Nagyratörő ​tervek (Greystorm 1.) 73% 12 csillagozás

Sorozatindító kötetet mindig nehéz értékelni, kicsit olyan, mintha egy könyv első egytized részét értékelné az ember (jelen esetben – információk szerint – 1/12 rész)…
A Nagyratörő tervek (is) egy kis ízelítő valami nagy egészből, aminek az alapjai nem tűnnek rossznak;
Az 1800-as évek vége, a verne-i ihletés (amit azok is érezhetnek, láthatnak, akik fülszöveg olvasása nélkül vágnak bele), a(z egyelőre még halvány) steampunk beütés jó kis egyveleget alkothatnak egy jó író kezei között.
A misztikus töltet, amire a nyitó-, és záró képsorok utalnak, ugyancsak kellemes fűszer lehet a történethez…
Az ifjú Greystorm nagy szerelmese Verne műveinek valamint a tudománynak, és e neves író által megálmodott-, na meg valódi feltalálók agyából kipattant (sok esetben csak papíron létező) találmányok továbbgondolásával, megvalósításával igyekszik elérni, hogy az általa elképzelt jövő felé orientálódjon az emberiség.
Sajnos első blintre nem igazán szimpatikus a főszereplőnk; megszállottsága eléggé magának valónak, sőt önzőnek láttatja, egyedül barátja, James Howard iránt mutat tiszteletet. A többi ember vagy nem érdekli, vagy idegesíti. Remélhetőleg a későbbiekben pozitív fordulatot vesz a jelleme, és egy szerethető főhőst kapunk Greystorm személyében.
A történet és a látvány maximálisan hozza az említett verne-i formákat, ezért aki szereti az ő műveit, illetve a klasszikusnak (talán elavultnak) mondható, korabeli fantasztikumot, az biztos nem fog csalódni ebben sem.
Habár csak sejteni lehet, mi lesz a későbbiekben, ez az elhintett morzsa engem meglehetősen csábít a többi után, szóval nagyon kíváncsi vagyok, milyen finomság fog várni az út végén. Viszont így, önmagában egy kicsit kevésnek érzem, az elején említett ok miatt, de bízom benne, hogy a lassú felvezetés egy mozgalmas és izgalmas összképet fog adni. A történet első 1/12 részét erős négyesre értékelem, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.

Egy apró megjegyzés a végére: a XXI. században élünk, ma már mindenki tudja, hogy Jules Verne nem Verne Gyula, de ez a kicsinyke „baki” elnézhető. :)

A Greystorm számomra újabb sötét ló a Maximum Bonelli sorozat keretében – tudtam róla, hogy létezik egy ilyen című sorozat, de közelebbi kapcsolatba nem kerültünk. Egész addig, míg meg nem jelent magyarul. :) A szerző Antonio Serra, aki a Nathan Never alkotójaként lehet már idehaza is ismerős. A rajzok két hölgy nevéhez fűződnek: ők Simona Denna és Francesca Palomba, akik eddig számomra ismeretlenek voltak, viszont az általuk teremtett képi világ kifejezetten elnyerte a tetszésem.

A helyszín a XIX. század végi Anglia, ami a steampunk történetek tipikus korszaka és színtere. Adott két egyetemi hallgató, Jason Howard és Robert Greystorm, az ő különös, az első kötet alapján mindkét fél részéről más-más motiváció miatt picit egyoldalúnak tűnő barátságuk, valamint a valós és elképzelt korra jellemző technológiai fejlesztések, próbálkozások. Emellett azonban felsejlik egy misztikus, démoni szál is, ami a Déli-sarkról indul, és várhatóan oda is fogja vonzani hőseinket rohamos sebességgel.

Szimpatikus, hogy a sorozat nem végtelen, hanem egész jól belátható, 12 történetből álló időtávon mozog. A képi világ, ahogy fentebb is írtam, elsőre megfogott, viszont a történeten egyelőre nem kifejezetten érzem a bevált olasz sikerrecepetet (Végy két jól ismert és mára már elcsépelt műfajt, adj hozzá néhány klisét, turmixold össze és a fumettin keresztül öntsd új formába, ne hagyd kihűlni, frissen tálald!) érvényesülni. Viszont mindenképp ígéretes a kiadvány, úgyhogy várom a folytatást!

