Az ​ébredő tűz (Draconis Memoria 1.) 170 csillagozás

Anthony Ryan: Az ébredő tűz

A New ​York Times-bestseller Hollóárnyék-trilógia Magyarországon is nagy sikert elért szerzőjének új sorozata!

Véráldottak – olyan férfiak és nők, akik a vad sárkányok véréből készült elixírek elfogyasztásával mérhetetlen erőknek parancsolnak.

A Vashajó Szindikátust a véráldottak hatalma tette naggyá. Most azonban pusztító vihar közeleg: a sárkányok vérvonala gyengülőben, a felemelkedő Korvantin Birodalom pedig ugrásra készen várja a pillanatot, hogy kihasználhassa a Szindikátus gyengeségét. Ráadásul a vadonban is mozgolódás támad: a sárkányok támadásai egyre gyakoribbá válnak – és ami még ennél is rosszabb, szervezettnek tűnnek.

Az utolsó reménysugár nem más, mint egy mitikus sárkány, amelynek nagyerejű vére valódi csodákra képes – ha egyáltalán létezik ez a rejtélyes lény.

A sors végül három hőst választ ki magának.

Claydon Tocreekre, a lajstromozatlan véráldottra és kisstílű tolvajra hárul a feladat, hogy az ismeretlen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Fumax, Budapest, 2016
632 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155514746 · Fordította: Matolcsy Kálmán
>!
Fumax, Budapest, 2016
632 oldal · ISBN: 9786155514883 · Fordította: Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Corrick Hilemore · Claydon Torcreek · Lizanne Lethridge · Arberus Lek Hakimas · Cwentun Skaggerhill · Loriabeth Torcreek · Steelfine


Kedvencelte 25

Most olvassa 21

Várólistára tette 332

Kívánságlistára tette 328

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Disznóparéj_HVP IP>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Igen, ugyanúgy voltam ezzel a könyvvel, mint te.
Megláttam a borítóját, és akartam.
(Kettőnk közt annyi a különbség, hogy veled szemben én írtam egy levelet angolul, amiben kértem, hogy hadd jelenjen meg magyarul is ugyanezzel a borítóval, te meg nem. Szóval kösz szépen, nagy segítség vagy.)

Aztán beleolvastam a fülszövegbe és még jobban akartam. Sárkányvért fogyasztó mágusok? Ütköző birodalmak egy vad kontinensen? Jöhet!

Aztán a kezembe vettem, és…

Le kell szögeznem valamit. Alapvetően a fantasyn belül van az AHUAF – Amit Hvp Utál A Fantasyben. Az AHUAF 3 dolgot takar:
– hajózós részek
– kémkedős részek
– dzsungelekben mászkálós részek.
Az elsőt azért, mert nem érdekel, hogy a tengerészek rángatják a köteleket, és nem értek a hajókhoz. Ráadásul ezek a részek általában dögunalmasak.
A kémkedős részeket azért, mert bár feszültnek kéne lenniük, de általában dögunalmasak.
A harmadikat azért, mert még soha nem jártam dzsungelben, ráadásul ott nem sok minden történik a kötelező „majdnem kígyóra lép a főhős” meg „megcsúszik a szép lány a szakadék szélén, de a jó pasi elkapja a kezét” elemeken kívül, szóval általában dögunalmasak.

És akkor megfogom ezt a könyvet és kiderül, hogy a 630 oldalból kis túlzással 600-ban vagy hajóznak, vagy kémkednek vagy dzsungelben caplatnak.
Szóval, minden adott, hogy gyűlöljem ezt a könyvet, és átunatkozzam az egészet.
És nem megy. Pedig próbáltam, bíró úr!

Még a hajózós részek is, amik általában sós ízű halálunalom-zaftba fulladnak nálam, még azok is tetszettek. Kedvem lett volna tengerre szállni – és egy hozzám hasonlóan hidegvíz-, tér- és billegésiszonyos embernél ez meglehetősen nagy szó.

No, de, miért mondom erre a könyvre, hogy jó?

