Amazonkirálynők 7 csillagozás

Boadicea szekere
Antonia Fraser: Amazonkirálynők

Nemcsak ​Napóleon vélekedett úgy, hogy nőknek semmi keresnivalója a csatatéren, már a régi görögök, illetve rómaiak se látták szívesen arrafelé az amazonok féktelen, kiszámíthatatlan, sötét erőket megtestesítő hadát. De a harcos asszonyokat se akkor, se később nem intézhette el senki egy kézlegyintéssel. A világtörténelem, a világkultúra igenis ismer nagy nőegyéniségeket, akik kitörölhetetlenül beírták nevüket a krónikákba mint népük hős uralkodói.
Ilyen amazonkirálynők panteonjában kalauzol bennünket Antonia Fraser, Boadicea, a Kr. u. 1. évszázadban élt brit királynő szekerére kapva. Ki volt ő, akit minden angol elemista ismer, holott csak az biztos felőle, hogy semmi sem biztos?
Férfiak és nők egyaránt alakították a mítoszt többféle hadszínterén – például levéltárakban –, és ma is eleven, mikor a Boadicea által fölperzselt, rómaiak lakta Londinium vörös rétege fölött négy méterrel kavarog a City forgalma. Bár azért változnak az idők, mert Boadicea szellemi örököse… (tovább)

Eredeti cím: The Warrior Queens: Boadicea's Chariot

Eredeti megjelenés éve: 1988

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 1998
424 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630764180 · Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

I. Erzsébet · Zenóbia királynő

Helyszínek népszerűség szerint

Grúzia


Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Antonia Fraser: Amazonkirálynők

Kitűnő „herstory”, és annál még több is.

Történész írta, történetírói módszereket (is) bevetve, mégsem nevezném feltétlenül történetírói munkának, inkább „variációk egy témára”-esszésorozatnak. De ez semmit nem von le az értékéből, sem a használhatóságából, sőt még hozzátesz, lentebb részletezett okokból. Nem is csak történészek érdeklődésére tarthat számot, már csak igen olvasmányos stílusa okán sem, amely leginkább tudományos ismeretterjesztő művekhez illik. Nyugodtan olvashatnák többen is.

Ismert és kevésbé ismert történelmi alakokat vonultat fel a mű, szó szerint mindenféle területről. Uralkodók, hadvezérek, politikusok kelnek a szó szoros értelmében életre (a stílusnak köszönhetően). A koncepció azonos: a mű elején gondosan definiált „amazonkirálynő” alakjának nyomon követése a világtörténelemben.*

Ez az egységes koncepció a helyenként tagadhatatlanul idő- és térbeli csapongásra hajlamos szerkesztésmód ellenére is nagyon jól összefogja a művet. Ennek köszönhetően válnak egytől egyig indokolttá a kitérők: arra valók, hogy az aktuális fejezet főszereplőjét más korok és országok szülötteivel össze lehessen hasonlítani.

Amikor pedig azt mondom, hogy „világtörténelem”, akkor úgy is értem. Egy négyszázhúsz oldalas ismeretterjesztő munka nem törekedhet teljességre, de a maga módján megközelítheti, például úgy, hogy nem kizárólag Európára koncentrál. Legalább egy-két bekezdéses kitekintés erejéig felbukkannak itt a kínai, a vietnami, a közép-afrikai, az izraeli történelem nagy nőalakjai is, a grúz, angolai és indiai történelem amazonkirálynői pedig külön fejezetet kapnak.** Külön melengeti a lelkemet, hogy egy angol (értsd: nem walesi, nem skót, nem észak-ír, hanem echte angol) születésű történész vág oda nem is egyszer a saját hazája által képviselt imperializmusnak, és mindig telibe talál.

