Szahalin 5 csillagozás

Anton Pavlovics Csehov: Szahalin Anton Pavlovics Csehov: Szahalin

1890 ​októberében egy hajó úszott a pazar virágpompában tündöklő maláji szigetek között. A Szuez felé tartó gőzös fedélzetén egy orosz orvos csodálta a trópusi nyár szépségeit. A kietlen szahalini partok után, szinte nem is hitt a szemének…
De hogy is kezdődött? Anton Pavlovics Csehov a doktort, a már neves írót különös betegség szállta meg: a „mánia Sachali-nosa”. Heteken át nem törődött semmivel, csak görnyedt könyvek, füzetek, a történelem, a földrajz, a néprajz, a néprajz, a büntetőjog adattárai felett. Jegyzetelt fáradhatatlanul. Nagy útra készült – az orosz „Ördög-szigetet”, a fegyencek hírhedt számkivetési helyét akarta megismerni.
Hosszú út vezetett a zord Szibérián át, a zord Szahalinra. Mindössze három hónapja maradt a sziget tanulmányozására. De Csehov élő lelkiismerete akart lenni korának, és egy egész expedíció helyett dolgozott.Naponta jónéhány versztát kellett utaznia, legalább 100 különböző emberrel kellett beszélnie, mert nem nyugodott addig, amíg mind… (tovább)

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1975
766 oldal
>!
Művelt nép, Budapest, 1956
318 oldal

Enciklopédia 2


Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Anton Pavlovics Csehov: Szahalin

Nagyon régóta terveztem már elolvasni.
Azt hittem, valamelyest hasonlítani fog erre a könyvére. De ebben novellák egyáltalán nem voltak, inkább úti jegyzetek sora és a Szahalinon tapasztaltak felmérése, krónikája volt. A levelek között pedig szinte nem is volt Szahalinon írt levél.
Nagyon megdöbbentő volt, hogy Csehovnak kellett odautaznia, hogy végre valaki pártatlanul és kellő tudással, odafigyeléssel, szorgalommal, érdeklődéssel felmérje a birodalom legtávolabbi, legismeretlenebb pontját (már ha egy szahalinnyi szigetet szabad egyáltalán pontnak nevezni).
Lassan, részletekben olvasva nagyon jó és érdekes volt. Tömör, sok-sok adattal, statisztikával, felmérésekkel. Sajnáltam, hogy nem volt hozzá térkép, és olvasás közben még az interneten se tudtam térképet nézni hozzá. Nagyon érdekesek voltak a meglátásai és felfedezései, a helyi csinovnyikok viselt dolgairól és a börtön- és száműzetési viszonyokról, a száműzöttek életéről írottak, nem véletlen az sem, hogy a cári Oroszország egyáltalán nem „örült” ennek a műnek.
A leveleket szintén kis adagokban olvastam el. Sok az irodalmi jellegű utalás, a családi levelek, a mindennapi élet apróságai. Érdekesek voltak.
Érdemes elolvasni, érdemes rá sok időt szánni.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
ppeva P

Szahalinon van egy tisztség: a giljak és ajno nyelv tolmácsának tisztsége. Mivel ez a tolmács egy szót sem tud sem giljakul, sem ajnóul, a giljakok és az ajnók nagy része pedig ért oroszul, ez a teljesen felesleges tisztség jó PENDANT (mellékkereset) a nem is létező Vegyernyikovói Postaállomás fentebb említett főnökének. Ha tolmács helyett egy létszámbeli tisztviselőt alkalmaznának, aki elsajátította a néprajz és a statisztika tudományát, ez sokkal, de sokkal jobb lenne.

