A ​hamu birodalma (Draconis Memoria 3.) 33 csillagozás

Anthony Ryan: A hamu birodalma

A Draconis ​memória-trilógia harmadik, befejező része a nagy sikerű Hollóárnyék sorozat New York Times-bestseller szerzőjétől!

A Vashajó Kereskedelmi Szindikátus hadihajóit több száz éve drákvér fűti, a cég hatalmát a véráldottaknak köszönheti: ők azon kevesek, akik képesek elfogyasztani a drákok véréből készült terméket és szabadjára engedni a benne lakozó félelmetes mágikus erőket. Ám a vállalat világát most éppen az fenyegeti, ami eddig létezésének záloga volt.

Egy elképzelhetetlen erejű, mitikus sárkány éledt fel, bestiák és emberek seregeit gyűjti maga köré, hogy letarolja a világot. A véráldott kalandor, Claydon Torcreek, Lizanne Lethridge, a Szindikátus titkos ügynöke, és Corrick Hilemore, a Szindikátus hajóskapitánya, akiket küldetésük az ismert világ három különböző sarkába vezérelt, közös erővel szállnak szembe a fehér drákkal és szolgáival, a romlottakkal.

A teljes emberi civilizáció jövője forog kockán. A nemrég… (tovább)

Eredeti mű: Anthony Ryan: The Empire of Ashes

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Fumax, Budapest, 2018
620 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700500 · Fordította: Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Corrick Hilemore · Loriabeth Torcreek


Kedvencelte 3

Most olvassa 7

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 61


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Anthony Ryan: A hamu birodalma

A Draconis Memoria trilógia számomra az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb fantasy kalandregény sorozata lett, amely jelenleg éles versenyben áll a Wax és Wayne-nel spoiler a képzeletbeli dobogó legfelsőbb fokáért.

A trilógia első két részéről, a világ alapvetéseiről és arról, hogy személy szerint nekem miért is tetszettek az előző részek itt https://moly.hu/ertekelesek/2418213 és itt https://moly.hu/ertekelesek/2721664 írtam.
Ezekhez már viszonylag kevés dolgot tudok hozzátenni a befejezés kapcsán. Ami a korábbi kötetekben jó volt – a konzisztens világépítés, a sárkányvér, mint szűkös gazdasági erőforrás, a késő XIX. századot idéző társadalmi feszültségek, a gyorsan pörgő események, a világ számos szemszögből történő ábrázolása – az szerencsére továbbra is megmaradt, és amiben kevésbé – nem túl mélyen árnyalt, és ezért érzelmileg kissé közömbös karakterek, és a hatásvadász írói eszközök* – nos, ott sincs érdemi változás.

Maga a történet ott folytatódik, ahol az előző kötet abba maradt: az egész emberi fajt mélyen gyűlölő Fehér drák, az uralma alá vont sárkányokkal és az általa kreált romlottak seregével sorra dúlja fel az emberek országait és egyre inkább növeli a haderejét, miközben a Vashajó Szindikátus és a Krovantin Birodalom is a széthullóban van**, és szinte lehetetlen feladatnak tűnik megfelelő haderőt felállítani az egyre nyomasztóbb túlerőben lévő sárkányhadak ellen.
Ez a regény ennek megfelelően elég gyorsan átcsúszik a korábbi részek kaland/kémregényes stílusából egy nagyívű, számtalan katonai hadműveletet és csatát nyomon követő military fantasybe. Ryan itt sem hibázik, és a hadviselő felek stratégiája és taktikai húzásai, a számos logisztikai és ellátmányi probléma, a háború politikai aspektusai (amelyek gyakran reménytelenül kicsinyesek: az egyes emberek egész egyszerűen képtelenek felismerni a veszély valódi mértékét és a világ pusztulásának lángjainál is a saját pecsenyéjüket sütögetnék) is izgalmasan lettek megírva.
Személy szerint engem kevésbé lehet levenni a lábamról a military fantasy toposszal, mint az elveszett világ típusú kalandokkal, de szerencsére Ryan a világot is tovább építi, és továbbra is fontos motívuma a regénynek a messzi múlt spoiler és olyan új technikai eszközöket vetnek be, és a véráldottak mágiájával kapcsolatos tudás is olyan új megközelítést kap, amelyek tényleg epikus mértékben alakítják át az ismert világot.

