Amazonkirálynők 7 csillagozás

Kitűnő „herstory”, és annál még több is.

Történész írta, történetírói módszereket (is) bevetve, mégsem nevezném feltétlenül történetírói munkának, inkább „variációk egy témára”-esszésorozatnak. De ez semmit nem von le az értékéből, sem a használhatóságából, sőt még hozzátesz, lentebb részletezett okokból. Nem is csak történészek érdeklődésére tarthat számot, már csak igen olvasmányos stílusa okán sem, amely leginkább tudományos ismeretterjesztő művekhez illik. Nyugodtan olvashatnák többen is.

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/29/antonia_fr…

Egy könnyed mű, ami igazából egyetlen szempontra koncentrál: azt akarja bemutatni, hogy bőséggel akadnak olyan hősnők az emberi történelemből, akiket fel lehet mutatni példaképként a lányoknak, akik fogékonyak a történelem iránt, és akik nemcsak férfiakban találhatják meg a menőséget. A kötet inkább amolyan esszé, mintsem tudósi számvetés, aminek biztos jele a @Timár_Krisztina által olyannyira hiányolt lábjegyzetek teljes hiánya. (Néha azért a szövegben előfordul, hogy történészekre hivatkozik névvel, de vélhetően úgy volt vele, hogy akit érdekel, majd úgyis utánanéz, bár az is igaz, hogy az eredeti kiadást nem csekkoltam le). Ráadásul látszik, hogy a szerző ebből kicsit többet ki akart hozni, az egyes életrajzoknál néha elveszünk mások életében is. Például Mecklenburgi Lujza esetén az élete a Napóleonnal való szembenállásra van felépítve, de a királynéi szerepénél fogva vélhetően ennél többet nem tudott ellene tenni. Ezért elkalandozunk Nagy Katalin és Mária Terézia életébe is.

Egy kicsit látszik, hogy a könyv „fejnehéz”, vagyis a szerző a mű harmadát Boudiceának szenteli, a maradékot kapják a többiek. (Ez nem véletlen, vele foglalkozott történészként). Közöttük szerencsére nemcsak nyugat-európai hősök akadnak, és nekem olybá' tűnt, hogy a szerző szívesen piszkál oda egy kicsit a brit birodalmi öntudatnak is. (Empire, bitch! mondaná Jesse Pinkman, ha nem Albuquerquében élne). Az időnként gunyoros hangnem azonban kifejezetten jót tett az olvashatóságnak.

Összességében persze nem mondanám történelmi mérföldkőnek, egy olyan olvasmány maradt, amihez szívesen nyúltam hozzá, ha éppen nem foglaltam el magam mással. Boudiceát leszámítva mindenkinél kaptam kevés újdonságot, bár arról nem lettem meggyőzve, hogy ezek feltétlenül hiteles forrásból származnak-e.

Frissítés: @Timár_Krisztina kedvéért megnéztem az angol nyelvű kiadást, mert volt egy rossz megérzésem a hivatkozások hiányáról. A szöveg ugyanis visszatérően hivatkozott nevekre, márpedig nagyon fura lenne, ha ezeket nem tüntetné fel a szerző. Nos, az eredetiben bizony lábjegyzetek és irodalomjegyzék is található, harminc oldal terjedelemben. A magyar kiadásból ezeket kispórolták.

Antonia Fraser olyan történész, akinek öröm olvasni a könyveit. Mint például ezt a hihetetlenül sokféle és izgalmas kultúrhistóriai, nőtörténeti és történelmi kalandozást a világtörténelem vezető szerepbe kényszerült nőiről Boadicea icennus királynőtől a középkor nagyasszonyain át I. Erzsébetig vagy akár II. Erzsébetig. Az Európa-centrikusság helyett indiai, kínai, koreai és mohamedán hősnők is megjelennek, csakúgy, mint ókori uralkodónők (és nemcsak Kleopátra). Bár ez a legszubjektívebb történelmi esszé, amit Frasertől magyarul kiadtak, nagyon izgalmas, átgondolásra érdemes szempontokat vet fel a különböző női uralmak csoportosításával, megkülönböztetésével kapcsolatban (a függelék-szereptől az apja lánya-mítoszig). Nagyon izgalmas!

