nem akarom leírni őket, mint valami buddhista mantrát. Egy biztos: a német katonai arrogancia és az orosz brutalitás összecsapott a Volga-menti városban, és az utóbbi kegyetlenül elbánt az előbbivel. A sztálingrádi mészárszék egy máig ható sokk minden érintett fél emlékezetében. A németek (egyik) nagy nemzeti tragédiája, az oroszoknak pedig az egyik legnagyobb hőskölteményük (nyilván az egyszeri Iván bátorságát Rodinya Maty és a vodka mellett a sztálini NKVD is hathatósan motiválta.)

Beevor: egy-két könyvét már korábban is olvastam, de egyszerűen soha nem tudom a manust három csillagnál fentebb pontozni. Mikor kezdene olvasmányossá válni, akkor gyorsan kijön belőle a kockafejű hadtörténész és telebombáz hadosztályokkal meg zászlóaljakkal. Utána megint olajozottban haladunk tovább. Nagyon hullámzó a teljesítménye. Nem nagyon rosszak a könyvei, nem is nagyon jók. Közepes. Pont.

>!
Hidden_fremen
Antony Beevor: Sztálingrád

Nagyon jó könyv a témáról, majdnem tökéletes. Tetszett, ahogy a Szovjetúnió elleni támadás előzményeit, napját leírja. Szomorú, hogy a nyilvánvalóan lehetetlen küldetést senki nem merte megakadályozni. Kicsit többet olvastam volna a szovjet hátországról, hogy hol és miképpen tudták előállítani ezt a hatalmas erőforrást, amivel megsemmísitették a németeket.

>!
Csiborbogar
Antony Beevor: Sztálingrád

Sztálingrádról ilyen jelleggel még soha nem olvastam könyvet. Nagyon jó, sok részlettel gazdagította eddigi ismereteimet a csatáról.

>!
IlogTom
Antony Beevor: Sztálingrád

Egyik kedvenc történelmi könyvem. Nagyon jól feldolgozza a témát. Eredeti levelek, visszaemlékezések kicsit fel is dobják.
Egyetlen hibája, hogy túlságosan részleteiben belemegy egyes hadműveletekbe, hadseregek, hadosztályok nevesítésével, oldalakon át, amelyet már nem lehet követni.


Népszerű idézetek

>!
Hanging_Moss_9102 P

Ha megvizsgáljuk Hitlernek ebben az időszakban táplált túláradóan optimista ambícióit, megállapíthatjuk, hogy nyilvánvalóan nem olvasta, vagy ha olvasta is, nem emésztette meg Lev Tolsztoj „Mennyi föld kell egy embernek?” című,1886-ban írott meséjét. Ebben egy Pahom nevű gazdag parasztnak valaki beszél a Volgán túli baskír vidék termékeny földjéről, s azt állítja, az ottani együgyű néptől ki-ki könnyűszerrel annyi földet szerezhet, amennyit csak akar. Amikor Pahom eljut a baskírok földjére, azok azt mondják neki, ezer rubelért annyi földet kap, amennyit egyetlen nap körül körbe tud járni. Pahom, aki lenézi őket egyszerűségükért, majd kibújik a bőréből örömében. Biztos abba, hogy hatalmas területet tud körüljárni. Csakhogy majdnem azonnal az indulás után sorra pillantja meg a vonzóbbnál vonzóbb dolgokat, és minden alkalommal úgy dönt, hogy még ezt is azt is megszerzi- itt egy tavat, amott egy földdarabot, amely éppen jó volna lentermesztésre. Aztán észreveszi, hogy a nap immár ereszkedőben van, és megérti: már azt kockáztatja, hogy mindent elveszít. Egyre gyorsabban fut, hogy visszatérjen. „Túl sokat markoltam-gondolja-,és mindent elrontottam.” Az erőfeszítés végez vele. A célnál hal meg, itt is temetik el.(…) 60 évvel későbbi történet mindössze annyiban más, hogy a sztyeppen nem egyetlen embert temettek el, hanem a Hitlert helyettesítő százezreket.

>!
Kuszma P

A döntő fontosságú délnyugati frontszakaszt tartó 57. hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett. A szovjet kudarcra érdekes magyarázatok születtek ("az ellenség vonalai ellen intézett rohamok idején a tüzérség és a gyalogság közti együttműködés nem volt valami jó"). Ez úgy hangzik, mintha azt akarnák körülírni vele, hogy az orosz lövegek orosz gyalogosokat lőttek.

354. oldal, "A tető nélküli erőd"

3 hozzászólás
>!
Hanging_Moss_9102 P

A világ visszafojtja majd lélegzetét.
(…)
Elég bezúzni az ajtót, hogy az egész korhadt építmény összeroskadjon!

>!
Hanging_Moss_9102 P

(…) Gyekanozov azonban a meglepő közlés hallatán azonnal valamilyen trükkre gyanakodott. Sztálin reakciója ugyanez volt. „ A dezinformáció immár nagyköveti szinten folyik!”-fakadt ki a Polütbüróban. A generalisszimusz biztosra vette, hogy a legtöbb figyelmeztetés „anglijszkaja provokacija”. azaz része annak a cselszövésnek, amelyet Winston Churchill, a Szovjetunió ősellensége sző, hogy háborút robbantson ki Oroszország és Németország között. Amióta Hess Skóciába repült, Sztálin gondoltaiban egyre nagyobb teret kapott egy bonyolult nemzetközi összeesküvés gyanúja.
Sztálin, aki egészen eddig a szombat délutánig nem volt hajlandó elfogadni az invázió lehetőségét, továbbra sem merte provokálni Hitlert. Goebbels némi joggal a kígyó által hipnotizált nyúlhoz hasonlította.

>!
Inimma

A szovjet rendszer alig hihető kegyetlensége nagyrészt – bár nem teljesen – a magyarázat arra, hogy miért harcolt a németek oldalán a Vörös Hadsereg ily sok egykori katonája. Sztálingrádnál a német 6. hadsereg harcoló hadosztályaiban több mint 50.000 német egyenruhát viselő szovjet állampolgár szolgált. Egyeseket brutális módszerekkel, fogolytáborokban való éheztetéssel kényszerítettek erre, mások önként jelentkeztek. Német jelentések tanúsítják, hogy ezek a „Hiwik” az utolsó csaták során bátran és híven harcoltak saját honfitársaik ellen. Mondanom sem kell, hogy amikor Berija NKVDje felfedezte az illojalitásnak ezt a fokát, örjöngő gyanakvás lett úrrá rajta.

11. oldal (PDF) - Előszó


Hasonló könyvek címkék alapján

Ben Macintyre: Dupla csavar
Andrew Nagorski: A legnagyobb csata – Sztálin, Hitler és a küzdelem Moszkváért
Ungváry Krisztián: Hősök?
Barta Róbert: Az első és második világháború képes története
Jean Lopez – Nicolas Aubin – Vincent Bernard – Nicolas Guillerat: A második világháború infografikája
Budai-S Balázs: Kun Páter – a reverendás gyilkos
Guido Knopp: Sztálingrád
Földi Pál: A Barbarossa hadművelet
Viktor Szuvorov: A jégtörő
Walter Bukowsky: Csatárlánc