174. oldal

>!
ppeva P

Kimásolok ebből a jelentésből egyet-mást a kórházi felszerelésre vonatkozólag. A három kórházban volt: egy nőgyógyászati készlet, egy laringoszkóp készlet, két maximum hőmérő, mind a kettő eltörve, kilenc hőmérő – kettő törött, egy „magas hőmérséklet mérésére szolgáló hőmérő”, egy pungáló lándzsa, három Pravaz-fecskendő – az egyikben eltört a tű –, huszonkilenc ónfecskendő, kilenc olló – kettő törött –, harmincnégy beöntőcső, egy draincső, egy nagy mozsár ütővel – repedt –, egy borotvaszíj, tizennégy köpöly.
A Kimutatás a gyógyszerek bevételéről és kiadásáról a Szahalin-szigeti polgári hatóság gyógyintézeteiben című iratból látható, hogy a három körzetben a költségvetési év folyamán kiadtak: harminchat és fél pud sósavat és huszonhat pud klórmeszet, tizennyolc és fél font karbolsavat, ötvenhat font Aluminium crudum-ot. Több mint egy pud kámfort. Egy pud kilenc font kamillát. Egy pud nyolc font kínafakérget, öt és fél font piros csöves paprikát (de hogy mennyi szeszt adtak ki, arról a Kimutatás nem számol be). Egy pud tölgyfakérget, másfél pud mentát, fél pud kappanőrt, három pud fehérmályvagyökeret, három és fél pud terpentint, három pud táblaolajat, egy pud tíz font faolajat, fél pud jodoformot. A meszet, a sósavat, a szeszt, a fertőtlenítő- és kötözőszereket nem számítva, a kimutatás adatai szerint összesen hatvanhárom és fél pud gyógyszert adtak ki, a szahalini lakosság tehát eldicsekedhet vele, milyen óriási adagot vett be 1889-ben.

445-446. oldal

4 hozzászólás
>!
ppeva P

A vlagyivosztoki polgármester egyszer azt mondta nekem, hogy őnáluk Vlagyivosztokban és általában az egész keleti partvidéken „nincs semmiféle klíma”, Szahalinról is azt mondják, hogy ott sem klíma van, hanem csak rossz időjárás, és hogy ez a sziget a legzordabb vidéke Oroszországnak.

96-97. oldal

>!
ppeva P

Korszakovkában van iskola és kápolna. Volt egy kis kórház is, ahol tizennégy szifilitikust és három elmebajost tartottak, az egyik elmebajosra átragadt a szifilisz. Azt is mondják, hogy a szifilitikusok tépést csináltak a sebészeti osztálynak. De én nem kereshettem fel ezt a középkori intézményt, mert szeptemberben bezárta egy fiatal katonaorvos, aki ideiglenesen ellátta a börtönorvos tisztét. Azon se csodálkoztam volna, ha a börtönorvosok rendelkezésére máglyán elégették volna az elmebajosakat, mert az itteni kórházi állapotok legalább kétszáz évvel elmaradtak a civilizációtól.

99-100. oldal

>!
ppeva P

Nem tudom, ki választotta ki Krasznij Jar helyét, de minden arra vall, hogy ezt nem hozzáértő emberekre bízták; ezek sose jártak faluban, és ami a fő, egy cseppet se törődtek a mezőgazdasági kolóniával. Itt még rendes víz sincs. Amikor megkérdeztem, honnan szerzik az ivóvizet, egy árkot mutattak.
Minden házat egyformára építenek, mindegyik kétablakos, rossz és nyirkos fából készül, csak az a fontos, hogy valamiképp leteljen a telepes idő, és visszamehessen az ember a kontinensre. A közigazgatás nem ellenőrzi az építkezést, bizonyára azért, mert a hivatalnokok közt egy sincs, aki értene a házépítéshez és a kemencerakáshoz. A státus szerint egyébként lennie kellene Szahalinon építésznek is, de mikor én ott jártam, nem volt, és ha van is, azt hiszem, csak a kincstári építkezésekre ügyel fel. A legbarátságosabb és legvidámabb külseje annak a háznak van, ahol Ubijennih börtönőr, egy vékonydongájú kis katona lakik, akinek arckifejezése teljesen összevág családnevével; arcán csakugyan van valami keserű, csodálkozó kifejezés, mintha valóban megölték volna. Bizonyára azért ilyen, mert vele egy szobában lakik egy magas, telt telepesnő, a vadházastársa, aki népes családdal ajándékozta meg. Főbörtönőri rangban van, és egész szolgálata abból áll, hogy jelentéseket tesz azoknak, akik idelátogatnak: ezen a világon minden a legnagyobb rendben van. De neki sem tetszik Krasznij Jar, és igyekszik elmenni Szahalinról. Azt kérdezgeti tőlem: vele engedik-e vadházastársát, ha ő leszerel, és a kontinensre költözik. Ez a kérdés nagyon izgatja.