Két kisebb kifogás miatt nem lett csupán öt csillag ez a kötet is. Az első merőben szubjektív: személy szerint néhány harcérintkezéses jelenetet könnyű szívvel lecseréltem volna bármilyen, a világ múltjával foglalkozó fejezetre. A második viszont már objektívebb: a hosszas felvezetés és a számtalan kaland után kicsit összecsapottnak és felszínesnek éreztem a magyarázatokat és emiatt némi hiányérzet maradt bennem.

* Természetesen továbbra is a fejezetvégi függővégekre gondolok, amelyek pörgetik ugyan a lapokat, de egy idő után már nekem is herótom lett tőlük.
** A VHSZ, amely a teljes gazdaságát a drákvérre építette egy globális pénzügyi válságba manőverezte be magát, míg a Krovantin Birodalomban még mindig dúl a leginkább a francia forradalomra emlékeztető lázadás nyomán kitört polgárháború.

>!
Noro
Anthony Ryan: A hamu birodalma

A Draconis Memoria sorozat nagyon jó érzékkel ötvözi a modern, iparosodott világot és a mágia teremtményeit. Vadkapitalista társaságok és még náluk is vadabb, ámde az ágyúk tüzét mégis respektálni kénytelen sárkányok csapnak össze a trilógia rendkívül izgalmas végjátékában. Az elmúlt évszázadokban elejthető nagyvadakká és vállalati erőforrásokká degradálódott drákok lázadása felborítja a “termékre” épülő világrendet. (A természet bosszúja az ipari károkozás miatt? Vagy a klasszikus fantasy archetípusok támadása a steampunk mozgalom ellen? Többféle metaforát is be lehet látni a történet mögé, ha épp kedvünk van elméleteket gyártani, de nem állítom azt, hogy a szerző bármit is “üzenni” akart volna ezzel. Mármint azon túl, hogy tűzokádó sárkányok géppuskás léghajók ellen, öcsém! :D)

A trilógia befejező kötete nem áll elő olyan zseniális meglepetésekkel, mint az előző rész, de az abban foglaltakat remekül építi bele a történet folyamába. A vállalati világnak végül szembe kell néznie azzal, hogy a sárkányok egészen mások, mint aminek gondolták őket. A cselekmény pörgését, dinamizmusát az is segíti, hogy Ryan kellő természetességgel használja a gőzhajókat, léghajókat és a kéktransz kommunikációját a különböző történetszálak összekötésére. Bár az epikus sztori a fél világot lefedi, a főhősök mégis kapcsolatban vannak egymással a modern világ eszközeinek köszönhetően, ez pedig sokat dob a történet összhangján. Az egész könyv ennek (is) köszönhetően folyamatosan pörög, egyik krízisből a másikba vezeti az olvasót, és maradéktalanul kihasználja mind a 600 oldalt. Arról nem is beszélve, hogy tetemes könyvgyűjteményemben nem sok olyan pofás kötet található, mint a Draconis… három része, amelyekre már csak ránézni is öröm.

6 hozzászólás
>!
Razor SMP
Anthony Ryan: A hamu birodalma

Jelentem: nem cseszte el! Ryan az előző trilógiája végét eléggé túltolta, viszont A hamu birodalma hozta a trilógia előző két részének szintjét, ráadásul nem is lett váratlanul +200 oldallal hosszabb. A történet fonalát közvetlenül a második kötet után veszi fel, szóval egyből belecsap a lecsóba és pár kisebb szünetet leszámítva végig pörög, minimum egy valaki szálán tuti csatáznak. A nézőpontkarakterek száma nem gyarapodott (szerencsére), maradt az előző kötetből ismert négyes. A láng légiójánál megjegyeztem, hogy Hilemore kissé háttérbe szorult. Nos, ezúttal a három emberi szereplőnk kb. egységes játékidőt kapott, Sirus pedig hozta az előző részbeli szintjét, szóval ez rendben volt. Amin még dolgoznia kell Ryannek, az a trilógiái befejezése. A tűzkirálynő nagyon kurtán-furcsán ért végett. Ez a könyv azért egy fokkal jobb, de úgy éreztem, hogy pár dolog csak oda van csapva, egy-két plusz fejezetnyi kibontásért szerintem senki nem haragudott volna. No de annyi baj legyen, összességében nagyon élveztem ezt a trilógiát, soha rosszabbat tőle!

