Felhőkakukkvár 96 csillagozás

Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

1452. ​
A Konstantinápolyban élő, örökké kíváncsi Anna régi kéziratra bukkan egy kolostor romjai között. Az egy égi város után kutató, ám balszerencséjére szamárrá vált birkapásztor, Aithón viszontagságait elregélő Felhőkakukkvár az egyetlen vigasza az árva lánynak, miközben a török ágyúk porrá zúzzák a halálra ítélt város falait. A ledőlő falak másik oldalán Omeir, egy ökörhajcsár fiú figyeli a rombolást: Annával való találkozása nemcsak az életüket, hanem kicsit a történelmet is megváltoztatja.

2020.
A nyolcvanas éveit taposó egykori hadifogoly, Zeno Ninis a nemrég megtalált antik regény, a Felhőkakukkvár színpadra állításán dolgozik lelkes ötödikes diákokkal egy amerikai kisváros könyvtárában. A darab csalódásokkal és elfojtással teli hosszú élete csúcspontja, de eközben egy az élővilág pusztulása miatt elkeseredett kamasz merényletet készít elő a könyvtár földszintjén.

22. század.
Az Argos fedélzetén 310 nap óta magára maradt Konstance… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2021

>!
Alexandra, Pécs, 2022
704 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635822676 · Fordította: Stemler Miklós
>!
Alexandra, Pécs, 2022
704 oldal · ISBN: 9789635822690 · Fordította: Stemler Miklós

Enciklopédia 3


Kedvencelte 28

Most olvassa 10

Várólistára tette 142

Kívánságlistára tette 93

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Noro P>!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

„Bár elsőre egyszerűnek tűnhet, valójában meglehetősen bonyolult.
Nem, nem, elsőre bonyolultnak tűnhet, de valójában meglehetősen egyszerű.”

Ezen felbátorodva most megpróbálom egy egyszerűnek tűnő szentenciában összefoglalni ezt a meglehetősen bonyolult könyvet: Az irodalom élt, él, és élni fog, amíg csak egyetlen ember is kering valahol a világűrben. Bármennyit is változik a világ, az írott történetek mindig megtalálják azokat, akik inspirációra várnak, és akik készek rá, hogy elmerüljenek egy elbeszélésben. Mi több, a regényben végigkövetett mű egy közönséges eszképista kalandregény, amely talán nem is képvisel több értéket annál, mint hogy kétezer éven át nem volt hajlandó eltűnni és megsemmisülni. Így a Felhőkakukkvár akár úgy is felfogható, mint a szépirodalom főhajtása a szórakoztató irodalom felé, jelezve, hogy egyiket sem kell a másik fölé helyezni.

A regény három, egymásba gabalyodó idősíkja mind valamiféle korszak lezárását hozza el: Konstantinápoly eleste a középkori Európa végét jelenti, a jelenbéli szál a modern világ közelgő összeomlását vetíti előre, a jövőbeli események pedig alkalmasint az egész emberi történelem lezárását sugallják. De az ókorból fennmaradt mese a bolond pásztorról, aki egy mágikus helyet keres, mindent túlél. És a szereplők is mintha újjászületnének időről időre: a könyvekért életét kockáztató, középkori kislány az űrhajó könyvtárába zárt gyerekben, az állatokkal beszélgető török fiú az ökoharcos szerepben tetszelgő, magányos tinédzserben, a magát amatőr fordítóként megvalósító öregember pedig meglehet, hogy maga Aithón, az eredeti mese mindig valami másra vágyó vándora.

rosemary_goth P>!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

Bárki is legyél idegen, nyisd ki ezt, és tanulj csodáiból.

Ezzel a könyvvel nekünk történetünk van.
Már a megjelenéskor húzott magához. Ha jól emlékszem, háromszor tettem a kosaramba, aztán gondoltam meg magam, mire a pénztárhoz értem volna.
A magyar fordítás megjelenésekor pont ebből kifolyólag azonnal ugrott is a kosaramba, már nem akartam halogatni tovább.
Aztán mikor kinyitottam a csomagot – pont takarítás közepén jött a postás –, és elkezdtem nézegetni a könyveket, ez maradt a kezemben, és azonnal elkezdtem olvasni. Úgy 50-60 oldal után már megembereltem magam, és félretettem, mondván, most be kell fejeznem a takarítást, és egyébként is más könyvet kell olvasnom.
Aztán végeztem végre a listámmal, lazításként elolvastam egy könnyedebbet, és nem volt kérdés, hogy ezt a könyvet vegyem le a polcról.

