Sirály 494 csillagozás

Anton Pavlovics Csehov: Sirály Anton Pavlovics Csehov: Sirály Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Csehov a nagy realista orosz irodalom kiemelkedő képviselője. Az elbeszélés műfajában egyedülállót alkotott. Emellett külön értéket képviselnek újszerű dramaturgiával megírt mesteri színművei, melyek közt a legjelentősebbeket e kötet is tartalmazza. Csehov legjobb hősei nem békélnek meg a sekélyességgel, de ugyanakkor nincs erejük ahhoz, hogy legyőzzék. Legfontosabb pszichológiai vonása a tudat és az akarat összeütközése. Lukács György szerint (A modern dráma elmélete): „Csehov drámái a modern irodalom leghalkabb drámái. Alig van bennük mozgás: a mocsár elnyeli az embereket, az egyik erősebben vergődik, a másik gyöngébben; mindegy, el kell süllyednie. Akaratról vagy küzdelemről szó sem lehet. A katasztrófák pedig – már ahol vannak – egészen groteszkül hirtelenek és véletlenekkel telik. Ezeknek az embereknek külső élete csupa véletlen; csak a vég bizonyos és szükségszerű. Egyszerre elcsattan egy lövés és elhangzik egy kiáltás – s utána, megint a régi csend, az orosz sivatag csendje.”

Eredeti megjelenés éve: 1896

Tartalomjegyzék

>!
Interpopulart, Budapest, 1996
108 oldal · ISBN: 9636131422 · Fordította: Makai Imre
>!
Interpopulart, Budapest, 1995
108 oldal · ISBN: 9636130248 · Fordította: Makai Imre

2 további kiadás


Kedvencelte 36

Most olvassa 15

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

>!
n P
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Színházba készülök, ezt a darabot fogom megnézni, ezért olvastam el. Szeretek felkészülni arra, hogy mit látok, és most az a helyzet, hogy abban bízom, hogy egy kicsit közelebb kerül majd hozzám a Sirály. Egyszer egy film kapcsán (Leviatán, 2014) ezt írtam: Ha orosz filmet kezdek nézni, mindig van bennem egyfajta várakozás. Várakozás, hogy szikár lesz, konok és makacs, hogy az orosz ember őserejét, egymásnak szegezett tekintetét fogja megmutatni. Hogy az igazságkeresés útja a pusztán át vezet majd. Ezt most is tartom, annyi még, hogy az igazságkeresés, ebben az esetben a szerelem. Ez az oroszoknak is nehéz ügy, Csehov megmutatja miért. Én azt mondom, hogy azért, mert ugyan mindenki beszél, de senki sem figyel a másikra. Mindenki érez valamit, de senki sem foglalkozik a másik érzelmeivel. Ez így kudarc. Önmaga gyásza, ahogy a fekete ruha szimbolizálja. Az egészen biztos, hogy Csehov beleszőtte az életből vett tapasztalatait, nekünk sem kell nagyon keresni, hogy ezeket megtaláljuk. Felszínes kapcsolatok, hangosan, de magunknak mondott mondatok. Dráma. Dráma volt ez akkor is, meg most.

(elképzeltem, hogy Csehov mit szólna, ha most élne. Mondjuk ezek a párbeszédek, amik nem is azok, mert ott sincs reagálás, úgy zajlanak a virtuális világban, hogy ha van lájkolási lehetőség, akkor megnyomjuk a gombot, jelezve, hogy oké, olvastam. ennyi. vagy még ezt sem tesszük meg. engem ez szomorúvá tesz. akkor inkább nem beszélek többet. így maradnak magukra a csehovi szereplők is.felmentés: nem mindig van mit mondani. ja. Csehov sem tudja feloldani, akkor én miért tenném. Pont.) -ez most az én belső monológom volt.
Minden, most már előre ismert, előolvasott bánata ellenére is kíváncsi vagyok a színházi előadásra.

13 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

2015. február 9.

