A ​két pápa 68 csillagozás

Anthony McCarten: A két pápa

A ​mindenség elmélete és A legsötétebb óra Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírójának legújabb könyve egy korábban példa nélküli hatalomátvételről, a világ legerősebb vallási intézményéről és két nagyon különböző férfiról szól – akik történetesen mindketten a Vatikánban élnek.

2013 februárjában az őskonzervatív XVI. Benedek pápa döbbenetes bejelentést tett: benyújtotta a lemondását. Több mint 700 éve ő volt az első pápa, aki önként mondott le a hatalomról. A bíborosi kollégium a hírtől szédelegve sietett a római Sixtus-kápolnába, hogy kiválasszák az utódját. És, meglepő módon, kit választottak? Ferencet, 1200 éve az első nem európai pápát, aki egykor egy tangóklub kidobóembereként dolgozott, továbbá lelkes focidrukker volt, és értett a nép nyelvén.
Miért lépett vissza Benedek a pályája csúcsán annak tudatában, hogy az utódja olyasvalaki is lehet, aki ellentétes nézeteivel akár semmissé is teheti az örökségét? És hogyan alkalmazkodott Ferenc – aki… (tovább)

Eredeti cím: The Pope

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634195986 · Fordította: Farkas Veronika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
272 oldal · ISBN: 9789634195993 · Fordította: Farkas Veronika

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Most olvassa 5

Várólistára tette 88

Kívánságlistára tette 56

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

robinson P>!
Anthony McCarten: A két pápa

Először is: mindenkinek ajánlom, vallásosoknak és nem vallásosoknak, illetve bármilyen vallásúaknak, akiket picit is érdekelnek a katolikus egyházon belüli viszonyok. Miközben két pápa története Bergoglio kardinális (a későbbi Ferenc pápa) és XVI. Benedek pápa kapcsolatát dolgozza fel, alapos és szemléletes portrét rajzol Anthony McCarten mindkét férfiról.

https://gaboolvas.blogspot.com/2020/01/a-ket-papa.html

4 hozzászólás
kratas P>!
Anthony McCarten: A két pápa

Nagyon alapos könyv, de sikerült azért fogyaszthatónak is maradnia.
Szerintem a szerkezete is ügyesen lett összerakva, hogy megismerjük az előzményeket, részletesebb betekintést kapunk nem csak Ferenc és Benedek életébe, hanem az adott kor eseményeibe is, mielőtt érkezik a „finálé”.
És igen, egyet tudok érteni a megállapítással, hogy Ferenc nem csak a hívőknek szimpatikus, szerintem is sikerült egy nagyon jó embert választani Róma püspökének.

luthienlovemagic IP>!
Anthony McCarten: A két pápa

Számomra ez eddig az év legjobb olvasmánya.

Először azonban nem tudtam hova tenni a kötetet, amin a fülszöveg sem nagyon segített, mivel nem tudtam belőni, hogy milyen hangvételű könyvre számíthatok. Egy tényanyaggal teli, száraz adathalmazt kapok vagy olvasmányos tényközlést? Feltárja-e az esetleges mögöttes motivációkat, vagy csak a felszínt kapargatja a Vatikánt övező titoktartás jegyében? Mutatóban közöl néhány információt, vagy ténylegesen ad is valamit?