Nem okozott csalódást. Kicsit emlékeztet az élmény Zafónra és Erin Morgensternre. Zafónra azért, mert átsüt a könyvek iránti tisztelet és szeretet a lapokról, Morgensternre pedig, mert bekúszott a bőröm alá, és nem engedett. Persze a kivitelezés itt kifejezetten csillagos ötös :D

Kicsit talán nehezen indul be a történet, hiszen több idősíkban játszódik, elég sok szereplővel, és mindegyiket meg kell ismernünk kellőképp, az pedig eltart egy ideig.
Viszont Doerr nagyon profi módon bánik a szálakkal. Szépen gombolyítja a történet fonalát, és apránként rekonstruálja nekünk Aithón történetét, minden idősíkban egy kicsit tovább csepegtetve az információkat.
Mindeközben pedig folyamatosan adagolja az olvasóknak és a szereplőknek is azokat az alapigazságokat, amiket mindannyian annyira ismerünk, hogy közhelynek tartjuk már, de ő bebizonyítja, hogy nem az, hanem örök érvényű igazság.

Izgalmas volt végig követni, ahogyan Aithón meséje beépül a szereplők életébe, és megváltoztatja azt, míg minden egyes fejezettel egyre több és több részlet kerül az elfeledett történetből a helyére.

Nem mulasztott el beépíteni egy olyan csavart sem, ami miatt nem tudtam magamba fojtani egy hatalmas asztak… felkiáltást. Onnantól kezdett el annyira felpörögni számomra a történet, hogy már tényleg csak befalni akartam az összes megmaradt oldalt.
De ne kapkodd el az olvasást! Nagyon alaposan összekuszálta azért a szálakat, és elég nehezen adja sokszor meg magát. Ad gondolkodni valót alaposan, és biztos vagyok benne, hogy második olvasásra még többet fog majd adni.

5 hozzászólás
pat P>!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

Kezdetben kicsit aggódtam, hogy ez is olyan Magasztos, Melankolikus, Amerikai Nagyregény lesz, Félig Giccs, Félig SF jeligére, mint amilyen például Az éjféli égbolt teljesen, az Elveszett madarak meg félig (filmbeli megtestesülése pedig az Interstellar, az én kis vesszőparipám). De aztán kiderült, hogy tévedtem pár ponton picit.
Vagyis szinte egyáltalán nem giccses, szerethető és emberi regény, plusz nincs is nagyon rosszul megírva – mondhatni izgalmas és olvastatja magát, a történetszálak közötti kapcsolódási pontok meg kellemesen bizsergetik az agynak azt a pontját, amit az ilyen kapcsolódási pontok bizsergetni hivatottak. Melankolikusnak azért némiképp melankolikus, de még pont nem nyomasztóan – inkább elgondolkodva és reménytelin vethetjük bizakodó pillantásunkat a ködös jövő martjai irányába.
Kicsit Tizenegyes állomás, kicsit Felhőatlasz fílingem volt olvasás közben; annak ellenére, hogy még annyira sem SF, mint amennyire mondjuk a fülszöveg alapján gondoltam. De annyira ez sem zavart igazából.

2 hozzászólás
Charbogardy_Jolán>!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