Találtam egyszer egy régi játékkönyvben egy kitalálós játékot. Irodalmi művekre kellett asszociálni, „mi lenne, ha…” kérdéseket befejezni, és válaszolni rájuk.
Akkor most játsszunk.
Mi lenne, ha szín lenne? – Hússzínű, tüdőszínű, pasztellrózsaszín, egymásba mosódva.
Mi lenne, ha fényforrás lenne? – Szétfolyó viaszgyertya.
Mi lenne, ha épület lenne? – Huzatos folyosók, apró szobák egymástól elválasztva, az ablakokon libegő fehér függöny.
Mi lenne, ha hangszer lenne? – Lehangolódott zongora.

Az nem is igaz, hogy Csehovnál nem történik semmi. :)
Történik, csak nem a színpadon, hanem a szereplők tudatában. Úgy vagdalkoznak, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Mert hát persze az tudja a legjobban megsérteni az embert, akit a legjobban szeret, ebben a darabban pedig aztán bőven van szerelem.

Medvegyenko szerelmes Másába, Mása Trepljovba, Trepljov Nyinába, Nyina Trigorinba… de Mását nem érdekli Medvegyenko szerelme (állandóan hangoztatja, mennyire sajnálja, de látszatja, az nincs), Trepljovot nem érdekli Mása, Nyinát nem érdekli Trepljov, Trigorint… egy darabig érdekli Nyina, de csak egészen kicsi ideig, hiszen mindene van neki, csak szilárd akarata nincs. Arkagyina meg nem szerelmes Trigorinba – Arkagyina a saját fiatalságába szerelmes, és mivel negyvenkét éves, ehhez kell neki egy nála jóval fiatalabb szerető. Azért is beszél annyit az ifjúságáról, mert nagyon fél az öregedéstől, attól, hogy egyszer csak nem lesz rá szükség. Trepljov a legidegesítőbb, mert ő a leginkább gyerekes. Az elején, amikor az anyja kicsúfolja a színdarabját, öt perc alatt leállítja az egészet ("ha az anyukámnak nem tetszik, akkor én nem is játszom veletek!"). Nyina meg butuska libuska, de legalább megpróbál kilépni a kicsi pocsolyájából, és a maga módján sikerül is neki, még ha többet képzel is magáról, mint amennyit tud.

És mindenki percenként üti-vágja-sérti a másikat úgy, hogy észre se veszi. Ha mégis észreveszi, akkor jól kisajnálkozza magát, aztán kezdi elölről. Nevetséges volna, ha olyan keserű nem lenne. Párbeszéd nincs is, minden szereplő csak saját magával foglalkozik, egyre csak ugyanazokat a mondatokat ismételgetik, és azt hiszik, ha sokszor kimondják, attól igaz lesz. Az élet szétfolyik, és a halál csak annyi, mint egy szétpukkadt gyógyszeres üveg.

Nem szeretem Csehovot, sose szerettem, de nagyon is értem, miért lett belőle klasszikus.

2018. február 26.

Hm. Érdekes, most jobban tetszett, mint legutóbb, de a csillagozáson nem változtatok. spoiler
Távolba bámuló, merengő, örökösen mellébeszélő emberek, jéghideg könyörtelenséggel.

13 hozzászólás
>!
gabiica P
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Szerettem a történetet. Noha kicsit olyan, mintha nem szólna semmiről, mégis tökéletesen jeleníti meg az orosz lelket, az orosz embert.

2 hozzászólás
>!
K_A_Hikari P
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Jó kis orosz irodalom.
Én meg nem kicsit féltem tőle.
Okkal.
Valaki mondja már el, hogy mégis miről szólt ez a röpke 108 oldal, merthogy nekem nem esett le.
Az egy dolog, hogy a szereplőket nem tudom, nem lepődök meg…dehogy a történetet se tudom összefoglalni, az már régen rossz.
Annyi biztos, hogy író meg színésznő volt benne.
Meg az is, hogy televolt a történet barokkos körmondatokkal.
Hogy mi volt még benne, az egy jó kérdés.
Várom, hogy kitárgyaljuk irodalomórán, mert egyelőre nem értem mi a lényeg. Csak rikácsol a fejemben, mint egy sirály.