Nagyon örülök, hogy elindult magyarul is ez a sorozat. Már megjelenése előtt is nagyon vonzónak tűnt, de az a hangulatteremtő erő, amit a rajzolópáros és az író együttműködése tükröz, felülmúlta minden várakozásomat!

Szinte érezni a tágas mezőn a napsütést, hallani a zajokat – a gőzgépek zakatolását, a diákzsivajt, a kutyaugatást, a széttörő faszerkezetek reccsenését, a repülő szárnyába belekapó szelet, az evezők szelte vizet. Amint kinyitottam a kötetet, egy olyan korba rántott be azonnal, amit eleve imádok, de a rajzok egyszerűen bámulatosak. Úgy, hogy talán nem is mondhatóak kiemelkedőnek, de pont annyi részletet mutatnak, amennyi szükséges (legyen szó akár ámulatba ejtő nagyképekről tengermélyi bázisról vagy holdbéli palotáról, anktarktiszi pusztaságról; akár szereplőközpontú arcábrázolásról; akár izgalmas akciójelenetekről) és hangulatot tökéletesen átadják. Filmként peregtek előttem a jelenetek, amit kevés képregény tud kiváltani, különösen nem gondoltam volna ezt egy fekete-fehér alkotásról.

1894-ben veszi kezdetét egy főiskolán, illetve annak vidékies környékén. Jules Verne (nekem tetszett, hogy régimódisan Gyulázták a szereplők) és Leonardo da Vinci rajongójaként a zseni főhős – többek között – repülő szerkezetet igyekszik építeni. De ez csak egy része a történetnek. Sokkal inkább szól ez Robert Greystorm és Jason Howard barátságáról, közös álmaikról, amiket majd bizonyára próbára tesznek a jövendő események. Ugyanis a kötetből világossá válik, hogy Greystorm számára fontosabbak a találmányai és a zsenialitásának megmutatása, mint az emberek. Van az egészben egy viktoriánus-romantikus báj, de a fő lendületet a kalandszeretet adja, amit a feltalálás lelkesedése hat át.

Egy 12 részes sorozat első darabja ez, ami önmagában is élvezhető, szép kerek – viszont érezteti, hogy az alkotók által elképzelt történet és világ sokkal tágasabb, rengeteg lehetőséget, izgalmat és rejtélyt tartogat még.

Egyedül a részt keretező sarkvidéki jelenetet furcsálltam a horrorba hajló jellege miatt, de ennek bizonyára később jelentősége lesz. Mindenesetre egy misztikus szál jól illene Greystorm alakjához.

SZERK (2020-11-04): sajnos most tették közzé a hírt, hogy (talán csak egyelőre) nem folytatódik, mert nem fogyott kellőképpen: link

A rajzok eléggé kilógnak az eddigi MaxBon-kötetek közül. Lehet, hogy beképzelem, de a finom vonalakról, a lágy arcélekről egyből lerí, hogy hamvas hölgyek rajzolták, és nem évtizedek óta pipafüstben érlelt, kocsmabútor képregényguruk, ahogy mondjuk az egyszeri Suttogó Szél-rajzolót elképzelem. Nem rosszak a rajzok, de inkább csak egy profi bérmunkának tűnnek, sok jellegzetesség nincs bennük. A történeten érződik, hogy egy igazi pilot-epizód, ami a szereplők bemutatásán és a steampunkos kulisszákon kívül elsőre nem is akar többet mutatni. Pozitívum, hogy a sok jófiú után a címszereplő itt egy igazi antiszoc bunkó, ami érdekes csavarokat tartogathat még a későbbiekben, ha lennének későbbiek. Igazából itt annyira nem is sajnálom, hogy nem lesz folytatás, túlságosan nem csigázott fel Greystorm úrfi és haverjának sorsa, meg eléggé benne vagyok most Lovecraft és Mignola világában ahhoz, hogy tudjam: a Déli-sarkon nem nagyon kéne piszkálgatni a jégtakarót.