Ettől valahogy jóval hitelesebbé válik a hangja. :) Függetlenül a könyv legnagyobb hibájától – amely egy fél csillagot levonatott velem –, azaz a bibliográfia teljes hiányától! Még ha esszésorozat is, irgum-burgum, ezt nem így szokás! Ha négyszáz oldalon keresztül következetesen hivatkozunk történetírói munkákra és levéltári adatokra, akkor a végén kutya kötelességünk a jegyzéküket is mellékelni! Mint ahogy az a képjegyzékkel történt, amely igenis bekerült a könyv végébe, precízen és lelkiismeretesen. Mivel Fraser nem ma kezdte a szakmát, de nem is a könyv megjelenésekor, és egyébként megbízhatónak ismerem, ettől még könnyen hiszek neki, de azért ilyen olvasói jóindulatra nem kéne számítani.

Szóval ettől függetlenül van hitele nálam a könyvnek, mégpedig azért, mert egyetlen alakot sem ábrázol egyoldalúan, kritika nélkül. Sem nőt, sem férfit. Ellenkezőleg: a kritika (no meg az irónia) folyamatosan jelen van. Éppen ezért ütköztet egymással különböző időkből és terekből származó alakokat. Így az elbeszélőnek szinte bele sem kell szólnia, a történelem kommentálja saját magát, az olvasó pedig legyen szíves járatni az agyát, és levonni a következtetéseket. Senkinek a megítélése nem abszolút, és a könyv a megítélés változásaira is folyamatosan reflektál.

Ez az egyik, amitől szerintem sokkal inkább esszésorozattá válik ez a mű, mint történetírói munkává. A másik (ami számomra egyébként az értékét is növeli), hogy itt a történelmi alakoknak nem elsősorban a cselekedetei a fontosak, hanem hogy hogyan látták ők, hogyan látták kortársaik, hogyan látták az elkövetkező korok a cselekedeteiket. A nemükből adódóan hozzájuk tapadó sztereotípiákról, és arról, hogyan küzdöttek ezek ellen, vagy igyekeztek éppenséggel fegyvert kovácsolni belőlük. A tudatos vagy öntudatlan imázsépítésről is szól ez a mű; az imázsok története is, sőt elsősorban azoknak a története. Nem a „mit”, hanem a „hogyan” áll a középpontban.

És (legalábbis a laikus olvasó számára) döbbenetes dolgok derülnek ki. Nagyon, nagyon ajánlom ennek a könyvnek az olvasását, mert olyasmikre hívja fel a figyelmet, ami a saját mindennapi életünkből sem hiányzik. Hogy a nyilvánvaló érdekeken és vezetői rátermettségen túl milyen hallgatólagosan elfogadott játékszabályokon múlik egy vállalkozás sikere. Pl. hogy X-nek magas a hangja vagy mély. Hogy Y-nak van unokája vagy nincs. Hogy Z-n fehér ruha van vagy piros (ez nem vicc! hanem halálos komoly hatáskeltő eszköz!).

Édes Istenem, mennyivel egyszerűbb lenne az ember élete, ha nem a fehér ruha vagy a magas hang döntene arról, hogy valaki alkalmas egy feladat teljesítésére vagy nem. :P

Utóirat:
A fordítás egyszerűen parádés, nincs erre jobb szó. Tökéletesen visszaadja Fraser iróniáját, humorát, jellegzetes szófordulatait. Már-már túlságosan tökéletesen. ;) A fordító csak úgy lubickol a szövegben, az embernek néha felmerül a gondolatai között az „öncélúság” terminus… :) De egy ilyen jó esszésorozatnak még ez is megbocsátható.

* Hasonló eset, mint a Magyarországon csapatmunkával létrehozott Nagy asszonyok élete, amelyet a kiadása óta eltelt százöt (!) év sem tett elavulttá. Ott is egyetlen egységes koncepcióra fűzi fel a szerkesztő a tizenkét életrajzot, ez fogja össze a kötetet. Csak az a bombasztikus stílusa ne lenne… Minden egyéb szempontból olvasásra érdemes gyűjtemény!
** Mondjuk, Amerika, Ausztrália és Óceánia látványosan hiányzik, és ezek közül főleg a legelsőnek a hiánya elég meglepő…