>!
Fumax, Budapest, 2018
620 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700500 · Fordította: Matolcsy Kálmán
>!
zamil
Anthony Ryan: A hamu birodalma

Érdekes lett, hova fejlődött ez a trilógia, talán az utolsó részben már túlságosan elszabadultak
a dolgok, szinte nem szól másról csak a végső csetepatéról. Lehet emiatt éreztem az előző részeknél gyengébbnek. Hiányzott belőle az amikor a különböző történetekbe, érdekes húzások kerültek. Ebben a részben valahogy elfogytak ezek a csavarok, vagy amik voltak nem voltak olyan érdekesek.
Ettől függetlenül jól le lett zárva, és jól szórakoztam végig, biztos, hogy emlékezetes marad az olvasása, mert tele volt egyedi ötletekkel, nem is beszélve a világról.

>!
Fallen_Angel P
Anthony Ryan: A hamu birodalma

A hamu birodalma egy nagyon jó sorozat szép befejezése. Az előző részek eseményei után elkerülhetetlenül haladunk a végső csata felé, bár szereplőink még hosszú utat járnak be, mire addig eljutunk. A drákok eddig is a sorozat lelkét adták, ezt Ryan szépen kiegészítette a technológiai újításokkal, ezzel egy egyedi világot hozva létre.
Érdekes módon mind a három részben más főszereplő volt a kedvencem, ezúttal leginkább Hilemore, bár Sirus szála is nagyon ütős lett a végére. A különböző nézőpontok pedig ezúttal is hasznára váltak a sztorinak.
A végén még elbírtam volna egy-két fejezetnyi levezetést, de végül is nem panaszkodhatok, így is jó volt.

>!
Arcturus
Anthony Ryan: A hamu birodalma

Nem véletlen, hogy Ryan a kedvenc fantasy-szerzőim között landolt, már – rendhagyó módon – rögtön az első, A vér éneke c. könyvével. Azon kevesek közé tartozom, akik nagyon-nagyon szerették annak a trilógiának a zárókötetét is, talán jobban is, mint az elsőt.

Itt nem követte el azt a „hibát”, ami szerintem nem hiba, de nem baj, hogy egészen másra fűzi fel a történetet. Nagyon megszerettem a szereplőket, és bevallom, az első kötet olvasása közben anno egészen, de egészen más végkimenetelre számítottam. Sok szeretett karaktert elvesztettünk, viszont nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg erről a világról, amit – immár teljesen kétségtelen számomra –, a saját világunkról mintázott és helyezett 10-12 ezer évvel későbbre.

Egy érdekesség, hogy valamikor olvasás közben, amikor Kriz feltárja a tízezer évvel korábbi múlt egy részét, amelyben ő is élt, és azt, hogy hogyan született meg a fehér, mi történt… annál a résznél szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy ez az egész igazából nem más, mint egy párhuzamos világ. Eljut egy bizonyos fejlettségi szintre, de hibákat követ el, és aztán tízezer évvel később járunk. Innentől fogva óhatatlanul párhuzamot láttam Kriz és népe és közöttünk, és a drákok (vagyis elsősorban a fehér drák) és a mesterséges intelligencia között. Létrehoztak valamit, amihez a tudásuk kevés volt, amit nem értettek, és úgy érezték, hogy az előrelépés, a fejlődés miatt bármit megtehetnek. Istent játszottak. Aztán a teremtményük elpusztította őket.

https://kulturpara.blog.hu/2019/01/17/es_letrejott_a_ha…

>!
ftamas
Anthony Ryan: A hamu birodalma

Ryan megcsinálta. Ez a trilógia befejezése és ez is jó könyv, annak ellenére, hogy nekem az első két rész talán jobban tetszett, talán azért, mert azok sokkal de sokkal többet tettek hozzá a világhoz, mint ez a kötet, ami inkább a meglévő elemekből építkezik. Ez a kötet kicsit olyan mint egy baromi nagy csata, pörgős és jó. A fehéret gyűlöltem, mert miatta pusztulnak a sárkányok. ( Ráadásul úgy, hogy nincs felhasználva a vérük. ) Talán a végét egy kicsit elkapkodta Ryan, de jó író egyértelműen!
Mindamellett, hogy maga a történet jó, hozzá kell tenni, hogy a könyvek kívülről és belülről is pofásak. Keménykötésűek, a borítók gyönyörűek és a betűméret is teljesen jó.