Ma hajnal óta gondolkodom, hogy tetszett-e a Felhőkakukkvár. Egyrészt persze; az ember hajnal fél háromkor nem olvas olyasmit, ami nem tetszik neki. Csodaszépen szőtt mese (egy kicsit talán túl szépen is? Van vajon olyan, hogy „jól megcsinált posztmodern”? Mert ha igen, akkor ez az.), az olvasás dicsérete minden körülmények között, minden időkben, a történetek hatalmáról az enyészettel szemben, Konstantinápoly bukásától az emberi civilizáció elsorvadásáig. (Pontosítok: [antikvitás], 15., 21. és 22. század, valamennyi alkalommal úgy tűnik, mintha egy kicsit a világ vége jönne el, akár egy kislány halálában, akár az emberiségében.)
Ugyanakkor az olvasás során legalább négyszer ellenőriztem az eredeti kiadás időpontját. Persze, az egyik cselekményszál 2020-as, és kellően meghatározó eleme a klímaszorongás ahhoz, hogy nagyon is aktuális legyen, viszont a szövegszövésnek ez a módja nekem leginkább a kétezres évek közepét idézi. És az, hogy idézi, enyhe kifejezés. Konkrétan a Felhőatlaszra gondolok, amelyhez képest én nem érzem azt, hogy a Felhőkakukkvár különösebb nóvum értékkel rendelkezne. Ráadásul a (bagoly-)szimbolikát egy picit egyszerűbbnek érzem még a fellelt kézirat egyébként rendkívül izgalmas szálával együtt is (ugye szintén jóval korábbi posztmodern textusokat lehetne itt említeni).
De ami a legnagyobb bajom a szöveggel (ismétlem, úgy, hogy alapvetően élveztem az olvasást), az az, hogy kikényszerít egyfajta Hallmark-filmes elégedettség-érzést a végén, ami alapjaiban lehetetleníti el az intelligens reménykedést. Mondom, mire gondolok: nemrég olvastam újra Ali Smith Tavaszát, immár magyarul. A Tavasz, bár számot vet a borzalmakkal (egzisztenciális és aktuálpolitikai szinten is), olyan reményteliségre ad lehetőséget, amely átgondolt, figyelembe veszi a realitást, számol a veszteségekkel, de mégis tud adni valamit. Vagy ha már itt tartunk, A jövő minisztériuma. Értelemszerűen sokkal jobban belemegy a klímaszorongás-témába, ÉS úgy jön ki belőle, hogy az olvasó képes utána folytatni az életét. A Felhőkakukkvár bár felvázolja az összes okot, ami miatt minden széthullik, és nagyon jó (affektív) munkát végez vele, a végén tisztán a katarzis érzelmi erejével kéri azt, hogy mindezt függesszük fel, és örüljünk együtt annak, hogy spoiler

Ui.: Végignéztem a Goodreads és a Moly értékeléseit, nagyjából szerintem egyedül vagyok a nem-laudáló véleményemmel.

5 hozzászólás
Kimletti P>!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

A furcsa cím megfogott magának, valamint a fülszöveg is, főleg a történelmi helyszín, Konstantinápoly ostromának időszaka. Aztán amit kaptam, jóval több volt ennél.
A cselekmény több szálon, több idősíkon játszódik, de minden szálban feltűnik egy ókori mese, Aithón kalandjaival, aki madárrá akart válni, hogy eljuthasson egy égi országba, ahol minden csodálatos.
A karakterek összeválogatása mesteri: Omeir nyúlszájjal született a 15. században, akinek nagyon nehéz beilleszkedni a társadalomba, a külseje miatt. Az állatok és a természet közelsége adja neki az igazi boldogságot, az ökrei miatt kerül be aztán a Konstantinápoly ostromára igyekvő hadak közé, és így kerül Orbán hatalmas ágyúja közelébe is.
Anna Konstantinápolyban él, beteg nővére gondját viseli egy hímzőműhelyben, ami befogadta az elárvult lányokat…a kézimunka nem érinti meg lelkét, a könyvek és a szavak szeretete annál inkább, és ő lesz az, aki megtalálja Aithón történetét.

Napjainkban egy idős volt hadifogoly, Zeno Ninnis a helyi könyvtárban Aithón történetét próbálja színre vinni egy csapat ötödikessel, amikor a könyvtárba egy fiatal fiú érkezik, bombával felszerelkezve, hogy figyelmeztető csapást mérjen egy olyan cégre, ami az építkezéseivel rengeteg természetes erdőt irtott ki. Seymour autista, bár ezt egy szóval nem említi a könyvben senki, és az egyetlen hely, ahol boldog lehetett, az az erdő volt, ahol csend volt, nyugalom és ezt vették el tőle a munkagépek. Vagyis a klímaszorongás olyan táptalajra lel ebben a fiatalban, ami tökéletes alapja lehet a szélsőséges megnyilvánulásoknak. Zeno és Seymour életéről is rengeteg dolgot tudunk meg, ami aztán elvezeti őket ebbe a kis könyvtárba.

A harmadik idősík a 22. századba kalauzol minket, a Föld teljesen élhetetlenné válása után egy űrhajón Konstance próbálja összerakni a Felhőkakukkvár történetét, melyet édesapja annyit mesélt neki. Az űrhajón egyedüli túlélőként, a mesterséges intelligenciával kommunikálva követhetjük nyomon az ő történetszálát.

