Sirály 78% 657 csillagozás

Színházba készülök, ezt a darabot fogom megnézni, ezért olvastam el. Szeretek felkészülni arra, hogy mit látok, és most az a helyzet, hogy abban bízom, hogy egy kicsit közelebb kerül majd hozzám a Sirály. Egyszer egy film kapcsán (Leviatán, 2014) ezt írtam: Ha orosz filmet kezdek nézni, mindig van bennem egyfajta várakozás. Várakozás, hogy szikár lesz, konok és makacs, hogy az orosz ember őserejét, egymásnak szegezett tekintetét fogja megmutatni. Hogy az igazságkeresés útja a pusztán át vezet majd. Ezt most is tartom, annyi még, hogy az igazságkeresés, ebben az esetben a szerelem. Ez az oroszoknak is nehéz ügy, Csehov megmutatja miért. Én azt mondom, hogy azért, mert ugyan mindenki beszél, de senki sem figyel a másikra. Mindenki érez valamit, de senki sem foglalkozik a másik érzelmeivel. Ez így kudarc. Önmaga gyásza, ahogy a fekete ruha szimbolizálja. Az egészen biztos, hogy Csehov beleszőtte az életből vett tapasztalatait, nekünk sem kell nagyon keresni, hogy ezeket megtaláljuk. Felszínes kapcsolatok, hangosan, de magunknak mondott mondatok. Dráma. Dráma volt ez akkor is, meg most.

(elképzeltem, hogy Csehov mit szólna, ha most élne. Mondjuk ezek a párbeszédek, amik nem is azok, mert ott sincs reagálás, úgy zajlanak a virtuális világban, hogy ha van lájkolási lehetőség, akkor megnyomjuk a gombot, jelezve, hogy oké, olvastam. ennyi. vagy még ezt sem tesszük meg. engem ez szomorúvá tesz. akkor inkább nem beszélek többet. így maradnak magukra a csehovi szereplők is.felmentés: nem mindig van mit mondani. ja. Csehov sem tudja feloldani, akkor én miért tenném. Pont.) -ez most az én belső monológom volt.
Minden, most már előre ismert, előolvasott bánata ellenére is kíváncsi vagyok a színházi előadásra.

2015. február 9.

Találtam egyszer egy régi játékkönyvben egy kitalálós játékot. Irodalmi művekre kellett asszociálni, „mi lenne, ha…” kérdéseket befejezni, és válaszolni rájuk.
Akkor most játsszunk.
Mi lenne, ha szín lenne? – Hússzínű, tüdőszínű, pasztellrózsaszín, egymásba mosódva.
Mi lenne, ha fényforrás lenne? – Szétfolyó viaszgyertya.
Mi lenne, ha épület lenne? – Huzatos folyosók, apró szobák egymástól elválasztva, az ablakokon libegő fehér függöny.
Mi lenne, ha hangszer lenne? – Lehangolódott zongora.

Az nem is igaz, hogy Csehovnál nem történik semmi. :)

Itt olvasható tovább:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/18/anton_pavl…

Néha elgondolkodok azon, hogy mennyire kiábrándítóak azok az emberek, akik képtelenek a normális párbeszédre, megse hallgatják a másik félt, hanem már a gondolataikban azzal foglalkoznak, hogy a saját panaszaikat mondják el a lehető legdrámaibb fenhangal, hogy a másik félből némiféle együttérzést, vagy sajnálatot váltsanak ki az elhangzott szavak.

Mondhatni néha rendesen ideges lettem ettől a drámától, hiszen itt tényleg senki se hallgatott meg senkit, mindenki csak sajnáltatta magát, ki jogosan, ki nem. Alapvetően ettől eltekintve tetszett maga a mű, a Trigorin kis novella témája eléggé betalált "a tó partján gyermekkora óta él egy fiatal lány. Olyan, mint maga: szereti a tavat, akár a sirály, és boldog és szabad, akár a sirály. De arra jár egy férfi, meglátja és, mert más dolga nincs, elpusztítja, ahogy Konsztantyin ezt a sirályt.” Talán emiatt is Nyinával tudtam a leginkább azonosúlni a drámában, spoiler

Remélem, emelt magyaron mégtöbb ehez hasonló szuper kötelező olvasmány élményben lesz részem, mivel talán magamtól nem olvastam volna el, így pedig egy remek klasszikus drámával gazdagabb lehettem.

Szerettem a történetet. Noha kicsit olyan, mintha nem szólna semmiről, mégis tökéletesen jeleníti meg az orosz lelket, az orosz embert.