1. A Dragonlance-könyvek óta a sárkány, mint olyan egyfajta misztikus, mítikus dolog, valami nálunk, mezei embereknél egyszerre sokkal ősibb, kifinomultabb, okosabb és fejlettebb dolog. Hát, Ryannél nem: itt a sárkány visszanyeri vadállati státusát (much like ahogy az óriás visszanyeri morbidságát és ijesztő természetét az Attack on Titanben). És mire megszokod, hogy ezek a sárkányok (azaz, itt drákok) olyanok, mint egy falka egy farkas, csak tüzet köpnek meg szép nagyok, nekiállnak valamiféle primitív, ijesztő intelligenciáról tanúbizonyságot tenni – egy város falaira, vagy az expedíció tagjaira rontó, rikoltó, egyszerre állatias és tudatos lények rohama konkrétan vérfagyasztó. Már ezért az élményért megérte megírni ezt a könyvet, Mr. Ryan.
2. Van ennek a zabolázatlan, éppen felfedezés alatt álló kontinensnek, Arradsiának egy alapnépessége, a romlottak. Eleinte azt hiszed, olyasmik lehetnek ezek, mint az afrikaiak voltak az egykori európai gyarmatosítók szemében: primitív, olykor ijesztő lények, akik emberszerűek, de nem tekinthetők embernek (ne háborodj fel, mondom, AZ EGYKORI EURÓPAI GYARMATOSÍTÓK szemében, nem az enyémben, és most egy szeletke meghalt a lelkemből, hogy ezt ennyire ki kellett emelnem, de sajnos a tapasztalat azt mutatja, muszáj, mert manapság a Balaton Soundnál csak egy dolog divatosabb: félreérteni és belekötni dolgokba). De azért a modern fejeddel tudod, hogy az afriakaiak is ugyanúgy emberek voltak, csak egy más fejlettségi szinten. Ó, nem így a romlottak. A romlottak, azok tényleg mások. És ez így a jó.
3. A birodalmi világrend és a primitív kapitalizmus összecsapása. Ez valami fenomenális elem: ahogy az elvhű rojalista korvantinok és a Vashajó Konszern céghívő elitkéme, Lizanne oltják egymást, az akár manapság is elhangozhatna, csak más szavakkal. És valljuk be: ettől csak még jobb egy fantasy!
4. A hangulat. Ryan sutba dobta a Hollóárnyék-trilógia végére valóban kissé leülő Ryan-fílinget és újra nekiállt felfedezni, érezni, hogy megint nagyon, nagyon szerelmes abba, amit csinál. Nehéz nem követni a lelkesedését, ahogy bemutatja ennek a XIX. századi vadnyugatba oltott földrajzi felfedezések korába oltott fantasybe oltott kalandregénynek a világát, annak ősi rejtélyeit és titkait.
5. A szereplők. Érdekelt, hogy mi lesz velük. Féltettem őket, és sajnáltam, amikor… ehm… amikor sajnálni lehetett őket. :D És ez több, mint amit a legtöbb regény manapság elmondhat magáról nálam. Pl. A várúrban egyetlen szereplőért sem tudtam igazán szorítani – akit kedveltem, arról tudtam, hogy úgyis túléli, akit meg szimpatikusnak írt le Ryan, arról tudtam, hogy úgyis meg fog halni (ugye, csata előtt ne mutogasd a menyasszonyod fotóját, mert neked reszeltek, apukám)… Hát, itt ilyen nincs. Senki sincs biztonságban. Az a tűz tényleg ébred és tényleg megégeti az embereket.
6. Megmondom őszintén, nekem ez a hard fantasy vonal annyira nem tetszik. Ezt Brandon Sanderson maxolta ki a Ködszerzetben, azt olvasva tényleg olyan érzésem volt, mintha azt olvasnám egy játékban, hogy „Press F1 to consume lead. With lead, you can draw metal in your direction, or draw yourself towards metal.” vagy „Press F2 to consume iron. With iron, you can influence other people's minds, making them overlook your presence”, vagy ilyesmi. Eleinte ez izgi, aztán már csak haggyámá. Ha semmi varázslat nincs a mágiában… Szerencsére Ryan okosan egyensúlyozik a dolog peremén a különböző színű drákok vérével, ráadásul a történetben van értelme és aktív szerepe is annak, hogy a „termék” sokféle (pl elfogy valamelyik szín, és akkor az a funkció megszűnik a véráldott számára, ezzel pedig alakítja a történetet).