És ahogy ez a 3 idősík összeköttetésben áll egymással, na, az mestermunka, szerintem. Egyik szál sem volt sok, sem kevés, pontosan jól adagolta szerző a váltásokat is, mindegyik szál érdekes volt, fenntartotta végig az érdeklődést. A könyvek szeretete, az ókori műveltség elvesztése miatti fájdalom süt a lapokról, és mégis, ezen a bugyutának tűnő történeten ennyi ember tud osztozni az évszázadok során…ez az irodalom igazi ereje, és éppen ezért olyan csodálatos ez a könyv.

„Bárki is legyél, idegen, nyisd ki ezt, és tanulj a csodáiból!”

Belle_Maundrell >!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

A Felhőkakukkvár címe szinte azonnal felkeltette a figyelmemet, de egy picit tartottam is tőle az űrutazós szál miatt, mert a sci-fi az egyik olyan műfaj, aminek az olvasására nem tudom rávenni magam, és ha mégis próbálkozom vele, az általában dicstelen véget ér. Még szerencse, hogy ezzel együtt is túl csábító volt a fülszöveg és a sok pozitív értékelés ahhoz, hogy ne olvassam el.

Fantasztikus, nagyívű, elképesztően összetett és monumentális történet, csodálatos mondanivalóval. Imádom az olyan könyveket, amik rávilágítanak az olvasás szerepére, a könyvekre mint az emlékezet őrzőire, ahogy azt is, amikor egy létező vagy fiktív mű ennyire szervesen beleépül a cselekménybe. A másik kiemelt téma a klímaváltozás és a természet megóvásának fontossága, amiről szintén nem írhatunk/olvashatunk eleget.

Viszonylag sok szereplőt követünk több idősíkban, és bár sokáig nem tiszta, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, de a végére nagyon szépen sikerült összekötni őket. Minden szereplő sorsa érdekelt, bár Konstance űrhajós részeit kevésbé élveztem, de végig lekötött és érdekelt, pedig szinte mindenkinél van egy-két picit unalmasabb rész. Az író élvezetes stílusa mellett a gyakori nézőpontváltások is hozzájárultak ahhoz, hogy a közel 700 oldalas hosszához képest meglepően gyorsan lehet vele haladni, mert egyszerűen olvastatja magát.

A befejezés talán egy picit egyszerűen lett megoldva, de őszintén szólva engem nem zavart különösebben, mert annyira nagy hatással volt rám. Remélem, hogy tanultam a csodáiból.

Teetee>!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

Már jó néhány hónappal ezelőtt felfedeztem a könyvesboltban a Cloud Cuckoo Land-et angolul, de rövid beleolvasás után úgy ítéltem meg, hogy ez sokkal élvezetesebb lesz számomra magyarul, és azóta türelmetlenül vártam a fordításra.
Természetesen a fülszövegben nagyon megragadott a Konstantinápoly szó, bár igazából teljesen természetes, hogy ha egy könyv valamilyen varázslatos városról szól, akkor abban Isztambul így vagy úgy, benne lesz.
Nem olvastam Anthony Doerr előző regényét, de rémlett, hogy jókat írtak róla a Molyon, úgyhogy ezen a hétvégén off olvasni kezdtem, és annak rendje és módja szerint el is olvastam. off

Monumentális regény arról, hogy a történetek életet mentenek, vagyis talán inkább: hogy a történetek maga az élet.
A szerző lenyűgöző mesterségbeli ügyességgel fűzi össze a szálakat, van itt töredékes ókori görög szöveg, Konstantinápoly ostroma, erősen autista jegyeket mutató, a klímaváltozás miatt szorongó fiatal srác 2020 februárjából, koreai háború, bizánci hímzőműhely, idegen bolygóra repítő űrhajó, amelyet egy mesterséges intelligencia irányít…
Mondhatnám, hogy mint a búcsúban, de ez lekezelő volna, inkább azt mondom, mint az eminönüi fűszerbazárban, ahol kapkodod a fejed, hol az egyik, hol a másik árus kínálata ragad meg, de a szerző határozott idegenvezetőként irányítja a figyelmed mindig úgy és oda, hogy a lehető legizgalmasabb legyen az élmény.
A kötet középpontjában egy pusztán töredékes formában megmaradt görög történet áll, amelyben Aithón (a neve azt jelenti, ragyogó), egy egyszerű pásztor, szeretne eljutni egy varázslatos városba a felhők között, ahol a madarak élnek, ahol a teknősbékák mézeskalácsot cipelnek a hátukon, és ahol krém meg bor folyik a folyókban.
Ez a történet aztán ilyen vagy olyan formában visszatér, és olyan sok metaforával vagy konkrét cselekményfordulattal kapcsolódik az egyéb szálakhoz, hogy lehetetlen lenne mindet felsorolni vagy akár csak észrevenni. Mint egy különleges hímzett szőnyeg vagy köpeny (ez is egy metafora amúgy), próbálhatod vizsgálgatni a szálakat külön-külön, de az összkép lesz az, ami lenyűgöz.
Higgyetek a feliratnak a borítón: Bárki is legyél idegen, nyisd ki ezt, és tanulj csodáiból.