Romantikus és melankólikus szimpadi művek gyűjteménye. Fő témájuk a nemesség vidéki semmittevése és unalma, amit sétákkal, üres beszélgetésekkel, bálokkal, és zenei és színpadi művek előadásával próbálnak színesebbé tenni, miközben titkon és néha reménytelenül hiába vágyódnak a másik után.
Így felnőtt fejjel sokkal jobban megértettem a művek mondanivalóját, és most tetszettek és szívesen is olvastam őket, ellentétben azzal, amikor kötelező olvasmány volt némelyikük.
Az „Etűdök gépzongorára” című Nyikita Mihalkov film óta spoiler szeretem a Csehov-művek hangulatát, amit zseniálisan, de az eredeti művek elött tisztelegve karikíroztak ki a „Három nővér” és a „Ványadt bácsi” klasszikus kabaréjelenetekben.
Legjobban a „Cseresznyéskert”, a „Három nővér” és „A manó” című történetek tetszettek.
spoiler

Anton Pavlovics Csehov, te megkínoztál engem…és nem, nem fogom megköszönni, hogy 108 oldalon keresztül vinnem kellett a hátamon a nagy orosz néplélek minden nyűgét! Majd beledöglöttem, te idióta! Tudod mennyire utállak?!

Rohadék zseni…

Lévén a Sirály kötelező olvasmány – az effélékkel szemben támasztott előítéletek pedig határtalanok – nem árasztott el a lelkesedés, mikor reggel rávettem magam az olvasásra… végül azonban hullámokban árasztott el a megvilágosodás.

Először is rájöttem, hogy nekem ez nagyon tetszik… mégpedig egész pontosan, és bármiféle túlzás nélkül az első két mondat elolvasása után.

Ahogy tovább haladtam megértettem azt is, mit ért az irodalomkönyv a „drámaiatlan dráma” fogalma alatt – ezt pedig szorosan követte a felismerés, hogy vajon sokan miért nem kedvelik a művet.

Csak semmi cselekmény – ennyi egészen világos. Az legtöbbeket ez zavarja, és én teljesen megértem, más helyzetben, más könyv – talán egy modern romantikus, vagy hasonló mű – esetén valószínű, hogy én is sérelmezném ezt az állóvizet a történetben. Mégis, jelen helyzetben megragadta a figyelmemet más, ugyanis meglehet, a Sirály cselekmény szempontjából nem jeleskedett, szerintem még így is van mit felmutatnia: ez pedig a karakterek mélységének – vagy olykor sekélyességének – ábrázolásában rejlik. Imádtam, ahogy Csehov a szereplők tettein, sokszor meglepő szavain, hibáin keresztül bemutatta a félelmet, a feleslegesség érzését, az élet értelmének keresését, amit persze senki sem talál, a csalódást s azt, amint az emberek két kézzel kapaszkodnak az álmaikba, de amint azok valóraválnak rájönnek, hogy ez sem hozhatja meg számukra a végtelen boldogságot, hiszen ez olyasvalami, amit mindenkinek magában, legbelül kell meglelni, s elsősorban nem külső tényezőkből fakad.

Csak azt bántam, hogy ennyire rövid terjedelmen boncolgatta a fenti kérdéseket… biztos vagyok benne, hogy a szerző ki tudta volna bontani jobban a szálakat, egy erős cselekménnyel kiegészülő kerek egészet adva, ám félő, úgy már nem is lenne ugyanaz a dráma… én pedig így szerettem meg, ahogy van. :)

Azt mondták nem lesz valami jó olvasmány, én mégis nagyon élveztem! Több helyen magamra is ismertem a műben. Elég depresszív és fura volt, de a maga tökéletlenségével volt tökéletes a számomra. 5/5

Eszméletlenül jó volt. Nagyon tetszett. Hogy én ezt miért nem olvastam eddig? :O Ezek az orosz írók nagyon tudnak. Biztosan fogok még olvasni Csehovtól.

Nem könnyű értékelést írni a Sirályról, és főleg nem majdnem egy hónap távlatából. A drámából összességében leginkább egy összbenyomás maradt meg: hogy mekkora feszültség volt ezekben a karakterekben, amely aztán nem mindig nyilvánult meg tettekben, legfeljebb szavakban, beszólásokban. Egyrészt a dráma tele volt viszonzatlan szerelemmel, de emellett is minden szereplő elégedetlen volt életével, és változtatni szeretett volna rajta, csak aztán erre nem került sor, amikor meg mertek lépni, annak sem volt feltétlenül mindenestül jó vége. Valahogy mégsem éreztem azt, a látványos cselekmény hiánya ellenére, hogy unatkoznék olvasás közben. Ez részben azért is lehetett, mert maga a dráma igen rövid, másrészt bizonyosan jót tett a fentebb említett feszültség is.