>!
kvzs P
Anthony Ryan: A hamu birodalma

A régi világnak vége. A fehér drák, illetve romlottakból, és kék, zöld és vörös fajtársaiból álló rabszolgaserege pedig azért küzd, hogy mindent elpusztítsanak, és az összes embert igába hajtsák. Ez a változás arra kényszerít mindenkit, hogy átgondolják az eddigi ellenségeskedéseket és szövetségeket, és összefogjanak a túlélés érdekében.
Ryan az egész világot megmozdítja, és felforgatja, és a közös összefogás mellett azt is megmutatja, hogy az emberek egy része még a legnagyobb veszély árnyékában sem tud kilépni a megszokott szerepéből, és csak a kicsinyes, önző céljaival foglalkozik.
A nézőpontkarakterek most is egyik veszélyből a másikba csöppennek, és elég sűrűn kell meghozniuk nehéz és fájdalmas döntéseket, és feláldozniuk mindent, ami fontos a túlélés érdekében.
A történet befejező fordulata nagyon tetszett, bár a végső lezárást kicsit kurtának találtam. Ennek ellenére még mindig az egyik legjobb mostanában olvasott sorozatnak tartom a Draconis Memoria-t.

>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
Anthony Ryan: A hamu birodalma

Jó hír nem lett elcseszve ez a sorozat. Elejétől a végéig jól szórakoztam. Sárkányok jó pont, lő fegyverek jó pont. minden fajta járművek megint csak jó pont. Utazás, kalózok sok harc jó pont. Az események végig pörögnek nincs egy percre sem megállás.
Várom Ryan következő sorozatát.

>!
Szabolcs_Holló
Anthony Ryan: A hamu birodalma

Így hat kötet után azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy Ryan a trilógiák befejező köteteiben a legkevésbé erős. A Hamu Birodalmában végülis összerendezi a szálakat, bemutatja, hogy a fehér serege miként tör a Korvantin Birodalomra és a varesztekre, miután Ferost bekebelezte és a Protektorátus az enyészeté lett, miközben Clay és Hilemore Arradsia belsejében keresik azt, amitől a termékre épülő világ alapjaiban megváltozik. Összességében korrektul befejezte a sok szerteágazó szálat, ügyesen összekötötte a transszal és a különféle aerosztátokkal aaz egyes szereplőket, és rengeteg csataleírást kapunk. A könyv nagy része a fehér serege elleni hadmozdulatokat taglalja, Lizanne cselszövéseit a vareszti családok között, sajnos eléggé háttérbe szorul Hilemore és úgy érzem Clay is elsikkadt a végére. Bele lehet kötni abba, hogy mennyire életképes az, ahogy össze fogja a menekült hajóhadat egy sereggé Lizanne és egy pár hét alatt vadiúj, forradalmi fegyverekkel mennek csatába, melyeket tömegesen gyártanak és használnak az olykor csak ágyútöltelék drákok ellen, de nem ez zavart a regényben. Izgalmasak voltak a csaták, de rengeteg volt belőlük és nem mindegyik volt igazán emlékezetes, sőt volt olyan, ami egész egyszerűen unalmas volt, mivel a drákok tonnaszám történő elölése nem feltétlenül az epikus csaták netovábbja. Ami kiemelkedik, az a tengeri ütközet és persze a végső nagy ostrom. Tetszettek a romlottak tábornokai és a romlott hadsereg belső vezetése, ez továbbra is figyelemreméltó, ugyanakkor kissé elkapkodott volt, ahogy a világ múltjára vonatkozó infomrációk megjelentek, sokkal hatásosabbra és nagyobb ívűre számítottam, különösen a második rész után. A karakterekkel nagy gondba lett a végére, mert például amilyen jól felépítette Braddon-t, vagy éppen a Bütykölőt, annyira eltűntek a végére. Lizanne „übertáp” karaktere éppen a határán volt annak, hogy idegesítsen, de tény, hogy nem túl szimpatikus, hogy mindenhez ért, minden sikerül neki, mindenben megállja a helyét és alig ábrázolja az apjával való ellentmondásos viszonyát. Mégis jól szórakoztam a könyvön ezzel együtt, mivel érdekes a világ, jól egybegyúrta a technológiát és a misztikumot, amolyan steampunk beütésű tecno-fanatsay-t megalkotva, bár a világépítésben még van mit tanulnia.