Pumukli82>!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

Vége és most itt ülök mások értékeléseit olvasom és nem tudom mit gondoljak.Mindenkinek tetszik és én itt állok csalódottan.
A következő az én érzésem, hogy nem volt rossz de legalább 200 oldallal több mit kellene, vagy 200 oldal amit jobban is ki lehetett volna tölteni.
Az első 50 oldalon csak fogtam a fejem és nem találtam a helyem. A sok szereplő, a több idősík ami még azon belül is ugrál.
Anna és Omeir szála nagyon tetszett vártam a folyatást, érdekes volt 1400 évekbe és két teljesen eltérő kultúrába belelátni.
Zeno és Seymour már a mi közegünk, a mi időszakunk szorongása és problémái. De kicsit olyan Júlia regény áthallása volt. Vannak problémák de minden megoldodik a rossz jó lesz….furcsa.
Aztán Konstance az űrhajón….nagyon lezáratlan és furcsa volt.
Talán a könyvnek készült fejezetek nem kellettek volna bele, hiszen minden részben így is „beleolvasunk” a szereplők által így ezek a részek nekem feleslegesek voltak, főleg a közepe után ahol alig lehetett fordítani mert tönkrement.
A könyv vége is nagy csalódás volt mert igazán semmi sem történt. Semmi.
Lehet az én készülékemben van a hiba, de ennyi oldal után vártam valami kiemelkedőt vagy érdekeset de semmi. Persze a szereplők fejlődtek el jutottak egy pontra, le is zárultak a történeteik, de ezért ennyi körítés ennyi várakozás, ekkora „hype” egy ógörög könyvnek nem is értem. Nem tudom mire vártam de nem azt kaptam.

Inmelius_Mudri_Jolcsi>!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

Ez valami szenzációs mű! Tegnap még világosban leültem mellé, majd ma már virradt, mire felnéztem belőle, hogy itt a vége a ~700 oldalnak, és igen s z . r napom lesz ma, aminek folyományaként azon melegiben berongyoltam a kamrába egy colát bedugni a hűtőbe, mert ebédnek ma is lennie kell, méghozzá időreeee….

Perlai_Judit>!
Anthony Doerr: Felhőkakukkvár

Nagyon szerettem ezt a 3 idősíkban játszódó történetet. 1452-ben Konstantinápoly török ostroma idején Anna találja meg azt a kéziratot egy kolostor romjainál, ami összeköti ezt a szálat a 2020-ban egy amerikai kisvárosban Zeno és Seymour, valamint a 22. században egy űrhajón élő Konstance történetével. Minden idősíkban vannak titkok, amelyek lassan kerülnek a felszínre. A kapocs egy bugyuta pásztor Aithón története, aki Felhőkakukkvárba akarván eljutni madárrá akart változni, de először szamár lett, akit aztán rablók zsákmánycipelésre használnak, majd hallá válik, aki egy hatalmas leviatán gyomrában köt ki, ahol egy egész világot talál, végük madárrá válik, igaz nem sassá vagy bagollyá, hanem csak varjúvá, de eléri célját, ahol aztán nem egészen azt találja, amit vágyott. A történetét több száz évvel később Anna olvassa beteg nővérének, majd a fiainak egy olyan korban, amikor a könyveket veszélyesnek tartották. A mesét aztán újabb több száz évvel később Zeno fordítja le, mármint ami olvasható az eredeti szövegből még évszázadok után, s szeretteti meg a modern kor könyvet nem kedvelő gyerekeivel. Konstance pedig a messzi jövőben, újabb évszázadok múlva apja elbeszéléseiből ismeri meg, majd a történet segítségével jut el az igazsághoz, jön rá a jelen titkára. Nekem nagyon tetszett, mind a történelmi regény, mind a lightos krimi, mind a sci-fi része. Jól megírt könyv, talányosan összetűzött történetszálakkal.


