A ​farkas üvöltése (Hollópenge-duológia 1.) 95% 13 csillagozás

Anthony Ryan-től A vér éneke hatalmas kedvenc volt imádtam a következő már kevésbé a harmadik meg tökéletes bukás volt számomra.
Igy gondolkodtam, hogy mi lesz meg-e vegyem az új sorozatott utána olvasva úgy döntöttem rajta ne légy gyáva.
És igen akár csak a vér éneke ez is húha volt de még milyen húha elejétől a végéig tökéletes lett imádom.
Új földrész, sok új szereplő nekem a régiek nem nagyon hiányoztak igaz nem is nagyon emlékeztem rájuk kivéve a Vaelin Al Sorna ö meg itt volt.
Na szóval el kell olvasni. És nagyon várom a következő részt.

A hollóárnyék trilógia folytatódik.
Magát a történetet nézve, nem kapunk egyedi világot, nincsen meglepő fordulat, vagy bármi ami ledöbbentene minket, viszont leköti a figyelmet, akciódús és a komor hangulata mellett szórakoztató. Vaelin egy kifejezetten sótlan, mélabús figura, aki ezúttal egy másik birodalomban, (ami a régi Kína megfelelője ) kalandozik és háborúzik, a betörő északi lovas hordákkal ( hunok? mongolok? ). A világban továbbra is nagyon kevés a misztikus fantasy elem, amit nem is mágiának neveznék, hanem az ezzel bíró emberek olyanok mint a mutánsok az x-menben, azzal a különbséggel, hogy a képességük használata sokszor kimeríti őket.

Az előző két résszel ellentétben ez a kötet számomra teljesen rendben volt. Ha valakit nem zavar, hogy a regény nem újít és hasonló köntösben már olvasott ilyet, az nyugodtan olvassa el. Nekem tetszett.

Annyi még, hogy a történet nagyon nincs lezárva, azaz nagyon látszik, hogy ez egy fél történet.

A Hollóárnyék trilógia sajna kötetről kötetre veszített a varázsából és egyre nagyobb csalódás volt soron következő kötet, mivel A vér éneke nagyon remek könyv lett, a mai napig az egyik nagy kedvencem. Nem tudom mi történt Ryan-al, mintha nem nem lett volna ötlete a befejezésre, az különösen a harmadik köteten érződik.
Ehhez képest A farkas üvöltése jóval az eredeti széria után játszódik, alapvetően Távolnyugaton ami az ókori-középkori Kína megfelelője is lehetne. A sorozat szereplői közül ugyan feltűnnek többen is, de alapvetően Vaelin szerepel legtöbbet és az ő szemszögét követjük végig. Most is egy keretes elbeszélés övezi a sztorit, amiben megismerjük az antagonista illetve nővérének életét, és ezek nagyon élvezetes részek. Vaelin egy küldöttség halála és egy régi fenyegetés feltűnése miatt megy távolnyugatra, egész konkrétan a Nagytiszteletű Királyságba, hogy megállítsa az Acélhordát és annak karizmatikus vezetőjét. Tetszett , hogy Sherin szálát felvette és vitte tovább, és jóllehet az új ellenség egyelőre nem tud a Szövetséges nyomába érni, de érdekes, rejtélyes és ügyesen tágítja a világát Ryan. Nyilván olvastam már nem egy ilyen történetet és ez sem a legeredetibb, ahogy a világ sem az, de jól megírt, izgalmas fantasy történet, ami szerintem magasan kiemelkedik Ryan könyvei közül, beleértve a Draconis Memoria szériát is. Epikus csatajelenettel zár ismét és egy olyan befejezéssel ami után azonnal olvasnám a folytatást.
Azt adja a könyv amit várunk tőle, szórakoztató, izgalmas történetet és hangulatos, bár nem túl eredeti világot, amit ellenben tovább mélyít a regény. Szerintem az is tegyen vele próbát aki csalódott a Hollóárnyék befejezésében.

Más típusú regény volt, mint a trilógia. Nincsen több cselekményen futó szál, Vaelin történetét, harcát követhetjük szinte végig a regényben. Megjelenik egy új ellenség, a Stahlhast, amelynek bemutatását az első könyvekhez hasonló „történeti elmesélés” alapján ismerhetjük meg, Luralyn tollából.
Nem akarok spoilerezni, ez a könyv is elképesztően tetszett, mindenképp ajánlom.

A mai napig, ha valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik a kedvenc könyvem, kapásból azt válaszolom rá, hogy Anthony Ryan-től A vér éneke. A folytatásai nem éppen a kedvenceim, de A vér éneke olyan magasra tette a lécet, hogy azt nehéz is überelni.
A tűzkirálynő befejezését nem szerettem, mert számomra nem volt méltó lezárása egy olyan trilógiának, ami ilyen ígéretesnek indult. Szóval nagyon megörültem, amikor szembesültem vele, hogy jön a folytatása és nagyon reménykedtem benne, hogy a Fumax azt is kifogja adni. Úgyhogy könyvhéten az első állomás, amit felkerestem a fumaxosok standja volt.
Jó a történet, pörgős, bár egy kicsit fájt a szívem, amikor szembesültem vele, hogy ilyen messze sodródunk az Egységes Királyságtól és hiányozott egy-két régi karakter. Biztos megveszem a folytatást, főleg ilyen záró jelenettel.
Az a legnagyobb bajom vele, ami miatt le is vontam egy csillagot az értékelésből, hogy ez még mindig nem A vér éneke szintje + ez az új ellenség eléggé erőltetettnek tűnik nekem. De ajánlom bátran azoknak, akiknek tetszett az előző trilógia.