Dráma ​a vadászaton 18 csillagozás

Anton Pavlovics Csehov: Dráma a vadászaton Anton Pavlovics Csehov: Dráma a vadászaton Anton Pavlovics Csehov: Dráma a vadászaton Anton Pavlovics Csehov: Dráma a vadászaton Anton Pavlovics Csehov: Dráma a vadászaton

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Csehov, írói pályája kezdetén, apró humoreszkekkel jelentkezik a korabeli orosz élclapok hasábjain. Ebből a korszakból származik Dráma a vadászaton című kisregénye is. Sajátos mű: a tulajdonképpeni történetet a főszereplő, Kamisev vizsgálóbíró mondja el, ill. írja meg, de többször közbeszól az író is: elmondja véleményét a féltékenységből elkövetett gyilkosságról, s megjegyzéseivel, logikus következtetéseivel fényt derít a gyilkos személyére… S miközben feszült érdeklődéssel követjük az izgalmas bűnügyi drámát, melyben a romantika minden kelléke – szerelem, féltékenység, bosszú, lelki vívódás – egyaránt fellelhető, lehetetlen észre nem vennünk, hogy ez paródia: az író a romantika túlburjánzó divatját gúnyolja ki, a sekélyes érzelmeket, a túlzott regényességgel bonyolódó cselekményt, egyszóval mindazt, ami elrejti a szem elől az élet valóságának fény- és árnyoldalait.

A vizsgálóbíró illetve A pirosruhás lány címmel is megjelent.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Olcsó regény, Kincses Könyvek

>!
Európa / Madách, Budapest, Pozsony, 1972
280 oldal · keménytáblás · Fordította: Rab Zsuzsa
>!
Európa, Budapest, 1964
230 oldal · puhatáblás · Fordította: Rab Zsuzsa · Illusztrálta: Engel Tevan István
>!
Európa, Budapest, 1955
286 oldal · puhatáblás · Fordította: Magos László · Illusztrálta: Zádor István

Enciklopédia 16


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth I
Anton Pavlovics Csehov: Dráma a vadászaton

Asztajóhéccencségit! Lehetne mondani, hogy a Dráma a vadászaton Csehov bűnügyi regény kísérlete/paródiája/stílustanulmánya, de valójában sokkal többről van szó! Olyannyira, hogy itt vélem felfedezni az amúgy legjobb pillanataiban abszolút szépírónak tartott Borisz Akunyin és a Puskin/Lermontov vonal közötti félreérthetetlen evolúciós láncszemet, egyúttal az egész felesleges ember kép, a csehovi társadalomkritika legtökéletesebb kidomborodását.

Magát a művet néhány forrás Csehov egyetlen regényhosszúságú műveként jelöli meg, némelyikben pedig kisregényként kategorizálják – jelentőségét nehéz az életművön belül felmérni, de tény, egyedülálló darabnak tűnik. Stílusa letisztult, tekintettel a „regény az elbeszélésben” szerkezetre, szerintem a terjedelem 90 százalékában az alkotó szándékosan négyzetesíti kicsit a saját szövegét, amitől az egész egy kevésbé kiforrott, elsőkönyves érzetet ad a történetnek* – viszont így is nagyon jó, kellemes, lendületes marad az írás. Szigorúan a tartalomra koncentrálva egy körülményes szerelmi sokszög kibontakozását nézhetjük végig, aminek az utolsó negyede maga a bűnügyi regény. Nyomozás, bírósági ítélet, igazán semmi érdekes, önmagában, a keretelbeszélés kiegészítő narratívája nélkül nyugodtan mondhatnánk, hogy tévútra ment a sztori…

Így azonban nagyon is helyben vagyunk, és itt már érdemes kicsit a nyilvánvaló mögé nézni. A regény korszerűségének legfőbb oka a szereplők jellemábrázolásában rejlik. Az orosz klasszikusokban nagy hagyománya van a gyarló, kedvelhetetlen főhősöknek, itt azonban mindenki gonosz és aljas, semmirekellő és főleg közveszélyes, egymásra gyakorolt hatásukat a közhelyes a gonoszság gonoszságot, a rossz rosszat szül bölcselkedéssel foglalhatnánk össze. Szergej Petrovics példának okáért egy mélyen realista Anyegin-alak, aki végre megmutatja nekünk, hogy az anyegini nihil másokat – barátokat, szerelmeket – dönt elsősorban nyomorba, de az ő esetében még úgy ahogy felfedezzük a semmirekellőség szomorkás romantikáját. Karnyejevnél viszont nem, ő nem csak felesleges, csúnya is, aljas is, mégis a történet egyetlen vagyonos alakja. Olga szép asszony, de a lelke oldalról oldalra feketedik be. Kalinyin pozíciója ellenére ostoba és jelentéktelen fráter, Urbenyin pedig olyan szenvedélyért hagyja hátra az alkoholt, ami sokkal rosszabb tévútnak fog bizonyulni. Az ártatlanul szenvedő Nagyezsda Nyikolajevna és Pavel Ivanovics kitartásában pedig nincs semmi magasztos, Zinovjev szemüvegén át Csehov finoman szólva is baleknak ábrázolja őket, amivel összességében véve célt is ér: minden cukormázas sallangot levakar a felesleges emberről. De nem kíméli a parasztokat sem – a történet miliője sokkal közelebb van az általunk elképzelt mindenkori Oroszországhoz, mint egy 1884-ben megjelent regénytől bármikor is elvárnánk. Az alkohol patakokban folyik, természetesen mindenki részeg, az urak orgiáik közben evezőlapáttal verik a szegényeket, a férfiak szemrebbenés nélkül váltogatják szerelmeiket, sőt, valódi szerelemről az ő részekről nem is érdemes beszélni. Jobban végiggondolva: spoiler.