3 hozzászólás
>!
Kozmikus_Tahó
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Anton Pavlovics Csehov, te megkínoztál engem…és nem, nem fogom megköszönni, hogy 108 oldalon keresztül vinnem kellett a hátamon a nagy orosz néplélek minden nyűgét! Majd beledöglöttem, te idióta! Tudod mennyire utállak?!

Rohadék zseni…

>!
MrClee I
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Viszonylag rég olvastam (2016 tavaszán, könyvek tekintetében az elég rég volt), és ráadásul kötelező olvasmány léte miatt vettem kezembe elsősorban. Azóta ugyan több drámáját is olvastam, de ez a legnagyobb hatást gyakorló műve, nem véletlenül ezt adják fel kötelezőnek.
A dráma nem indult sehonnan, és nem tartott sehova. Egy helyben toporgott, szereplői küzdöttek önmagukkal, a világgal, nem találták helyüket. Manapság emlegetett fogalom a „rohanó világ", ami látszólag ennek az ellentéte lenne, de valójában mégsem. Utóbbiban a mozgás ugyan jelen van, de ugyancsak nem tart sehova, mindig visszatér ugyanoda, a kiindulópontba. A fizikában jól leírható ez a (nem) változás, ahol ugyebár attól, hogy az út nem zérus, az elmozdulás még lehet az, például egy körpályán egy egész periódus megtételekor.
Így a rohanó világ sem sokkal másabb ettől a csehovi szenvedéstől, és az emberek se sokkal másabbak attól függetlenül, hogy elhitetik magukkal, és a luxustermékekkel, hogy boldogok. Magyarázzuk a semmit.

>!
Virág_Blogger P
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Lévén a Sirály kötelező olvasmány – az effélékkel szemben támasztott előítéletek pedig határtalanok – nem árasztott el a lelkesedés, mikor reggel rávettem magam az olvasásra… végül azonban hullámokban árasztott el a megvilágosodás.

Először is rájöttem, hogy nekem ez nagyon tetszik… mégpedig egész pontosan, és bármiféle túlzás nélkül az első két mondat elolvasása után.

Ahogy tovább haladtam megértettem azt is, mit ért az irodalomkönyv a „drámaiatlan dráma” fogalma alatt – ezt pedig szorosan követte a felismerés, hogy vajon sokan miért nem kedvelik a művet.

Csak semmi cselekmény – ennyi egészen világos. Az legtöbbeket ez zavarja, és én teljesen megértem, más helyzetben, más könyv – talán egy modern romantikus, vagy hasonló mű – esetén valószínű, hogy én is sérelmezném ezt az állóvizet a történetben. Mégis, jelen helyzetben megragadta a figyelmemet más, ugyanis meglehet, a Sirály cselekmény szempontjából nem jeleskedett, szerintem még így is van mit felmutatnia: ez pedig a karakterek mélységének – vagy olykor sekélyességének – ábrázolásában rejlik. Imádtam, ahogy Csehov a szereplők tettein, sokszor meglepő szavain, hibáin keresztül bemutatta a félelmet, a feleslegesség érzését, az élet értelmének keresését, amit persze senki sem talál, a csalódást s azt, amint az emberek két kézzel kapaszkodnak az álmaikba, de amint azok valóraválnak rájönnek, hogy ez sem hozhatja meg számukra a végtelen boldogságot, hiszen ez olyasvalami, amit mindenkinek magában, legbelül kell meglelni, s elsősorban nem külső tényezőkből fakad.

Csak azt bántam, hogy ennyire rövid terjedelmen boncolgatta a fenti kérdéseket… biztos vagyok benne, hogy a szerző ki tudta volna bontani jobban a szálakat, egy erős cselekménnyel kiegészülő kerek egészet adva, ám félő, úgy már nem is lenne ugyanaz a dráma… én pedig így szerettem meg, ahogy van. :)

>!
csgabi MP
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Nos, kicsit jobb volt, mint a Kurázsi mama, de az értékelés írásával várok még.