Népszerű idézetek

Dóra_Gyuricz>!

De a könyvek meghalnak, éppúgy, mint az emberek. Halálukat lelik a tűzben vagy a vízben, a férgek mohó szája vagy a zsarnokok szeszélyei által. Ha nem vigyázzák őket, eltűnnek a világból. És amikor egy könyv eltűnik a világból, az emlékezet újabb halált hal.

63. oldal

Jesper_Olsen >!

Köszönet jár minden könyvtárosnak, aki segített megtalálni az általam keresett szövegeket, és azokat is, amelyekről nem is tudtam, hogy keresem.

688. oldal

1 hozzászólás
Belle_Maundrell >!

Az összes emberek által művelt tébolyult dolog közül, mondta neki egyszer Rex, semmi sem lehet alázatosabb vagy nemesebb, mint a halott nyelvek fordításával való próbálkozás. Nem tudjuk, milyen volt az ősi görögök beszéde; alig vagyunk képesek az általuk használt szavakat a mieinkhez kötni; már a legelejétől kudarcra vagyunk ítéle. Ám a próbálkozás, folytatta Rex, hogy áthozzunk valamit a történelem homályos folyóján át a mi időnkbe, a mi nyelvünkbe, a hiábavaló próbálkozások legszebbje.

511. oldal

1 hozzászólás
Belle_Maundrell >!

– Tudom, hogy a könyvtárosok miért olvasták fel neked ezeket a régi történeteket – szólalt meg végül Rex. – Ha jól mesélik el, akkor addig, ameddig tartanak, menekvést nyújtanak a csapdádból.

214. oldal

Belle_Maundrell >!

– Az összes könyv egy másik helyre és időre nyíló ajtó, gyermekem. Az egész életed előtted áll, és az egész életed során a tiéd ez. Elég lesz, ugye?

238. oldal

Belle_Maundrell >!

– A nagybátyám azt mondta, hogy tavaly nyáron egy magyar ember látogatta meg a császárunkat. Ez a férfi beszélt a falakat porrá döngölő hadi gépezeteiről, ám tízszer annyi bronzot szeretett volna, mint ami az egész városban fellelhető. A nagybátyám szerint császárunknak arra sem furja, hogy száz íjászt fogadjon a zsoldjába Trákiából, palotája lyukas tetején becsorog az esővíz.
[…]
– A császár nem tudott fizetni. Így aztán a magyar olyasvalakit keresett, aki igen.
[…]
– Azaz a magyart nem érdekli, hogy milyen célból használják a gépezeteit?
– Rengeteg ember van ezen a földön – néz rá Himeriosz –, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy mi célra használják a gépezeteiket. Egészen addig, amíg jól megfizetik.

253-254. oldal

2 hozzászólás
Belle_Maundrell >!

– Nem sokkal a halála előtt – gyújt rá Sharif egy cigarettára – a kórházban anyám azt mondogatta, hogy „a remény a világot megtartó oszlop”.
– Ki mondta ezt?
Sharif megvonja a vállát.
– Néha azt állította, hogy Arisztotelész, máskor pedig John Wayne. De talán ő találta ki az egészet.

526. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arisztotelész · John Wayne
Jesper_Olsen >!

A múlt, a jelen és a jövő bementek a kocsmába, és egész este időtlenkedtek.

385. oldal

Jesper_Olsen >!

[…] nyolcvanhat év pont elég volt. Annyi emléket halmozunk el egy élet során, az agyunk folyamatosan rendet vág köztük, mérlegre teszi őket, mélyre temeti a fájdalmat, de mégis, ennyi idősen az emlékek irdatlan zsákját húzzuk magunk után, mintha egész földrészek nyomnák a hátunkat, és végül eljön az idő, amikor magunkkal kell hurcolnunk a világból.

600. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Andy Weir: A marsi
James S. A. Corey: Tiamat dühe
John Scalzi: Szellemhadtest
Becky Chambers: Hosszú út egy közös keringési pályán
Alastair Reynolds: Napok háza
J. D. Robb: Meztelenül a halálba
William R. Forstchen: Egy másodperccel később
R. J. Hendon: Nightingale