Szóval: a hangulata nagyon jó, az akció nagyon jó, a karakterek ismét olyan érdekesek, mint A vér énekében voltak, a sárkányok megint sárkányok, nem kiherélt pikkelyes elfek, akik sziklaszirteken bölcselkednek és szivárványt hánynak, a véráldott mágusok pedig néhány stukkerrel kiegészítve a legbadassebb kreatúrák a lőport zabáló varázslók után. :D A kémnő pedig… hát, talán konkrétan az ő szála tetszett a legjobban, és ez sokat elmond.

Mr. Ryan nagyon összeszedte magát, ez most ismét öt csillag. Nem csak hogy szép a könyv, de jó is, szóval bátran vedd a kis kezedbe, akkor is, ha a kis kezed nagy, és olvasd el, mert annak az esélye, hogy tetszeni fog, kiemelkedően magas! (Én pedig kapok 10 pontot a bonyolult megfogalmazásra.)

10 hozzászólás
vicomte P>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Az eposzi méretű és a rettenthetetlen héroszok által vívott csaták mellett a civilizáció ismert határian túl elterülő rejtélyekkel teli világ felfedezése már Homérosz óta a fantasy egyik legjellegzetesebb motívuma, ám, míg az epikus léptékű összecsapások és a – szerencsére egyre összetettebb jellemű – hősök egyre-másra bukkannak fel zsáner újabb műveiben is, addig nagy szomorúságomra a számomra gyerekkorom óta roppant kedves elveszett világ történetek mára szinte teljesen eltűntek a palettáról*.
Ryan ebben az új sorozatában azonban ismét az őket megillető helyre emeli a világ rejtélyeinek felkutatására vállalkozó kalandorokat és tudósokat azzal, hogy megalkotott egy nosztalgikus alapokon nyugvó, mégis ízig-vérig modern fantasyt, amivel engem levett a lábamról.

A történet egy társadalmi-gazdasági viszonyait tekintve késő XIX. századinak megfeleltethető világon játszódik, és ez nem csupán díszlet**, hanem egy olyan alapvetés, amely kőkeményen meghatározza az eseményeket. A világ két nagyhatalma, a régi feudális rangokhoz és kiváltságokhoz ragaszkodó Korvantin Birodalom és a liberális vadkapitalista Társaságok által uralt Mandinor, vetélkednek egymással a bolygó mostanra legfontosabb erőforrásáért, ami nem más, mint a csak a rejtélyes és veszedelmekkel teli Arradsia kontinensen tenyésző spoiler sárkányok vére, amit cinikus módon itt egyszerűen csak „Termék”-nek hívnak. Ezek a sárkányok spoiler nem a fantasykben megszokott lények: négy spoiler alfajukat veszedelmes, de akár egy jól célzott puskalövéssel kivégezhető bestiákként tartják számon. Az emberek pedig pont olyan lelkesedéssel mészárolják és fogják be a szárazföldi zöld, a vízi kék, a röpképes vörös és a ritka fekete alfajokat, a fajtánként eltérő tulajdonságú vérükért, mint a Földön az elefántokat vagy a bálnákat. Különösen azóta, mióta rájöttek, hogy bár a sárkányok vérét közvetlenül felhasználni csak az úgynevezett véráldottak tudják, de finomított formában a hétköznapi emberek is kiaknázhatják a bennük rejlő potenciált. Erre a legjobb példa a zöld sárkányok vére, amely a bárki számára felhasználható gyógyszerek alapkomponensévé vált, vagy a vörösöké, amely a gőzgépeket messze meghaladó hatékonyságú motorok hajtóanyagaként szolgál.

