Hollókapu (Az Ötök ereje 1.) 57 csillagozás

Anthony Horowitz: Hollókapu Anthony Horowitz: Hollókapu

Mindig tudta, hogy kilóg a sorból. Először jöttek az álmok. Aztán a halálesetek… Matt Freeman bajba keveredett, amiből rendőrségi ügy is lett. Ezután küldték nevelőszülőkhöz a tizennégy éves fiút. Ám csakhamar éreznie kell, hogy valami nincs rendben a nevelőivel, de az egész falu sem százas… Azután Matt tudomást szerez az Ötök rejtélyes társaságáról, és azt is kezdi megérteni, hogy miben más ő, mint a többiek. A szerző ezzel a könyvével új sorozatot indít, hajmeresztő izgalmakkal, s természetfölötti kalandokkal. Nincs bizonyosság. Nincsen logika. Csak a kapu…

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tini krimik Animus

>!
Animus, Budapest, 2006
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639715018 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Matthew Freeman (Matt)


Kedvencelte 12

Most olvassa 1

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Anthony Horowitz: Hollókapu

Első könyvem az írótól, de határozottan tetszett.
Nagyon érdekes világot épít fel, amiben ugyan nem szívesen élnék, de mint olvasmány érdeklődve olvastam.
A karakterek bár nincsenek kidolgozva, mégis szerettem a bőrükbe bújni.
Csupán a humort hiányoltam és egy kicsit kidolgozottabb eseményeket.
Első könyvként viszonylag elégedett vagyok vele. Jöhet a következő rész.

>!
Animus, Budapest, 2006
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639715018 · Fordította: Pék Zoltán
Chris>!
Anthony Horowitz: Hollókapu

Egészen más típusú regény, mint az Alex Rider vagy a Tim & Nick-sorozat, kicsit lassabb folyású is, szép fokozatosan építkezik, de mégis magán viseli Horowitz kézjegyét. A kalandok még nem igazán indultak be, a sorozatcím is kicsit becsapós (egyelőre), hiszen az „Ötökből” csak egyet ismertünk meg, illetve kaptunk utalást a második személyére. Igazi angolszász ifjúsági fantasy, leginkább Jonathan Stroud regényéhez tudnám hasonlítani (bár ez jóval korábbi annál), de azt is írhatnám, hogy semmiben nem különbözik más hasonló műfajú könyvektől. Magyarul az ötből három kötet jelent meg (elvileg csúnyán megbukott), kíváncsi leszek, mennyire fogom sajnálni a harmadik rész végén, hogy nem elérhető a folytatás.

Kicsibogár>!
Anthony Horowitz: Hollókapu

Nagyon jó kis krimi, nekem kicsit már horroros,de ettől függetlenül jó. Külön tetszett a spoiler, és csak az ellen tiltakozott hangosan a vegyész részem, hogy spoiler, de tudom jól, milyen az írói szabadság, és épp ezért nem is volt bántó. Egy dolog zavar nagyon a brilliáns sztoriban: én ezt nem adnám gyerekek kezébe. Akkor meg miért gyerekkrimi? Ettőll függetlenül nekiugrom a következő résznek…

Rosie16>!
Anthony Horowitz: Hollókapu

Nem rossz könyv, olyan tipikus Anthony Horowitz – szerintem mondhatom rá ezt :)
Kedvenc részt nem tudok említeni, egyiket se tudom kiemelni a többi közül. Ilyen tekintetben kissé átlagosnak mondanám, de azért többet érdemel 3 csillagnál. Tetszett ez a csöppet természetfeletti dolog ebben a hétköznapi köntösben tálalva. :)

Klaudia98>!
Anthony Horowitz: Hollókapu

Igaz van még hátra egy fejezet, de na! Nem bírtam tovább. Ez egyszerűen király könyv! Többször is rajta kaptam magam, hogy a körmömet rágom annyira izgulok közben, hogy mi lesz. Várom a folytatást (ami hétfőn meg is érkezik, ha húgom osztálytársa nem felejti el elhozni :D amúgy ez is tőle van :D)