Nem tudom, mennyire gyakori, velem nem sokszor fordult elő, hogy történészt és nem történeti személyiséget vagy kort választottam, mikor könyvet választottam. De Fraser munkáit nagyon szeretem, mert nem tudósosan szárazak az élet/korrajzai, mégsem érzem az óhatatlan réseket írói képzelettel kitömő fikciónak (ugye az, pl. A másik Bolyen lány és tsai már egy másik műfaj), és úgy tud távolságot tartani, hogy nem ítéli el a hősét, csak bemutatja. mint egy embert, aki jót is tesz, meg rosszat is tesz, vagy csak egyszerűen rosszkor, rosszul él. (Marie Antoinetteről szóló könyvén konkrétan jobban bőgtem, mint bármelyiken, amelyik csak esztelen pazarlónak vagy csak áldozatnak mutatta be a szerencsétlen királynét)
Szóval, mikor megláttam ezt a könyvet az antikváriumban, a szerzője neve miatt már ugrott is a kosaramba.
Így ez lett az első csalódás tőle.
Ott kezdem, ami a saját hibám, hogy én botor nem jól olvastam már a címet sem (pontosabban nem értelmeztem) és csak egy Boudica és kora történetet vártam, amihez képest nem csak időben, hanem térben is nagy területet jártunk be amazonkirálynőket megismerve. Aminek valahol örültem, mert mindig rájövök, mennyire keveset ismerek a saját világomon, annak történelmén kívül, és itt nem csak a mainstream, innen-onnan jól ismerhető európai történelem jelenik meg, de angolai, indiai, grúz amazonkirálynőnk is van.
Ugyanakkor a könyv egésze mégsem jött be, helyenként nagyon nem. Ugyanis egy alapvetést (jó, a címet ismerve akár logikus is lehet) jár körbe (kb. a nő helyzete a történelemben) több hősnő történetén keresztül, ami nem kevés helyen egyszerűen azt eredményezi, hogy az adott fejezetben össze-vissza ugrálunk. Ez különösen az elejére jellemző, ahol már röviden vázol minden később kibontott életrajzot, de később poroszországi Lujza fejezetében pl. azt eredményezi, hogy pár oldal kezdeti „Lujzázás” után hamarabb megismerjük Mária Teréziát és Nagy Katalint, mint a fejezet hősnőjét…. aki -annak ellenére, hogy Napóleonnal akasztott tengelyt- tkp. nem is az az amazoni jellem. Gyenge pontja a könyvnek még Erzsébet királynő fejezete, akiről meg egyszerűen túl sokat tudunk, túl sokat kellene elmondani, így az egész amazonsága tkp. egyetlen epizód bemutatására korlátozódik (a spanyol armada betörésére). Persze tkp. óhatatlan a hiba, hiszen Boudicáról vagy gyarmatosítás hajnalán uralkodó angolai királynőről nem tud annyit a történész, mint Erzsébetről vagy azokról, akik életük során korán reflektorfénybe kerültek, és akikről bőséges tárgyi lelet sem maradt fent.
A választott hősnőket valóban összeköti az, hogy nőként próbálták befolyásolni a történelmet, de egyszerre kapunk róluk sokat és keveset, egyesek jóval jellemzőbbek, mások alig azok a bemutatni kívánt alapvetésre (és ezzel óhatatlanul azt az érzést keltették bennem, hogy náluk jóval alkalmasabb hősnőt is be lehetett volna válogatni_ pl. Lujza és Nagy Katalin esetében), időnként meg valahogy pont a Fraserre jellemző objektivitás vész el, amikor egy-egy cselekedetükbe bele van gyömöszölve a szerző tanulsága a nők történelmi sorsáról (ami még nekem is, aki amúgy nő, és feminista, elég sok volt)

Szerettem ezt a könyvet, bár a szerző néha túlzottan elvitte feminista irányba a mondanivalót. Ezért a fél pont levonás.