Az ​első bevetés (Alex Rider 1.) 85% 119 csillagozás

fjúsági regény sok--sok piros ponttal, és néhány feketével. Kamasz főhős, aki belecsöppen a kémek világába – de azért egészen nem felkészületlen, a nagybácsi kiképezte. De ez olyan mellékesen van megemlítve, hogy az olvasók egy részének talán fel sem tűnik. Így aztán kicsit furcsa, hogy Alex mindent megold, mindent túlél (nem spoiler, hisz van még jónéhány rész hátra…). De az is igaz, hogy jár az agya, kamaszos hebehurgyasággal, de gondolkodik. A főgonoszok túlságosan is gonoszok, ettől kicsit elbillen a történet. (Ámbár James Bond is mindig a világot menti meg…) De ami számomra – és talán a gyerekek számára is – sokkal elgondolkodtatóbb: a nem gonoszok sem sokkal jobbak…

Ha jól emlékszem, anno egy barátnőmnek (@Kádár_Rozi, szerintem te voltál :-D) szereztem be egy részét, kissé meglepődve is, de én is olvasok ifjúsági köteteket, hát miért ne :-D Aztán mikor egy kihívásban ezt hozták ki olvasásra a Griffendéleseknek :-D, gondoltam, nofene, ha neki tetszett, akkor örömmel belevágok, nézzük, mit tud ez a kölyök.

És baromi jó kis könyv. Végigizgultam az egészet, ami nem túl hosszú szerencsére, nem lett elnyújtva, pont annyi, amennyit még egy fiatal (hiszen nekik írták) élvezni tud! Ráadásul hatalmas piros pontot kap az író, mert egy csomó olyan dologra gondolt, amire talán az ifjúság nem kapja fel a fejét, de egy felnőtt igen (például a repülőre való felkapaszkodásnál ráncoltam a homlokom, de rögtön utána jött, hogy háromszáz méteren járnak… aztán megint ráncoltam, hogy mi a fenéért nem használja a repülőgépen lévő rádiót a kommunikálásra, s erre is jött utána a válasz, huzigáltam is rendesen a piros pontokat és bólogattam bőszen, mint valami bölcs öregapó). :-D

Egyedül a vége lett talán picit hirtelen és talán „naivan” lezárva, meghagyva persze a lehetőséget a későbbi nagy összecsapásra. A kötet végig izgalmas, olvasmányos, okosan, logikusan felépített (juj de imádtam a medúzát, tudtam, tudtam, hogy annak még szerepe lesz :-D egyébként ez se zavaró, hogy csomó mindent előre kitalál az ember, mégse baj, akkor is izgul rajta). A végére egyedül azt sajnálom, hogy a nagybácsi nem játszik szerepet, mert úgy tűnik, jó fej lehetett (bár fene tudja, még kiderülhet, hogy tévedés volt…) :-D

Szóval igazi, vérbeli kis kém-akció kötet, a kis nulla-nulla-hetessel, akarom mondani a nulla-nulla-zéróssal a főszerepben! (és a Kingsman filmeket is szeretem, na, úgyhogy ez is bejött) :-D :-D

Nem olyan rossz, mint a csillagozás, mert izgalmas is, meg vicces is. Csak A Sólyom gyémántjához képest nagyon vérszegény volt. Hiába szépen felvezetett az előzmény, ebben valahogy erőltetett az, hogy a tizenéves főszereplő egyik percről a másikra James Bond lesz.

Anthony Horowitz ezzel a könyvsorozatával nagyon telibe talált nálam.
Alex a kedvenc kémkölykömmé vált rögtön az első bevetése után. Mondjuk legalább ennyire dühít is a helyzet, hogy nem igaz, hogy az MI6-nek pont egy ilyen nagyszerű fiú életét teszik tönkre. Komolyan mondom, nincs más emberük ilyen melóra?!
Ja, és aki a filmet látta, de nem olvasta a könyvet, az sürgősen felejtse el ez előbbit, mert a könyv sokkal de sokkal jobban élvezhető, mint a film!

Engem a kémregény címke fogott meg – gondoltam, egy könnyed és mókás ifjúsági regény lesz, de olvasás közben sem könnyednek, sem mókásnak nem éreztem. A történet röviden annyi, hogy belezsarolnak egy szerencsétlen gyereket egy lehetetlen helyzetbe, aki az élete folyamatos kockáztatása árán foggal-körömmel küzd a túlélésért – mindezt azonban nem önszántából vagy elhivatottságból teszi, hanem kényszer hatására. Gondolkoztam, hogy vajon ki a célközönsége ennek a sorozatnak. Felnőttként zavarba ejtett a tény, hogy egy gyereket küldtek egy ilyen veszélyes küldetésre azzal, hogy ha meghal közben… hát, akkor így jártak. Egy Alex-szel egyidős, azaz 14 éves gyerek kezébe nem adnám, ahhoz néhol túl brutálisnak éreztem. Azért nem zárom ki a lehetőségét, hogy később beleolvasok még a folytatásba.