Morgana>!
Anthony Horowitz: Hollókapu

Kétségkívül rendkívül izgalamas… Már annak, aki szereti a misztikust…
Nekem tetszett.

maneki_neko>!
Anthony Horowitz: Hollókapu

Először a sorozat harmadik és negyedik részét olvastam, már itt volt az ideje, hogy bepótoljam az elejét. Nagyon tetszett. Kicsit olyan volt, mint Ira Levintől a Rosemary gyereket vár, csak tizenéves fiúra szabva… :-) Horowitz nem fukarkodik sem az ijesztő, sem a véres részekkel. Izgalmas, néhol borzongató olvasmány. A borító viszont gagyi!
A sorozat hazai kiadása eléggé akadozik. Az első két rész 2006-ban és 2007-ben jelent meg, a harmadik 2011-ben, a negyedik pedig még egyáltalán nem, holott Angliában már 2009-ben kiadták. (Az ötödik pedig pár nap múlva, 2012. október 4-én fog napvilágot látni.) Kár, hogy így „szétszóródnak” a részek!

Via_AF I>!
Anthony Horowitz: Hollókapu

Nem csodálom, hogy nem lett híresebb ez a sorozat :( Ami kár, mert az írót szeretem:S Nekem ebből hiányzott a humor. A karakterek sem nagyon győztek meg, és a háttérsztori kidolgozása eléggé hiányos. A feszültség jó volt, meg az izgalom. De azt hiszem, én nem vagyok elég tizennégy éves, hogy ez tetsszen. A folytatást ettől még el fogom olvasni. Rövid, és gyorsan lehet vele haladni, és a befejezés érdekel:)


Népszerű idézetek

Klaudia98>!

Matt Freeman pontosan tudta, hogy hibát követ el.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Matthew Freeman (Matt)
dre>!

Richard vállat vont. – Aztán hallottam, hogy itt van egy hely, és bár Greater Malling egy szemétdomb, idejöttem. Végül is egy állás. Csakhogy a Gazette-et senki nem olvassa. Mert a hirdetésektől eltekintve csak baromság van benne. A HELYI LELKÉSZ NYITJA MEG AZ ÜNNEPSÉGET. Aztán a következő héten: A HELYI SEBÉSZ NYITJA MEG A LELKÉSZT.

83-84. oldal

dre>!

– Jól van, Mr. Cole. Látom, hogy csak az időmet pocsékoltam azzal, hogy idejöttem. Ahogy mondta: soha semmi nem történik Lesser Mallingban. De van egy olyan gyanúm, hogy ha mégis történne, maga azt sem venné észre. Nem tudom, mibe keveredtem, de minden, amit elmondtam, igaz. És ha tudni akarja, kezdek begyulladni. Egy szép nap, amikor rám találnak arccal lefelé lebegve a folyóban, talán úgy dönt, mégis érdemes ennek utána járni. Mert előre megmondom, a szememmel semmi gond.

86. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Matthew Freeman (Matt)
Klaudia98>!

…[Matt] A tartása miatt – előregörnyedve ült, szétvetett lábbal – valahogy veszélyesnek látszott, idősebbnek. Széles válla volt, fejlett, izmos teste és csillogóan kék, intelligens szeme. Fekete haja egészen rövidre vágva. Még öt év, és lehet focista vagy modell, vagy – mint annyian – mindkettő.

7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Matthew Freeman (Matt)

A sorozat következő kötete

Az Ötök ereje sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Taylor: A malamandra
Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
Kenneth Oppel: Ébressz fel újra!
Darren Shan: A vámpír herceg
Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete
Derek Landy: Az ősök jogara
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei
Tánczos Tamás: A mérleg nyelve
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Darren Shan: Tengernyi vér