Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Árnyak ébredése (Mysterious Universe: Bowman-trilógia 2.) 25 csillagozás

A 20. század a szabadság kora volt az emberiség százezer éves történelmében. Legyőzték a zsarnokokat, birtokba vettek vizet és levegőt, és az újabb technikai forradalom győztesei végül kimerészkedtek a végtelen űrbe. Valóra váltak az álmok.
A 21. század azonban újabb háborúkat hozott. Az egyén és az információ háborúját. Ezeket a csatákat nem a lövészárokban vívják, vívjuk meg, hanem otthon, a városokban és az utcákon, a munkahelyen és az éttermekben; bárhol, ahol az ember hétköznapi élete során megfordul. Ennek a háborúnak a győztesei pedig elképzelhetetlenül nagy hatalomra tesznek szert. A legyőzöttek pedig nem tehetnek mást, mint imádkoznak egy új álomért, egy újabb szabadságért, egy új világért.
A kétszeres Zsoldos Péter díjjal jutalmazott író, Szélesi Sándor (Anthony Sheenard) Árnyak ébredése című tudományos-fantasztikus regénye ebbe a korba, a Novus Ordo Seclorum korába kalauzolja el az olvasót.
A technokrácia és a gazdasági világ összefonódásából a… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2005
Kedvencelte 1
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 7

Kiemelt értékelések


A trilógia első része beszippantott, de a folytatás igen nagy csalódás volt.
Ez a rész is igen komorra sikerült, de nyomott még a hangulaton Gin Bowman belső „vívódása” mely minden egyes eseményen elrágódott legalább fél oldalt.
Sok a kérdés, ami nincs megválaszolva, csak lebeg a levegőben, arra várva, hogy az (el nem készült) harmadik részben lerántsa róluk a leplet az író.
Az események kicsit kuszák és minden összefügg mindennel, csak éppen mi olvasók későn értesülünk róla. Ráadásul volt egy szál, aminél nagyon reménykedtem, hogy ne egy elcsépelt vég felé fusson ki, mégis, az utolsó fejezetben a képembe lett dobva.
Mások is megjegyezték, hogy a szerkesztésben is akad hiba, vagy éppen a szerkesztés hiánya érződik a könyvön. Vannak mondatok, amik ugyan azon az oldalon ismétlődnek, és persze ott van a temetés időpontja, amit többen is kiemeltek. Egyik oldalon még február 2. szerepel, de már a szövegkörnyezetből érzékelhető, hogy ez téves. A másik oldalon pedig már január 2.
Én a print változatot olvastam, így nem tudom, hogy a 2012-es e-könyves kiadásban ezek a hibák javítva lettek-e.
Kicsit úgy érzem, mintha rohamtempóban készült volna a második rész és nem volt senki aki a logikai és szerkesztési hibákat javítsa.
Volt egy pont, amikor még átbillenhetett volna a történet egy kicsit humorosabba, ami oldotta volna a komorságot és változatosságot hozott volna be. Ez Vince Bergeron feltűnése volt. A kezdeti könnyed belépőt követően azonban Vince is átállt a borús és komor oldalra.
Sajnálom, hogy így esett, mert nagyon kíváncsi voltam Bowman magára találására.
Már csak abban reménykedek, hogy valamikor a közeljövőben elkészül a trilógiát lezáró harmadik kötet, ami kiköszörüli ezt a csorbát.
Blogbejegyzés hamarosan….


Másodszor is nekifutottam, mert évekkel ezelőtt hozzám került, aztán elkallódott, és nagyon örültem, amikor megvettem, mert korábban nem volt alkalmam a végére jutni.
Ez egy könnyen fogyasztható, de kalandos könyv, van némi dark beütése is néha, és megjelennek benne ismerős szereplők más könyvekből, legalábbis nekem, aki kb. 10 éve olvastam H. Fawcettől a Katedrálist, nyilván J. Kerwin neve ismerős volt. A Misterious Universe-világát pedig csak most kezdem felfedezni, de rém szórakoztató lesz, úgy hiszem.
Szóval, ez a regény is csatlakozott azon Szélesi (Sheenard) regényehez, amiknél úgy érzem, hogy nincs befejezve /folytatásért kiált. Nem nagyon szeretem, ha egy történet csak részben zárul le, és maradnak nyitott kérdések, márpedig itt (is) maradtak sajnos. Szegény naív Gin Bowman, mi lesz így veled?
Update: Valamelyik fb csoportban olvastam, hogy tervezve van a folytatás, ami félkészen lapul a szerző titkos tárhelyén, csak épp kiadói felkérés kellene, hogy befejezhesse. Gyerünk, kedves kiadók, ne maradjon már csonkán ez a történet (is).


Olvastam már néhány könyvet a Mysterious Universe sorozatból, Anthony Sheenard tollából, de azok később játszódtak a MU idővonalában. Az Árnyak ébredése más volt, más korszak, másfajta események.
Az első amit észrevettem, hogy komorabb a hangulata. Végig ott lebeg a szereplők fölött egy sötét felő, amely a múlt árnyait vagy a jelen gonosz erőit takarja. Nem ez a típusú történet a kedvencem, ez hozzájárult ahhoz, hogy csak négy csillagot adtam.
Tetszett az írásmód, a stílus, a karakterek ábrázolása is megfelelően mélyre sikerült. A könyv olvastatja magát, mindig van egy kérdés, egy rejtély, ami tovább viszi az olvasót.
Kicsit csalódtam a végén, mert befejezetlennek érzem a történetet, nem zárult le Gin Bowman múlt-kutatása, nem jutott el olyan végkifejletig, amire azt mondthatnám, kerek egésszé teszi a sztorit.
A végén viszont van egy csavar az egyik főszereplővel kapcsolatban, ami tetszett.
Összességében jó könyv.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szabó Róbert: Kibervér 86% ·
Összehasonlítás - Ekker Éva: Vad virágok ·
Összehasonlítás - Brandon Hackett: Eldobható testek 88% ·
Összehasonlítás - Joe Hart: Obscura 80% ·
Összehasonlítás - On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál 95% ·
Összehasonlítás - Raana Raas: Hazatérők 95% ·
Összehasonlítás - Dömötör László: A vörös kereszt rejtélye 94% ·
Összehasonlítás - László Endre: Jóholdat, Szíriusz kapitány! 93% ·
Összehasonlítás - Brandon Hackett: Xeno 91% ·
Összehasonlítás - Zsoldos Péter: A Viking visszatér 90% ·
Összehasonlítás