Erre a választ már a kötet első oldalain megtaláltam, és utal rá a fülszöveg is: a szerző úgy gyúrja a tényeket, nyilatkozatokat, életutakat egységes narratívává, hogy közben végig olvasmányos, amit jó néhány regény is megirigyelhetne. Olvasás közben azon kaptam magam, hogy falom a sorokat, pedig ez ennyi tényanyagnál, évszámnál nem jellemző nálam. Mégis megvolt McCarten stílusában az a valami, amitől egy könyv letehetetlenné válik számomra. Mégpedig az, hogy olyan természetességgel írt erről a két emberről – Benedekről és Ferencről –, gyerekkorukról, tanulmányaikról, munkájukról és pápaságukról, mintha közelről ismerné őket, mintha mindennap találkozna velük. Ez pedig annak fényében, hogy „csupán” önéletrajzokból, interjúkból, nyilatkozatokból, kiszivárgott információkból dolgozott, szerintem nagy teljesítmény. Egy kiváló író ismérve. Még úgy is, hogy a történetszövésben azért szép számmal akadnak spekulációk. Mindazonáltal olyan jól írta meg, hogy akár így is lehetett, és ez az egyik legjobb ebben a könyvben: mindenki eldöntheti maga, hogy mennyi az igaz belőle. Viszont az tény, hogy bármit is gondolunk a Vatikán pápaválasztási folyamatának vagy éppen a szexuális bántalmazási botrányok kezelésének igazságtartalmáról, amennyire tőle telik, teljes képet fest a két egy időben élő pápáról, és ez a szerző szövegszövési képességének és kitartó kutatómunkájának köszönhető.

A teljes cikk az alábbi linken olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2020/04/22/konyvkritika_…

Niki P>!
Anthony McCarten: A két pápa

Már egy ideje halogatom, csak a polcomról kacsingatott felém. Amikor belelapoztam, kicsit félve kezdtem bele, mert elég tömör oldalakról van szó, és semmi párbeszédről, viszont kíváncsi is voltam rá, és jelen esetben is a kíváncsiságom győzött.
Azt leszámítva, hogy kicsit nehezebben olvastatta magát a tömény szöveg, jó volt, hogy részekre volt bontva. Maga a felépítése is tetszett. Megismerhettük mindkét pápa életét gyermekkorától kezdve, milyen családba születtek, milyen körülmények közt nevelkedtek, milyen események alakították az életüket, miért lettek papok, milyen bűnöket követtek eé, és mennyire voltak jó emberek. És mindez úg, hogyolvasmányossá sikerült, nem egy történelmi könyvet olvastam, nem is életrajzot, de még dokumentumregénynek sem mondanám teljes egészében. Valahol ezek összesége volt olyan szépen összerakva a fejezetek, hogy egy pillanatra sem volt számomra unalmas, és bár elég sok háttérinfót tudtam, nagyon új és érdekes infóval gazdagodtam. Most már a filmre is nagyon kíváncsi vagyok :)

Paulinusz_Tünde P>!
Anthony McCarten: A két pápa

Ez a könyv leginkább életrajz és történelem, mellesleg a Vatikánról és a pápák megválasztásáról szól, szóval nem szórakoztató könyvnek íródott. Kiválóan megfelel a fentieknek. Örülök, hogy elolvastam, mert történelmi szempontból is rengeteget adott. Valószínűleg nem csak én vagyok az a személy, aki ennyire keveset tudott Argentina dicstelen 70-es éveiről, a kivégzésekről, az emberek eltűnéséről, a rezsim tisztogatásairól…stb. Innen származik Ferenc pápa. A leköszönő Benedek (emeritus) pápa német. Egészen elképedtem, hogy mégis mennyi hasonlóság van a két ember között. Megemlíthetném még a botrányokat, a belharcokat…de szerintem ezt a könyvet tényleg érdemes elolvasni, mert egy összetett képet ad erről az egész pápaságról.
Volt egy érdekes mondata a könyvnek, mert ugye Benedek pápát megszólták azért mert lemondott, és ilyen 1415 óta nem volt. Méghozzá az, hogy aki egyszer pápa lett, annak pápaként kell meghalnia is. Ezt tovább gondolva eszembe jutott, hogy itt valóban helytálló ez a gondolat, mert ez nem egy betöltött tisztség, hanem valamiféle szolgálat Isten, Jézus, a Szentlélek és a keresztények felé, amiről nem lehet, nem szabad lemondani. Egy másik könyvben olvastam, hogy a pápai szolgálat napi 14-16 órás munkát igényel, tehát a pápa elég hamar belehal a kimerültségbe. Egyik kivétel ugye II. János Pál pápa, akit nagyon fiatalon választottak meg, és azóta figyelnek erre, hogy ilyen hosszú ideig ne legyen senki ebben a tisztségben. Érdekes volt arról is olvasni, hogy milyen kitételeknek kell megfelelnie egy pápának, tehát a kb. 120 bíboros közül csak kb. 15 a papabile. A papabile az, akit esélyesnek tartanak a pápaságra. Ez függ a tudásától (pl. hány nyelven beszél), a támogatottságától, és a kiépített kapcsolataitól is. Sok mindent kell figyelembe venni. Összefoglalva: ezt a könyvet megéri elolvasni, rengeteg információval szolgál. Érdekfeszítő és olvasatja magát.