6 hozzászólás
>!
mandris
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Nem könnyű értékelést írni a Sirályról, és főleg nem majdnem egy hónap távlatából. A drámából összességében leginkább egy összbenyomás maradt meg: hogy mekkora feszültség volt ezekben a karakterekben, amely aztán nem mindig nyilvánult meg tettekben, legfeljebb szavakban, beszólásokban. Egyrészt a dráma tele volt viszonzatlan szerelemmel, de emellett is minden szereplő elégedetlen volt életével, és változtatni szeretett volna rajta, csak aztán erre nem került sor, amikor meg mertek lépni, annak sem volt feltétlenül mindenestül jó vége. Valahogy mégsem éreztem azt, a látványos cselekmény hiánya ellenére, hogy unatkoznék olvasás közben. Ez részben azért is lehetett, mert maga a dráma igen rövid, másrészt bizonyosan jót tett a fentebb említett feszültség is.

>!
brigi11 P
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Csak én nem értem, hogy miért így lett vége? Biztos vagyok benne, hogy színpadon sokkal jobb, érthetőbb főleg a vége. Igazából sok minden nem történik benne, de legalább rövid.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Aguirre

MEDVEGYENKO
Miért jár mindig feketében?
MÁSA
Az életemet gyászolom. Boldogtalan vagyok.

(első mondat)

1 hozzászólás
>!
madárka

TREPLJOV (…)
Igen, mindinkább arra a meggyőződésre jutok: nem az új vagy a régi forma a fontos, hanem az, hogy írjon az ember, ne törődjön semmiféle formával, csak írjon, mert szabadon árad a lelkéből az írnivaló.

Negyedik felvonás

Kapcsolódó szócikkek: írás
>!
Aguirre

TRIGORIN
(keresgél egy könyvben) 121. oldal, 11. és 12. sor… Megvan… (Olvassa) „Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd.”

Harmadik felvonás

>!
girlhu

SZORIN
Majd én megyek, és kész. Egy pillanat. (Jobbra indul és énekel) „Két gránátos Franciahonba tart…” (Visszatekint) Egyszer, amikor ugyanígy énekelni kezdtem, a helyettes államügyész azt mondta: „Önnek erős hangja van, méltóságos uram…” Aztán eltűnődött és hozzátette: „…de pocsék”. (Nevetve el)

Első felvonás

>!
girlhu

TRIGORIN
Mindenki úgy ír, ahogy akar, és ahogy tud.

Első felvonás

>!
madárka

NYINA De én azt hiszem, hogy annak, aki megízlelte az alkotás gyönyörét, nincs is nagyobb gyönyör ennél.

Első felvonás

>!
kávésbögre P

TREPLJOV
Élő emberek! Nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik.

Első felvonás

>!
madárka

NYINA (…)
Tudd viselni a keresztedet és higgy!

Negyedik felvonás

>!
kávésbögre P

DORN
(…) A bor meg a dohány elmossa az egyéniséget. Egy szivar vagy egy kupica vodka után maga már nem Pjotr Nyikolajevics, hanem Pjotr Nyikolajevics plusz még valaki; szétfoszlik az énje, és már úgy viszonylik magához, mint harmadik személyhez.

Második felvonás

>!
madárka

TRIGORIN (…) Az álmok világába repítő gyönyörű ifjú, költői szerelem – csakis az adhat boldogságot a földön!

Harmadik felvonás


Enciklopédia 1


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Georg Büchner: Danton halála
George Bernard Shaw: Pygmalion
Oscar Wilde: A szent kurtizán vagy a drágaköves asszony / A jelentéktelen asszony
Oscar Wilde: Lady Windermere legyezője / Bunbury
George Bernard Shaw: Warrenné mestersége
Molnár Ferenc: Színház
Kardos György (szerk.): Rivalda 73-74
Bródy Sándor: Színház
George Bernard Shaw: Szent Johanna
Müller Péter: Szomorú vasárnap