Az alaphelyzet tehát kísértetiesen ismerős: az emberiség ismét szűkös erőforrásokra alapozta a gazdaságát és ezen erőforrásokért kíméletlen harc folyik, mit sem törődve azzal, hogy a harc során milyen károkat okoznak a természetnek.
De fantasyről lévén szó itt a természet, vagyis a sárkányok, visszavágnak.
Mindezt három érdekes, sőt potenciálisan további konfliktusokat sejtető múlttal és háttérrel rendelkező, hiteles motivációjú nézőpont karaktert felhasználva mutatja be az író. A véráldott kémnő a két birodalom között zajló árnyékháborúban spoiler játszik kulcsszerepet. Az ambiciózus tengerésztiszt tettein keresztül a nyílt katonai konfliktust ismerjük meg. A szegénynegyedből kivakart véráldott fiatalember pedig Alan Quatermaint megszégyenítő kalandos utazásra indul társaival Arradsia kontinensének szívébe, ahol nem csak a sárkányokról derülnek ki érdekesebbnél érdekesebb dolgok, de egy rég letűnt civilizáció székhelyét és egy titokzatos szentélyt (amelynek bejárata egy MacKenna aranya hommage keretében tárul fel) és annak lakóját is meglátogatják.
A regény során számos igazi kalandregénybe illő fordulat segít fenntartani az érdeklődést, és, bár már a könyv végére fény derül néhány összefüggésre, azért elég sok dolog függőben maradt ahhoz, hogy a tervezett két folytatást érdemi tartalommal tudja az író megtölteni.

Összefoglalva, ez egy olyan klasszikus alapokon nyugvó fantasy kalandregény, ami a sandersoni iskolának megfelelő alapossággal kidolgozott mágiarendszer mellett érdekes társadalmi hátteret is felépít, s nem utolsósorban igen olvasmányos is***.

* Az általam tavaly olvasott Vérvörös vidék szintén ebbe az alzsánerbe tartozott, de Abercrombie-nál inkább a western elemek domináltak.
** Semmi sem jelzi ezt jobban, hogy annak ellenére, hogy rengeteg gőzgép és jó néhány mechanikus kütyü szerepel a könyvben, mégsem hívná senki ezt a regényt steampunknak…
*** spoiler

Rodwin>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Ryan a Vér énekével anno nagyot alkotott, gyanítom nem csak nálam. Aztán a következő részekkel szépen ment le a színvonal, és a sorozat végére egy erős hármasnak, ha mondhattam. Új sorozat, új remény, látva a pozitívabbnál, pozitívabb értékeléseket én is így álltam hozzá. Nálam viszont éppen, hogy karcolta a négyest, viszont a Tűzkirálynőnél lényegesen jobban sikerült.
A világ érdekes, kicsit Viktoriánus, technikai szint elég fejlett az ilyen, olyan gépekkel. Különböző népek állnak szemben egymással pusztán hatalomvágyból. Nem túl eredeti, az edzett fantasy rajongó nem először láthat ilyet.
A sárkányok, úgynevezett Drákok is főszerepet játszanak. Dragonlance sorozat óta szeretjük a sárkányokat, legyenek gonoszak, vagy éppen jó szárnyasok. Ezek a kegyetlen lények nem elég, hogy nagy veszélyt jelentenek a birodalmakkal szemben, a mágiában is fontos szerepet játszanak.
Ryan biztos olvasta a Ködszerzet, és a Lőpormágus könyveket, mert a mágia itt is kicsit hasonlatos az előbb említettekkel csak itt a sárkányvér játszik. Hatásuk pedig a jószág színétől függ. Megjegyezném, hogy a fordításban használt terméktől már a falra másztam. Miért nem lehetett szegény drákvér, akár csodaturmix, vagy sárkányszörp. De ez a rideg termék nagyon visszavetette az olvasási élményt.
Három hős, három nézőpont, rengeteg mellékszereplő, kalózkodás, mely a Black Flag óta tudjuk, hogy milyen jó. Dzsungelben mászkálás, idegen népek felfedezése, ármány, és intrika, véres küzdelmek. Címszavakban így jellemezhető a könyv.
Az írónak nagyon nem sikerült megfelelő arányban adagolni a szereplőket, én személy szerint többet olvastam volna Hilemore-ról.
De kétségtelen, hogy izgalmas volt a fehér drák utáni nyomozás, és Clay szála. Aki érezhetően főszereplővé lépett előtérbe.
Lizanne kémkedése ellenséges terepen sem volt rossz, de írónk továbbra is nagyon el akar merülni a részletekben. Vannak írók, akik csodaszépen tudnak írni a semmiről, említhetem akár Hobb-ot, vagy Rothfuss-t. Ryan sajnos nem ilyen számomra, és sokszor unalomba fulladt az olvasás, egy feszesebb rövidebb történet jobban ütött volna.
De azért reménykedem, minden adva van egy jó kis történethez, megjegyezném, én a sárkányokkal vagyok!