Lyanna>!
Anthony McCarten: A két pápa

Először a filmet néztem meg, ami teljesen lenyűgözött. Különösen Ferenc pápa élete volt számomra érdekes, mivel róla kevesebb információval rendelkeztem. Aztán a molyboltban megvásároltam a könyvet, ez volt az első molyboltos vásárlásom. Kaptam plecsnit is érte, nagyon örültem neki. A könyv igen nagy csalódás volt számomra, csapongott itt-ott, sokat sejtetően kapargatta a felszínt. Az igazság az, hogy Joseph Ratzinger életét jobban ismerem, elég sok művét olvastam. A Hittani Kongregáció prefektusaként kiváló érdemeket szerzett, sajnálom, hogy ebben a könyvben a XXI. századi egyház másról sem szól mint a hibáiról, dogmatikusságáról, eltussolt ügyeiről. Szomorú, hogy ezt látják, nem tudom, hogy Ferenc pápa mennyire tud megfelelni az elvárásoknak, mert elvárások mindig vannak de egyszerűségével, nyitottságával meggyőző tud lenni.
A könyvet nem ajánlom jó szívvel, de a filmet igen.

1 hozzászólás
ibelieveinmyshelf P>!
Anthony McCarten: A két pápa

Nehéz ezt a könyvet értékelni, az biztos. A négy csillag egyáltalán nem a stílusnak, főleg pedig nem az írónak szól, sokkal inkább a témának. Megdöbbentő, sokkoló, és néhol számomra gyomorforgató a valósága. Láttam a filmet is, de ez ahhoz képest jóval mélyebbre kalauzol a két, 21. századi katolikus egyházi vezető életébe. Az írás tele van ugyan száraz tényekkel, de Anthony McCarten remekül tálalja, és egy gördülékeny stílusú könyvet ad a kezünkbe, amelyben mesterien bánik a pártatlansággal, és talán csak néhol sejteti minimálisan a saját álláspontját.
Azt gondolom, ebben a mai társadalomban egyébként is nehéz ezekhez a témákhoz hozzányúlni, túl kényes, túl fájdalmas, és az igazság mégiscsak többféle lehet. Magam sem tudom, mit higgyek néha, így készséggel elismerem, hogy egy egyházat jól vezetni gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás. Ez a könyv két nagy ember életéről, döntéseiről és hibáiról szól, de a könyv végére érve magam is úgy hiszem, ezentúl pártatlan maradok a témában. És ez az írás most valóban ráébresztett arra, hogy az élet minden területén érdemes néha kicsit messzebbről szemlélni a dolgokat.
Mindenesetre érdemes volt olvasni, és továbbra is kedvelem az írót, mert már több film kapcsán is meggyőzött.