Népszerű idézetek

>!
Noro

– Minden tudás veszélyes, minden tudás értékes.

301. oldal

>!
Razor SMP

Malynda – olvasta Loriabeth a nevet, amelyet Bozware a gőznaszád oldalára festett szépen kanyarított, vörös és fekete betűkel. – Nem lehetne valami vérszomjasabb neve?
– A volt feleségem neve – felelte a főgépész, majd a derekát dörzsölve felegyenesedett a motor mellől, amin éppen meghúzott egy csavart. A hajó korlátján keresztül leugrott a Feljebbvaló fedélzetére. – És biztos lehet benne, kisasszony, elég vérszomjas asszony volt, még a válás után is.

164. oldal, 12. fejezet, Clay

Kapcsolódó szócikkek: Loriabeth Torcreek
>!
Dávidmoly

Azt gondoltam, a te foglalkozásodat űzők értékelik a szükség szülte, ötletes hazugságokat.

44. oldal, Második fejezet – Lizanne

>!
Dávidmoly

A nevem Sigmend Talwick. A Sanorahi Hírszerző főtudósítója vagyok. Megkérdezhetem a becses nevét?
Hogyne – hagyta faképnél a nő. – A nevem: Törődj a Magad Látóverte Dolgával asszony!

19. oldal, A feltaláló árnyéka – Előszó

>!
Dávidmoly

– Ő az apám.
– És az én nagyra becsült kollégám – folytatta Trumane. – Meglátásait nagy haszonnal alkalmaztam, amikor az Életképes lehetőség átalakítását terveztem.
– Remélem, akkor fizetett is neki. Örömteli eltérés lenne a megszokott eljárásrendtől.

70. oldal, Ötödik fejezet – Lizanne

>!
Dávidmoly

Bár Hilemore földtani tudása a Protektorátus tengerészeti akadémiáján hallgatott órákra korlátozódott, annyit tudott, hogy a föld belső anyagának feltörése különböző gázok felszabadulásával jár, amelyeknek egyike sem segíti hozzá az emberi lényeket a hosszú élethez.

58–59. oldal, Negyedik fejezet – Hilemore

1 hozzászólás
>!
Dávidmoly

– Kisasszony – kezdte Hilemore a visszafojtott harag hangján –, mint azt már korábban is jeleztem, nem tűröm a szeszélyeskedést és a ködösítést. Mondja meg egyértelműen, mi van a Kristályos-tónál, és miért olyan fontos!

81. oldal, Hatodik fejezet – Clay

1 hozzászólás
>!
Dávidmoly

Az a legrosszabb a kapitányi rangban – mondta neki egyszer régen Racksmith nagyapja –, amikor az ember ráébred, hogy ő a legfontosabb ember a hajón. És ez olyan felelősség terhe, amelyet kevesen bírnak ki. Ugyanis onnantól már nem rejtőzhetnek a büszkeség kiváltsága mögé.

135. oldal, Tizedik fejezet – Hilemore

>!
Dávidmoly

Az udvarhölgyeim akkor sem ismernének fel egy szép dallamot, ha azzal fojtogatnám őket.

197. oldal, Tizenötödik fejezet – Lizanne

>!
Dávidmoly

– A háborús műveletek nem azonosak a hírszerző küldetésekkel, kisasszony. – Trumane hangja enyhe volt, de a tekintete rosszallást tükrözött, valószínűleg a „parancs” szó miatt. – Nem lehet ilyen csekélységek miatt leállítani őket. A háború a kockázatkezelés és kockázatelfogadás gyakorlata.

356. oldal, Huszonkilencedik fejezet – Lizanne


Hasonló könyvek címkék alapján

Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
Django Wexler: Az Ezer Név
Brandon Sanderson: A törvény ötvözete
Robin Hobb: A végzet hajója I-II.
Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai
Raymond E. Feist: Az érzőszívű mágus
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Cinda Williams Chima: Lángvető