Marie-Antoinette 93% 18 csillagozás

Fraser az általam ismert legjobb életrajzíró: úgy jár körbe minden apró részletet, hogy az olvasó élvezi, amit olvas. Nincs előítélete, minden jó és rossz tulajdonság terítékre kerül, ami persze azt eredményezi, hogy az alakjai közel kerülnek az olvasóhoz, aki leginkább azt tudja meg belőle, hogy ő is emberből volt. Marie Antoinette talán még inkább elnyerte a rokonszenvemet, mint az eddigi Fraser hősök (VIII. Henrik hat felesége, Stuart Mária, Napkirály és a hölgyek) azzal, hogy az összes hős közül talán ő volt a leginkább a körülmények áldozata, akit a leginkább felelőssé tesz a közvélemény abban, ami csak megtörtént vele (nem tudom, érthető voltam-e :-D, gyakorlatilag rosszkor rossz helyen volt, rossz családba született stb.)
A könyvnek számos pontján éreztem azt a késztetést, mint a gyerekek a bábszínházban a közeledő farkast látva: legszívesebben kiabáltam volna, hogy vigyázzon, csinálja másképp.
Érzésem szerint a könyv nem egy Marie-Antoinette-t vagy korát szerepeltető könyv alapja is lehetett, nekem legalább is jó pár beugrott (kivéve persze azok, amelyek a buta, népét emmibe vevő királynéként láttatják őt).

Legutóbb Maria Bellonci Lucrezia Borgia című írásával kapcsolatban éreztem azt, hogy egy életrajz, még ha rettentő sok tényt és adatot tartalmaz is, mégis megmarad olvasmányosnak. Antonia Frasertől ezt megelőzően a Napkirály és a hölgyeket olvastam, és az a könyve magasra tette a lécet, de a Marie Antoinette véleményem szerint azt is felülmúlja színvonalában. Egyrészt hálás a téma, egy tragikus sorsú nőt a középpontba állítani, másrészt érdekes egy angol történésznő szemüvegén – aki érezhetően az alkotmányos monarchia híve – keresztül látni a francia forradalom eseményeit. Jól felépített mű, egészen a születés pillanatától a vesztőhelyig kíséri nyomon főhősének életét, miközben legnagyobb értéke a jellemfejlődés ábrázolása, ahogyan a hiányos neveltetésű, csapongó, élvezeteket hajhászó fiatal dauphine-ból a forradalom borzalmaival, túlkapásaival dacoló, gyermekeit féltő, felelős nővé érik. Rendkívül alapos történelmi munka, a korabeli forrásokat, levelezéseket, korábbi életrajzokat is felhasználja, továbbá objektív, még akkor is, ha érezhető az író szimpátiája Marie Antoientte iránt, hibáit, melléfogásait igyekszik magyarázni, de csak néha játszik el a mi lett volna ha gondolatával. Talán ez a kizárólag a tényeken alapuló, objektív írásmód különbözteti meg Zweig életrajzától, illetve a történelmi hátteret is jobban vázolja Fraser. Szóval kedvenc.

Nem rossz, nem rossz, de annyira nem jo, amennyire hosszu :)

Fraser könyve végig elfogulatlan és tárgyilagos módon mesélt Marie Antoiette életéről, és pont ettől volt ez az olvasás számomra ennyire érdekes és izgalmas élmény. A hat részre osztott élettörténet a leendő királyné életének szinte minden fontos pillanatába betekintést nyújt: a születéstől kezdve, a házasság diplomáciai egyezkedésein, az utazás fáradságos napjain, a házasság és a versailles-i etikett nehézségein keresztül, a családi viszályokba és a politikai fordulatokba is beavatja az olvasót… azt azonban, hogy ezen tények alapján bennünk végül milyen kép alakul majd végül ki a szomorú sorsú királyné jelleméről, ránk bízza. Nem befolyásol, nem ítélkezik. Ezt imádtam benne.
…
És Fersen gróf, az örök, nagy szerelem.