BBetti86 >!
Anthony McCarten: A két pápa

Roppant alapos munka, amiből széles körűen meg lehet tudni mindent Benedek és Ferenc pápáról, a két pápa helyzet fennállásának okairól és körülményeiről. A szerző egyaránt kitér a pápák karakterére, az általuk követett politikára és az egyház problémáira is.
Mennyire objektív? Én valamiféle reménykedést véltem belőle kiolvasni, mely szerint Ferenc képes lesz reformokat hozni, és új arculatot adni a katolikus egyháznak. Nyíltan nem írja le, de szerintem sokkal szimpatikusabb neki Ferenc, mint Benedek.
A regény időkezelése kis híján kaotikus. Minden fejezetnek megvan a maga témája, de a fejezeteket nem lineárisan, hanem logikai elv alapján rendezte sorba. Az első pápaválasztás II. János Pál halála után, a két fő esélyes életrajza. Benedek lemondása, újabb választás, Ferenc programja – amibe beiktatja, miért tartja magát bűnösnek a férfi, és megint visszatér a múltba, Argentína zűrzavaros korszakába. Lépeget a történet az idő folyamában ide-oda, és bár a logikai kapcsok miatt nem lehet benne elveszni, nem árt hozzá egy történelmi előismeret, hogy igazán értsük is a cselekményt.
Amiben jó a könyv, hogy kihangsúlyozza a két pápa közti különbséget. Hogy megmutassa, milyen válságban van az egyház. Ahogy sugallja, mi vezethetett Benedek lemondásához.
Jó abban, mennyire sok forrásból dolgozik, milyen tényszerű.
De pont ez az, amiért nem tetszett annyira. Hiányoltam az emberi oldalt, az érzelmeket, főleg, amikor az egyik mondatban rám dobott 3-4 számadatot, hogy a következőben még 2-3 fokozza, helyenként még táblázatokat is bevetve.
Talán, mert a filmet előbb láttam, és abban nagyon jó emberi drámák voltak, ebből most ezt a részt hiányoltam. Tájékozottabbá tett a könyv, de szórakoztatni és mélyen lekötni nem tudott.

Röfipingvin P>!
Anthony McCarten: A két pápa

Határozottan érdekes volt, pláne, hogy azért jelentős része kvázi találgatás, együtt gondolkodás az olvasóval, hogy vajon így lehetett e…
Sajnálom, hogy rengeteg hivatkozott, idézett könyv nem jelent meg – még – magyarul. A vallási angolomat nem érzem ehhez elég stabilnak.

ttiillyy P>!
Anthony McCarten: A két pápa

Ritka esetek egyike, amikor jobban szeretem a filmet, mint a könyvet. Ez elkerülhető lett volna, ha előbb elolvasom és nem megnézem. Hiányoltam azt a kapcsolatot, ami a két pápa között, vagy inkább a két színész között megvolt. Nem volt kimondottan regényes a történet, inkább úgy éreztem, hogy ismeretterjesztőt olvasok. (Egyébként lehet, hogy annak is van szánva, nem tudom.)
Ugyanakkor nagyon érdekes volt. Összefoglalja a múltjukat, a jelenüket, ahogy párhuzamban léteznek egymás mellett. Az egyházon belüli problémákat. Jó összefoglaló volt, úgy éreztem, kicsit inkább Ferenc pápa felé húz az író. Bár a végén megpróbálja kicsit egyenlő szintre hozni a két pápát, de tényleg végig úgy éreztem, hogy ezt is csak azért teszi meg, hogy tiszteletet mutasson XVI. Benedek iránt is.


Népszerű idézetek

robinson P>!

Egyszerre lenyűgöző és tragikus, hogy a 2005-ös konklávé mindkét legesélyesebb jelöltje azt nyilatkozta, hogy nem akarnak pápává válni.

97. oldal

Ottilia P>!

Benedek adott egy sor bensőséges interjút Peter Seewald német újságírónak a 2010-ben megjelent A világ világossága című könyvhöz. Amikor arról kérdezték, hogy felmerült-e benne a lemondás gondolata a gyermekbántalmazási vádak miatt, azt válaszolta: „Amikor nagy a veszély, nem szabad elszaladni. Ezért most semmiképpen nem mondok le. Pontosan az ilyen pillanatokban kell megvetnünk a lábunkat, és elviselnünk a nehéz helyzetet […]. A békés időszakokban vagy ha az ember nem bírja tovább, le lehet mondani. De a veszély elől nem szabad elmenekülni azzal, hogy csinálja valaki más”.

150. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 2010
Ottilia P>!

Benedeknél ott van nekünk a lemondás ténye, ami szavaknál is hangosabban beszélne, ha nem tette volna közzé a megfelelő szavakat is 2009-es könyvében, a Caritas in Veritae-ben (sic!): »Lehet, hogy az igazság létfontosságú, de szeretet nélkül elviselhetetlen«.

229. oldal

Dorothy_Gray IP>!

Benedek úgy gondolta, hogy a hívőknek az egyház megingathatatlan erkölcsi normái és tanításai szerint kellene élniük, nem pedig az egyháznak kellene felülvizsgálnia az olyan vitatott erkölcsi kérdésekkel kapcsolatos megítélését, mint a fogamzásgátlás, a házasság, és a homoszexualitás, hogy megtarthassa a helyzetét a modern világban.

135. oldal

1 hozzászólás
Dóra_Nagy_6>!

Ha megöljük Istent, azzal valójában az abszolút igazság reményét öljük meg. A te igazságod a tiéd, az enyém az enyém, és minden ember be lesz zárva a jóval és rosszal kapcsolatos saját értelmezései közé.

15. oldal

ibelieveinmyshelf P>!

Ezekben az időkben az embereknek éppen olyan nagy szükségük volt a hitükre, mint a fizetésükre. Muszáj volt hinni valamiben, ha az ember túl akarta élni a napot.

BBetti86 >!

Lehet, hogy az igazság létfontosságú, de szeretet nélkül elviselhetetlen.

229. oldal

Ottilia P>!

A „Hit, logika és az Egyetem – emlékek és gondolatok” című, 2006. szeptemberi beszédében, amelyet a bajorországi regensburgi Egyetemen adott elő, ahol korábban professzorként dolgozott, a „Bibliában és a Koránban található hitszerkezeteket” hasonlította össze. Sütött belőle a felháborodás, amikor Palaiologosz Manuél bizánci császárt idézte, aki 1394 és 1402 között egy perzsa tudóssal folytatott levelezésében azt írta: „Mutasd meg nekem, mi volt új abból, amit Mohamed hozott, és csak gonoszságot és embertelenséget fogsz találni, mint például azt az utasítást, hogy karddal kell elterjeszteni az általa prédikált hitet”.

137. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 2006 · Korán
3 hozzászólás
Dorothy_Gray IP>!

Isten nélkül az emberiségnek nincs közmegegyezésen alapuló hivatkozási pontja, nincs axis mundija. Nélküle az összes vélemény ugyanannyit ér, mint az összes többi. Az igazság relatívvá válik. Ha megöljük Istent, azzal valójában az abszolút igazság reményét öljük meg. A te igazságod a tiéd, az enyém az enyém, és minden ember be lesz zárva a jóval és rosszal kapcsolatos saját értelmezései közé.

15. oldal

2 hozzászólás
Ottilia P>!

A gouchesco irodalmat helyezve középpontba az egyik kedvenc versét is bemutatta az osztálynak, a Martin Fierrót, José Hernández 1872-es epikus művét – azt a sagát, amelyet sokan a Don Quijotéhoz és az Isteni színjátékhoz hasonlítanak –, sőt, még azt is megszervezte, hogy a legendás szerző, Jorge Luis Borges is odalátogasson, és előadást tartson ennek a mozgalomnak az irodalmi jelentőségéről.

71. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Roberto Alborghetti: Ferenc pápa asztalánál
Őri Sándor: Konfuciusz élete és kora
Andreas Englisch: A Vatikán harcosa
Frenyó Zoltán: Prohászka Ottokár és a keresztény nemzeti újjászületés
Michael Hesemann: A názáreti Mária
Jolanta Sosnowska: Krisztus hadvezére I-IV.
Albert Nolan: A kereszténység előtti Jézus
Nagy Ferenc: A Kassai Vértanúk
Prímás-album
Tad Szulc: II. János Pál pápa élete