Vegyük tehát észre, hogy mindez a viselkedés, az elbeszélő továbbfokozhatatlan antihősi mivolta minden formai hasonlóság ellenére jóval korszerűbb és előremutatóbb művé teszi a Dráma a vadászatont, mint a korszak hasonló irományai, legyenek azok akár zsánerregények, akár komolyabb lélektani munkák. Ha rájövünk arra, hogy Anyegin és Pecsorin valójában ütnivaló, lélektelen gazember, akkor a következő ugrással ott fogunk teremni Eraszt Petrovics Fandorinnál is, aki az érzelmi nyomorúság negatív kihatásait nem számítva elég jó utóképe lehet a mi Szergej Petrovicsunknak. Nem csak azért, mert nyomozó, noha ez a karakter annyira nem jellemző az orosz szépirodalomban, hanem mert érzelmei és erkölcsössége (esetünkben ugye erkölcstelensége), önálló individuuma olykor sokkal fontosabb az összkép tekintetében, mint a szigorú értelemben vett nyomozás – és kár volna letagadni, hogy Akunyin alapjáraton is rengeteget merített Csehov világából.

Le vagyok nyűgözve, nagyon emlékezetes regény. Remek műfajkísérlet és társadalomkritikus „romantikusnak álcázott realista” szöveg született Csehov kezei között. Még a fent sorolt erényeken túl is vannak benne csábos finomságok – kezdve a pénzégetés dosztojevszkiji aktusával, a duhajság és a részegség már-már líraian szenvedélyes ábrázolásával, a remek párbeszédekkel, jellemformálással. Klasszikus orosz vonalon kihagyhatatlannak tűnő alkotás.

*Zseniális húzása a kihúzás: néhol elvágja, lábjegyzetes kommentárral látja el a Zinovjevnek tulajdonított részeket – a kor átlagolvasója akár még el is hihette, hogy Csehov csak megőrzött és megszerkesztett egy tragikus sorsú kéziratot.

>!
Európa / Madách, Budapest, Pozsony, 1972
280 oldal · keménytáblás · Fordította: Rab Zsuzsa
3 hozzászólás
>!
Panelmacska
Anton Pavlovics Csehov: Dráma a vadászaton

Fény és árnyék. Ez az élet, ez az ember. Látom, tudom, érzem, mégis mellbe vág, mikor szembesülök vele, még ha egy regény lapjain is.
Azt mondják, minden népnek sajátos temperamentuma van, ami részben az éghajlat függvénye. Ismerem már Tolsztoj, Puskin, Csehov műveiből, milyen az orosz ember. Más, mint a német vagy a francia. Mégis annyira hasonlóak. Bár „más ritmusban ver a szívük”, mégis ugyanabból az anyagból gyúrták őket, ugyanazok a motívumok a tetteik mozgatórugói. A Dráma a vadászaton annyira emberi és annyira orosz.
Mindig meglep az orosz lélek szenvedélyessége, végletes érzések közötti hányódása. Érthetetlen számomra, hogy fér meg egy emberben a gyermeklelkűség és a gátlástalanság. Egyazon férfi a balalajka és a cigánynóta dallamaitól ellágyulva keblére öleli a világot, alkoholgőzös fejjel pedig szabadjára engedi a démonjait, hogy azután kijózanodva erkölcsi hullává és nullává aljasuljon. De a regény szinte minden kulcsfigurája ettől a kettősségtől „szenved”. A kettősség mögött pedig ott az örök emberi. A hiúság vásárában ott áruljuk mind a portékánkat, s ott gyűjtünk be értéktelen limlomokat. Borsos árat kérünk és fizetünk. Az ár: sokszor maga az életünk. Vagy ami sokkal rosszabb a halálnál: az önmagunkkal szembeni árulás, ami után – ha maradt bennünk egy csöpp jóérzés – nem tudunk úgy tükörbe nézni, hogy ne köpnénk le az arcmásunkat.