106. oldal

>!
ppeva P

A társadalomban és hellyel-közzel az irodalomban is kialakult az a nézet, hogy az igazi, a legnehezebb és a legszégyenletesebb katorga csakis a bányákban végzett kényszermunka lehet. Ha Nyekraszov Orosz nő-jének hőse halat fogna a börtön számára, vagy fát vágna, ahelyett, hogy bányában dolgozik, sok olvasó elégedetlen lenne.

125. oldal

>!
ppeva P

Szahalinon nyolcszázhatvan törvényes és hétszáznyolcvankét szabad család van; ezek a számok eléggé meghatározzák a kolóniában élő száműzöttek családi helyzetét. Általában a családi élet javait a felnőtt lakosságnak alig a fele élvezi. Az asszonyok a kolóniában mind foglaltak, tehát körülbelül háromezer lélek él magánosan – s ez mind férfi. (…) Most az a kérdés van napirenden, miért fejlődött ki a kolóniában olyan nagy mértékben a törvénytelen vagy a szabad együttélés, és a száműzöttek csökönyösen kerülik a törvényes házasságot? Hiszen ha nem volnának szabad nők, akik önként követték férjüket, akkor a kolóniában négyszerte több volna a szabad családok száma, mint a törvényeseké. A főkormányzó, amikor a füzetembe diktált, a dolgok ilyetén állását „égbekiáltónak” nevezte, és természetesen nem a száműzötteket vádolta miatta. A száműzöttek, mint javarészt patriarkális és vallásos emberek, többre becsülik a törvényes házasságot. A törvénytelen házastársak gyakran kérnek engedélyt arra, hogy megesküdhessenek, de e kérvények nagy részét el kell utasítani olyan okoknál fogva, amelyek nem függenek sem a helyi közigazgatástól, sem maguktól a száműzöttektől. Arról van szó, hogy bár a birtokjogok teljes elvesztésével megcsorbulnak az elítélt házastársi jogai is, és ő már nem is létezik többé a család számára, mintha meghalt volna, házassági jogait a száműzetésben mégsem a további életéből folyó körülmények határozzák meg, hanem az el nem ítélt, az otthon maradó hitvestárs akarata. Feltétlenül szükséges az, hogy ez a házastárs beleegyezzék a házasság felbontásába, és hozzájáruljon az elváláshoz, mert az elítélt csakis akkor léphet új házasságra. Az otthon maradó házastársak pedig rendszerint nem egyeznek bele: az egyik abból a vallásos meggyőződésből, hogy az elválás bűn, a másik azért, mert felesleges, meddő dolognak, szeszélynek tartja a házasság felbontását, kivált, ha a házastársak már közel vannak a negyvenhez. „Újra nősülni az ő korában?! – morfondírozik az asszony, ha válásra vonatkozó levelet kap a férjétől. – A lelkeddel törődj, vén kutya.” Ismét mások azért tagadják meg, mert félnek belevágni olyan fölöttébb bonyolult, fáradságos és költséges dologba, mint a válás; vagy csupáncsak azért, mert nem tudják, hová folyamodjanak kérvényükkel, és egyáltalán mivel kezdjék. Abban, hogy a száműzöttek nem kötnek törvényes házasságot, rendszerint hibásak a tökéletlen személyi lapok is, amelyek minden egyes esetben egész csomó kimerítő formaságot okoznak – amolyan régifajta hercehurcát –, amelyek csak azt eredményezik, hogy a száműzött, miután minden pénzét ráköltötte az írnokokra, az okmánybélyegekre és táviratokra, végül is reménytelenül legyint egyet, és arra a belátásra jut, hogy őneki pedig nem lesz törvényes családja. Sok száműzöttnek egyáltalán nincs is személyi lapja; akadnak olyan lapok is, amelyek egyáltalán nem tüntetik fel a száműzött családi állapotát, vagy homályosan és helytelenül tüntetik fel; holott a száműzöttnek a személyi lapon kívül semmi más okmánya nincs, amelyre szükség esetén hivatkozhatna. A kolóniában kötött házasságok számára vonatkozó adatokat meg lehet szerezni az anyakönyvekből; de mivel a törvényes házasság itt olyan fényűzés, amely nem mindenkinek hozzáférhető, ezek az adatok korántsem határozzák meg a lakosság igazi szükségletét a házaséletet illetőleg; itt nem akkor esküsznek, amikor kell, hanem csak akkor, amikor lehet.