>!
Fumax, Budapest, 2016
632 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155514746 · Fordította: Matolcsy Kálmán
13 hozzászólás
Noro>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Véráldottaknak nevezik őket, pedig a legtöbbjük nem egyéb, mint vállalati erőforrás. A Szindikátus gyarmatbirodalma nélkül nem lennének drák tenyésztelepek és finomítók, ahol az eufemisztikusan csak terméknek nevezett varázsital, minden mágia alapja készül. A varázslás itt szabadalmaktól és árfolyamoktól függ. A kapitalista világrend egyetlen alternatívája pedig a Birodalom ódivatú zsarnoksága.

Ryan a hagyományos toposzokra épülő Hollóárnyék-trilógia után egy egészen más típusú fantasybe kezdett, amelyben végre megmutathatja, hogy világépítésben is vannak remek ötletei. A mágia és az ipari fejlődés összefonódása nagyon jól sikerült: a tudatátvitellel érintkező gyarmati flották, a tűzmágiával hajtott gépezetek, de még a telekinézissel dolgozó rakodómunkások is szerves részét alkotják ennek a különös ipari forradalomnak. A Szindikátus nélkül nincs varázserő, viszont varázserő nélkül nincs Szindikátus. Jópofa még a sárkányölő, hős kalandozók feldolgozása is: itt vállalkozóknak hívják őket, akik a leszüretelt drákvért szerződéses alapon szállítják a finomítóknak. Méghozzá hordószámra. A történetben ugyanakkor nagy szerepet kap az is, hogy ez nem volt mindig így: a drákoknak otthont adó szigetkontinensen ugyanis valami vissza akarja fordítani a történelem kerekét.

Bár nálam ez elsősorban világközpontú regénynek számít, a szerző a történetben és a szereplőkben sem adja alább. A vállalkozók közti csapatdinamika, a belső ellentétek bemutatása sikerült a legjobban, de a hajós szálon is akadnak érdekes figurák, és a kémkedős sztori eleinte kőkeménynek beállított hősnője is tud meglepetésekkel szolgálni. A nagyszabású csaták prímán vannak megkomponálva, és a mágia – annak minden ellentmondását figyelembe véve – is eltaláltan jelenik meg a könyvben. És a Fumax keményborítósai még mindig a magyar fantasy placc legjobban kinéző könyvei, kívül és belül egyaránt. Mindent egybevéve megvan az év első kedvence.

4 hozzászólás
zamil>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Ez jól esett, első olvasásom az írótól, de nem utolsó.
Azt hiszem én vagyok a célközönsége ennek a könyvnek, és lehet az írónak is, mert én szeretem az ilyen részletesen megírt, mondjuk úgy elnyújtott történeteket.
Az alap történet, a világ, a kor, amit az író teremtett teljesen egyedi, hamar beszippantott. A karakterek jól beillenek a történetebe,mindnek megvan a maga helye a cselekménybe és jó egyedi történetekkel is rendelkeznek. Sok mellék szereplő is van, ami engem sose zavart, hisz ettől még részletesebb egy történet, az író ezeket nem is pátyolgatja, ha kell könnyen megváll tőlük.
Érdekessége még a könyvnek, hogy a sárkányok veszítenek az eddig megszokott más könyvek által keltett, mítoszukból, itt a mindennapok részesei, nem elpusztíthatatlan lények, sőt tenyészállatok a vérük miatt. (Itt jegyzem meg, hogy az első pillanattól valamiért azonosítottam a drákvért az abszinttal, még a színek is stimmeltek.)
A történet még csak elkezdődik, hisz ez még csak az első rész, de ettől függetlenül igen cselekmény dús.
Nagyon várom a folytatást, és reménykedem, hogy nem csak egy ígéret lesz a könyv, úgy mint már annyi első könyv.