Na, most úgy oroszosan, borongósan moralizáltam egy jóízűt. :-)

3 hozzászólás
>!
Gabriella_Balkó
Anton Pavlovics Csehov: Dráma a vadászaton

Ez egész jó volt, nekem tetszett, ügyes kis „detektívregény” igazi orosz hangulattal.

>!
Európa / Madách, Budapest, Pozsony, 1972
280 oldal · keménytáblás · Fordította: Rab Zsuzsa

Népszerű idézetek

>!
Panelmacska

Hiszen a levél nem arc: nem árulja el magát, ha hazudik.

i. m.: p. 58.

>!
Panelmacska

Azt mondják, a puha szálú haj a lágy, gyöngéd, „selymes” lélek ismertetőjele. A bűnözőknek meg a gonosz, makacs természetű embereknek többnyire kemény szálú hajuk van.

i. m.: p. 7.

11 hozzászólás
>!
Panelmacska

…a szemből jóság sugárzik, s még valami, aminek nehéz nevet találni. Kicsi állatok szemében bujkál ez a „valami”, amikor szomorkodnak, vagy fáj nekik valami. Könyörgő, gyermeki, zúgolódás nélkül tűrő kifejezés… A ravasz és nagyon okos embereknek nem ilyen a szemük.

6. oldal (Bp. : Európa, 1972)

>!
Gabriella_Balkó

A hallgatás mint büntetés hatásosabb, mint egy pofon vagy a szidalmazó szavak özöne…

21. oldal (Madách, 1972)

Kapcsolódó szócikkek: büntetés · hallgatás
>!
Gabriella_Balkó

Az emberi fullánk veszedelmesebb a kígyóénál!

37. oldal (Madách, 1972)

Kapcsolódó szócikkek: kígyó
>!
Gabriella_Balkó

Csak arra hívom fel a figyelmét, hogy józannak nincs helye a részegek között… A józan ember jelenléte ingerlőn hat a részeg szervezetre!

65. oldal (Madách, 1972)

Kapcsolódó szócikkek: józan · részegség
>!
Gabriella_Balkó

– Milyen regényt olvasol most? – kérdeztem.
– A Gróf Montekrisztovot. Az aztán a gróf! Az az igazi gróf! Nem olyan, mint a maga semmirekellő barátja!

88. oldal (Madách, 1972)

Kapcsolódó szócikkek: regény
>!
Panelmacska

Maga derék, jóravaló ember, de a beteg agyának van egy csücske, ami, bocsásson meg, képessé teszi mindenféle alávalóságra.

i. m.: p. 95.

1 hozzászólás
>!
Enikő_Rácz

Amikor korhelykedünk, nem korlátozzuk magunk körül a teret, nem érjük be egy ebédlővel, az egész házat, sokszor az egész háztájat birtokunkba vesszük… A „mozaik-szalonban” kiválasztottam egy török heverőt, végigdőltem rajta, és átengedtem magam légvárépítő képzeletemnek. Részeg gondolatok telítették fiatal fejemet, egyik grandiózusabb és féktelenebb, mint a másik… Új világot teremtettem magam köré, kábító gyönyörűségekkel és leírhatatlan szépségekkel teli világot.

57. oldal

>!
Enikő_Rácz

Valami megsajdult a szívem körül, s fájdalmasan szégyelltem ostoba viselkedésemet. A legszívesebben visszamentem volna, és még nem egészen romlott, lágy lelkem minden melegével simogattam, becéztem volna ezt a lányt, aki forrón szeretett, s akit megbántottam. Szerettem volna megmondani neki, hogy nem én vagyok a hibás, hanem az átkozott büszkeségem, az nem enged élni, lélegezni, egy lépést se tenni. A büszkeség, az ostoba, végzetes, hiú büszkeség. De nyújthattam-e én, a hitvány ember, békejobbot, tudva és látva, hogy minden mozdulatomat figyelik a komák és a „vészterhes öregasszonyok”? Hadd röpítsék inkább a lány felé csúfondáros pillantásukat, mosolyukat, mintsem hogy kiábránduljanak „hajthatatlan” jellememből és büszkeségemből, amit úgy szeretnek bennem az ostoba asszonyok!

86. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
Borisz Akunyin: Azazel
Robin O'Wrightly: Kettős kereszt
Georges Simenon: Maigret pipája
Mikaël Ollivier: Vértestvérek
Ivan Szergejevics Turgenyev: Tavaszi vizek
Darja Desombre: Halálos másolat
Mary Higgins Clark – Kristin Hannah – Stella Rimington – Ben Sherwood: Éjjeli bagoly / Bármit a szerelemért / Végveszélyben / Charlie St Cloud halála és élete
Rejtő Jenő: Gyilkos?!
Francis W. Scott: Az elásott titok