>!
Katherine_Grey
Antonia Fraser: Amazonkirálynők

Antonia Fraser olyan történész, akinek öröm olvasni a könyveit. Mint például ezt a hihetetlenül sokféle és izgalmas kultúrhistóriai, nőtörténeti és történelmi kalandozást a világtörténelem vezető szerepbe kényszerült nőiről Boadicea icennus királynőtől a középkor nagyasszonyain át I. Erzsébetig vagy akár II. Erzsébetig. Az Európa-centrikusság helyett indiai, kínai, koreai és mohamedán hősnők is megjelennek, csakúgy, mint ókori uralkodónők (és nemcsak Kleopátra). Bár ez a legszubjektívebb történelmi esszé, amit Frasertől magyarul kiadtak, nagyon izgalmas, átgondolásra érdemes szempontokat vet fel a különböző női uralmak csoportosításával, megkülönböztetésével kapcsolatban (a függelék-szereptől az apja lánya-mítoszig). Nagyon izgalmas!

>!
Krumplicsku
Antonia Fraser: Amazonkirálynők

Nem tudom, mennyire gyakori, velem nem sokszor fordult elő, hogy történészt és nem történeti személyiséget vagy kort választottam, mikor könyvet választottam. De Fraser munkáit nagyon szeretem, mert nem tudósosan szárazak az élet/korrajzai, mégsem érzem az óhatatlan réseket írói képzelettel kitömő fikciónak (ugye az, pl. A másik Bolyen lány és tsai már egy másik műfaj), és úgy tud távolságot tartani, hogy nem ítéli el a hősét, csak bemutatja. mint egy embert, aki jót is tesz, meg rosszat is tesz, vagy csak egyszerűen rosszkor, rosszul él. (Marie Antoinetteről szóló könyvén konkrétan jobban bőgtem, mint bármelyiken, amelyik csak esztelen pazarlónak vagy csak áldozatnak mutatta be a szerencsétlen királynét)
Szóval, mikor megláttam ezt a könyvet az antikváriumban, a szerzője neve miatt már ugrott is a kosaramba.
Így ez lett az első csalódás tőle.
Ott kezdem, ami a saját hibám, hogy én botor nem jól olvastam már a címet sem (pontosabban nem értelmeztem) és csak egy Boudica és kora történetet vártam, amihez képest nem csak időben, hanem térben is nagy területet jártunk be amazonkirálynőket megismerve. Aminek valahol örültem, mert mindig rájövök, mennyire keveset ismerek a saját világomon, annak történelmén kívül, és itt nem csak a mainstream, innen-onnan jól ismerhető európai történelem jelenik meg, de angolai, indiai, grúz amazonkirálynőnk is van.
Ugyanakkor a könyv egésze mégsem jött be, helyenként nagyon nem. Ugyanis egy alapvetést (jó, a címet ismerve akár logikus is lehet) jár körbe (kb. a nő helyzete a történelemben) több hősnő történetén keresztül, ami nem kevés helyen egyszerűen azt eredményezi, hogy az adott fejezetben össze-vissza ugrálunk. Ez különösen az elejére jellemző, ahol már röviden vázol minden később kibontott életrajzot, de később poroszországi Lujza fejezetében pl. azt eredményezi, hogy pár oldal kezdeti „Lujzázás” után hamarabb megismerjük Mária Teréziát és Nagy Katalint, mint a fejezet hősnőjét…. aki -annak ellenére, hogy Napóleonnal akasztott tengelyt- tkp. nem is az az amazoni jellem. Gyenge pontja a könyvnek még Erzsébet királynő fejezete, akiről meg egyszerűen túl sokat tudunk, túl sokat kellene elmondani, így az egész amazonsága tkp. egyetlen epizód bemutatására korlátozódik (a spanyol armada betörésére). Persze tkp. óhatatlan a hiba, hiszen Boudicáról vagy gyarmatosítás hajnalán uralkodó angolai királynőről nem tud annyit a történész, mint Erzsébetről vagy azokról, akik életük során korán reflektorfénybe kerültek, és akikről bőséges tárgyi lelet sem maradt fent.
A választott hősnőket valóban összeköti az, hogy nőként próbálták befolyásolni a történelmet, de egyszerre kapunk róluk sokat és keveset, egyesek jóval jellemzőbbek, mások alig azok a bemutatni kívánt alapvetésre (és ezzel óhatatlanul azt az érzést keltették bennem, hogy náluk jóval alkalmasabb hősnőt is be lehetett volna válogatni_ pl. Lujza és Nagy Katalin esetében), időnként meg valahogy pont a Fraserre jellemző objektivitás vész el, amikor egy-egy cselekedetükbe bele van gyömöszölve a szerző tanulsága a nők történelmi sorsáról (ami még nekem is, aki amúgy nő, és feminista, elég sok volt)

>!
Eltiron
Antonia Fraser: Amazonkirálynők

Szerettem ezt a könyvet, bár a szerző néha túlzottan elvitte feminista irányba a mondanivalót. Ezért a fél pont levonás.


Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISMP

Mondták már, hogy Grúziában minden paraszt herceg, de legalábbis úgy viselkedik.

219. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Grúzia · paraszt
>!
Timár_Krisztina ISMP

A kelták összetűzéseihez hozzátartozott a trombitákkal, állatfej formájú kereplőkkel csapott nagy lárma. A zaj, lett légyen trombitaharsogás, kerepelés vagy gyakori lakomák zenei aláfestése, lételemük volt. E nyájas összejöveteleken a torkok bő öntözését nótaszó követte vagy kísérte: az italt is szerette mindenki. Főrangoknak bor, a köznépnek gabonából erjesztett sör dukált, köménnyel fűszerezve. Öblös szeretet-kupákat adogattak körbe, amiből aprókat kortyolgattak, de „igen szaporán”, teszi hozzá Strabo.

67. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bor · sör · zaj
3 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP

Angliai Erzsébet aligha nézett volna jó szemmel olyanfajta orgánumot, mint a feminista folyóirat. (…) Ellenben zene lett volna a füleinek, hogy „tiszteletbeli férfi”.
Szokása volt diplomatikusan gúnyolódni saját nemén az érvényben lévő sztereotípiák jegyében. (…) És hitte is, amit mond. Merthogy ő más. Ez volt a szakadatlanul ismételt lecke.
A királynő megkülönböztetése minden más nőalattvalótól sarkalatos elve volt Erzsébet közszereplésének; gondosan kidolgozta a jelenést, vagy talán lángelméje érzett rá ösztönösen. Két eszközzel élt. Egyrészt rájátszott nőiségére, hogy a védelemre szoruló finom, választékos dámát adja – meg az imádni való istennőt. Másrészt „fejedelem”-nek mutatta magát: mint sok jóféle vegyes propagandában, itt is homlokegyenest ellentmondott egymásnak a két elem.

268. oldal

Kapcsolódó szócikkek: I. Erzsébet · propaganda
>!
Timár_Krisztina ISMP

A kelták a fejet szó szerint isteni kútfőnek, az istenség jelképének, az ember leglelkének tekintették. Az ellenség lefejezése szimbolikus jelentőséggel bírt. Livius írja a gall lovasokról, hogy „lovaikra elöl fejeket aggatnak vagy lándzsájuk végére fejet tűznek, szokásos diadaléneküket harsogva”. Strabo szerint a rangos ellenség fejét cédrusolajba balzsamozva mutogatták az idegeneknek, s nem adták annyi aranyért se, amennyit nyomtak. Már ebből nyilvánvaló, hogy a kelták fejpraktikái más lapra tartoznak, mint a kivégzett bűnözők fejét és tagjait közszemlére bocsátó középkori gyakorlat. Eredetileg varázslat a cél, nem elrettentés.

73. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fej
>!
Timár_Krisztina ISMP

Máskülönben Zenóbia mint eszményi amazonkirálynő foglalata mindkét nem legcélszerűbb tulajdonságainak. Hangja, melyről már esett szó Boudica kapcsán, nem hars (nőietlen), hanem tiszta és férfias (toborzáshoz ideális). Ha lepattan a lováról, meg se kottyan neki tíz kilométer gyaloglás a bakák közt. Zenóbia amúgy nem kedveli környezetében a nőket, szolgálólányok helyett herélteket alkalmaz. Poharazgat a fiúkkal (mint a hang, az ivászat is örök, habár diszkréten leplezett problémája a nőuralkodónak). A krónikások mindazonáltal hangsúlyozzák, hogy Zenóbia sosem öncélúan iszik: vagy a diplomácia nevében koccint idegenekkel, például a perzsákkal, hogy berúgassa őket, vagy ilyenformán gyakorol kegyet tulajdon parancsnokaival. De akár így, akár úgy, e ritka tüneménynek sosem száll fejébe az ital.

150. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Zenóbia királynő
1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP

[Tamara grúz királynő] példája ékesen szemlélteti, hogy az amazonkirálynő szexualitása milyen mániákus (férfi) fantáziálás tárgya. Két szindróma verseng: ha a szent szüzesség történetesen nem kívánatos, elő a férfifalással. A kettő amúgy ugyanannak az érmének a két oldala; az amazonkirálynő minden lehet, csak átlagos nem. Ha a politika porondjáról kirí, nyilván nemi életében is szélsőségre hajlik.

216. oldal

>!
Timár_Krisztina ISMP

A rómaiak tudniillik nem nézték ki a britekből, hogy ilyet tehetnek velük: hogy föllázadhatnak, kifoszthatják a várost és vérfürdőt rendezhetnek. A történelemben amúgy korántsem egyedülálló ez a tragikus tévedés. A hódító hatalom gyakran esik abba a hibába, hogy a meghódítottak lázadására nem is gondol, mert képtelenségnek tartja. Camulodunum római lakossága csupán osztozott e tévedésben, és drágán megfizetett érte.

99. oldal

>!
Timár_Krisztina ISMP

Tamara királynőnek a népi fantáziában (…) támaszai voltak Itrujani, Ainina és Danana, a Hatalmas Ősanyától leszármazott ősi grúz istennők lappangó árnyai; Grúzia földrajzi fekvéséből következően később Kelet istennőinek hatása is érvényesült. Az anyaistennő emléke azután sem halt ki a népi emlékezetből, hogy Grúzia a negyedik században felvette a keresztény hitet; az anyaszenteknek (szemben a szüzekkel) továbbra is hódolattal adóztak. (…)
A grúz hagyományban és mitológiában a nők tehát nagy tisztességnek örvendtek, ezt a kereszténység is csak növelte új legendáival. Angliát férfi térítette meg – Szent Ágoston –, Kartli grúz királyságát viszont több forrás egybehangzó tanúsága szerint is Szent Nino, a kappadóciai rabszolganő, akiben varázserő munkált s meggyógyította Nana királynőt.

217. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Grúzia · kereszténység
5 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP

Meglehet, a rómaiak azért építettek szentélyt Claudius császárnak Camulodunumban, hogy új gazdáik iránti hűséget oltsanak a bennszülött szívekbe, de távolról sem ezt érték el vele. Tacitus szerint „az örök zsarnokság fellegvárá”-nak tűnt föl. A középület fogalmával a kelta társadalom eleve nem tudott mit kezdeni. Ráadásul a kelta vallás erdei kegyhelyeinek jellege egészen más volt. A dühös trinobasok fel nem foghatták, mi olyan magasztos az idegen császárt istenítő építményeken. Főleg, hogy ők nyögték a költségeket.

89. oldal

>!
Timár_Krisztina ISMP

Tamara trónra lépését apja gondosan előkészítette. (…) 1178-ban, hat évvel halála előtt leányát társuralkodóvá koronáztatta. Tamarát „szeme fényé”-nek nevezte, és pátriárkák, püspökök, nemesek, vezírek és hadurak részéről követelt neki királynőt megillető hódolatot. Az újdonsült királynő apja jobbján foglalt helyet arany-ezüstrojtos bíborruhában. Georgij az „Isten orma” címet adományozta neki, és rubinttal-gyémánttal gazdagon berakott koronát.

222. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Ryszard Kapuściński: Ében
Graham Hurley: Csak egy lépés a halál
Merényi László: Angolai napló
Castro Soromenho: Halott föld
Victor Hugo: A nevető ember
David Pilgrim: A nagy Napoleon
Pálinkó György – Bíró Imre: Napóleon – A mi világunk
Sigrid-Maria Grössing: Napóleon
Bertrice Small: Királyok szeretője, királyi szeretők