Ezt kellett volna Horowitztól eloszor olvasnom! Fordulatos, par helyen kiszamíthato, de ez egyaltalan nem zavaro, en elveztem!Jöhet a következo!

Több szempontból sem nekem való ez a könyv, leginkább azért, mert nem vagyok 12 éves fiú. Kicsit fajsúlyosabb történetekhez vagyok szokva.
Természetesen emiatt nem fogom lepontozni, de ha a saját ízlésemet kellene figyelembe venni, akkor nem adnék többet 2 csillagnál.
Végigszenvedtem, mert két kihívásra is kellett és mivel csak 190 oldal az egész.
Idézet a könyvből:
„…és agyonlőtte az őrt. A golyó mellkason találta a férfit…”
Na, kell ennél többet mondanom?
Egyébként valószínű imádtam volna tizenévesen.

Könnyed kikapcsolódás, jó szórakozás volt egy fél napra. (+ egy fél éjszaka, mert nehogy már másnapra is kelljen belőle hagyni…) Ifjúsági, kaland, nyomozás, gyerek…
Mosolyognom kellett, mert hihetetlen gyorsan olvastatta magát (nagy betűméret, hézagos sorok, gördülékeny fogalmazás). Már maga az elfogyasztott oldalszám is sikerélmény lehet egy kiskamasznak. (Na jó, nekem is az volt a Solohov-olvasmány után, ahol a szoros bolhabetűket és sorokat csak nagyítóval sikerült kivenni az átlátszó lapokon.) Szóval: jó kikapcsolódás volt. Igyekeztem nem fennakadni a történet átlátszóságán és elnagyoltságán, a minden mindig klappol kerekségén és a semmi rossz nem történhetik a jó oldalon magától értetődésén. De… Azért még a nyugiban is duruzsol az az örökké ellenkező belső hang (naná, hogy a tanár nénis): hogy hogy a francba nem hiányzott ez a kölyök az iskolában 3 hétig – se a tanároknak, se a haveroknak, barátoknak? Csúcs ez a gyerek, mert kiképződött anélkül, hogy tudatában lett volna, hogy ezt valami célért kell csinálni – de mégis mikor, ki által, ha a nagybácsit alig ismerte, mert az folyton külföldön volt…? Ez a gyerek amúgy az egész napos számítógépezés és kalandozás közben nem eszik, nem iszik (nem cigizik, nem nőzik :), wc-re se megy soha… Mindig ott van, ahol lennie kell, épp akkor áll a vasajtó mögött hallgatózva, amikor elhangzik a kulcsinformáció. Nem előbb, nem később, abban a 4 másodpercben épp. Na jó, ne kötekedjek már! Meseként kezelve egész ügyes és jó.

Tinédzser koromban imádtam ezt a sorozatot, aztán egyszer csak kinőttem belőle és az utolsó két rész megjelenése előtt elvesztettem az érdeklődésemet iránta. Talán három évvel ezelőtt megláttam az egyik könyvesboltban, hogy le vannak árazva a részek és azonnal megvettem a hiányzó kettőt. (Mániákus vagyok, nem bírom, ha nincs befejezve egy szeretett sorozatom. :D) Most azzal a céllal kezdtem el újra olvasni, hogy felelevenítsem, de rá kellett jönnöm, hogy konkrétan semmire nem emlékszem. Hihetetlen, hogy ennyire figyelmetlenül olvastam vagy csak a sok olvasásélmény, amit azóta kaptam feledtette el a történetet, nem tudom. Mindenesetre nagyon szeretném, ha a leendő gyerkőcöm/gyerkőceim ennyire szeretnék, mint én. Még felnőtt fejjel is izgalmas és tökéletes szórakozás. Alexet nagyon lehet szeretni és, ha emlékeim nem csalnak egyre jobban… :)

Annak idején véletlenül találtam meg ezt a sorozatot, mert rossz helyre volt téve a könyvtárban. :P Nem bánom, hogy így alakult, most hogy egy kihívás miatt ismét elővettem rá kell jönnöm, hogy még mindig az egyik kedvenc sorozatom. Kamaszként is nagyon élveztem Alex kalandjait olvasni és felnőttként is ugyanolyan élvezetesnek találom. :)
spoiler