Sötét ​sziklák 6 csillagozás

– A börtönben lehetett dolgozni, de a kórházban csak herdálja az ember az Isten drága napjait, s ez megnehezíti az életét – magyarázta Villu. – Ha rajtam állna, én az összes rabot kórházba zárnám, az biztosan többet segítene, mint a börtön. Inkább mennék egy évre börtönbe, mint egy hónapra kórházba, ilyen volt nekem a kórházi élet.

122. oldal

A nyomkövetés a szenvedélye volt, csaknem beteges szenvedélye. Vannak emberek, akiknek szokásuk, hogy mindent megszámolnak, ami a szemük elé kerül, akik a vonatban sem tudnak másképpen ülni, csak ha olvassák a tovasuhanó oszlopokat, számtáblákat és bakterházakat. Villu sem tudott elmenni egyetlen nyom mellett, anélkül, hogy ne vessen rá kutató pillantást. Tökéletesen mindegy volt, kitől származtak a nyomok, embertől, vad- vagy háziállattól, élőlénytől vagy élettelen közlekedési alkalmatosságtól – Villu szinte mindet egyforma érdeklődéssel vizsgálta. A vad nyomában igyekezett megállapítani, hogy nyugodtan vagy nyugtalanul haladt-e el erre, messzire ment-e, vagy megállapodott a közelben, úgyhogy, ha kedve támadna, érdemes lenne-e utána menni.
A háziállat- és fogatnyomok vizsgálatának természetesen más célja volt. Érdekes volt megtudni, hogy valaki megvasalta-e a lovát, vagy csak téli patkószegekkel cserélte ki a régit; hogy valaki üresen vagy teherrel hajtott-e el; ha teherrel, akkor rendszerint gyalogosan baktatott a szekér mellett; hogy valaki vasárnap reggel elment-e a templomba, vagy otthon maradt; hogy valaki bocskort, ócska vagy új csizmát viselt-e; hogy az új csizmára már féltalpat vertek, vagy csak foltokat.
Tucatnyi, olykor száz apró jel mesél Villunak az erdőszéli szomszédok létéről-voltáról, munkájáról, dolgaikról. Azért, hogy megtudja, meddig tartottak Porgupohja Karla bocskorai, nem kell odamenni és megkérdezni Karlától, hanem sokkal egyszerűbb egy pillantást vetni az úton a nyomokra; azok megmondják, mikor nyűtt el a bocskor, mikor kellett megfoltozni. Mӓdasoon és Metstoán is vannak bocskorviselők, s azok is el-elhaladnak Katku kapuja előtt, de minden embernek másmilyen a lába, más a bocskora, tudja ezt Katku Villu, s ezért csak ritkán fordul elő, hogy egyik nyomot összecseréli a másikkal.
Ha valaki lovat hoz a vásárról, érdekes a nyomaiból ítélve megmondani, hogy a lónak kicsi, vagy magas, vagy alacsony a patája, s járás közben a hátsó lábával az első nyomába, túl rajta, vagy hátrébb lép. Ezek az egyszerű tények nem mondanak el mindent az új állatról, de meglehetősen sokat elárulnak róla. Az a fő, hogy ítélni, feltételezni lehet a nyomok alapján, s mi lehetne szórakoztatóbb Villu számára, miközben az erdőben puskával a vállán kóborol, vagy magányosan dolgozik valahol, mint apró jelek nyomán megpróbálni kitalálni, mi történik körülötte. Ezt teszi ma is, mikor a női lábnyomokat vizsgálja, mint a vadászkutya, amelynek orrát megcsapja a vad csábító, farkcsóválásra vagy csaholásra ingerlő szag.

13-14. oldal

Korboja gazdája volt az itteniek közül az egyetlen, aki néhanapján két lóval hajtott, s aki nem evett egy asztalnál a béresekkel.