298-300. oldal

>!
ppeva P

Nézetem szerint a természetleírásokat rendkívül rövidre kell szabni, és csak à propos-szerűek lehetnek. Az ilyen kitételeket: „A sötétedő tenger hullámaiban fürdő, lebukó nap vérvörös arannyal öntötte el a tájat” és a többi. „A víz felszíne felett repdeső fecske vidáman csivitelt” – az ilyen közhelyeket ki kell dobni. A természetleírásoknál az apró részleteket kell megkapni, és úgy csoportosítani őket, hogyha olvasás közben az olvasó behunyja a szemét, azonnal előtűnjön a kép. Így például holdvilágos éjszakát kapsz, ha leírod, hogy a malom gátján ragyogó csillagként tündököltek az eltört üveg szilánkjai, és mint golyóbis gördült tova egy kutya vagy egy farkas árnyéka és így tovább. A természet életre kel, ha nem veted meg, hogy a jelenségeit emberi tulajdonságokkal hasonlítsd össze és így tovább.

467-468. oldal, 7. levél, A. P. Csehovhoz (Moszkva, 1886. május 10.)

>!
ppeva P

Nagy mértékben akadályozta a száműzetés és a katorga szabályozását társadalmunk hangulata is. Ha a társadalomnak nincs határozott véleménye valamiről, akkor a hangulatát kell számításba venni. A társadalom mindig háborgott a börtönbeli állapotok ellen, de tiltakozott minden olyan intézkedés ellen, amely a rabok életének megjavítását célozta; például ilyen megjegyzéseket tett: „Nem jó az, ha a muzsik jobban él a börtönben vagy a katorgában, mint otthon.” Ha a muzsik gyakran rosszabbul él otthon, mint a katorgában, e megjegyzés logikája szerint a katorga szükségképpen maga a pokol. Ha a raboknak kvászt adtak víz helyett a vasúti kocsikban, akkor azt kifogásolták: „Mit dédelgetik a gyilkosokat meg a gyújtogatókat?” stb. Egyébként – mintegy ennek a hangulatnak ellensúlyozásaképpen – a legjobb orosz írók műveiben a katorgások, a csavargók és a szökevények idealizálását figyelhettük meg.

125-126. oldal

>!
ppeva P

A part igen szomorú hatást tett Poljakovra; a sarkvidéki tájak jellemző példájának nevezi ezt a partot. A növényzet gyér és girbegurba. Az öblöt egy dűne eredetű, hosszú homokos földnyelv választja el a tengertől, több ezer versztányira meg a zord és bősz tenger terül el. Ha egy kisfiú, aki túl sokat olvasta Mayne Reidet, éjjel lerúgja magáról a takarót, és fázik, akkor éppen ilyen tengert lát álmában. Ez valóságos lidércálom. A felszíne ólmos, „egyhangú, szürke ég nehezedik rá”. A zord hullámok a sivár partnak ütődnek, amelyen nincsenek fák; a hullámok bömbölnek, és hébe-hóba fekete foltként feltűnik köztük egy-egy bálna vagy fóka.

140. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Антон Чехов: Остров Сахалин
Dalos György: Szahalin Csehov szigete
David Shambaugh – Michael Yahuda – Samuel S. Kim – Amitav Acharya – Robert Sutter – Sebastian Bersick – Phillip C. Saunders – Sheldon W. Simon – Hugh White – Martha Brill Olcott – Edward J. Lincoln – Nayan Chanda – Ralph A. Cossa: International Relations of Asia
Grigorij Fedoszejev: Élet a tajgán
W. Y. Bontekoe: Hajónapló
Piotr Kłodkowski: A Kelet csodálatos zamata
Sóvári Mónika: Szerelmem, Sanghaj
V. K. Arszenyev: Derszu Uzala
Ligeti Lajos: Sárga istenek, sárga emberek
Székely László: Süt a nap Szumatrán