NewL P>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Minden ellenérzésem dacára ez a történet, úgy a harmadától kezdve nagyon lekötött, és még tetszett is, pedig hosszú ideig ellenálltam neki.
Egyik oldalról szerintem az író szófosásban szenved, de a végére minden a helyére kerül, és az összes történetszál összefonódik annyira, hogy értelmet nyerjenek az események.
A különböző nézőpontok közel hozzák a szereplőket, akik a kötet végére valamilyen szintű karakterfejlődésnek esnek áldozatul, és innentől kezdve egyre jobban érdekel a sorsuk.
Kíváncsian várom a következő kötetet.

2 hozzászólás
Razor P>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Két Ryan-féltégla elfogyasztása után nem gondoltam, hogy idén még egy harmadikra is sort kerítek, de több pozitív értékelés is szembejött, ráadásul az általam nem rég megkedvelt flintlock fantasyt kombinálja a másik kedvencemmel, a sárkányokkal, így muszáj volt előrébb venni.
Ryannek volt mit javítania A tűzkirálynő után, de szerencsére sikerült is. A nézőpontkarakterek számát ezúttal háromban húzta meg és mindegyikőjük érdekes figura a maga módján. Az külön tetszett, hogy a három karakter kvázi háromféle történetet jelentett: Hilemoré a hagyományos kalózos és tengeri csatás, Lizanné a kémkedős majd háborús, megfejelve a mágiával, míg Claydoné a kicsit „Indiana Jones-os” felfedezős, múlt feltárós szál.
A regény világa tetszett, vicces volt látni, hogy a helyi ipari forradalom már mit valósított meg és milyen néven. Egyedül talán azt rónám fel, hogy a bővebb világot nem igazán ismertük meg, pedig a térkép alapján nem kicsi. Gondolom majd a folytatásban erre is sor kerül, de ilyen formában A vér énekére emlékeztetett. A mágiarendszer érdekes és ötletes alternatíva a jól megszokott mannás és memorizálós klasszikusokhoz képest.
Összességében elnyerte a tetszésem a regény, és igyekszem minél előbb sort keríteni a folytatásra is. Csak maradjon ez a színvonal!

>!
Fumax, Budapest, 2016
632 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155514746 · Fordította: Matolcsy Kálmán
Amadea>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

– Képzeld, ebben a részben az elfoglalt hajókat átnevezik, aminek eredetileg Alkusz volt a neve, Elhibázott befektetésnek, az Erőpozíciót meg Közelgő végre.

Összesen ennyit tudtam a sorozatról (meg hogy vannak benne gonosz sárkányok), de elég volt ahhoz, hogy közel zsinórban ledaráljam a több mint 1800 oldalas, nagyívű, rendkívüli kalandokkal tarkított történetet.

Nem fogok túl szép dolgot mondani: a legjobban azt szerettem ebben a trilógiában, hogy nem kellett rajta gondolkodni. Izgalmas, látványos (a lelki szemek előtt megjelenő mozi), fordulatos, több szálon fut és elég sok, mégis kellően egyedi szereplőt felvonultat ahhoz, hogy az ember ne akarjon szünetet tartani a kötetek között, de ne fájduljon meg a feje pl. a karakterek közötti bonyolult viszonyok elemezgetésében. Egyszer említettem, hogy minőségi szórakoztató regényt baromi nehéz lehet írni; Anthony Ryannek sikerült – mindent készen letesz elénk, nekünk csak élveznünk kell.

Ebben a világban a sárkányok (ill. ahogy itt nevezik: drákok) vére olyan, mint nálunk az elektromosság: nélküle minden leállna – ahogy a megfelelően kezelt és hígított koncentrációt elfogyasztani képes és ezáltal különféle extra képességekre szert tevő véráldott emberek hiányában is. A vízben élő kék drákok vérével transzkommunikációs kapcsolatot tudnak egymással létesíteni, a vörös és zöld fokozza a fizikai erőnlétet, ill. az utóbbi regeneráló és sebgyógyító hatással bír, amelyet a hétköznapi emberek esetében is lehet alkalmazni, a feketével meg puszta koncentráció révén ölni lehet, de a drákvérnek a hadiiparban, a logisztikában, meg úgy mindenben nagy szerepe van. Persze a vérhez nem úgy jutnak hozzá, hogy a drákok nagy jámboran odatotyognak, hogy ők vért akarnak adni. A bemutatott kegyetlenséget – élve kivéreztetik a szerencsétleneket – nehezményeztem, úgyhogy már az elején eldöntöttem, hogy alapvetően a sárkányokkal vagyok.

Bizonyos körökben, bizonyos emberek között szárnyra kap egy régi mendemonda: a legendás fehér sárkány, amelynek felkutatása egyszer már kudarcba fulladt, az egyetlen túlélőnek pedig (ha ugyan nem halt meg ő is) nyoma veszett. Most új expedíciót indítanak a fehér ismeretlen hatásokkal bíró, rendkívül értékes véréért, amely révén összekapcsolódik Lizanne Lethridge, a vállalati világ Különleges Ügyosztályának embere (egy szuperhős és egy terminátor kereszteződése), Clay, a kisstílű tolvaj (és lajstromozatlan véráldott) és a tengerésztiszt Hilemore sorsa.

Valójában az alapszituáció ennél jóval bonyolultabb és nem rögtön kapcsolja össze a főbb szereplők (akikhez a második kötetben egy negyedik is csatlakozik) életét – akik egyben nézőpontkarakterek is –, látszik, hogy Ryan tényleg három részben gondolkodott, nem pedig egy egykönyves ötletet nyújtott rétestésztává, és nem az oldalduzzasztásért kergeti végig a szereplőket dzsungeleken, sivatagokon, tengereken és elsüllyedt világokon. A drákokkal teli világ eredetét erőltetettnek éreztem, valahogy nem passzolt bele a történetbe, jóformán egy külön regényt érdemelt volna, de az is lehet, hogy csak elfáradtam, kellett nekem egymás után elolvasni a három részt.

Ezt leszámítva egy ügyesen megírt, szórakoztató trilógiát olvastam, amely nagyon jólesett a munkától elcsigázott elmémnek, pedig nem vagyok a fantasy műfaj avatott szakértője – sőt, örültem, hogy sikerült eltalálnom a pontos alműfaj megnevezést is (flintlock!).

ppayter>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

" […] Ryan észrevehetően fejlődött cselekményvezetésben és karakterkezelésben (vagy szigorúbb szerkesztőt kapott), a 600+ oldalas regényben gyakorlatilag nincs üresjárat. A három történetszál szépen váltogatja és kiegészíti egymást, amint sikerül túllendülni a bevezető fejezeteken és rendesen megindul a történet, egy pillanatra sincs megállás.

A regisztrálatlan véráldott tolvaj, Claydon Torcreek és az őt kényszer-besorozó expedíció története a legjobb kalandregényekből és korai útleírásokból merítő, erőteljes „heart of darkness” vonásokat mutató történet. Lizanne Lethridge tökéletes steampunk kémnő, aki tökéletesen érti a munkáját, legyen szó álcázott beszivárgásról vagy túlerővel szembeni küzdelemről változatos fegyverekkel, itt akcióregényes és James Bond-hatásokra lehet számítani (utóbbira olyan szinten, hogy még egy steampunk Q-t is kapunk). Ami pedig Corick Hilemore alhadnagyot, a másik kettőnél egyelőre kisebb szerepet kapó főszereplőnket illeti, ő legendás nagyapja emlékének árnyékában kénytelen boldogulni a haditengerészet leggyorsabb hajóján, miközben a kalózvadászatnak induló küldetés egyre veszélyesebb irányt vesz.

Szóval Az ébredő tűz kalandregény, kémregény és tengerészregény egyben, így máris érthető a kötet mérete. És valóban ezek legjavát kapjuk, a fantasy-steampunk vonal pedig úgy erősíti a hatást, hogy közben nem nyomja el a többi összetevőt sem. Ryan szépen eltalálta az egyensúlyt és olyan világot alkotott, ami érdekes, működik a rendszere és vannak benne felfedezésre váró titkok (egy nagy biztosan), de nem tolakszik fölöslegesen az előtérbe, hagyja érvényesülni a történetet és a szereplőket is, ami egy hasonló fantasynél komoly érdem. […]"


Magyarázat a csillagozáshoz: ez itt egy felkerekített 4,25-ös értékelés.

Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2017/01/anthony-ryan-az-e…

2 hozzászólás
Hanaiwa>!
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Ryan megint írt egy bitang jó sorozatindító regényt. Akárcsak a Vér Énekét ezt se tudtam letenni, pedig nagyon kevés időm van mostanság olvasni. De ezt a könyvet menet közben olvastam mobilon, este ebook olvasón folytattam.
Erre szokták mondani, itatta magát.
Van benne Ködszerzet, nem is kicsit, de ez most pozitív kiemelés. Mert pár kölcsönvett ötletre nagyon erős sztorit és karaktereket pakolt Ryan.
Remélem ilyen erős lesz a folytatás is, mert az bizony a Várúrnál beállt a földbe anno, most kimondottan drukkolok hogy ez a színvonal megmaradjon.


Népszerű idézetek

Fumax KU>!

– Semmi haszna – biccentett Skaggerhill a pisztolyra. – Az őserdei zöldek falkában vadásznak, és egyszerre több irányból rohanják le a zsákmányt.
– Szóval mit csináljak, ha meglátok egyet?
– Fuss, mintha a Látó szelleme loholna a nyomodban, és üvölts, ahogy a torkodon kifér.
– Gondolom, a zaj elijeszti őket.
Skaggerhill megint felkacagott.
– Nem, de ha halljuk, hogy honnan ordítasz, talán elég gyorsan megtalálunk, hogy maradjon belőled valami, amit érdemes megmenteni.

Kapcsolódó szócikkek: Claydon Torcreek · Cwentun Skaggerhill
3 hozzászólás
Fumax KU>!

– Túléltem forradalmat, háborút, és több mint egy évtizedet ezen a földrészen – morfondírozott hangosan a várgróf –, de a száz császár szellemére mondom, az apaság lesz a vesztem!

Vincenza>!

Kéket az elmének.
Zöldet a testnek.
Vöröset a tűzhöz.
Feketét az erőhöz.

A Vöröshomok

abstractelf>!

– Ha legközelebb hozzád szól – okította a bozontos szakállú a fiatalembert fojtott hangon –, csak bólogatsz, nagyon udvariasan meg minden, és helyeselsz. Ha aszongya, az ég lila, és piros pöttyök vannak rajta, csak bólogatsz és helyeselsz. Értesz, fiatalember? Ez itt nem a Vaknegyed. Errefelé minden szörnyűbb, mint amit valaha láttál, az embereket is beleértve.

141. oldal, 10. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Claydon Torcreek · Cwentun Skaggerhill
Noro>!

Milyen lelkesítő a tudat, hogy a túlélésem haszna megjeleníthető egy mérlegkimutatáson.

97. oldal (6. fejezet)

Rodwin>!

– (…). Érted már? A titok csak akkor maradhat titok, ha senki sem tud róla.

83. oldal

Disznóparéj_HVP IP>!

– Az önök birodalmának története a háborúk, forradalmak, népirtás és a korrupció ezeréves eposza, amelynek nagy részét az elmúlt száz évben követte el Bidrosin és a hozzá hasonlók. A Vállalati Kor eljövetele óta a mi vidékeinken semmi ilyesmi nem történt. Az emberek ételt, oktatás és munkát kapnak.
– A boldog rabszolga azért mégis csak rabszolga.

309. oldal, 22. fejezet: Lizanne

somebody22 I>!

A garasoskodó ember olyan koldus, akinek még barátai sincsenek.

309. oldal

somebody22 I>!

Az igaz barát olyan, mint az utcán heverő tízirás. Találhatsz egyet, de csak akkor, amikor nem keresed.

558. oldal

Aoimomo P>!

– (…) Ha így nézzük, ez már a hányadik is? A Harmadik Korvantin háború?
– A negyedik – helyesbített Lizanne. – Nem számítva a békeidôben történt viszálykodást.
A parancsnok kemény pillantást vetett Arberus ôrnagyra.
– Gondolom, sose unják meg, hogy megverik ôket.


A sorozat következő kötete

Draconis Memoria sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

J. R. R. Tolkien: Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről
J. R. R. Tolkien: A Gyűrű keresése
Robin Hobb: A végzet hajója I-II.
Cinda Williams Chima: Lángvető
Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai
Brandon Sanderson: A Végső Birodalom 1-2.
Dave Duncan: Kardok ege
J. R. R. Tolkien: A hobbit
J. R. R. Tolkien: A babó